Publication 2016/1


BHKK Műhely 

Published biannually in Hungarian and English. The printed booklet can be ordered via e-mail at 

Articles in English

Click on the titles below to read the articles written in English.



Download the full booklet in Hungarian, including the English articles.



I. ÉVFOLYAM 2016/1


Biztonságpolitikai folyóirat
Megjelenik: évente kétszer
magyar és angol nyelven

Terjeszti a BHKKA.
A nyomtatott kiadvány megrendelhető és előfizethető e-mailben.

A borítóképre kattintva a kiadvány letölthető pdf formátumban.

Hírlevél feliratkozás

Köszönjük érdeklődését.
Neve és e-mail címe megadásával feliratkozhat hírlevelünkre.

Center for Security and Defense Studies

The Center for Security and Defense Studies Foundation was established with the support and sponsorship of the ERASMUS Foundation for Democracy and the Hungarian Academy of Sciences – Center for Peace and Conflict Studies. The Center for Security and Defense Studies has been fully operational since November 1990. It is a non-governmental, non-profit educational and research institution, located and registered in Budapest, Hungary.

Latest news

Törökország átmeneti szélárnyékban /Dobrovits Mihály/

Törökország dosszié 2016. július 16. A folyó év június 15‑ről 16‑ra virradó éjjel Törökországban lezajlott események egyáltalában nem voltak váratlanok. Akik csak minimálisan ismerik az országot, már rég számolhattak egy ilyen fordulat lehetőségével. Az, hogy a múlt... read more

Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions... read more

Armenian Referendum

By Elvir Mammadov A constitutional referendum held in Armenia on December 6, 2015, changed the country from semi-presidential system to a parliamentary republic with 63,5 % of majority votes as it was released by the Central Election Commission. The proposal consisted... read more

Center for Security and Defense Studies

Office and postal address: 1087 Budapest, Kerepesi street 29/b
Address: 1054 Budapest, Alkotmány street 15.
Phone: 00 36 30 265 0532

If you want to help us, we would greatly appreciate any financial assistance.
Our bank account number is: 11705008-20415190

1087 Budapest, Kerepesi út 29/b


Between the Yurts and the OSCE.

Author: Mihály Dobrovits


Between the Yurts and the OSCE.
Islam and Nation Building in The Post-Soviet Sunni Majority Countries
(Jurták és az EBESZ között. Balassi Kiadó, 2015) in Hungarian

Quote from the study: „Someone who deals with the Islam’s presence in Russia, has to see the enormous country differently, then those whose researches concentrate itself on the function of the central, sovereign power in Moscow. In their historical ideas, which is supported by the picture that the Russian politics shows from itself for the outside, Russia is some kind of infinite, but monolith block, which is controlled and united by one central will. In the reality though, Russia has never been a monolith power. From the beginning of the country history, it has always been a mix of regions and nationalities, which have always possessed a kind of independent life – depending on the given areas and situations.” – Dobrovits surprises the enthusiastic of banalities with some one-of-a-kind pictures from the researched area. In this world of colours black-white (or we could say red and green) colours are definetly not rulers. Consequently for those who enjoy visualizing the culture war, the clash of civilizations, the conclusions of the author can be even disturbing. As a historian, he wants to know the object of the surrounding, not its intellectual nature.

Mission Al Jazeera

Author: Josh Rushing


The book titled Mission Al Jazeera was written by Josh Rushing, a former US. marine, who is currently a correspondent for Al Jazeera English.

KONYV_Josh_RushingAfter the US invaded Iraq, he was sent to a media center in Doha, Qatar, where he worked as a media officer. During his time in Qatar he worked with the correspondents of Al Jazeera, and learned about the culture and the political differences between the Arabic countries. He realised that the american citizens (and other people in world as well) misunderstood the situation in Iraq, due to the fact that they either had no or little knowledge about the Middle East and Iraq, or  they were listening to or reading reports of the war, that were objective, and didn’t show what kind of effect it had on the Iraqi people, or how they viewed a certain attack, because the US. soldiers were unwilling to cooperate with e.g.: the Al Jazeera correspondents. When he wanted to let other people know about this, he was silenced by the Pentagon, and eventually decided to leave the Marines, so that he could tell the truth about the situation in Iraq and that Al Jazeera isn’t just the mouthpiece of Al Qaeda and a terrorist station.

He shows the reader what really goes on at the offices of Al Jazeera,which is now trying to reach an international audience, by establishing Al Jazeera English in Washington.



29 May 2011, 11:53 - Regional roundtable in Budapest on election systems, with security implications involved

Organised by the Centre for Security and Defence Studies Foundation (Budapest), United World Foundation (Ukraine) and ICES (Israel), a two-day roundtable was held in Budapest at the weekend, dealing with election systems, social, security implications of elections, civil society as base of democratic elections.

Participants from Ukraine, Israel, Estonia, the Netherlands, Poland, Russia and Hungary discussed the option of establishing a permanent non-governmental body monitoring elections. They analysed the risks of right-wing nationalism on the rise in Europe, becoming a serious political factor, endangering security in society, democratic basic values, the civil society and election system. They highlighted the need for preparatory activities in selecting international election observers.

One of the most prominent participants, Dr Alexander Tsinker (Israel), President of the ICES, director of “East European States & C.I.S. Institute”, member of the Knesset 1999-2003, system analyst, political scientist, highlighted controversial means, “polit-technology” methods the parties, the leaders introduce to gain popularity, votes. After elections, those promises go into oblivion, he added, referring to corruption and populism.

Professor Dmitry Vidrin, a senior aide to Ukrainian President Yanukovich warned, that young, educated people finding no jobs could easily fall prey to dubious political forces on the fringes which manimulate them for their purposes. He noted the role of “party-shahids”, people ready to destroy society, democratic values in order to fulfill ambitions of their party. The establishment does not want to (or cannot) explain causes for joblessness, social policies. The main problem is corruption, in Ukraine it is “transit-corruption” (hinting at the role of the country as a major transit hub between the East and the West), in Russia it is described as gas-corruption. He cited examples of buying votes in Ukraine. Who may stand behind those actions, moving hundreds of millions of dollars, he asked.

Mr Sergey Zhavorotniy, aide to the Ukrainian Prime Minister said that (bad) PR activities distort civil society values. Aleksey Berdnikov, Party of Regions official talked about very low ethnic tolerance in the Ukraine. Only 55% of the respondents to a survey are ready to tolerate Russians in the country. More than half of Ukrainians refuse to accept Roma as part of their society. Together with other participants, he warned of rightists-extremists coming into power in Western Ukraine, namely in Lviv.

Mateusz Piskorski (Poland), MP, Director of the European Center of Geopolitical Analysis noted that in crisis times, nationalism, extremism is always on the rise. Part of the political establishment (extremist parties), use non-democratic methods to capture and keep political power.

Among the participants were Nikolai Meinert (Estonia), Head of the News Media Group (Latvia), one of the founders of the World Net of Election Observers, journalist, analyst; Aleksey Martynov Russia), director of the International Institute of the Newly Established States.

Hosted the event Ms Anna Koos, Director, Centre for Security and Defence Studies Foundation. Among the Hungarian participants were Ambassador Andre Erdos, fmr UN Representative of Hungary, Gyorgy Gilian, Hungarian Ambassador to Moscow until 2010. Professor Gyula Svak, Head of Russistics Centre at the Budapest ELTE University.

Professor Laszlo Kemeny moderated the two-day roundtable at the Pallas Lounge in Budapest.

(Budapest Correspondent)



The civil organizations for European security

The Center for Security and Defense Studies Foundation started to put in practice a nearly 3 year long program from fall 2008 to spring 2011.

The civil organizations for European security project on one hand contributes to strengthen the civil society and  its social undertaking and on the second with its enhancement we offer international commitment and cooperation for similar organizations of neighboring countries – either the candidates for upcoming EU integration.

We believe we take point and fill gaps in security studies by giving birth to such a forum. The common determination for cooperation of 25 security, ecological, humanitarian, law enforcement and human rights organizations and foundations of the domestic scene was materialized and the two initial phases of the project has been concluded till this day. Its  outcome is a much more wider edition then a book-of-facts; the edition Domestic NGOs for security, presents the last 10 year’s activities and achievements and strategic plans of 25 organizations.

On the other hand this complex project intended to be an information package for the public communication of Hungary’s EU presidency and as well meant to asses decision makers and defense policy professionals with a wide notion of security policy. We present in this study the future general directions of international politics until 2015 according to political forecasts. The edited study is now available at our website and appeared in a limited edition on CD. Late spring the electronic newspaper published extracts from the studies.

Finally as a third stage of the project we are looking forward to organize the conference „NGOs for European security” –  the preparation of this event is assisted by the NGOs website.
The whole process – organization, debate on actual political and organizational issues – is open to the public. We advice the participants and the interested to take part of the open debate at the forum, moderated by Dr. Deák Péter, founder of the CSDS and father of the program concept.


PPT for NGOs for the European Security November 2008. – April 2011. concept


The Impact of 2015 Turkish Legislative Elections on the Turkish Foreign Policy

BRANGET Dorine – The Impact Of 2015 Turkish Legislative Elections On The Turkish Foreign Policy

Budapest,  June – September 2015

Turkey has been a republic since 1923. It has been a multi-party regime since 1950 but military held three coups, on 1960, 1971 and 1980.

Legislative elections are held every four years in Turkey. Turkish voters elect the five hundred and fifty deputies of the unicameral parliament, the Great National Assembly, in a proportional system (Hondt method).

This system was implanted in the 1965 elections, after the 1950 elections had been arrenged in the majority system. Turkey is divided into eighty-five districts.[1]A candidate supported by a political party can only be elected if the party:

  • has presented candidates in at least half of the provinces and one-third of the districts   inside these provinces[2]
  • has presented two candidates for each seat in at least half of the provinces[3]
  • has obtained at least 10% of vote[4]
  • has received, in the constituency in question, valid votes at least equal to the applicable simple electoral quotient.[5]

These rules are very restrictionary for small parties and minorities, therefore the Kurdish candidates have run for the election as independent for a long time.

The 2002 elections strongly changed the political framework. The AKP (Adalet ve Kalkınma Partisi – Justice and Development Party) has established himself as the first formation of the country. Its position was confirmed by the next elections as moderate Islamist and the party is ruled by Recep Tayyip Erdoğan. Mayor of Istanbul, he became Prime Minister in 2003 after its party won 34,2% of the votes during the 2002 legislative elections. The March 2004 municipal elections confirmed its leading position with 42% of votes. In July 2007, it got 46.4% of the vote in parliamentary elections. The party of Prime Minister Recep Tayyip Erdoğan obtained 340 of the 550 seats in the Grand National Assembly, significantly more than the absolute majority. With nearly 50% of the vote and 326 seats, the AKP won its third parliamentary elections in June 2011.

The Turkish political left became deeply divided after the coup in 1980 and has never gained more than a third of the electorate (now just over 20%). It was dominated by two rival parties (CHP and DSP) that have never ruled together. For years, the DSP had prospered at the expense of his rival. The CHP took revenge in November 2002: since then, he represents alone the leftist opposition at the meeting.

CHP (Cumhuriyet Halk Partisi – Republican People’s Party) has represented the left against the establishment for a long time, but because of its participation in a lot of conservative governments from 1991 to 1995 it lost many activists and voters. In 1995, it crossed just the 10% and in 1999, with 8.7% of votes, the party founded by Atatürk was not even represented in the Parliament. In the late 1980s, it reached a score of 28% (1989 municipal elections). Its leader Kemal Kılıçdaroğlu, is trying to change the image now by advocating for greater democracy and recognition of cultural rights to Kurds. The CHP belongs to the Socialist International. The elections of November 2002 allowed a triumphant return to the assembly with 19.4% of the votes and more than a third of seats (178). With 20.8% in July 2007 (112 deputies), the CHP remains the largest opposition party. In June 2011, it rose (+ 5%) and got 135 seats.

Led by Selahattin Demirtaş, the HDP (Halkların Demokratik Partisi – Peoples’ Democratic Party) won 6% of the votes at the 2011 Parliamentary elections and approached 10% for the presidential election in 2014. Its program is the opposite of the ultra-liberalism and the Islamism, but also the opposite of nationalism that other political parties cultivate. The HDP had 29 seats in the outgoing Assembly from the last elections. But they had been elected under the independent label to bypass the mandatory threshold of 10%. These deputies had regained their colours and formed a group.

In the mid-1980s, the conservative parties represented over half of the electorate and more than 40% in the 1994 municipal elections. Undermined by corruption, it was seen its electorate stand either on the Islamists (in 1995 and 2002-2007), or on the right (in 1999). Both parties governed together only on very rare occasions.

ANAP represented right wing with more urban and liberal features, but it also included conservative currents from Islamist and ultra-nationalist circles before 1980. It is the party of the former President Turgut Özal. In 1983, the year of its foundation, it attracted 45% of the votes, it was gradually on the wane in favour of its rivals, and other formations. In 1999, it won only 13.2% of the votes, against 19.6% in 1995.

The DYP was conservative and traditionalist, it attracted rather rural electorate, despite the image of its leader Tansu Çiller who led the country from 1993 to 1996, and then allied with Islamists. The party founded in 1983 by Süleyman Demirel (historic leader of the Turkish right) attracted a quarter of votes in the late 1980s, it is no longer represented at the Great National Assembly.

Largely responsible, with the extreme left, for the violence of the years 1975-1980 (6000 persons died), the extreme right has been no longer represented in the parliament since 1980. In the elections of April 1999 it entered in strength with 129 deputies. Four months before, it had been invited to participate in the government by Bülent Ecevit. Its latest government shareholdings dated back to the late 1970s, with its alliance with Süleyman Demirel.

The MHP, (Milliyetçi Hareket Partisi – Nationalist Action Party) is an ultra-nationalist party with fascist tendencies and was founded (under another name) by Colonel Türkeş (the old leader of the Turkish extreme right who died in 1997). Its youth organization “Grey Wolves” is very virulent towards the Kurds and the Alevi religious minority. The ülkücüs (MHP’s activists) are numerous in the ranks of the administration, especially among police officers. Among former ülkücüs, one can mention Mehmet Ali Ağca, who attempted to assassinate the Pope in 1982, or Alattin Cakici, a notorious mobster imprisoned in France since 1999.

At the first secular, the extreme right now has more and more links with radical Islamist circles. Its leader, Devlet Bahçeli, wants to embody modern nationalism, but the MHP’s speech retains its xenophobic, anti-European and authoritarian accents. The party is very reserved in regard to Europe and continues to advocate the reconciliation of all Turkic peoples, from China to the Balkans. The MHP got 18.1% at the legislative elections of 1999, against 8.2% in 1995. It attracted many of the Islamist party voters threatened to ban, as well as people disappointed by the right. Devlet Bahçeli was the number two of the government Ecevit (1999-2002). The score of the 2002 legislative elections was 8.3%, the same result as in 1995, had made it leave the Assembly. With 14.2% of votes (71 deputies) in July 2007, he became the third Turkish party.

On 7 June 2015, Turkish citizens elected their five hundred and fifty deputies of the Great National Assembly; it was the 24th general elections in Turkey.

After analysing the results of these elections, we will see the impact on the Turkish foreign policy.

I. The June elections, the beginning of the AKP’s fall?

The issue of the elections

The election of June had many issues. Debates during the campaign were about the use of nuclear energy, civil rights, economy, foreign policy, corruption, the peace process with Kurdish people, or women and workers’ rights. Turkey is familiar with a hard period of economy stagnation, because of both international and domestic factors. Turkish economy is a way too much dependent on foreign investments and so vulnerable to external shocks and to the economic health to its partners.

The campaign for the general elections took place under poor conditions. Turkish people had to deal with bombing, corruption scandal, social divisions (Sunni v. Alevi, Turks v. Kurds, Islamic v. secular) and pressures on media. Lots of media groups are held by people closed to Erdoğan’s clan so their objectivity can be doubted. Aware of the subjectivity and the restriction of media, some citizens used social media, but government found a way to ban some publications. The social divisions lead to fear and cronyism.

Moreover, whereas Constitution decrees to the President to be neutral, Erdoğan threw himself into the campaign, supporting the AKP’s idea of a new Turkey.

The results, and its explanations

On 7 June 2015, Turkish citizens elected their five hundred and fifty deputies of the Great National Assembly; it was the 24th general elections in Turkey.

With 47,87% of the ballots, the AKP obtained 258 seats, the CHP got 132 (24,95% of the ballots), the MHP and the HDP obtained 80 seats each (with 16,29% and 13,12% of the ballots). As AKP didn’t obtain the majority (276 seats), it had to form a coalition for a government in order to keep ruling the country. Turkey has not seen a coalition government for thirteen years and AKP has never been in failure since 2002.

Compared to former elections, MHP and CHP got stable results whereas AKP lost votes and HDP won it. There are many reasons to explain the fact that AKP failed to obtain a strong majority and that HDP managed to exceed the needed -10% to be represented at the Great National Assembly.

In its political beginnings, AKP managed to develop the economy of the country; which can be a part of the explanations of its electoral successes at the 2000’s years. Yet, since few years, the lira has fallen, there is an increase of the private debt and economists perceive the beginning of a real estate bubble. The Turkish economy is on the edge of the abyss.

In addition to the economic aspect, two things can explain the results. The first one is the Kurdish issue; the second one is the Recep Tayyip Erdoğan’s wish of change the parliamentary system to presidency.

The fact that HDP reached to obtain more than 10% of the ballot and so to have deputies in the Great National Assembly was a big surprise of the election. HDP has become a game changer. During the campaigns, the party defined itself as a party that takes care of interests of all the minorities. His charismatic leader, Selahattin Demirtaş, has been nicknamed the “Turkish Obama”. HDP succeeded to make clear to Turkish majority that it doesn’t represent only the Kurds but also the entire Turkish population. With the entry of Kurds at the Great National Assembly, we attend to a huge change in Turkey’s history. Demirtaş succeeded to channel the Gezi’s spirit. He embodies a left, democratic and plural Turkey and achieved to extend his electoral base to all the forgotten of the Republic (Jews, Greeks, Syriacs, Armenians, feminists and even homosexuals). At the early 2000’s years, AKP inserted a dynamic that now goes over the party because of its conservatives and Islamists leanings. The fact that HDP got a good score at Istanbul (the favorite city of Erdoğan) by becoming the third party of the city is the good proof that AKP slows down social change whereas HDP shows its opening.

Besides, the fact that HDP enters into the parliamentary life, it brings questions about the Kurdish issue. Indeed, Demirtaş did a dangerous political gamble. Before, pro-Kurdish deputies used to stand as independent candidates and gather together as a parliamentary group once they were elected. The results of the 2014 presidential election (Demirtaş got 9,76% of the ballots) gave Demirtaş and HDP enough courage to stand as a political party at the 2015 general elections.

According to Demirtaş, standing as a political party is the only way to further the Kurdish peace process. After the failure of the “Oslo Process” – peace talks with the Kurdistan Workers’ Party (PKK) in 2009, relationships between PKK and Turkish officials were highly strained. Another rounds of negotiation were organized in 2013, unsuccessful as well. Kurdish side blamed President Erdoğan and AKP to be too authoritarian. The climax was the declaration of President Erdoğan stating that the Kurdish issue doesn’t exist in Turkey; it reminds of the denial policy of the modern Turkish state. Not only Erdoğan did and still do nothing when ISIS attacks Kurdish cities but he especially tried to prevent Kurds to reach Kobanî. It seems that Erdoğan paid his lack of support to Kurds persecuted by the Islamic State.

In addition to charging Erdoğan’s anti-Kurdish policy, Turks said no at its project of presidentialisation. General elections were not only parliamentary elections but also a kind of referendum for Erdoğan. President Erdoğan would like to pass a bill in order to change the parliamentary system to a system that gives more power to the President. To pass that bill without referendum, Erdoğan needed AKP to win 367 seats (two-thirds majority). If he convinces 330 deputies to follow him, he can hold a referendum, but current polls show that people are not in favour of a presidential system. It seems that they are afraid that Erdoğan transforms himself into a kind of a new Sultan. Even if AKP seems to be the winner of the elections on the paper, Turkish people said no to the autocratic aim of the historic leader the AKP.

While, CHP played on economic feature during the campaign, HDP based its campaign on the regime change; it seems there was a transfer of votes from AKP to HDP. This transfer seems to be strategic in order to counter the regime change. Here is the first part of our interrogations: is the HDP’s electoral base really stable? Is there anything else except of countering Erdoğan that unify HDP’s electorate? How will HDP reconcile its Kurdish base with its more city-dweller base?

The second part of our paper is about the future of Erdoğan. He is a charismatic character. His authoritarian personality trait charmed the electorate but now, his omnipresence in the society and family and religious life, adding to corruption allegation, is becoming more and more problematic. After a democratic period, Erdoğan has become more authoritarian. He personified the political power and used his position to make his party win. Because he was elected President through universal suffrage, he thought minorities have only the right to keep quite. His vision of democracy is too populist; people punished him. There is a real vagueness about the AKP’s leadership. Officially, the leader of AKP is the Prime Minister, Davutoğlu, but in reality, it is still Erdoğan even if he had to leave the party for becoming President of Turkey. Because of its personal commitment in the campaign, the elections’ results were a defeat for Erdoğan.

What’s next?

The burning issue that follows election is how AKP will manage to keep a strong position at the Great National Assembly. Because any coalition has been found, new elections will be held in November.

Despite all future possible scenarios, we are attending to rebalancing of power of the Turkish political landscape. This rebalancing will have consequences on Erdoğan’s future and the Turkish foreign policy. He dominated it as President and Turkey is becoming more and more isolated on the international stage because of Erdoğan’s wish to bring down Al-Assad, whatever that means. Turkey will have to change its strategy because it comes back to hyper-parliamentary configuration, the defeat of the presidential change means that the opposition will have a stronger right of control on foreign policy. The time of Erdoğan’s omnipresence in the political and social spectrum seems to be finished.

The election holding in November will give us some answers to our questions. Meanwhile, Erdoğan tries to protect his power, and in order to do it, use international events.

II. The foreign policy of Turkey: a Neo-Ottomanism?

The presence of Turks and Muslims in Eastern Europe dates back to the Ottoman Empire. Even if the Empire started to decline after a battle in Vienna in 1683, Ottomans still reigned on South-Eastern Europe and on the Balkan until the end the 19th century. However, they had to deal with nationalism and the European powers’ support for Balkan nationalists. Serbian revolutionaries gained their autonomy in 1817, the Greeks acquired their independence in 1829. Romania became independent in 1878. After the First World War, the Ottoman Empire was forced to sign the Treaty of Sèvres. After that, they developed what some academics call the Sèvre’s syndrome, making Turks to think that other powers always have bad intentions vis-à-vis Turkey.

Mustafa Kemal Atatürk tried to create a homogeneous Turkish state, wherein no ethnic minorities were recognized. He opted for Europe and modernization and neglected his Eastern neighbours. He had no interest for the nearest neighbourhood; and from a neutral position during the Second World War, Turkey became Atlantics. Threatened by Moscow, Turkey joined the NATO in 1952.

Strategic Depth

Ahmet Davutoğlu, the actual official leader of the AKP, wrote a book Strategic Depth (2001). Appointed as Minister of Foreign Affairs eight years later, he described in his book his policy of engagement as rebuilding ties around the former empire.

Can the Turkish foreign policy be described Neo-Ottomanism? Introduced by Cergis Cardan, the basic idea of neo-Ottomanism was that Turkey should pursue an active and diversified foreign policy in the region, based on the Ottoman historical heritage. By Neo-Ottomanism, we understand the fact to reconstruct an imperial influence that has been lost since the 20th century. Neo-Ottomanism also means being turned to East instead of Europe. Neo-Ottomanism means breaking with Kemalist legacy. The concept of the Neo-Ottomanism began to be used during the mandate of Özal as a response to the domestic challenge of ethno-national conflict with Kurdish separatists.

The concept has been taken up by Davutoğlu in his book. According to the actual Prime Minister, Turkey possesses a great geographical depth, thanks to its historical legacy of the Ottoman Empire. Turkey cannot wait any longer for the European door, so it needs to use its geographical advantages in order to develop a multi-directional foreign policy. Davutoğlu stated in his book that the value of a nation in world politics is dependent on its geostrategic location and its historical depth. Thanks to the Ottoman legacy, Turkey is at the crossing of several spheres of influence, the Balkans, the Caucasus and the Middle East; which makes Turkey a natural regional power and an international actor.

At the collapse of the USSR, Turkey had to deal with opportunities as well as challenges. With the end of the bipolar world, Turkey was afraid to see declining its strategic importance. The independence wars and conflicts in the Balkans due to the dismantling of Yugoslavia had a resonance on the Kurdish issue in Turkey; that’s why Turkey needed to defend the integrity of its territory and the Balkans’ population sought background of the United States rather than Turkey’s one. In the 1990’s Turkish politics towards the Balkans was cautions and the support to Muslim minorities was extremely limited. However, things changed when AKP took power, at the beginning of the 2000’s.

Neo-Ottomanism: what are the results?

The official policy towards the Balkan is really clear; the region is a priority, on a political, economic, historical and cultural point of view. In this regard, officially again, Turkey performs for the economic integration, the preservation of multi-ethnic and multicultural structures. Turkey also participated at peacekeeping missions through a civil (KFOR and EUFOR) and a military mission (UNMIK and EULEX). Turkey pays for mosques, and provides health care for poor Muslim people from Kosovo. It has an important place in the organization of the Black Sea Economic Cooperation.

Moreover, Ankara participates at all regional cooperation structure aiming to create a safe space; it shows us that Turkey wants to be considered as a country that is involved in the security of the region. Ankara organizes annual summits between Belgrade and Sarajevo in order to prevent reactivation of potential conflict between the different communities.

Actually, we can say that there are three axes in the Turkish politics toward the Balkans. The first one is economic (Turkey signed free trade agreements with all the countries in the region), the second one is diplomatic and the last one is cultural.

Turkey develops an active engagement in the regional political system in the Balkans and Transcaucasia. Nevertheless, is it an imperialist wish?

Using religion, Davutoğlu reassured Turkish population living in the Balkans. Spending the 2011 Ramazan Bayramı at Sarajevo, he stated: “we were here, we are here, and we always be here”. This sentence reinforced the statement of Erdoğan: “Turkey is Kosovo and Kosovo is Turkey”. Knowing these facts, we could say that Turkey uses soft power to spread Neo-Ottomanism. Turkey uses a geopolitical window of opportunities and the vacuum of leadership in the Balkans to exert an influence.

Besides, Davutoğlu developed in his book the policy named zero problem with neighbours. Whereas relationships with Bulgaria were really bad in the 1980’s – there was a strong anti-Turkish and anti-Muslim feeling – there are now bilateral trade and cooperation treaties on self-security were settled in the 1990’s. Moreover, Turkey tried in 2008 and 2009 to normalize its relations with Armenia by opening borders. In the 2000’s Turkey attempted to show at the international community that it is a country on which we can count and rely on, a country that maintains good relations with its neighbours. It also tried to normalize its relation with Greece.

Turkey is committed towards Central and Eastern Europe but Erdoğan took and still takes distance from the European Union. He looks disillusioned by the EU. Turkey shares the same resentment with Russia. Turkey and Russia are building ties together; there is a common nuclear power station project in Turkey and a common project of pipeline. Its links with Russia can be a burning issue. There is a strong Caucasian diaspora in Turkey who found asylum in the Ottoman Empire, feeing the Tsar. The Chechen war (1994-1996) was omnipresent in the Turkish media, and people found shelter in Turkey as well. Turkey is involved in some frozen conflicts, which can put in jeopardy its economic relation with Russia.

However, besides having economic relations, Turkey tries to involve Russia in the stability of Central and Eastern Europe. During the 2008 Russo-Georgian War, Turkey tried to position itself as a mediator, although it also failed.

In the light of these facts, Turkey seems to have multivectoral diplomacy, trying to be independent from great powers. Turkey refused the United States and the United Kingdom participating in the Iraqi war. Turkey is often seen as a bridge between East and West. But Davutoğlu wanted more for his country; he wanted it to be seen as central country, as a problem-solver by contributing to global and regional peace. This position can bring benefits but can also be a vulnerability factor. With Ukrainian crisis, Turkey is at the crossroads and in a delicate situation; it had to deal with its NATO membership and its tightened relation with Russia at the same time. Turkey was also in a delicate position with Russia when Crimea joined Russia because of Crimean Tartars.

It is the same with Syria. Whereas Erdoğan wants the fall of Al-Assad clan, Russia vetoes all measures at the United Nations Security Council.

Besides, we can go further and say that AKP fails in its dream of grandeur. Despite of its efforts, Cyprus is still divided, and protocols with Armenia have not been signed yet, because of the frozen conflict of the Karabakh. The fact that Turkey recognized Kosovo in 2008 complicated its relations with Serbia, and the Turkish proposition to be a mediator between Serbia and Kosovo has not been accepted.

At the end of the day, we can say that either Turkey follows a New-Ottoman policy or just tries to be regional power, it is a failure. Its zero problem with neighbour policy isn’t topical anymore regarding Syria and Egypt. Counterbalancing Turkish dependence vis-à-vis West countries by seeking alliances in order to maintain the balance of power in its region was removing from the game. Turkey maintains its cultural presence in Central and Eastern Europe, through an intense soft power but its power politics has to be relativized. Finally, Turkey has to deal with many other powers (Russia, Iran, Saudi Arabia, China, Japan, Israel) to fill the vacuum of leadership in Caucasus after the collapse of the U.S.S.R.

Despite losing all its historic international support, Turkey is more and more isolated inside its own camp, the NATO, within it used to be more influential.

III. The isolation of AKP: implication of domestic and foreign elements

During the Second World War, Turkey followed a strict independent and neutral foreign policy, in accordance with Kemal politics. Nothing predisposed Turkey to join the West side. However, the U.S.S.R put pressure on the Turkish Straits. Turkey asked protection from Western powers. It did in the context of the Truman Doctrine. President Truman wanted to contain the Soviet expansion just after the Second World War. In order to do that, the United States helped European countries financially, including Turkey and held a military and political organization. Turkey belonged to free peoples which should be supported.[6] Turkish membership application didn’t reach the expected success in the European minds. European leaders were reluctant because integrated Turkey meant increase the application zone.[7] Yet, Americans saw the geostrategic importance of Turkey. Turkey has a control on the Bosporus, and can close the Black Sea. Turkey is the gate of the Middle East. For all these reasons, the USA invited Turkey to NATO.

During the Cold War, Turkey was considered as a good Atlanticist student. It was a strong ally for both NATO and the United States. Turkey played with perfection its geostrategic function during the period and participated at all American-promoted alliances that took NATO as a model. It was either a border or an intermediary as a country at a crossroads of two continents and several historical zones of influence. Thanks to its Turkish allies, the United States had an opened-door to the Middle East and had some help to manage the Middle-Eastern problems.[8]

However, Turkey can also be seen as a challenging ally. Turkey adopted a more independent foreign policy and initiated a detente with the USSR. Turkey got closer to Egypt and blamed Israel for the Six Days War. Relations with the United States became tighter and Turkey refused to open its base for the American weapon delivery for Israel during the Yom Kippur War and recognized the Palestine Liberation Organization.[9] Thus, the Iranian revolution and the Soviet invasion of Afghanistan pushed Turkey to realign its foreign policy with Washington.

With AKP that taking power in the beginning of the 2000’s, the distrust against the Americans decreased. After the 9/11, Turkey was seen by NATO as a dam against the Islamist wave. Yet, disagreements with the United States remained. Turkey refused the crossing of American troops in their way to Iraq. Crisis was overcome by the logistic support Turkey provided to the coalition. This concerns the relationships between Turkey and the United States; but it also shows that the automatic Turkish support, as it was the case in the 1950’s, is definitely over. Turkey is not the good Atlanticist student anymore.

What kind of relationships do NATO and Turkey have in the current international situation?

Turkey and its relations with Kurds and Syria

Kurdish people are mostly Sunni Muslims. At this time, Kurdish forces control the Northern Iraq and the North-eastern Syria. Kurdish people also live in Turkey (the major part) and Iran. The Sevre treaty held the creation of a Kurdish state but after the victory of Kemal, the Lausanne treaty gave this idea up. Claiming the creation of a unify Kurdistan, Kurds are seen as a threat against the integrity in all states they are settled. In Turkey, the Kurdish Workers’ Party (PKK -Partiya Karkerên Kurdistanê) is founded in 1978. In 1984, its leader – Abdullah Öcalan- decided to initiate the armed struggle for the creation of an independent Kurdish state. Turkish military responded, and a policy of scorched earth in the south eastern Anatolia began. Many cease-fires were decreed, the last one was in 2012. Ever since, talks have been occurred. We will see in this paper that Kurdish relations with the Turkish governments are a tool to analyse the Turkish-NATO relationship.

Before the Arab Spring, Turkey had good and stable relations with its neighbours, due to the Davutoğlu’s so-called zero problem with neighbours policy. Revolutions have completely changed the political landscape and Recep Tayyip Erdoğan has become more and more isolated in the Middle East, especially after the fall of Mursi, in Egypt. Turkey failed in its attempt to become a regional power. Turkey had no choice but adopted a strong position against al-Assad, whereas relations between Erdoğan and al-Assad used to be more than friendly. In reprisal, al-Assad played the Kurdish card. It seems that the only purpose of Erdoğan is the fall of al-Assad. Regarding the Islamic State (ISIL) Turkey was often accused to let future jihadists jump over borders and to carry out an open-door policy. Erdoğan defends himself by stating that Turkish/Syrian border is difficult to control because of its length (900 km), but it seems that ISIL and Erdoğan share common enemies: Kurds and al-Assad.

The International Coalition fight against ISIL and the role of Turkey

The 5th of September 2014, NATO held a summit in Newport, Wales. Barack Obama suggested an international coalition to destroy the Islamic state. He stated that everything has to be done to organize the Arab world, the Middle East, the Muslim world to rally them at the rest of the international community to isolate the cancer.[10] The international coalition is formed by nine NATO allies, the United States, Britain, France, Germany, Italy, Poland, Denmark, Canada, Turkey; and another one, Australia. The aim is to defeat ISIL but a red line was defined: “No boots on the ground”.[11]

Even if Rasmussen (the NATO General Secretary at this time) stated that “we are not considering a leading NATO role in this operation. A number of NATO allies are forming a coalition that also includes countries from the region”[12]; one can’t deny that NATO has a role to play in the fight against ISIL.

Turkey belongs to the coalition but played an ambiguous role. Indeed, Turkey asked for NATO’s help many times, and it is still the case. In virtue of the article 4 of the Treaty –that allows any allies to all for consultation if the security of them is threatened[13]-, Turkey has benefited of a NATO’s PATRIOT (for Phased Array Tracking Rador to Intercept Target) deployment since January 2013. The aim of the mission is to reinforce the Turkish air force in order to protect the Turkish territory and citizens against threats posed by missiles from across the borders with Syria.[14] But, surprisingly and paradoxically, Erdoğan refused the access of Incirlik NATO base to the coalition’s planes. One can assume that Turkey played a passive role because of its own vulnerable political situation. Fighting ISIL meant questioning the foreign policy and helping al-Assad, which is unthinkable for Erdoğan. Besides, it would increase the power of military, also an unimaginable thing.[15]

Turkey has changed its point of view after the 20 July, when Suruç suicide bombing attack claimed by the ISIL took place. The attack killed almost 30 people.  For the first time, Islamic state’s jihadists have focused on Turkey as a target. This attack and the death of a Turkish soldier through the jihadists’ attack at the borders pushed Turkey to react and give its passive role up. Turkey asked for another NATO meeting and states that “At the moment, Turkey has come under attack and its exercising its right to defend itself and will exercise this right until the end…but what we’re saying is that there could be a duty for NATO and we ask NATO to be prepared for this”.[16] NATO supports the Turkish actions against ISIL, meaning the bombing of some ISIL’s positions. Stoltenberg – the actual NATO Secretary General – declared, “We stand all together, united in solidarity with NATO”.[17]

Turkey won the moral support from NATO. It gave the United States the authorization to access to its Incirlik base. On the other hand, NATO didn’t make any comments about the Turkish bombing of Kurdish position, on 28th July 2015. Turkey insists on the fact that PKK fighters are a terrorist threat, so it bombed it in Northern Iraq. Only European leaders, as Angela Merkel, made comments about the subject, asking for a proportionate response against the rebels of PKK in order to preserve the peace process. The declaration of the Ministry of Foreign Affairs seems to destroy all hope about this peace process: “there is no difference between PKK and Daesh”.[18]

Besides, Turkey didn’t ask for any extra military assistance during the NATO meeting. Turkey’s army is one of the eleven most powerful militaries in the world[19] and Erdoğan emphasised “ Turkish military alone would be able to protect the country’s borders from ISIS jihadist”.[20]

Then Turkey concluded a bilateral agreement with the United States, in which NATO has nothing to do. For allowing the use of the NATO Turkish base, Turkey beneficiates the deployment of six F16 fighting Falcon jets to Turkey to help NATO in the fight against ISIL and 300 airmen to help to support Operation Inherent Resolve[21] and the establishment of a no-fly zone over Syria and a security zone along the border that would be dared on the ISIL presence and turned into a secure zone for Syrian refugees to return.[22]

For the time being, it is really hard to analyse the Turkish foreign policy. On one hand, it asked for the NATO political support to cover its back regarding the international law since it has not asked for military support. On the other hand, it didn’t ask for an extra military support from NATO but concluded an agreement with the United States that provides military support to Turkey.

Besides, Turkey bombs Kurdish position whereas Kurds are an ally with NATO in the fight against ISIL. What is Turkey looking for? Erdoğan seems to take distance NATO while remaining close to the United State. What will be the consequences of these bombing on the ground? One can imagine that maybe it will change relations between Kurdish rebels and NATO.

Also, one doesn’t have to forget the domestic factor. Erdoğan has to deal with the rise of the Kurdish political party, the HDP, and struggle to form a new government. Do June elections have something to do with the current strong position against Kurdish position in Iraq? Maybe Erdoğan is looking for a way to weaken the HDP through its war against ISIL.

Until now, the only thing Erdoğan succeeded is to blow up its country. One can’t not say if it a will in order to change the political change on the go or not. The only sure thing is that the PKK prepares itself to be on the war, and the country is exploding. The results of the ongoing elections are more than unpredictable, so is Erdoğan behaviour as long as he has power.


• Academic books

136th Bergedorf Round Table, Turkey as a partner for European Foreign Policy in the Middle East, Istanbul, Bergedorfer Gesprächskreis, 2007.

ALTUNISIK M.B., TÜR Ö. (2005) Turkey – Challenges of continuity and change,The Contemporary Middle East Series, Routledge: London.

ISMAEL T. Y. and AYDIN M. (2003)Turkey’s Foreign policy in the 21st Century: A changing role in World politics, Albershot: Ashgate Publishing limited.

JUNG D. and PICCOLI W. (2001)Turkey at the crossroads – Ottoman legacies and a greater Middle East, London and New York: Zed Books.

TOGAN S and BALASUBRAMAYAM V. N. (ed.) (2001)Turkey and Central and Eastern European Countries in Transition – Towards Membership of the EU, New York: Palagrave.

• Academic articles

“Turkey’s 2015 election prospects”, Rethink Institute, Washington DC, April 2015.

ABDELWAHAB B. “Turquie : un État pivot à la recherche d’un statut regional”, Géoéconomie 5, n°72 (2014),p p. 101-116.

BIAD A. “Turquie: un Etat pivôt à la recherche d’un statut regional”, Géoéconomie,5, n°72, (2014), pp. 101-116

BILLETTE A. DERENS J.A. “Les Balkans et la Turquie : impériale nostalgie, pragmatisme de la puissance ou pari sur l’avenir?”Study for the Delegation for Strategic Affairs, French Ministry of Defense, 2014.

BILLION D. “Turquie. Première analyse des resultats des elections legislatives”, Les Enjeux internationaux – France Culture, 8 June 2015.

FALKOWSKI M. “Turkey’s game for the Caucasus”, Center for Eastern Studies, Issue 29, (2009).

INSEL A. MARCOU J, “La Turquie”, Geopolitique – RFI, 20 June 2015.

INSEL A. PIERINI M. SCHMID D. “La Turquie : le pari du sultan”, Affaires étrangère – France Culture, 6 June 2015.

JABBOUR J., REBIERE N. “La Turquie au coeur des enjeux géopolitiques et énergétiques régionaux.”, Confluences Méditerranée 4, N° 91 (2014), pp. 33-51.

KARASAR H.A. “Saakashvili pulled the tigger: Turkey betweenn Russia and Georgia”, SERA Policy Brief, N°20 (2008).

MCDONALD D.G “Imperial legacies and neo-ottomanism: Eastern Europe and Turkey”, Insight Turkey 14, n° 4 (2012), pp. 101-120.

MONGRENIER J.S. “L’État turc, son armée et l’Otan: ami, allié, non aligné?”, Hérodote 1, n°148 (2013) pp. 47-67.

MURINSON A. “The strategic depth doctrine of Turkish Foreign policy”, Middle Eastern Studies 42, N°6 (2006) pp. 945-964.

PAPASTAMOUK S. “La rivalité après l’alliance. A la source de la friction gréco-turque dans l’après guerre (1947-1955”, Hypothèses1, n°9 (2006) pp. 283-290.

POSCH W., GRGIC B. “Turkey and the EU: strategic implications for Central Europe”, Policy Analysis – Ljubljana Institure for Strategic Studies (2004).

RACHIERU S. “Invented identities – Case study : the Ottoman citizenship”, Southeastern Europe 29 (2002) pp. 85-92.

SCHMIDT D. “La Turquie, alliée de toujours des Etats-Unis et nouveau challenger”,Politique étrangère,3 (2011) pp. 587-599.

TOUMARKINE A. “La politique turque dans les Balkans.  Volonté d’intégration, risque de marginalization”Le Courrier des pays de l’Est 9 n°139 (2003),pp. 40-51.

WALKER W. J. “Understanding Turkey’s Foreign Policy through Strategic Depth”Transatlantic Academy, (2010).

• Official sources

NATO website

Republic of Turkey, Ministry of Foreign Affairs

• Newspapers

“Etat islamique: pour l’OTAN, la Turquie à le droit de se defender”, Le Point, 29/07/2015.

“Guerre contre l’Etat islamique; que fait la Turquie? Le double jeu d’Ankara est manifeste”, Causeur, 19/05/2015.

JEGO Marie, “Elections legislatives en Turquie: l’hyper-présidence de M. Erdoğan en question”, Le Monde, 07 June 2015.ğan-en-question_4649034_3214.html

JEGO Marie, “Legislatives en Turquie: Erdoğan voir son rêve de sultanat lui échapper”, Le Monde, 8 June 2015.ğan_4649156_3218.html

KANTER James, “Turkey Wins NATO Support as It Steps Up ISIS Fight in Syria”, The New York Yime, 28th July 2015.

“NATO promises to protect Turkey against ISIS Threat”, RT Question More, 6 October 2014.

“NATO meets to discuss Turkey’s Syria campaign”, The Guardian.

MASI A.“NATO Coalition Against ISIS: Turkey Role Mostly Symbolic”, International Business Times, 7th September 2014.

SHACKLE S. “Instability aside, Turkey’s election result is a victory for democracy”, Middle East Monitor, 8 June 2015.

“Turkey’s Erdoğan does not rule out new election”, Aljazeera, 14 June 2015.ğan-snap-election-akp-limit-150614133901776.html

“Turquie: une coalition MHP-AKP bientôt constituée”, Zaman France, 22 June 2014.

“Turkey’s fight against ISIS prompts rare NATO meeting”, CBSNEWS, 28 July 2015.

“US deploying six fighter jets to Turkey to fight ISIS”, RT Question More, 9 August 2015.

“US forms ‘core coalition’ to fight ISIS militants in Iraq”, The Guardian.

WESTCOTT L. “What countries are fighting ISI, and who is sitting on the Sidelines”, Newsweek, 16 September 2014.

• Online sources

Ambassador JEFFREY J. “What lies beneath Ankara’s new foreign policy”, Wikileaks, 20 January 2010.

BERLINSKI C. “Erdoğan isn’t finished”, The American interest, 22 June 2015.

CHENU G.M. “Balkans occidentaux: espace géopolitique convoité “, Diploweb ,22 November 2012.

DAVENTRY M.S. “Turkey’s general election”, 3 June 2015.

EIZENSTAT S. KALEMLI-OZCAN S. “Turkey and the West – Getting Results from Crisis”, Foreign Policy, 7th August.

Turkey and the West — Getting Results From Crisis

“La nouvelle Turquie d’Erdogan au carrefour de l’Europe, de la Russie et des pays musulmans”, Toute l’Europe, 06 February 2015.

MARCOU J. “La Guerre en Géorgie repose la question du statut des détroits”, Observatoire de la vie turque, 25 August 2008.

MARCOU J. “Le néo-ottomanisme, clef de lecture de la Turquie contemporaine ?”, Les clés du Moyen-Orient, 4 May 2012.

MARCOU J. “La Turquie et la crise ukrainienne”, Observatoire de la vie turque, 6 March 2014.

RICARD L. “La Turquie dans les Balkans: relents d’Ottomanisme”,  Nouvelle Europe, 16 November 2011.

WHITE J. “The Turkish Complex”, The American interest, February 2015.

[1][2][3]Ibid.[4]Ibid.[5]Ibid.[6] MONGRENIER J.S “L’État turc, son armée et l’Otan: ami, allié, non aligné?”Hérodote,1, n°148 (2013) pp. 47-67.[7]Ibid.[8] SCHMIDT D. “La Turquie, alliée de toujours des Etats-Unis et nouveau challenger”, Politique étrangère3, (2011) pp. 587-599.[9] MONGRENIER J.S., Op. Cit.[10] « US forms ‘core coalition’ to fight ISIS militants in Iraq », The Guardian.[11]Ibid.[12] WESTCOTT L. ‘What countries are fighting ISI, and who is sitting on the Sidelines”, Newsweek, 16 September 2014.[13] NATO website[14]Ibid.[15] MASI A. “NATO Coalition Against ISIS: Turkey Role Mostly Symbolic”, International Business Times, 7th September 2014.[16]“Turkey’s fight against ISIS prompts rare NATO meeting”, CBSNEWS, 28 July 2015.[17] KANTER J. “Turkey Wins NATO Support as It Steps Up ISIS Fight in Syria”, The New York Time, 28th July 2015.[18] “Turkey’s fight against ISIS prompts rare NATO meeting”, CBSNEWS, 28 July 2015.[19]Ibid.[20]Ibid.[21] “US deploying six fighter jets to Turkey to fight ISIS”, RT Question More, 9 August 2015.[22] “Turkey’s fight against ISIS prompts rare NATO meeting”, CBSNEWS, 28 July 2015.


19th of May 2010 Guantanamo Bay

guantanamoThe Center for Security and Defense Studies Foundation would like to invite you to a presentation held by Mr. Charles H. Carpenter, an American attorney at law about his first-hand experience with prisoners at Guantanamo Bay.

The event is open to anyone interested in learning more about the heated issue of dealing with prisoners deatined at Guantanamo Bay. Mr. Carpenter will hold a Q&A session after his presentation and hopes for a  lively discussion with his audience.

Moderated by Dr. Tamás Lattmann
The presentation will be held in English with no Hungarian Translation.

Location: Pallas Páholy 1054 Budapest, Alkotmány Str. 15
Time and Date: May 19, 2010 6:00p.m.

Charles H. Carpenter is an American attorney practicing general civil litigation. He graduated from The Catholic University of America in 1991. He practiced law in Washington D.C. with a large firm from 1991 to 2009. He has had his own firm in Missoula, Montana since July 2009. Carpenter has represented 3 men imprisoned at the Guantanamo Bay Naval Base in their petitions for writs of habeas corpus since January 2005. He has been to the prison more than a dozen times and he has already made a number of presentations about the Guantanamo litigation.

His firm can be found under


Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions... read more

Armenian Referendum

By Elvir Mammadov A constitutional referendum held in Armenia on December 6, 2015, changed the country from semi-presidential system to a parliamentary republic with 63,5 % of majority votes as it was released by the Central Election Commission. The proposal consisted... read more

19th International Parliamentary NATO Conference Summary

On the 27th of November, 2015, the 19th International Parliamentary NATO Conference was held in the Parliament’s Delegates’ Hall. The conference was divided into three main parts. Firts of all, László Kövér (Speaker of the Hungarian Parliament), István Simicskó... read more


Afghanistan Workgroup

Coming soon.

Turkey and Center-Asia Wourkgroup

Coming soon.


Board of trustees and colleagues

Dr. Anna Koós president

Béla Balogh
Ferenc Bősenbacher
dr. Endre Jávor
dr. József Kis-Benedek
dr. Géza Péter Kovács
dr. Tamás Lovassy
dr. György Szövényi

Supervisory Board

dr. Margit Schütt president
dr. István Pintér
Béla Balla


dr. Anna Koós

Scientific director

dr. Péter Deák


Amb. Ferencz Bösenbacher – International Director
Károly Nagy  – Office Manager
Dr. Mihály Dobrovits – Programme Manager


Edina Farkas
Szilvia Gombás
Anett Kispál
Endre Scheinring

About the foundation


†Béla Király Prof. Emeritus
†Iván Völgyes Prof. of Political Science
László Valki Prof. of International Law
Péter Deák Prof. of Security and Military Affairs

Establishment and major functions of our foundation

The Center for Security and Defense Studies Foundation was established with the support and sponsorship of the ERASMUS Foundation for Democracy and the Hungarian Academy of Sciences – Center for Peace and Conflict Studies. The Center for Security and Defense Studies has been fully operational since November 1990. It is a non-governmental, non-profit educational and research institution, located and registered in Budapest, Hungary.

The major functions of the Center are international and domestic research, analysis, the organization of professional conferences, and the provision of expert advice regarding international security and defense problem areas. Although the major areas of concern for the Center are geographically concentrated in Europe, inclusive Eastern Europe and the states of the former USSR, its interest in international political and economic affairs is global in scope.

Among its research projects the following are worthy of international interest: “Armies in the new democracies”, “The security doctrine of the Hungarian Republic”, “Potential reform of the military in Hungary”, “Problems and prospects of reorganization and restructuring of the Hungarian defense industry”, “National defense and problems of economic development in Eastern Europe”, “Air defense and the security of the airspace”, “Minorities and international security”, “Human conversion of the military machinery”, “Social and psychological problems of the adaptation to the military service”, “Opinions concerning the military service of Roma youth” “Military administration and the civil control of the defense forces”, “The relationship of NATO and the Visegrad countries”, “Migration and the ethnic minorities”, “Options of a professional army in Hungary”, “Hungary’s security policy in practice”, “The institutionalization of the European security process”, “Interests and criteria in the process of joining the Euro-Atlantic integration”. Most of the research project are commissioned and paid for by government and non-government organizations as well as commercial and public entities.

The Center provides timely briefing papers – within 72 hours of actual events – and extensive analyses both in written and in oral forms. Such briefs are offered at cost bases to organizations interested in expert advice and positions to be taken. Among the better known brief analysis inter alia,
“The Gulf war: outcomes and opportunities”, “After – and before – the new NATO”, “The extinction of Yugoslavia”, “Security problems after the Czechoslovak divorce” “The experiences of Spain in joining NATO”, “Hungary and the international terrorism”, “Security challenges in the Balkan crisis”, “Russia and NATO”, “Israel and the chances of the peace process”, “The security philosophy of Austria”, are worthwhile of special mention.

Each year the Center also organizes several national and international conferences dealing with questions of international security and defense affairs. Such conferences, among others, dealt with the problems of neutrality in post-Communist Europe, the new armies in the new democracies, threat perceptions in Europe, environmental problems and security consideration, the problems of civilian service in the peacetime army, NATO and East-Central Europe: intentions and realities, the future of arms reduction, professional armies in the future, the relationship of society and army in democracies, the security of Europe in 2000, the civil control of the Armed Forces, international migration as a security risk, catastrophes as security challenges. Some titles of conferences: “Security and protection of citizens in the 21st Century”; “Security policy alternatives at the turn of the century in the limelight of ideologies – New Strategies”; “Experiences of the management of the Kosovo crisis and their utilization in the fields of security policy and defence development”; “The dilemma of immigration policy and stability in the process of EU accession”; “The consequences of NATO’s enlargement to the security, strategical and geopolitical situation of Central Europe and its countries”;

The Center also provides expert advice to government organizations and departments, NGO’s, political parties, as well as academic and educational institutions. This special advisory service has been utilized by all branches of the Hungarian government and international institutions alike. Such advice in all instances reflected the competence of the specialists and has been strictly according to guidelines that guarantee the political independence of the professional staff.

The Center has a close cooperation with several domestic and foreign research institutes focusing on the fields of strategic, economic, and foreign affairs issues.


Nyilatkozat az ATV-n

Dr. Dobrovits Mihály a BHKKA programigazgatója az ATV Friderikusz műsorában Törökországról és Erdogan politikájáról nyilatkozik

A tömeges migráció kezeléséről

a BHKK Műhely vitája
2016. február 25.

Visit of the Delegation of Diplomatic Academy of Vietnam at CSDS

Meeting with the Delegation of Institute for South China Sea Studies,
Diplomatic Academy of Vietnam,
30th November 2015

Az európai politika új fázisa – vita a migráció kezeléséről I. rész

Kerekasztal a tömeges bevándorlás okairól és a megoldás lehetőségéről európai, illetve globális szinten.

Az európai politika új fázisa – vita a migráció kezeléséről II. rész

Kerekasztal a tömeges bevándorlás okairól és a megoldás lehetőségéről európai, illetve globális szinten.

Izraeliek: palesztinok és zsidók – Dr. Lugosi Győző egyetemi docens

A keleti nyitás jövője

Dr. Dobrovits Mihály – turkológus
Németh Áron Attila –
Mészáros Tamás –

Tanulmányok regionális bontásban


Társadalom – Civil


Afganisztán munkacsoport


Afganisztán és Karzai jelenlegi kül-és biztonságpolitikájának kiterjesztése

Másfél éve vita zajlik Afganisztán és az USA között kötendő biztonsági megállapodásról. A vita a stratégiai együttműködési szerződés aláírása után került a nemzeti és nemzetközi politikai szakértők megfigyelésének központjába .

A biztonsági megállapodás, amely a stratégiai szerződés alapján fog létre jönni, nagy szerepet játszik a jelenlegi és jövőbeli Afganisztán bel- és külpolitikájában egyaránt.

Hamid Karzai a biztonsági megállapodást olyan eszközként használja, melynek segítségével az ország érdekeit kívánja maximálisan érvényesíteni, fenntartható biztonságot szeretne elérni.

Másfél éve vita zajlik Afganisztán és az USA között kötendő biztonsági megállapodásról. A vita a stratégiai együttműködési szerződés aláírása után került a nemzeti és nemzetközi politikai szakértők megfigyelésének központjába .

A biztonsági megállapodás, amely a stratégiai szerződés alapján fog létre jönni, nagy szerepet játszik a jelenlegi és jövőbeli Afganisztán bel- és külpolitikájában egyaránt.

Hamid Karzai a biztonsági megállapodást olyan eszközként használja, melynek segítségével az ország érdekeit kívánja maximálisan érvényesíteni, fenntartható biztonságot szeretne elérni.

Az afgán köztársasági elnök akkor is kijátszotta a megállapodás véglegesítésével kapcsolatos kártyát, amikor az USA Karzai beleegyezése nélkül, közvetlen módon támogatta a tálibok politikai irodáját Katarban, melyre a tálibok saját jelképeiket tűzték ki, a fehér zászlót és az Afganisztáni Iszlám Emirátus címerét.  Noha az USA erősíteni akarta a békefolyamatot Afganisztánban a hivatalos kormány és a talibok között, Karzai elégedetlen volt, mert ő kívánta  a béketárgyalást elindítani, melyben az általa létrehozott Béketanács kapta volna a kulcsszerepet. Az afgán kormány az eseménnyel szembehelyezkedett és hogy az ellenállást erősítsék, felfüggesztették a két ország közötti bilaterális biztonsági megállapodásokról szóló tárgyalásokat.[1]

Az ellenállást nemzetközi szinten is figyelemmel követték, a világ nagy és feltörekvő hatalmai is kritizálták a folyamatot és a Karzai-féle álláspontot támogatták. A tárgyalások a tálibok emigráns kormányának bezárásával újrakezdődtek és a két ország közötti viszony is rendeződött.

A tárgyalások újrakezdését követően július végén az Egyesült Államok nagykövete Kabulban kijelentette, országa azt várja, hogy októberig véglegesítésre kerüljön a két ország közötti biztonsági megállapodás, ugyanis a késleltetésnek semmi okát nem látják, ráadásul minél hamarabb írják alá a papírokat, Afganisztánnak annál több előnye származna belőle. Ezzel szemben az afgán vezetőség egyre több időt kért, arra hivatkozva, hogy a megállapodás aláírását nem szükséges siettetni, és amíg az összes feltételt el nem fogadják, addig nem írják alá a megállapodást. A külügyminisztérium szóvivője pedig kijelentette, hogy ez a megállapodás csak 2015 után lesz aláírva.[2]

Hamid Karzai elnök és a kormánya az amerikai állásponttal szembem folyamatosan a saját feltételeikre hivatkozva tolták ki a folyamat időpontját.

Mik lehetnek a feltételek? 

Karzai elnök szerint Afganisztánnak a saját érdekeit kell követnie a biztonsági megállapodások kapcsán, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ezt az afgán nép is jóváhagyja.  Több  NATO tagállam  jelezte, hogy 2014 után is jelen maradnának a térségben, azonban ehhez is szükséges az afgánok jóváhagyása. A két témáról a szokásoknak megfelelően a Loja Dzsirgában fognak tárgyalni.

„A biztonsági megállapodás aláírásához a feltételeink elfogadása nagyon fontos, amely stabilitást, teljes biztonságot, gzadasági előrehaladást és az ország biztonsági erőinek megerősítését biztosítja számunkra.”[3]

Az afgán köztársasági elnök szerint ahhoz, hogy a tálibokkal külföldi beavatkozás nélkül közvetlen módon tudjanak tárgyalni, az amerikaiaknak hatást kell gyakorolniuk Pakisztánra, hiszen amíg a déli szomszéd nem szűkíti a tálibok lehetőségeit, addig a tárgyalások is eredménytelenek maradnak.[4]

Hamid Karzai azt is nyilvánosságra hozta, hogy az utóbbi években tizenkilencszer tett látogatást Pakisztánban, ahol a terrorizmus elleni küzdelem fontosságára felhívta a pakisztáni politikai vezetők figyelmét, ám ez idáig nem látta ennek eredményét. Bár Karzai először visszautasította az új pakisztáni elnök meghívását, később mégis elfogadta, annak érdekében, hogy pontot tegyenek a tálibokkal való együttműködési és támogatási folyamatban.[5]

Karzai elnök 2013. szeptember 21-én az Argbeli (köztársasági elnöki palota) ifjúsági találkozón mondott beszédében kifejtette álláspontját.

Fontosnak tartja a NATO és az amerikai katonai jelenlétet az országban, azonban hozzátette, hogy most elsősorban az afgán nép érdekeit kell összeegyeztetni. „Alapvető érdekünk a tartós biztonság. Az országunk és a térségünk helyzetéről megbizható elemzéssel rendelkezünk, és azt is tudjuk, hogy kik azok, akik nem akarják, hogy erős államunk legyen, kik azok, akik öngyilkos merénylőket küldenek. Még azt is tudjuk, hogy ezekben USA-nak milyen szerepe van. NemAfganisztánban van az ellenség, hanem a határainkon túl. Azt kérjük az USA-tól, tisztázza álláspontját a következőkkel kapcsolatban: Mi a terrorizmus megközelítése? Ki az ellenség? És mi kikkel vagyunk háborúban? Vajon az országban lévő tálib az ellenségünk?”

Az igazi ellenség ott van, ahol rendes iskolákban arra tanítják őket, hogy az afganisztáni biztonság ellen fellépjenek. Az igazi tálibok és terroristák Afganisztán határain túl vannak, és nemzetközi támogatást élveznek. Ezért a biztonságunk csak kívülről érkező fenyegetés alatt áll.

Karzai elnök szerint a 2014. évvel kapcsolatos félelmeket a külföld terjeszti, hogy kikényszerítse a biztonsági megállapodás aláírását.

A köztársasági elnök a Pakisztán felől érkező rakétatámadásokról azt mondta, hogy ezekre Afganisztán nem akar katonai választ adni és csak a diplomáciai úton kívánja megoldani a problémákat.  Ezzel kapcsolatban a pakisztáni kormányfőnek üzenetet is küldött.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államokkal való biztonsági szerződésről a világ más országaival is tárgyal. A két legfontosabb Kína és Oroszország, akiktől véleményezést is kért ez ügyben.[6]

Pakisztánnak nagy szerepe van az afganisztáni biztonsági helyzet alakításában azzal, hogy támogatja-e a tálibokat vagy sem. Jelenleg Pakisztán folyamatos nyomást gyakorol a tálibokra napról-napra szűkítve a Talibán mozgásterét. Tehát egy folyamatos és erőszakos harc zajlik Pakisztán és a tálibok között. Ha figyeljük a Pakisztánból érkező napi híreket, akkor világossá válik az, hogy mind a két országban összehangolva hajtják végre a terrorista merényleteket. Továbbá az afganisztáni tálibok több magas rangú vezetőjét is a pakisztáni börtönökben találjuk.

Srtaj Aziz, a pakisztáni miniszterelnök külügyi tanácsadója legutóbb azt nyilatkozta, hogy az öngyilkos merényleteket nem tudják ellenőrizni és azok teljes mértékben a pakisztáni állam fennhatóságán túl vannak.[7]

Mióta Afganisztánban megalakult a Béketanács, Pakisztán, hogy elősegítse az afganisztáni béketárgyalások sikerességét, a tanács kérésére szabadon engedte a tálibok legfelsőbb vezetőit, 2013. szeptember 21-én az egyik legfontosabb szerepet játszó tálibot, Mullah Abdul Ghani Baradart.[8]   Mullah Baradar Mullah Umer helyettese, a tálibok szervezetének a jobb keze.[9] A tálibok szabadon bocsátása azóta is folyamatos.

Ez a pakisztáni intézkedés nagy népszerűségnek örvend Afganisztánban, az ország külügyminisztériuma annak ellenére is pozitívan fogadta a hírt, hogy Mullah Baradart az afgán hivatalnokok kezébe nem adták ki.

Janan Muszazai, az afgán külügyminisztérium szóvivője tájékoztatást adott, hogy  Mullah Baradart  hivatalos kérésre  engedték szabadon Pakisztánban és most egyelőre családjánál pihen, majd később bekapcsolódik a béketárgyalásokba.[10]

Ezzel kapcsolatban a politikai szakértők azt a kritikát fogalmazták meg, hogy Afganisztánnak nincsen megbízható béketárgyalási programja. Mullah Baradar nem az első tálib, aki kiszabadult, előtte Pakisztán már sokakat szabadon engedett, de Afganisztánnak sohasem sikerült belőle profitálnia. Másrészről Mullah Baradar még mindig pakisztáni kézen van, s amíg börtönben volt a Talibán is számos változáson ment keresztül, melyben neki már nem volt szerepe.[11]

Pakisztán az afganisztáni békefolyamat erősítése céljából az afgán kérésre eddig 33 magas rangú tálib vezetőt engedett szabadon.[12]

Mullah Baradar kiszabadulását a Talibán nem vette tudomásul. Mullah Zabihullah Mujahid azt állította, hogy Mullah Baradar még mindig a pakisztáni ügynökök kezén van, eddig a családja sem látta őt, és egészségi állapota is nagyon rossz.[13]

Visszatérve az Afganisztán-USA között kötendő biztonsági megállapodásra, Afganisztánban eddig 27 jelölt jelentkezett és töltötte ki a hivatalos papírokat a 2014 áprilisában tartandó köztársasági elnöki választásokra. Ebben az az érdekes, hogy a jelölteknek hatalomra kerülésük esetén a biztonsági megállapodás megkötése lenne az első kezdeményezésük, ezzel erősítve a két ország közötti kapcsolatokat.

Annak ellenére, hogy Karzai az afgán nép feltételeit szem előtt tartva halogatja a megállapodás aláírását, a végső döntést, vagyis a feltételek ratifikációját a képviselőkre hagyja, de nem a parlamentre, hanem a történelmi Loja Dzsirgára, melyet azóta össze is hívott. A megállapodás aláírását a Loja Dzsirga képviselőinek döntésétől tette függővé.[14]

Úgy látszik, hogy a Karzai-féle állásfoglalás az Amerikai Egyesült Államokat bizonytalan helyzetbe hozta. 2013. október 10-én John Kerry, az USA külügyminisztere előre nem egyeztetett találkozóra érkezett Afganisztánba, hogy közös pontokat keressenek a biztonsági megállapodással kapcsolatban, és meggyorsítsák annak aláírását.

Ez nem lehetett könnyű munka, a tárgyalás huszonnégy órát vett igénybe, eközben az amerikai államtitkár háromszor is visszament az Argból az USA nagykövetségére konzultálni egyes kérdésekről.

A megbeszélést követő másnap késő esti sajtótájékoztatón Karzai elnök bejelentette, hogy a fontos pontokban megegyeztek, és ezt közös dokumentumban rögzítették is. Az USA deklarálta, hogy tiszteletben tartja Afganisztán nemzeti szuverenitását, területén egyoldalúan katonai műveleteket nem hajt végre, további civil áldozatok nem lesznek és az ország materiális értékeit is óvja. A megszállást illetően is sikerült közös nevezőre jutnia a két félnek, melynek eredményeképp USA elfogadta Afganisztán feltételeit. Megszállásnak a következőket minősítették: katonai beavatkozás, rakétával való támadás, továbbá a terrorista akciók, melyeket a tálibok, öngyilkos merénylők követnek el, akik Karzai szerint főként a szomszédos országokból érkezhetnek. Karzai elnök azt is hozzátette, hogy a tárgyalás során a külföldi katonák büntetőjog alóli mentességének kérdése is felmerült, de ezen a ponton még nem tárgyaltak róla, mivel az egész folyamatról az országos népi Loja Dzsirga fog döntést hozni és ezt követően majd a ratifikációért országgyűlésre fogják küldeni a megállapodást.

Az USA külügyminisztere elfogadta az afgán kormány feltételeit.  A katonák mentességi jogát illetően azonban kijelentette, hogy mentelmi jog nem létezik. Mivel ha egy katona bűnt követ el, akkor mindenképen felelősségre vonják. Ezt viszont csak az amerikai alkotmány szerint lehet megtenni, ebből következően amerikai katonát lehetetlen más országok büntetőjoga szerint büntetni. Erre bizonyítékképpen felhozta, hogy a jogsértést elkövetett katonák már amerikai börtönökben vannak. [15]


A mai Afganisztán  fő problémája a kezdetektől fogva a tálibok jelenléte. A rendszer az elmúlt 12 évben folyamatosan velük volt elfoglalva, de a törekvések ellenére a megbékélés ügye nem haladt, mivel a tálibok a mai napig biztonságban tudnak élni Pakisztánban. Ezért kéri Afganisztán az USA-t, hogy szólítsa fel Pakisztánt a tálib búvóhelyek felszámolására.

Nem tudjuk, hogy ez az új kül- és biztonságpolitikai játszma mennyire lesz gyümölcsöző Karzai számára, de ha a két ország nem tud közös álláspontot kialakítani, nem írják alá a biztonsági megállapodást, akkor az USA kivonul Afganisztánból, hasonlóan az iraki kivonuláshoz. Az arab országban az volt a vita tárgya, hogy az iraki országgyűlésben nem biztosították az amerikai katonák számára a büntetőjogi mentességet. Afganisztán feltétele viszont, hogy az USA bírja rá Pakisztánt tálib politikájának megváltoztatására, a tálib-afgán békekötés támogatására.

Kérdés, hogy Afganisztán önállóan fenn tudja-e tartani a jelenlegi relatív biztonságot az USA teljes kivonulása esetén.

Az amerikai katonák teljes kivonása után új korszak kezdődik, megváltoznak a regionális viszonyok. Pakisztán szerepe megerősödik, ami az afganisztáni stabilizálódást veszélyeztetheti.  Oroszország, Kína és India befolyása nő a térségben, ezen országokkal már megkezdődött a kapcsolatok erősítése, főleg a pakisztáni rakétatámadások után, amikor az USA Afganisztán kérése ellenére nem vonta felelősségre Pakisztánt, így erősödtek az afgán-indiai katonai kapcsolatok.

Az új szereplőkkel való kapcsolatot majd a következő tanulmányunkban fogjuk részletesebben elemezni.

Köszönöm Varró Virág és Novák Viktor segítségét.

Samay Mohammad Ali



[1] Nathan és Yaroslav [2013.06.19]: Karzai Suspend U.S. security Talks, THE WALL STREET JOURNAL,, internet, 2013.09.26.

[2] Fauzia Ehsan [1392.05.07]: USA oktoberig várjuk a biztonsági megállapodás aláírását, VOA Ashna, Kabul,, internet, 2013.09.26.

[3] Hakimi [2013.08.25]: Karzai: biztonsági megállapodás Afganisztán számára jót tesz, 8am, internet, 2013-09-27.

[4] Aziz Hakimi [2013.08.27.]: USA totál biztonságot biztosíti Afganisztánban?, 8am, internet, 2013.09.27.

[5] Hakimi [2013.08.25]: Karzai: biztonsági megállapodás Afganisztán számára előzményes, 8am, internet, 2013-09-27.

[6] Hamid Karzai [2013.09.21]:  Fiatalok országos találkozója, rendezvény a köztársasági elnökség irodájában,, internet, 2013.09.27.

[7] Sartaj Aziz [2013-09-30]: Pakistan does not have any control on suicide attacks, Tolo News,, internet, 2013-10-06.

[8] Pakisztán [201309.21]: Afghan Takiban Leader Mullah Baradar released, Geo news,, internet, 2013.09.26.

[9] Pakisztán [201309.21]: Afghan Takiban Leader Mullah Baradar released, Geo news,, internet, 2013.09.26.

[10] Farakhabar [2013.09.22]: kerekasztal beszélgetés, Tolo News,, internet, 2013.09.27.

[11] Farakhabar [2013.09.22]: kerekasztal beszélgetés, Tolo News,, internet, 2013.09.27.

[12] BBC فارسی [2013.09.21]: Pakisztán kiengedte Mullah Baradart a börtönből,, internet, 2013.09.27.

[13] Tahir Khan [2013.10.09]: Pakistan has not freed Mullah Baradar, says Afghan Taliban, The Express Tribune,, internet, 2013.10.11.

[14] Jawed stanakzai [2013.10.10]: Details About Karzai’s Jirga Emerge, Tolo News,, internet, 2013.10.11.

[15] Hamid Karzai és John Kerry [2013.10.12]: Afganisztán és az USA megállapodtak a fontos pontokban, köztársasági elnökség irodája,, internet, 2013.10.18.

Törökország munkacsoport


Kuratórium és munkatársak

dr. Koós Anna elnök

Balogh Béla
Bősenbacher Ferenc
dr. Jávor Endre
dr. Kis-Benedek József
dr. Kovács Géza Péter
dr. Lovassy Tamás
dr. Szövényi György


dr. Schütt Margit elnök
dr. Pintér István
Balla Béla


dr. Koós Anna

Tudományos Igazgató

dr. Deák Péter


Bősenbacher Ferenc igazgató, nemzetközi kapcsolatok
Nagy Károly koordinátor, irodavezető
Balogh Béla projektvezető


Farkas Edina
Gombás Szilvia
Kispál Anett
Scheinring Endre

Közhasznúsági Jelentések


Az elmúlt évek rendezvényei

2013. április 25. - "Magyarország Baghlanban - A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport tevékenysége, 2006-2013"


BHKK_konferencia_2013-04-25_kepA 2013. április 25-én megrendezett “Magyarország Baghlanban – A magyar Tartományi Újjáépítési Csoport tevékenysége, 2006-2013” című konferenciáról készült tudósítást elolvashatja erre a linkre kattintva vagy letöltheti innen pdf formátumban.

A konferencián készült hangfelvételek:

1. Panel
2. Panel
3. Panel

Időpont: 2013. április 25. (csütörtök), 9:00 – 13:00
Helyszín: Magyar Külügyi Intézet, Budapest I., Bérc utca 13-15.

A NATO legnagyobb válságkezelési művelete a végéhez közeledik Afganisztánban, az ország működőképességének helyreállításában korábban fontos szerepet játszó tartományi újjáépítési csoportokat (PRT) egymás után számolják fel. Magyarország 2003 óta vesz részt az afganisztáni misszióban és 2006-ban csatlakozott a tartományi újjáépítési csoportot működtető nemzetek szűk táborához. A Baghlan tartományban működő magyar PRT – hasonlóan más országok misszióihoz – számos új feladattal és kihívással találta magát szemben, hiszen az idegen környezetben nagy önállóság mellett egyszerre kellett katonai, diplomáciai és fejlesztési feladatokat is ellátnia.

A szervezet hatékonyságát nem csak a helyi viszonyok és erőforrások, hanem az otthoni támogatás és döntéshozatal is meghatározta. A PRT katonai mandátuma és fejlesztési erőforrásai, ha szerényen is, de hozzájárultak a tartomány fejlődéséhez és ugyanakkor a Magyar Honvédség is jelentős katonai tapasztalatokat szerzett.

A magyar tartományi újjáépítési csoport története 2013 márciusában fejeződött be, amikor a katonák, diplomaták, rendőrök végleg elhagyták a tábort és átadták az afgán biztonsági erőknek. A hat és fél éven át tartó misszió befejezése alkalmából a Magyar Külügyi Intézet és a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja által szervezett konferencia célja bemutatni a magyar részvétel politikai és katonai hozadékát; illetve összefoglalni a magyar PRT katonai és nemzetközi fejlesztési tevékenységének eredményeit és tapasztalatait.


Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja
Cím: Budapest VIII., Kerepesi út 29/b
Telefonszám: 06-1-303-6824

Magyar Külügyi Intézet
Cím: Budapest I., Bérc utca 13-15.
Telefonszám: 06-1-279-5700



Magyarország részvétele a NATO ISAF misszióban, a részvétel kül- és biztonságpolitikai hozadéka

Sztáray Péter helyettes államtitkár, Külügyminisztérium
Siklósi Péter helyettes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium

Moderátor: Törő Csaba tudományos főmunkatárs, Magyar Külügyi Intézet

A magyar PRT működésének koncepciója, a tapasztalatok értékelése összkormányzati szempontból

Papp László – osztályvezető, Külügyminisztérium – NEFE Főosztály, Stratégiai és Bilaterális osztály
Wagner Péter tudományos munkatárs, Magyar Külügyi Intézet
Mátyus Sándor nyugalmazott nagykövet
Szabó László dandártábornok, kiképzési csoportfőnök – HVK Kiképzési Csoportfőnökség

Moderátor: dr. Molnár Ferenc ezredes, HM Védelmi Hivatal


A magyar PRT katonai hozadéka, hatása a Magyar Honvédség képességeinek fejlesztésére

dr. Ruszin Romulusz ezredes, volt PRT parancsnok
dr. Lippai Péter ezredes, volt PRT parancsnok
Somogyi János ezredes, volt PRT parancsnok

Moderátor: Wagner Péter tudományos munkatárs, Magyar Külügyi Intézet

Zárszó – BHKK


2012. november 15. - "Egészségügyi követelmények a misszióban szolgálatot teljesítőkkel"


BHKK_konferencia_2012_01_kepEredményesen lezajlott a konferencia. A konferenciáról szóló összefoglalót megtalálják a honlapján.

A konferencia anyaga pedig  részletesen meg fog jelenni a Magyar Hadtudományi Társaság Hadtudomány című folyóiratának következő számában.

Időpont: 2012. november 15. 9 óra
Helyszín: Honvéd Kulturális Központ Gobelin Terem – Budapest XIV., Stefánia út 34-36.
A konferencia védnöke: Dr. Zsiros Lajos PhD. orvos ezredes, MH Honvédkórház mb. orvos igazgató


Moderátor: Sótér Andrea alezredes, PhD. hallgató

Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD, MHTT Katasztrófa-és védelem-egészségügyi Szakosztály elnöke

Megnyitó, a konferencia köszöntése

Dr. Vekerdi Zoltán ezredes, A missziós szerepvállalás nemzetközi keretei és követelményei.

Dr. Meglécz Katalin orvos ezredes- Dr. Vendrei Gábor orvos alezredes, A missziós szolgálat alkalmassági követelményei

Völgyi Zoltán őrnagy, A külszolgálatra menő állomány pszichológiai biztosítása

10.00- 10.30
Kérdések, hozzászólások


10.40- 10.55
Dr. Juhász Zsolt PhD alezredes – Dr. Györe István, A külföldi katonai szolgálatra történő fizikai alkalmassági vizsgálatok tapasztalatai (2011-2012)

Hornyák Beatrix százados – Sótér Andrea alezredes, Az egészségmagatartás főbb dimenzióinak összehasonlító elemzése az MH Műveleti Tanácsadó  és Összekötő Csoport (OMLT) állományában

Dr. Kopcsó István PhD orvos  ezredes, A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja, kihívások és lehetőségek

Kérdések, hozzászólások


Moderátor: dr. Koós Anna

Kelemen Tas főosztályvezető, HM, A magyar PRT Afganisztánban: jelen és jövő

Bodnár András őrnagy, MH CKLEMK, A CIMIC PSYOPS INFOOPS tapasztalatai a PRT folyamán

Kérdések, hozzászólás

Zárszó, Dr. Nagy László, MHTT elnök és Dr. Koós Anna, BHKK kuratórium elnöke


2012. április 25. - "Civil szervezetek a roma integrációért" workshop

Letölthető dokumentumok

Program koncepció

Civil szervezetek a roma integrációért 2012. 04. 25. workshop programja

Szakmai összefoglaló a konferenciáról – Gyöngyös 2012.05.16.

Video összefoglaló a Youtube-on

„Az etnikai konfliktusok kezelése, megelőzése, a közbiztonság helyzete a vegyes lakosságú (cigány-nem cigány lakta) vagy nagyobb részt szegregált településeken” szakmai tanácskozásra. A szakmai tanácskozás (workshop) délelőtt a „gyöngyösi modell” bemutatásával kezdődik, ebéd után a hatvani és gyöngyösi kistérség roma-magyar települései biztonságának témáját tárgyalja.

Időpont: 2012. április 25.
Helyszín: Kékes étterem rendezvényterme, Gyöngyös, Fő tér 7.


2011. december 18. - "Missziós területek katonai szolgálatának követelményrendszere és kihívásai"


Missziós területek katonai szolgálatának követelményrendszere és kihívásai című Szakmai-tudományos Konferencia
Időpontja: 2011.december 18. (vasárnap) 09-13.00
Helye: HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit KFT, Bp. XIV. Stefánia út 34-36. Gobelin terem

Részletes program:


2011. március 30. - "Civil szervezetek helyzete az Európai Unióban, feladataik az európai biztonság megerősítésében"


ngologoHelyszíne: Stefánia Kulturális Központ Budapest XIV. Stefánia út 34-36.
Időpont: 2011. március 30. 9-17 óra

A konferencia célja:

Az európai biztonság, a válságkezelés területén működő magyar és nemzetközi civil szervezetekkel kapcsolatfelvétel, a kapcsolati háló bővítése, az információs központ létrehozása.
Az EU tagországok civil szervezetei közös nyilatkozatának kialakítása az európai biztonság fenntartásában vállalt civil felelősségről.
Módszertani tapasztalatok cseréje, a jó gyakorlat terjesztése. A magyar EU- elnökség társadalmi támogatása a „public diplomacy” eszközeivel

Sajtótudósítás a konferenciáról:

Letölthető beszámoló

Letölthető napirend

2010. szeptember 08. - "Civil szervezetek az európai biztonságért" című program III. ütemének indító értekezlete

Meghívó és részletek

Időpont: 2010. szeptember 8-án, szerdán 14 órakor
Helyszín: Budapest VIII.,  Kerepesi út 29/b, VII. ép II. emelet

A „Civil szervezetek az európai biztonságért” című program keretében – folytatva az ez évben befejezett közös munkánkat – megkezdjük a program harmadik szakaszát, a nemzetközi civil konferencia előkészítését, megszervezését.

Felkérem Önt, hogy a 2010. augusztus – 2011. május 31-ig tartó, 10 hónapos időszakot felölelő munkában szíveskedjen részt venni.

A program célja kettős:

Az európai biztonságért, a válságkezelés területén tevékenykedő főbb civil szervezetek elmúlt három éves munkája eredményeinek, kiemelten a 2011. évi magyar EU-elnökség sikerességét segítő civil tevékenység várható eredményeinek bemutatása, valamint

a 2012-2015 közötti időszakban a hazai és EU tagországok civil szervezetei közötti együttműködés támogatása, a követésre alkalmas módszerek átadása–átvétele nemzetközi konferencia keretében. A konferenciát egy közös nyilatkozattal szeretnénk zárni, mely a résztvevők együttes felelősségvállalásáról szólna.

Mellékeljük a program munkatervét és a konferencia tervét.

A programban résztvevő hazai és nemzetközi civil szervezetek együttműködésének szorosabbá tétele érdekében szeretnénk a konferencia keretében véglegesíteni a 2012-2015 között közös szakmai feladatokat, tartalmazó Munkatervet, valamint egy Nyilatkozatot elfogadtatni, mely tükrözné az európai biztonság fenntartásában vállalt civil felelősség főbb kérdéseit. A Munkaterv kialakítása évközben megtörténik, a Nyilatkozat kidolgozása érdekében, az értekezlet keretében kérnénk – köszönettel vennénk – a  szakterület javaslatait.

Akadályoztatás esetén kérem, szíveskedjen értesíteni a mobilszámon vagy e-mailben.

Budapest. 2010. augusztus 16.

Balogh Béla
témacsoport vezető
Telefon: +36-30-986-41o9

Letölthető dokumentumok:

Szakmai munkaterv
Konferencia munkaterv

2010. június 18-19. - "Civil hídépítés" Újvidéken - Nyugat-balkáni és magyar civil szervezetek konferenciája


„Civil hídépítés” Újvidéken, Nyugat-balkáni és magyar civil szervezetek konferenciája
Újvidék, Szerbia, 2010. június 18-19.

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány civil szervezetek az európai biztonságért programja harmadik ütemében 25 hazai, a biztonság relációjában működő civil szervezettel összefogva nemzetközi konferenciát szervez 2011 márciusában, az EU Tanácsa magyar elnöksége idején, összehangolva az eseményt a különböző civil kezdeményezésekkel, egyúttal hangsúlyozza ennek a civil szférában kevéssé közismert területnek a fontosságát.  Az Európa Ház kezdeményezését és meghívását éppen ezért kiemelten kezelte az Alapítvány.

Az Európa Ház  az Európai Alap a Balkánért és a Helyi Kezdeményezések Hálózatával  (Szabadka) közösen, a Külügyminisztérium támogatásával rendezett  konferenciát Újvidéken. A konferencián a nyugat-balkáni országok civil szervezeteinek képviseletében harmincan, magyarországi szervezetek részéről pedig huszonnyolcan vettek részt. A BHKKA –t Bősenbacher Ferenc, nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató képviselte.

A konferenciát a program szerint Egeresi Sándor, a Vajdasági Autonóm Tartomány Közgyűlésének elnöke nyitotta volna meg, de ezen   napon magyarországi hivatalos program ja volt. A megnyitón részt vett Morvai-Horvát Hedvig, ügyvezető igazgató, Európai Alap a Balkánért, Belgrád.

Az első nap a szerbiai szervezeteké volt.  Jovan Teokarevic igazgató, Európai Integráció Központ,Belgrád, Miljenko Derat, igazgató, Civil Kezdeményezések, Belgrád, Aurélien Julliard, Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Nemzetközi Kapcsolatok Szekciója, Sdrjan Majstorovic, igazgató-helyettes, EU Integrációs Iroda, Szerbia; Goran Djurovic, az EU Civil Szervezeteket Támogató Programja, Podgorica, Branislav Vorkapic, Civil Kezdeményezések Szervezete, Eszék, Emina Omanovic, Nemzetközi Békeközpont, Szarajevo, Daniela Stojanova, Macedón Központ  a Nemzetközi Egyőttműködésért, Skopje, valamint Sebestyén István,elnök, Civitalis Egyesület.

A második napon Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa tartott előadást, „EU bővítés és a Nyugat-Balkán magyar megközelítésben” címmel. Ezt követően Barabás Miklós, az EU2011 Civil Munkabizottság koordinátora, az Európa Ház igazgatója ismertette a magyar civil szervezetek készülődését a 2011-es magyar EU elnökségre.

A konferencia zárásaként rövid Nyilatkozat elfogadására került sor. A Nyilatkozat többek között üdvözli a Lisszaboni Szerződést, amely új lehetőségeket teremtett a civil szervezetek számára az európai uniós politikák formálásában. A Nyilatkozat javaslatot tartalmaz arra, hogy a „trió” és a magyar elnökség prioritásaival összhangban kerüljön sor 2010 májusában Budapesten egy európai civil találkozóra.

Emina Omanovic, a szarajevói Nemzetközi Békeközpont képviselője arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy 2011 februárjában kerül megrendezésre a XXVII. Nemzetközi Fesztivál Bosznia Hercegovinában, kulturális programokkal, és a rendezvény fő vendégei magyarországi együttesek lesznek. A fesztiválra a meghívókat később továbbítják.

A konferencia rendkívül barátságos légkörben zajlott, a vendéglátók mindent megtettek a sikeres eszmecsere érdekében.  Az idő sajnos kevés volt minden kérdés megvitatására, mindenre kiterjedő tapasztalatcserére. Elismeréssel kell szólni azokról a nyugat-balkáni erőfeszítésekről, amelyek a civil társadalom és a civil szervezetek erősítése érdekében történnek, alapvetően az Európai Unió támogatásával. A résztvevők köszönettel szóltak a magyar kormány és a magyar civil szervezetek tevékenységéről, hozzájárulásáról a nyugat-balkáni országok európai törekvéseinek megerősítéséhez.


2010. május 25. - "Civil szervezetek az európai biztonságért" című projekt záró konferencia


A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja 2010. május 25-én ünnepélyes keretek között köszönti a „Civil szervezetek az európai biztonságért” című projekt közel három éves kidolgozói munka résztvevőit és az érdeklődőket.

Az ünnepi rendezvény napirendje:

A projekt tervezett céljának és a megoldás eredményeinek rövid ismertetése.
Előadó: Dr. Botz László, a BHKKA kuratóriumi elnöke

Gondolatok a biztonságpolitikai prognózis és a Tematikus Civil Térkép témacsoportok munkái kapcsán.
Előadó: Dr. Deák Péter, projektvezető

A kiadványok átadása – eszmecsere.

Rendezvény helye: 1087 Bp., Kerepesi út 29/b, VII. épület A feljáró, 1. emeleti tárgyaló
Időpontja: 2010. május 25. kedd, 18.00 óra


2010. április 15. - "Közös érdekünk a biztonság - Szlovák és magyar nemzeti hozzájárulás a NATO és az EU védelmi politikájának alakulásához, Magyar-szlovák kapcsolatok és biztonságpolitika"


BHKK_konferencia_2010_04_szlovak_magyar_aprKözös érdekünk a biztonság
Szlovák és magyar nemzeti hozzájárulás a NATO és az EU védelmi politikájának alakulásához
Magyar-szlovák kapcsolatok és biztonságpolitika

2010. április 15.

A tervezett konferencia célja, hogy bemutassa a két ország együttműködését a biztonságpolitika terén, valamint kapcsolatrendszerét és érdekközösségét a NATO-ban, az EU-ban és más nemzetközi intézményekben. A konferencia arra kíván rámutatni, hogy a két ország milyen széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkezik a nem állami kapcsolatok területén. A konferencia résztvevői hangsúlyozzák a civil kapcsolatok és szervezetek jelentőségét és lehetőségüket a kapcsolatok javítására.

A konferencia/kerekasztal-beszélgetés tervezett résztvevői a szlovák civil szervezetek képviselői, magyar kutatók és szakértők, valamint szlovák és magyar újságírók.

A konferencia rendezője a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány. Partnere a Szlovák Atlanti Tanács.

A tanácskozás színhelye: MÚOSZ székház (Budapest, VI. Vörösmarty u. 47/a)

Letölthető dokumentum


2010. január 06. - "Civil szervezetek tevékenysége az európai biztonságért" című projekt II. ütem feladatait megbeszélő szakmai értekezlet


ngologoA Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja  tisztelettel meghívja  Önt a “Civil szervezetek tevékenysége  az európai biztonságért” című projekt II. ütem feladatait megbeszélő szakmai értekezletre.

Rendezvény ideje: 2010. január 06. 14:00
Rendezvény helyszíne:  Budapest, Kerepesi út 29/b. VII. épület 2. emeleti tanácsterem

A megbeszélés napirendje:

Bevezető: dr. Koós Anna team vezető

„A 2011. év első félévi  EU-s magyar elnökség részéről tervezett –  az európai  biztonságot  erősítő/fenntartó – prioritások  és az eredményes munkát segítő főbb civil feladatok” ismertetése.
Előadó:  KüM képviselő.

„ A MK biztonsági helyzetének változása, jellemzői az euroatlanti Integráció után” című tanulmánykötet kidolgozásának befejezésével kapcsolatos feladatok áttekintése és a  Zárótanulmány kiadási munkái.
Előadó: dr. Koós Anna team vezető

Civil térkép részét képező:
a.) „A hazai  civil szervezetek tevékenysége az európai biztonságért”   című kiadvány és
b.)  „a 2011-i  EU-s magyar elnökség időszakában – az európai biztonságát erősítő – közös feladatokat tartalmazó Munkaterv” kidolgozói és terjesztési feladatainak megbeszélése.
Előadó: Balogh Béla témacsoport vezető

Kérdések- válaszok.

Zárszó: dr. Koós Anna

Prezentációk letöltése


2009. december 21. - Budapesti Memorandum és az új európai biztonsági struktúra című nemzetközi konferencia


2009. december 21. – Budapesti Memorandum és az új európai biztonsági struktúra című nemzetközi konferencia

BHKK_konferencia_2009_01_osce_logoAz Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezleten résztvevő országok állam- és kormányfői 1994. december 5-én Budapesten korszakos jelentőségű tanácskozást tartottak, memorandumot fogadtak el az új biztonsági feltételekről. Budapest volt a kiindulópontja a folyamatnak, amely az Ukrajnáról szóló Nyilatkozat révén biztosította Közép- és Kelet-Európa nukleáris fegyvermentességét és megfelelő garanciákat nyújtott az újonnan létrejött országok független fejlődéséhez, határaik sérthetetlenségéhez.

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány és az ukrán Edini Szvit  (United World Charitable Found) neves résztvevőkkel 2009. december 21-én konferencián tekinti át a tapasztalatokat és vitatja meg Obama elnök, USA és Medvegyev elnök, Oroszország kezdeményezését az új pán-európai biztonsági szerződés létrehozására.

Videós összefoglalók:

Youtube videó
Youtube promo





2009. június 12. - Üzlet a Balkánon


A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja a Figyelővel közösen 2009. június 12-én 9 órai kezdettel konferenciát rendez “Üzlet a Balkánon” címmel.
Helyszín: Magyar Telekom székház, (1013 Budapest, Krisztina körút 55.)

A magyar gazdaság egyik kitörési pontja lehet a balkáni terjeszkedés. Ígéretes új piacok, növekvő vásárlóerő, viszonylag egyszerű piacra jutás az egyik oldalon, a befektetések nehezen átlátható politikai és gazdasági kockázata a másikon.

Konferenciánk előadói bemutatják a térség tendenciáit, a magyar vállalatok számára vonzó befektetési lehetőségeket, de külön panel foglalkozik a befektetések kockázataival, illetve azzal, hogyan lehet azokat sikeresen kezelni. A Balkánon már évek óta tapasztalatot szerző magyar nagyvállalatok helyi menedzserei és néhány, az ottani piacokon is sikeres KKV vezetője osztják meg személyes, gyakorlati tapasztalataikat a résztvevőkkel, és a hallgatóság kérdéseire is válaszolnak, csakúgy, mint azok a külföldi szakemberek, akik a térség országainak képviseletében személyes konzultációra is elérhetőek lesznek.

A bevezető előadást követően négy, moderált panelbeszélgetés következik (Balkán és politika, Balkán és befektetési lehetőségek, Balkán és infrastruktúra, Balkán és innováció témákban), majd a résztvevők kötetlen beszélgetés keretében oszthatják meg elképzeléseiket, tapasztalataikat egymással.

A konferencia tematikáját a Figyelő üzleti magazin és a Biztonságpolitikai- és Honvédelmi Kutatások Központja közösen állítja össze, előadóink neves hazai és külföldi szakemberek lesznek. A panelek moderálását ismert szakújságírók végzik.

Letölthető program

2009. május 26. - Az állami és civil szervezetek közötti középtávú együttműködés elvei, módszerei illetve főbb irányai 2009-2015 közötti időben


BHKK_konferencia_2009_03_businesscoperationA Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja a “Civil szervezetek az európai biztonságért” című projekt részeként 2009. május 26-án 14 órai kezdettel a Pallas Páholyban (1054 Budapest Alkotmány utca 15.) konferenciát rendez “Az állami és civil szervezetek közötti középtávú együttműködés elvei, módszerei illetve főbb irányai 2009-2015 közötti időben” címmel. A rendezvényre szeretettel várjuk a programban résztvevő civil szervezetek képviselőit, valamint minden érdeklődőt.

Konferencia célja:

Az állampolgárok biztonságának erősítése/fenntartása érdekében a civil szervezetek várható tevékenységeinek, főbb irányainak bemutatása (tartalmának megvitatása) a 2009-2015 közötti időre, együttműködve az állami szervezetekkel a követésre alkalmas módszerek áttekintése.

Konferencia ideje, helyszíne:

2009. 05. 26. 14:00-18:30 között, Pallas Páholy, 1054 Budapest Alkotmány utca 15.

Konferencia levezetése


Civil szervezetek az Európai Biztonságért című – KüM részéről támogatott – projekt részeként,  a Tematikus Térképcsoport  civil szervezetei  munkájának bemutatása, a konferencia tartalmi kérdéseinek felvezetése. (10 perc)

Előadó – Dr. Deák Péter a BHKKA team vezető.
Moderátor: Dr. Botz László BHKKA kuratórium elnöke


I. Rész

a)      A biztonságpolitika illetve a köz és magánbiztonság terén az állami és a civil szervezetek közös biztonságot erősítő /fenntartó tevékenységek irányai és területei 2009-2015 közötti időszakban, a jelentkező veszélytényezők és arra történő állami reagálás tükrében. (Kialakulható veszélyek, mit tesz az állam, és mit tehetnek a civil szervezetek.)


Biztonságpolitikai kérdésben: Nagy Zsolt HM Védelempolitikai főosztályvezető.(20 perc)
Köz és magánbiztonság kérdésében: Dr. Kondorosi Ferenc Harsányi János Főiskola rektora (20 perc)

b)     Kérdések, válaszok, hozzászólások (60 perc)

Szünet (20 perc)

II. Rész

a)      A környezetünk biztonságát erősítő/fenntartó civil tevékenységek végzésének irányai és várható területei 2009-2015 közötti években, a környezetet veszélyeztető tényezők és az állami kármegelőzési/elhárítási munkák tükrében.


Dr. Oláh Antal vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezet megőrzési főosztály (20 perc)

b)     Kérdések, válaszok, hozzászólások (30 perc)

Szünet (20 perc)

III. Rész

a)      Civil nézőpontból: progresszív roma és biztonságpolitikai paradigmák

Előadó: – Horváth Aladár – Roma Polgárjogi Alapítvány (20 perc)

b)     Kérdések, válaszok, hozzászólások (30 perc)

Befejezés – zárszó,

Konferencia eredményeinek összefoglalása
Előadó: dr. Botz László


2009. május 11. - Energiabiztonság 2009

Az előadások prezentációi:

Alternatív energia és energiabiztonság_Levegő Munkacsoport_Lukács András_20090511

Atomenergia és energiabiztonság_MVM Paksi Atomerőmű_Cserháti András_20090511

Bioüzemanyagok és energiabiztonság_Corvinus Egyetem_dr. Lakner Zoltán_20090511

Földgáz és energiabiztonság_EON_Rahóty Zoltán_ 20090511 (pdf)

Földgáz és energiabiztonság_EON_Rahóty Zoltán_ 20090511

Kőolaj és energiabiztonság_MOL_Varró László_20090511

Magyar Köztársaság Energiabiztonsága_Magyar Energiahivatal_Horváth J. Ferenc_20090511

Magyarország esélyei a globális energiaválság_dr. Horváth Ferenc_ELTE_dr. Szabó György_TXM

Rendészeti feladatok és energiabiztonság_dr. Janza Frigyes_Magyar Rendészettudományi Társaság_20090511

Szabó György-ppp

Szállítási útvonalak_Fodor Péter_20090511

A rendezvényről készült beszámolót megtekintheti itt.


Bevezető (Prof. Dr. Szabó János)

1. A Magyar Köztársaság energiabiztonsága (Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke)

2. Magyarország esélyei a globális energiaválság évszázadában (dr. Horváth Ferenc, ELTE – dr. Szabó György (TXM))

3. Energiapolitikai dilemmák (Pál László)


4. Oroszország és az európai energiabiztonság (Igor Szavolszkij, az Oroszországi Föderáció nagykövete)

5. Kőolaj és energiabiztonság (Varró László, Mol Nyrt.)

6. Földgáz és energiabiztonság (Horváth Tibor, E.On Földgáz Trade)

Kérdések a 4-6. előadások kapcsán


7.  Szállítási útvonalak biztonsága (Fodor Péter, Magyar Hadtudományi Társaság)

8. Rendészeti feladatok és energiabiztonság (dr. Janza Frigyes, Magyar Rendészettudományi Társaság)

9. Atomenergia és energiabiztonság (Cserháti András, MVM Paksi Atomerőmű Zrt.)

Kérdések a 7-9. előadások kapcsán


10. Alternatív energia és energiabiztonság (Lukács András, Levegő Munkacsoport)

11. Bioüzemanyagok és energiabiztonság (dr. Lakner Zoltán, Corvinus Egyetem, Budapest)

Felkért hozzászólások, kérdések a 10-11. előadások kapcsán

Zárszó (Prof. Dr. Solymosi József)

2009. április 22. - Országvédelem civil szemmel és profi támogatással


A szakértői kerekasztal  alapján készült tanulmány megtekintéséhez kérem kattintson ide!

Időpont és helyszín: 2009. április 22. 14 óra, Pallas Páholy

Az önkéntes haderő létrejöttével, a hadkötelezettség felfüggesztése óta zajlik állami és szakértői körökben vita a Magyar Honvédség működésébe illeszkedő, a kor színvonalának, követelményeinek megfelelő tartalékos rendszer szervezési elveiről, működtetéséről.

Határozott előrelépés történt 2008-ban: országgyűlési határozat felkérésére a  Honvédelmi Minisztérium jelentést készített az önkéntes tartalékos rendszer korszerűsítéséről, átszervezéséről. A feladatok között – a Honvédelmi Minisztérium felelősségén túlmenő – számos, a polgári szférát érintő javaslat született a munkáltatói/munkavállalói pozíciók erősítésére az önkéntes tartalékos szolgálatra, a munkavállaló védelmére vonatkozóan.

Ezúton tisztelettel meghívjuk az önkéntes tartalékos rendszer koncepciójának megbeszélésére rendezendő szakértői kerekasztalra.

Kiemelt kérdéseink: 

  • Az országvédelem aktuális kérdései: jogi, közigazgatási, költségvetési szempontok
  • Az önkéntes haderővel végrehajtott fegyveres honvédelemben az önkéntes tartalékosok részvételének lehetőségei és korlátai, jogi szabályozottsága 
  • Az önkéntes tartalékos szolgálatot ösztönző munkáltatói, munkavállalói támogatások eszközei

Felkért előadók:

  • Simicskó István, a hadtudomány PhD fokozatosa, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnöke,
  • Kladek András, a hadtudomány PhD fokozatosa, nyugállományú ezredes, mozgósítási-hadkiegészítési szakértő
  • Medveczky Mihály, a hadtudomány PhD fokozatosa, gazdaság-mozgósítási szakértő 
  • Tollár Tibor, a hadtudomány PhD fokozatosa, nyugállományú hőr. ezredes, pénzügyi szakértő

Moderátor: Kuti Ferenc, a hadtudomány PhD fokozatosa, nyugállományú alezredes

Czehelszki Levente cikke (megnyitáshoz kattintson ide)

Riczel Etelka összeállítása (megnyitáshoz kattintson ide)

Kecskeméti TV



2009. február 12. - Nők a rendészetben


A BHKK 2009. február 12-én (csütörtökön) 18 órakor vitát rendez az esélyegyenlőség jogi, társadalmi érvényesüléséről NŐK A RENDÉSZETBEN címmel a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok). Vendégünk: Sárközi Irén rendőr alezredes és dr. Bolgár Judit nyá. mk. ezredes,  tanszékvezető Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendőrség személyi állományában egyre jelentősebb szerepet töltenek be a nők. Sárközi Irén rendőr alezredes doktori disszertációja az eltelt 10 alatt bekövetkezett változásokat kutatta és bemutatja a nők alkalmazásának formáit, változásait. Elemzi a rendőrség személyi állományának összetételét, különös tekintettel a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló nőkre, foglalkoztatásuk, alkalmazásuk jelentős átalakulását 1994 és 2004 között. Levonja a megfelelő következtéseket a rendőrség humánerőforrás gazdálkodásának fejlesztése érdekében.

A kérdés nem csupán a rendőrség esetében releváns, hiszen ugyanez a folyamat végbement a Magyar Honvédségben is. Így a felmerülő kérdésekről zajló diszkusszió a katonanők számára is hozhat érdekességet, tanulságos lehet. Tekintse meg mellékletünket, a disszertáció rezüméjét.

A rendezvényről készült cikket az alábbi linkre kattintva elolvashatja:

Sárközi Irén rendőr alezredes NŐK A RENDÉSZETBENcímű doktori (PhD) értekezésének szerzői ismertetése


2008. november 6. - Civilek és katonák


A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja konferenciát rendez „A Magyar Köztársaság szerepvállalása a békemissziókban” címmel. Az előadók összegzik a magyar külpolitika céljaival összefüggésben a rendőri és katonai missziók, a humanitárius civil szervezetek tapasztalatait, elsősorban Afganisztánban. A rendezvényen hangsúlyosan kitér a MH médiaszereplésére, a helyi tájékoztatásban követett módszerekre, a tapasztalatok összefoglalására. E tárgy előadói az első afganisztáni misszió honvéd tiszt szóvivője és az iraki, afganisztáni missziók sajtótisztje.

A konferencia ideje: 2008. november 6. 9-16 óra
Helyszíne: Pallas Páholy, Budapest V., Alkotmány u. 15.

A szünetben sajtótájékoztatót tartunk, ahol a sajtó képviselői kérdéseket tehetnek föl az előadóknak.

Konferenciánk „A Magyar Honvédség békemisszióiban szolgálatot teljesítő katonák tapasztalatai” című, 2008. október 17-én, Székesfehérváron lezajlott zártkörű, szakmai konferencia folytatása.

A rendezvény elérte célját, fórumot teremtett a missziókban részvett volt és jelenlegi hivatásos, szerződéses katonák számára és vitában kiérlelt ajánlásokat tudott megfogalmazni a Magyar Honvédség műveleti vezetése számára, többek között pl. a hosszabb ideig tartó szolgálat idején a katonák lelki, pszichikai gondozására.

A konferenciák alapján készült “A Magyar Köztársaság szerepvállalása a békemissziókban” című tanulmányt innen tölthetik le.

2008. október 17. - Székesfehérvár "Katonák egymás közt"


„A Magyar Honvédség békemisszióiban szolgálatot teljesítő katonák tapasztalatai” címmel, 2008. október 17-én, Székesfehérváron megtartandó szakmai zártkörű konferencia

A konferenciák alapján készült “A Magyar Köztársaság szerepvállalása a békemissziókban” című tanulmányt erről a linkről tölthetik le.


2008. július 31. - Preventing Bioviolence: Policies for Trans-Atlantic Cooperation

Invitation letter

The Security and Defense Studies Foundation has the pleasure to invite you to attend the expert meeting Preventing Bioviolence: Policies for Trans-Atlantic Cooperation, to be held in the Parliament of Hungary on Thursday 31 July 2008.

Entry: Gate 17 (north side of the Parliament)

The renowned American specialist on biological weapons threats, Professor Barry Kellman, will share his visions on the need to reduce the threat of the proliferation and use of biological weapons.


09:00-09:30 – Registration

09:30-10:00 – Opening ceremony

10:00-10:15 – Welcome and short opener speech by Professor Peter Deák – Moderator of the event

10:15-10:40 – Presentation of Professor Barry Kellman (25 minutes)

10:40-11:30 – Discussion and debate about the issues

11:30-12:00 – Closing ceremony

Issues of the debate

Moderator: Prof. Peter Deák

Concept definition – bioterrorism as a security challenge
The factors of this challenge and acting against this in Hungary and in the European Union
Risks in the Republic of Hungary
Legal provisions, legal regulations, enactments, international agreements, United Nations
Regulation in Hungary and in the European Union
Losses of Bioviolence – instruments and target areas; the significance of biological weapons
Important area of the prevention – intelligence and cooperation between intelligence agencies

Attached you will find a short biography of Prof. Kellman, together with some policy recommendations by Prof. Kellman that may contribute to the discussion and a short intruduction of our Foundation.

If you wish to attend this conference or if you have any questions, please contact the Foundation (

If you wouldn’t be able to participate on the event, you have the possibility to delegate your colleagues.

Kind regards,

Dr. László Botz
Chairmen of the advisory board of CSDS


2008. július 30. - Bioviolence műhelyvita

Zártkörű rendezvény


2008. április 1. - workshop

Zártkörű rendezvény

A BHKK és az ICDT A Magyar Köztársaság nemzeti katonai stratégiája kérdésérõl nemzetközi workshopot rendez 2008. április 1-jén 10.00 – 15.00 között a Pallas Páholyban. Moderátor: Deák Péter BHKK, Gyarmati István ICDT. Meghívott elõadó: Klaus Naumann, a NATO Katonai Bizottságának volt elnöke.


2008. február 26. - Zártkörű rendezvény

Zártkörű rendezvény

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány 2008. február 26-án 18 órai kezdettel zártkörû rendezvényt tart meghívott résztvevõk körében „A Magyar Köztársaságot, illetve intézményeit, egyes objektumait, mûködõképességét fenyegetõ veszély,- és konfliktuslehetõségek, új erõszakjelenségek” témakörben a Pallasz Páholyban.


2007. október 12. -13. - Kelet- Európa biztonságpolitikai problémái: A koszovói probléma megoldása és lehetséges következményei


A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány és a Friedrich Ebert Alapítvány a közép-kelet-európai és a balkáni térség biztonsági helyzetével, feszültségeivel foglalkozik a 2007. október 12-13-i nemzetközi szemináriumon.

A szeminárium programja:

1. Prezentációk napja, 2007. október 12. péntek
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia: 1014 Budapest, Úri u. 53.

14.00 Megnyitó beszéd: Dr. Michael Ehrke, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának igazgatója
14.10 – 14.50 A Balkán, mint válságtérség- gyökerek, előzmények, okok
Dr. Eric Beckett Weaver, Fulbright-bizottság (USA)
14.55 – 15.35 A válságfeloldás változatai
Dr. Franz-Lothar Altmann (Németország)
15.40 – 16.00 Kérdések
16.00 – 16.30 Szünet
16.30 – 17.10 A stabilitás megteremtésének metodikái és nemzetközi szereplői
Gregor Zore, Demokratikus Átalakulásért Alapítvány (Genf)
17.15 – 17.55 A Magyar Köztársaság érintettsége a koszovói kérdés megoldásában
Dr. Gyarmati István nagykövet, Demokratikus Átalakulásért (Magyarország)
18.00 – 18.20 Kérdések
18.20 – 18.30 Konklúzió

1. Vitanap, 2007. október 13. szombat
Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia: 1014 Budapest, Úri u. 53.

9. 00 – 10.00 Mi a koszovói szuverenitás optimális megoldása?
10.00 – 11.00 Melyek a kisebbségi kérdés rendezési formái az egész térségben?
11.00 – 12.00 Szünet
12.00 – 13.00 Mennyiben lesz működőképes állam Koszovó?
13.00 – 14.00 Melyek az elképzelhető konfliktusváltozatok a rendezés után?
14.00 Záróbeszéd: Dr. Koós Anna, Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány elnöke

Vietnámi delegáció látogatása

2015. november 30.

A civil szervezetek helyzete az Európai Unióban, feladataik az európai biztonság megerősítésében nemzetközi konferencia

2011. március 30.

“20 éves a BHKK”


Budapesti Memorandum és az új európai biztonsági struktúra
nemzetközi konferencia

2009. december 21.

Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítvány

Iroda és levelezési cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/b
Irodánk az udvarban, az utolsó épület jobb szárnyában található.
A részletekért tekintse meg az oldalon lévő térképet és orientációs fotót.

Mobil szám: 06-30-265-0532

Egyéb közhasznú információ

Nyilvántartásba vételi szám: 1647
Alapítás dátuma: 1990. november 30.
Közhasznúság bejegyzésének dátuma : 1994.
Székhely: 1054 Budapest, Alkotmány u. 15.

Így támogathatja alapítványunkat

Támogassa alapítványunkat adója 1 %-ával, adószámunk a következõ: 19665841-1-41
Tekintse meg a mintanyomtatványt.


Közvetlen támogatást is örömmel fogadunk, bankszámlaszámunk: 16200223-10039557


1087 Budapest, Kerepesi út 29/b

Irodánk az udvarban, az utolsó épület jobb szárnyában található!


Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions... read more

Armenian Referendum

By Elvir Mammadov A constitutional referendum held in Armenia on December 6, 2015, changed the country from semi-presidential system to a parliamentary republic with 63,5 % of majority votes as it was released by the Central Election Commission. The proposal consisted... read more

19th International Parliamentary NATO Conference Summary

On the 27th of November, 2015, the 19th International Parliamentary NATO Conference was held in the Parliament’s Delegates’ Hall. The conference was divided into three main parts. Firts of all, László Kövér (Speaker of the Hungarian Parliament), István Simicskó... read more

Határozatok tára

Ezen az oldalon megtekintheti a határozatokat év szerinti bontásban

1/2016. (05. 10.) sz. határozat
A kuratórium 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a BHKKA 2015. évi beszámolóját és közhasznúsági mellékletét. Hozzájárul továbbá annak a honlapon történő közzétételéhez s letétbe helyezéséhez.

2/2016. (05. 10.) sz. határozat
A kuratórium 6 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a BHKKA 2016. évi munkatervét és költségvetési tervét.


1/2011. (03. 22.) sz. határozat

A kuratórium jelenlévő tagjai egyhangúlag, 5 szavazattal elfogadták a BHKKA 2010. évi közhasznúsági jelentését, az éves szakmai és pénzügyi beszámolót.

2/2011. (03 22.) sz. határozat

A kuratórium tagjai egyhangúlag, 5 igen szavazattal elfogadták a 2011. évi munkatervet.

Hatályos: tárgyév december 31.


1/2010. (03. 22.) határozat

A kuratórium egyhangúlag, 5 szavazattal elfogadta a BHKKA 2009. évi közhasznúsági jelentését, az éves szakmai és pénzügyi beszámolót.

2/2010. (03. 22.) határozat

A kuratórium egyhangúlag, 5 szavazattal a jegyzőkönyvhöz csatolt melléklet szerint fogadta el az éves munkatervet.

3/2010. (05. 12.) sz. határozat

A kuratórium egyhangúlag, 7 szavazattal elfogadta, hogy az elektronikus szavazás részletes szabályainak kidolgozását vezeti dr. Szövényi György, határidő: 2010. július 31.

4/2010. (05. 12.) sz. határozat

A kuratórium egyhangúlag, 7 szavazattal elfogadta, hogy a HKKA nemzetközi tevékenységének 2010. évi keretösszege: 250 000 Ft. Megosztása: utazás, szállás, konferencia részvételi díj és az IISS tagsági díja, a keretet Bösenbacher Ferenc használhatja föl.

5/2010. (05. 12.) sz. határozat

A kuratórium egyhangúlag, 7 szavazattal elfogadta az Edini Szvit Alapítvány és a BHKKA együttműködési megállapodását és a megállapodás aláírására felhatalmazza dr. Botz Lászlót, a kuratórium elnökét.

6/2010. (12.11.) sz. határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta Nagy Károly önkéntes jutalmára tett javaslatot a BHKK honlapjának szerkesztése elismeréseképpen 14 300 Ft értékben.


2009. 02. 26. Kuratóriumi ülés

1/2009. (02. 26.) határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta a BHKKA 2008. évi közhasznúsági jelentését, az éves szakmai és pénzügyi beszámolót.

2009. 12. 17. Kuratóriumi ülés

2/2009. (12. 17.) határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta az EBESZ 15 éve konferencia szervezésében való részvételért személyenként 14 300 Ft jutalom megadását.

Angyal Zsuzsanna, Hortobágyi Linda, Németh Anita

3/2009. (12. 17.) határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta Czehelszki Levente önkéntes jutalmára tett javaslatot a BHKK kül- és biztonságpolitikai klubjáról rendszeresen írt tudósításai elismeréseképpen 14 300 Ft értékben.

4/2009. (12. 17.) határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta Lövenberg Viktória, az EU magyar képviselője az EBESZ megalakulásának 15 éves évfordulója című nemzetközi konferencián való részvételének 90 700 Ft összegű támogatását.

5/2009. (12. 17.) határozat

A kuratórium egyhangúlag elfogadta Mathew Geertsen, az EBESZ titkárság képviselője az EBESZ megalakulásának 15 éves évfordulója című nemzetközi konferencián való részvételének 610 € összegű támogatását.


2008. 03. 26. Kuratóriumi ülés

A kuratórium 3 jelenlevő tagjával a testület határozatképes.

1./2008. határozat:

A BHKKA 2007. évi közhasznúsági jelentését és beszámolóját a kuratórium 3 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.

Az ülés 1. napirendi pontja: A beszámoló ismertetését és megvitatását követően BHKK 2007. évi beszámolóját 3 igen szavazattal, a jelenlévők egyhangúlag elfogadták.

2./2008. határozat:

Sándor Zsuzsanna havi bérének nettó összege visszamenőleg 2008. február hónaptól 100.064 Ft.

A kuratórium a fizetésemelésre tett javaslatot 3 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.

Az ülés 2. napirendi pontja: Javaslat Sándor Zsuzsanna, az alapítvány alkalmazottjának fizetésemelésére.

100.064 Ft nettó fizetés visszamenőleg február hónaptól, mely az Alapítványnak összesen havonta 177.548 Ft kiadást jelentene. 2008. év első félévére ez az összeg kifizethető.

2008. 11. 26. Kuratóriumi ülés

3./2008. határozat:

A kuratórium egyhangúlag a Nagy Károly alkalmazására tett javaslatot és visszamenőleges hatállyal megerősítette: 2008. október 1-től Nagy Károly havi bére 75 000 forint, béren kívüli juttatása 6 000 Ft étkezési utalvány és magánnyugdíjpénztári befizetés jogszabálynak megfelelően.

4./2008. határozat:

A „Katonák egymás között” című konferencia szervezésében résztvevő önkénteseknek 10000 (tízezer) Ft értékben való megjutalmazásáról. (könyvutalvány) Berhidi Ádám, Németh Anita.

Biztonságpolitikai Klub

2014-es rendezvények

2014. június 18. - Aszimmetrikus a kölcsönös függés?

A transzatlanti szabadkereskedelmi, beruházási partnerség várható hatása az EU és az USA gazdasági helyzetére és a világ mai rendjére

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. június 18-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Aszimmetrikus a kölcsönös függés? A transzatlanti szabadkereskedelmi, beruházási partnerség várható hatása az EU és az USA gazdasági helyzetére és a világ mai rendjére”címmel.

Vendégeink: Dr. Becsey Zsolt, a Külügyminisztérium külgazdasági koordinátora  és Hum Julianna, EU szakértő
A beszélgetést vezeti Koós Anna

A rendezvényről készült videofelvétel itt megtekinthető.

2014. május 21. - Önrendelkezés vagy okkupáció.

Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. május 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Önrendelkezés vagy okkupáció. Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra” címmel.

Vendégeink:  Dr. Kemény László politológus, egyetemi tanár és Dr. Valki László professor emeritus,  ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék
A beszélgetést vezeti Koós Anna

A klubról készült video a youtube-on és a Pilis TV-ben.

2014. április 16. - A NATO 65 éve és 15 éve a NATO-ban

A NATO 65 éve és 15 éve a NATO-ban

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. április 16-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A NATO 65 éve és 15 éve a NATO-ban” címmel.

Dr. Gyarmati István az International Centre for Democratic Transition elnöke és
Dr. Tálas Péter az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója

A beszélgetést vezeti Koós Anna

2014. március 19. - A szélsőjobb mozgalmak veszélye Magyarországon

A szélsőjobb mozgalmak veszélye Magyarországon

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. március 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A szélsőjobb mozgalmak veszélye Magyarországon” címmel.

Dr. Póczik Szilveszter tudományos főmunkatárs – Országos Kriminológiai Intézet
Juhász Attila vezető elemző – Political Capital Institute

A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter

2014. február 19. - A radikális szélsőjobb mozgalmak veszélye Nyugat-Európában

A radikális szélsőjobb mozgalmak veszélye Nyugat-Európában

bhkka_szelsojobbA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. február 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A radikális szélsőjobb mozgalmak veszélye Nyugat-Európában” címmel.

Vendégeink: Dérer Miklós történész, külpolitikai elemző és Juhász Attila vezető elemző, Political Capital Institute
A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter

A rendezvényről készült hangfelvétel letöltéséhez kattintson az alábbi hivatkozásra:


A  témát Dérer Miklós vezette be, megkísérelt egy általánosan elfogadható definíciót adni a szélsőjobb fogalmára, bár nem tekintette egyszerű feladatnak. Rövid történelmi visszatekintés keretében fölvázolta  az európai szélsőjobb kialakulását és térnyerését, felsorolva sajátos és jellemző tulajdonságait. A nemzeti szocialista és a fasiszta pártok létrejöttét, terjedését az első világháború után kialakult viszonyok hatására vezette vissza. A közép- és kelet-európai országokban a háborús vereség, illetve a forradalmak jelentős szerepet játszottak, kiemelte a folyamatban a nacionalizmus szerepét – amit összefoglalóan etnicizmusnak nevezett, az antiszemitizmust, illetve a politikai rendszerre jellemző totalitárius berendezkedést, a képet Portugália, Spanyolország és több kelet-európai ország példájával árnyalta.

A korunkban megjelenő szélsőséges jobboldali pártok és mozgalmak  a nyugat-európai országokban a parlamenti demokratizmus keretei között maradtak – alapvető különbség a múlthoz képest –  mondta, ezen pártok egyike sem kívánja megváltoztatni a rendszert, az adott társadalmi problémákra adott válaszuk az iszlámellenesség, a bevándorlók elutasítása, az Európai Unió-ellenesség. Nyugaton az antiszemitizmus ezen pártok számára is jórészt elfogadhatatlan. Megemlítette Németország helyzetét, a társadalom hosszú ideje oly mértékben „szembenézett” a német múlttal, a nácizmus következményeivel, hogy ez a tény nagymértékben akadályozza az antiszemitizmus megnyilvánulását a politikai közvéleményben.  Egy hozzászóló annyiban finomította a képet, hogy a politikai korrektség általánossá válása a kisebb közösségekben is visszatartja a leplezetlen véleményt a kérdésben, de az tény, hogy a szélsőjobb elsősorban Kelet-Németországban ért el  sikert, ahol ez a történelmi „kibeszélés” elmaradt, az emlékeket lefojtották. Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője adatsorral  erősítette meg az állításokat, a nyugat-európai országokban országos sikert nem ért el szélsőjobb párt. Paradox módon viszont az Európai Unióban sokkal nagyobb mértékben reprezentálják magukat ezek a pártok. A magyarázat – mondta – erre a jelenségre, hogy az Európai Unió képviselőválasztáson való részvételi arány  egyre csökken, az EU is aggasztónak tartja a tendenciát,  viszont  a választók közül leginkább a szélsőjobb választói aktivizálódtak.  A szélsőjobb veszélyét – e tényeket figyelembe véve véleménye szerint nem szabad túlbecsülni, de alábecsülni sem. Mégis  fölmerült a kérdés, vajon a szélsőjobb pártjai befolyásának növekedése elvezethet-e az EU „parlamenti úton való” feloszlásáig., kiterjesztve a kérdést, egy polgári parlamentáris demokrácia lebontásáig.

Juhász Attila véleménye szerint azért nem valódi ez a veszély, mert a nyugat-európai szélsőjobb pártok programjában nem találunk a polgári demokrácia megdöntésére való törekvést, a korábban említett politikai célokhoz még hozzátette az antiglobalista, „retorikai” populizmust, ami egy párt kormányra kerülése után hosszabb-rövidebb idő alatt lelepleződik, hatalomvesztéshez, vagy éppen a párt széteséséhez vezetett vagy a párt a gyakorlati politikáját megváltoztatta. Példaként összehasonlította az egyes országokban működő szélsőjobb pártokat, Ausztriában a Szabadság párt egyrészt megbukott, másrészt kettévált. Hollandiában Geert Wilders vezette Szabadságpárt főleg bevándorlás és muszlimellenesség jegyében ért el sikereket, erőteljesebben az EU képviselőválasztáson, de nem kérdőjelezte meg a parlamenti demokrácia rendjét. A dilemma azért fennmarad: mi történhet, az EU ellenes politikájuk milyen veszélyt jelent az EU egységére. Ahogyan nem jelenik meg markánsan az antiszemitizmus ezen pártok retorikájában sem (esetleg éppen elutasítják), megjelent viszont egy számunkra érdekes vonás: a szélsőséges jobboldali oroszbarát pártok. A hozzászólók pontosítani akarták az állítást, kormányzati vagy pártkapcsolatok ápolása jelenti-e az oroszok iránti szimpátiát. Juhász Attila elmondta, hogy a Moszkvában rendezett több szélsőjobb találkozón kormányzati személyiségek és parlamenti politikusok is megjelentek. Dérer Miklós véleménye szerint az orosz politikai támogatás lehet egy „visszavágás” az EU „nyomulására”, revans a nyugat narancsos forradalmaknak nyújtott liberális segítségéért.

A vitában ismét előtérbe került a „szélsőjobb” fogalmának pontosítása vagy általánosítása, végül is politikailag leginkább elfogadhatónak bizonyult az a javaslat, hogy viszonyítási alap a polgári demokrácia, s a szélsőjobb politika az, ami erőszakkal / erőszakosan meg akarja változtatni a rendszert.  Jogi szempontból vizsgálva a problémát, hangzott egy hozzászólás, egy szélsőjobb párt választási győzelem birtokában, kormánytényezőként erőszakosan szűkítheti a demokráciát és ez még mindig törvényes, lásd Alaptörvény – szólt a párhuzam, a már említett német történelmi példa szerint pedig fel is számolhatja törvényesen, alapjaiban.  Más figyelmeztetett , az autoriter személyiség még nem jelent autoritárius rendszert.

Az este azzal zárult, a magyar szélsőjobbot és társadalmi veszélyességét március 19-én, a következő alkalommal erre fókuszálva fogjuk elemezni.

A Political Capital honlapján elérhetők a témában megjelent tanulmányok, jelentések.

(Koós Anna)

2014. január 22. - Az al-Qa'ida újjáéledése vagy a terrorizmus paradigmaváltása?

Az al-Qa’ida újjáéledése vagy a terrorizmus paradigmaváltása?

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. január 22-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Az al-Qa’ida újjáéledése vagy a terrorizmus paradigmaváltása?” címmel.

Vendégünk: Sógor Dániel arabista, ELTE
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Sógor Dániel személyes hangú rövid bevezető írása a témához:

Több mint három év után az “arab tavasz” eredményei mind jobban megkérdőjeleződnek. Pont azokat az országokét nem érte el, ahol talán a leginkább autokratikus volt a hatalomgyakorlás. Ahol volt valós hatalomátadás, ott az vagy katasztrófába torkollott –  mint Líbia esetében –, vagy teljes kudarcba – mint Tunéziában –, vagy olyan fokú csődbe, mely már a visszájára is fordult, mint Egyiptomban. Mégis nem ezek az igazán aggasztó események, hanem azok az országok, ahol ez az eseménysorozat a terrorizmus hihetetlen fokú elburjánzását hozta. S itt elsősorban Szíriáról hallunk, pedig beszélhetnénk Jemenről, vagy az újra fellángolóban lévő Irakról és Libanonról is. Ahogy a szír kormány ellen harcolókat körbeölelő romantikus miszticizmus – mely őket szabadságharcosoknak festette le – lassan tovaszáll, s egyre több terrorszervezet alakul a térségben, a média figyelmét megragadta a kérdés. Vajon a terrorizmus paradigmaváltás előtt áll? Átrendeződik a térség? Mi vár Szíriára, Irakra, Libanonra, a térségre, hol lesz ebben Irán, Szaúdi-Arábia, Törökország és a nagyhatalmak szerepe. Vajon az al-Qā’ida valóban átalakította a terrorizmus fogalmát, s most a szír válság kapcsán egy új korszak elébe nézünk? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Én eleve egy más koordinátarendszerben látom a terrorizmus kérdését. Először alapvetésnek, hogy értsük az állami szereplők hozzáállását bizonyos szervezetekkel szemben. Hatalmas különbség van felfogásban a vallási alapvetésű államok – mint amilyen Szaúd-Arábia, Katar, vagy Mursī idejében Egyiptom – és a nemzetben gondolkozó államok – mint Szíria, Törökország vagy Algéria – között. Az előbbi, bár praktikus szempontokat figyelembe vesz külkapcsolataiban, de amikor az olyan “asztal alatti” módszerekről van szó, mint fegyveres csoportok támogatása, akkor az elsődleges szűrő, vajon a támogatandó csoport vallási-ideológiai szempontból Istennek tetsző vagy nem. Pusztán a példa kedvéért, ma Rijád támogatja a Muszlim Testvériséget, s a Ḥamāst is, amikor az Szíriát, vagy Egyiptom mai vezetését támadja, mert  ideológiai és pragmatikus céljaiknak is megfelel. De egy Ḥamās–Izrael konfliktus esetében már óvatosabbak, mert a Ḥamās nyílt támogatása sérti a létfontosságú szövetségessel, az USA-val való kapcsolatot, és az Izraellel fennálló nem hivatalos jó viszonyt is. Elég itt csak azokat a sajtóhíreket említeni, hogy Szaúd-Arábia az Öböl-államokkal és Izraellel készül közös védelmi rendszert építeni Iránnal szemben. De ugyanúgy lehet gondolni arra, hogy Katar milyen élénken vett részt az előző izraeli parlamenti választási csatározásban. Ugyanakkor a Ḥamās nyílt elutasítása ideológiai okból vállalhatatlan.

Vagyis az, hogy számukra mi terrorista, az egy összetett kérdés. Mindenki terrorista, akár állami szereplők is, akik az ő Isten képükkel ellentétesek, míg igazolhatóak, akik az ő Isten képük szerint helyes úton járnak, még ha a mi felfogásuk szerint egyértelműen terroristák is. Ezek közül van, amit hajlandóak a külkapcsolataik érdekében terroristának nevezni, de ez nem jelenti, hogy ne lennének készek akár támogatni őket. Így vagy úgy. Az Al-Jazeerán például a Szíriában a kormány ellen harcoló csoportok a mai napig dzsihádisták. Vagyis nem terroristák, hanem végső soron Isten parancsának engedelmeskednek. Az másik csoport, vagyis a nemzetben gondolkozó államok – erről például a mostani szír elnök is beszélt egyszer a mostani válság előtt – nagy különbséget tesznek ellenállási és terrorista csoportok között. Ideológiától függetlenül. Vagyis a példa kedvéért Szíriából nézve – főként a válság előtt – a Hamās is vállalható és a Hizb Allah is, pedig két erősen eltérő szervezet. Vállalhatóak, hiszen mind a kettő a hazája felszabadításáért, az általa képviselt nemzet jogaiért küzd. Innen nézve, rajtuk esett a sérelem, aminek a kijavításáért küzdenek. A Ḥamās a palesztin népért és egy független Palesztin Államért, míg a Hizb Allah Libanon felszabadításáért. Ugyanígy vállalható a PKK is, vagy Algériának a Polisário. De ezeket ugyanúgy praktikus okokból csak addig és akkor támogatják, amíg az ütőkártya az ő kezükben, de nem, ha az gondot jelent. Ezt a felfogást azért kell megérteni, mert amit mi terrorista alatt értünk sokszor, azt ők nem is értik, hogy miért gond. Damaszkuszban sokszor őszintén nem is értik, hogy hol van azzal a hiba, amikor a Hizb Allah fel akarja szabadítani Libanon minden részért az izraeli megszállás alól, s minthogy Libanonhoz minden szempontból nagyon közel állnak, támogatják őket. Ugyanakkor azt nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ez a praktikus válogatás nyugaton is sokszor megvan. Mert a Nyugat is “felkelőknek” és “szabadságharcosoknak” nevezte a líbiai kormányt megdöntő csoportokat, pedig sem ideológiában, sem kinézetben, sem módszerekben semmi különbség köztük és az al-Qā’ida közt. Vagy a Muğāhidīn-e Halk Iránban eddig terrorszervezet volt a Nyugat szerint is, ám bő egy éve az USA levette őket a terrorszervezetek listájáról.

A terrorszervezet kérdésében a paradigmaváltás szerintem nem a szír válsággal jött el, hanem most vált láthatóvá sok olyan dolog, amiről eddig is beszéltünk. Mert a mostani szír válság kész állatorvosi ló. Minden szimptómát produkál. Az al-Qā’ida teljesen sajátságos, elüt minden korábbi és azóta megismert “hagyományos” fegyveres csoporttól. S most hagy használjam a fegyveres csoport kifejezést, hogy a fentiek fényében megkerüljem ezt a terrorista/nem-terrorista problémakört. Az al-Qāidának közkeletű értelmezésével sosem értettem egyet. Az ugyanis 4 kirívó ponton unikális.

1)     Név. Minden szervezetnek a térségben vagy rendkívül egyszerű, vagy nagyon hosszú és cirkalmas neve van, de egyértelműen kiolvasható belőle a szervezet célja. Hizb Allah, Isten pártja. Világos üzenet. Ma Szíriában a Da’aš, azaz az Iszlám Állam Irakban és Nagy-Szíriában hosszú és cirádás nevének is világos az üzenete. Világos, hogy hol, világos, hogy harcolunk, nem ismerünk el jelenlegi államokat, és a megfogalmazásból egyértelműen kiderül, a Daas szunni szervezet. Sőt, hogy nem kötődnek semmilyen etnikumhoz sem igazán, hiszen a név csak a helyet mondja meg, nem a népet. Ez akár egy ügyön belül is megfigyelhető. A Fatah jelentése Palesztina Felszabadításának Szervezete, míg a Ḥamāsé Iszlám Ellenállási Szervezet. Vagyis míg az első a népre teszi a hangsúlyt, s szót sem ejt vallásról – nem is lévén vallási szervezet – addig a második számára a hit a döntő, s az etnikum meg sem jelenik. Mindez egyáltalán nem véletlen, a nevek a Közel-Keleten világos programokat jelentenek. Ám az al-Qā’ida mit jelent? Magyarul Alap, Talapzat, Alapszabály. Szinte kizárólag nyelvtanilag, építészetileg használt fogalom. Mit árul el ez a név? Igazán semmit. Ez nekünk talán nem jelentős, de pont ez a meg nem fogalmazottság engedi meg azt, hogy arra húzza rá magát a szervezet, amire neki tetszik.

2)     Az etnikum. Minden korábbi szervezet, még ha fogadott is a soraiba másokat, alapvetően egy etnikumra, egy terület népességére koncentrált. S sokszor még abban is szelektált. A Hizb Allah magja síi libanoniakból áll. Akármennyi szír, iráni, jemeni segítse is őket, a döntő mag azonos. A Ḥamās szunni palesztinokból áll, a Polisário nyugat-szaharaiakból, és így tovább. Az al-Qā’ida? Nincs mag etnikum. Elvben mindenki szunni, de van ebben minden. Arab, török, kaukázusi, indonéz, szomáli, minden. Nincs igazán mag. S ez abban is megjelenik, hogy a többiekkel ellentétben nincs sem mag állomány, sem magterület. S ahol működnek, sem igazán ők működnek, hanem “alvállalkozókat” hoznak létre. Anno Afganisztánban a Talibán –  akik döntően szunni pastuk, vagyis igazolják a korábbi képletet –, ma Szíriában a Nusra Front – akik szunni szírek, irakiak, líbiaiak, vagyis az “arab tavasz” gyermekei – avagy a Da’aš.

3)     Cél. Minden eddigi szervezetnek, ahogy az újaknak is, van egy kimondott céljuk. Egy pont, ahol elvben lejár a mandátumuk. Lett légyen az bármilyen elvi, de van egy hivatalos végcél. De az al-Qā’idának nincs. A Hizb Allah azt mondja, hogy ha majd az utolsó négyzetmillimétert is felszabadítja Libanonból, és biztonságban lesznek Izraeltől, akkor leteszik a fegyvert. A Ḥamās is azt mondja, ha Izraelt felszámolták, akkor leteszik a fegyvert. Ez mikor lesz? Szinte biztosan soha, de van elvi cél. S pont ezen az alapon már voltak ilyen szervezetek, amik megszűntek, mert lejárt a mandátumuk. De hol van az a pont, amikor az al-Qā’ida elégedett lesz? Nincs ilyen. Akkor mi a cél? Vagy egyáltalán? Vagy ez csak egy l’art pour l’art szervezet?

4)     Izrael. Ez talán a legkényesebb kérdés, s az egyik legfurcsább anomália, de mindenképpen olyan pont, ami lázban tartja a Közel-Kelet utcáit, s bizony nem kevés összeesküvés elmélet alapja. A szűken vett területen minden szervezet legalább a mihez tartás végett tett valamit Izrael ellen, vagy legalább megfogalmazta mi a viszonya Izraelhez. Ez a szervezet, ami elvben elért New Yorkig, ami robbantott Londonban, Madridban, kezében volt Szomália, Afganisztán, fél Irak, háborút hirdetett Szíriában és néha még Szaúd-Arábiában is, semmit sem tett Izrael ellen. Pedig mint vallási fundamentalista szervezet, az amúgy nagyon nem népszerű Izrael ellen harcolva végtelen népszerű lehetne. De érdekes módon eddig még csak muszlim országokat döntött romba. Afganisztán, Irak, Líbia, Szomália. S mindezt még csak kimondott cél érdekében sem cselekedve. Akkor megint csak felmerül a cél kérdése, s hogy miért is küzd ez a szervezet.

Mindebből mi következik? Egyrészt az, hogy az al-Qā’ida alatt ma sem tudjuk mit kell érteni, de kiválóan felhasználható valami. Úgy működik, mint egy biológiai fegyver. Ha egy államot el akarnak pusztítani, vagy meg akarnak szorongatni, akkor ez helyi szervezetet, “alvállalkozót” hoz létre, majd dzsihádot hirdet, annak támogatására. A helyi harcosok ismertek lesznek, de mögötte az igazi szervezők nem avatkoznak bele a harcokba közvetlenül. S az továbbra is kérdés, hogy magát az al-Qā’idát ki támogatja. Ez akkor azt jelenti, hogy a helyi szinten harcolók azoknak dolgoznak, akik valójában hasznot húznak a tevékenységükből? Esetünkben, amikor a szír válság igazi nyertesei semmiképpen sem a szír emberek, hanem Törökország, Szaúdi-Arábia, Izrael és Amerika, akkor a fegyveresek értük küzdenek? Igen és nem. A láncolat ugyanis nagyon hosszú, sokszintű. A helyi milíciák mögött, amelyek valóban küzdenek, ott vannak azok a szervezetek, amelyeket ismerünk. A Nusra Front, a Da’aš, az Iszlám Front, vagy a Szabad Szír Hadsereg. Ezek a szélsőséges szervezetek azonban szinte mind gyűjtőszervezetek. Van, vagy volt, magállományuk, de rengeteg milíciát fognak össze. Mögöttük az al-Qā’ida. Mögöttük szponzorok. Mögöttük a Perzsa-öböl államai, állami vagy magán szinten. Mögöttük az USA. Vagyis a fronton kint harcoló nem is tudja, ki van a lánc végén, s ő általában tényleg elhiszi azt, amit mond, s a valóságban fel sem méri, hogy kinek a valós érdekében harcol.

Vagyis magával az al-Qā’idával történt egy paradigmaváltás. Az addigi fegyveres nem állami szervezetek egy meghatározott etnikai-ideológiai csoportot fogtak össze egy jól körülhatárolható cél érdekében. Voltak, amelyek megsemmisültek, mint a Fekete Szeptember. Voltak, amelyek belátták, hogy messze a cél, így adaptálódtak, részint a felszín alól felköltöztek és megtanultak részben konform módon is élni. Mint a Ḥamās, vagy a Hizb Allah, hisz mindkettő elkezdett politizálni és szavazásokon részt venni. S voltak, amelyek célt érve vesztettek cél, s kezdtek lehanyatlani. Mint a Talibán. Az al-Qā’ida azonban ma úgy működik, mint egy – optimistán tekintve – öbölbeli, – pesszimistán nézve – nyugati biológiai fegyver. Bevetik, az létrehozza helyi arcát, vagy arcait szponzorok tekintetében, s aláássák azt az államot, ahol felhasználják. Akkor is romba tudnak dönteni egy államot, ha nem érnek célt. Az adott államot el is hiteltelenítik, gazdasági csődbe viszik. Arról az országról – kiváltképp ha ehhez a kellő médiaháttér adott – olyan kép ég bele a köztudatba, mely után a helyi kormány már bármit mondhat, nem lesz nemzetközi tekintélye. Ha nagyon befeketítik, elfogadható lesz ellene egy katonai beavatkozás, de ha a hiteltelenítés kevésbé sikeres, akkor is jogosnak tűnik, hogy a nemzetközi közösség rendezze jövőjét. Mintha csak egy magatehetetlen bábu lenne, s mintha a nemzetközi közösség bírna olyan hitellel, ami feljogosítja egy ilyen rendezésre. Minderre az “Arab Tavasz” bőven szolgáltatott példát, mind Líbiában, mind Jemenben vagy Szíriában.

Még ha ez így vadnak is hangzik, az tény, hogy ezek mögött a ma Szíriában működő szervezetek mögött – amikor elismerik nyíltan kapcsolatukat az al-Qā’idával – világosan kitapintható az öbölbeli, főként a szaúdi szponzoráció és irányítás. S így sok minden érthető válik. Az egész “Arab Tavasz” olyan országokat alakított át, vagy ásott alá, amiből az Öböl-államoknak haszna volt. Tunézia csak tesztalany volt, de a többi mind hasznos lánc volt. Vajon nem érdekes-e, hogy egy hullám, ami elvben az autokratikus rendszerek ellen küzdött, pont Szaúd-Arábiát nem érintette? Pedig annál autokratikusabbat nehéz találni. Ma, amikor Irán, és Oroszország megállítja a szír válságot, s segít Szíriának a talpára állni, akkor megpróbálják más oldalról kibontani a csomót. A szír államra már nem lehet nagyobb nyomást gyakorolni. A sok kis milícia mellett van három “alvállalkozó” is, amik már egymást is ölik. Nincs sok teteje többet csinálni. Hát megpróbálták a Szíriát támogató Hizb Alláht Libanonban aláásni az ottani robbantásokkal és milíciákkal. Ez eddig nem sikerült. Irak ma szintén nagyon támogatja Damaszkuszt. Ezért próbálják most felgyújtani Irakot is megint. Itt is kezd ez a visszájára fordulni. Ahogy én látom a volgográdi robbantás egy elkeseredett lépés volt ebben a láncban, hogy Oroszország figyelmét a Kaukázus felgyújtásával és a szocsi olimpia megzavarásával elvonják. Ez sem tűnik valószínűnek.

Irán és Törökország kérdése szintén fontos. Törökország az egyszerűbb. A mostani török kormány egy Muszlim Testvériség csoport. Kimondva kimondatlanul az. 2011-ig gazdaságilag jól terjeszkedtek a térségben, majd jött az “Arab Tavasz”, amiből ők hatalmasat profitáltak. Szíriánál haboztak, hiszen jó volt a gazdasági kapcsolat. De nagyobb profitot láttak a szír kormány bedöntésében és eleve nem hitték, hogy Damaszkusz kibírja a nyomást. Líbia után ez a számítás nem is volt alaptalan. Ahogy aztán Szíria állta a pofonokat, megkezdték támogatni a fegyveres csoportokat. Ha akkor egy év után Szíria bedől, az óriási gazdasági hasznot jelentett volna. De morálisat is, hiszen mélyen szunni muszlim csoportokat segítettek volna hatalomra, amiből nagy lett volna az országon belüli politikai profit. De már annyi a radikális fegyveres csoport a szír-török határ török oldalán is, hogy az már komoly veszély. Pláne, ha Szíria talpra áll, mert akkor azok új célpontot fognak keresni. Ez amúgy Európára is igaz, mert ha ott véget ér az őrület, akkor mindazok, akik Európából indultak útnak, vissza fognak jönni. Ezt már kezdik fel is ismerni. Példának okáért a brit kormány meg akarja vonni mindazok állampolgárságát, akik Szíriában harcoltak. Nem véletlenül. Pedig elvben a brit kormány a szír kormány ellenében ezeket a fegyveres csoportokat támogatja. Azzal hogy ma Libanon, Szíria, Irak és Irán nagyon egymásra talál a fegyveresek ellenében Törökország elől elzáródik a keleti kapu. Ezzel pedig épp az a kétpillérű – EU és a Kelet – kül- és gazdaságpolitika kerül zárójelbe, mely a mostani kormányzat komoly gazdasági sikereinek egyik kulcsa volt Vagyis váltani kényszerülnek. Vannak arról már arab sajtó hírek is, hogy az asztal alatt már most kialakult a titkosszolgálati együttműködés Szíria és Törökország közt a milíciák ellen. De még ha így is van, politikailag nagyon nehéz idők várnak a törökökre, ahogy ez a keleti kapu bezáródik, és az új egyiptomi vezetéssel sem tudnak mit kezdeni.

Irán jelenleg még szenved gazdasági bajaitól, de a választások óta egy elfogadhatóbb arca van a Nyugat felé. Nyit az atomkérdésben is, így van gazdasági és politikai mozgástere is. S mi több, támogatva Libanont, Szíriát és Irakot kiváló szövetségesekre talál, s Szaúdi rovására hatalmasra nő a befolyása. Itt utalnék arra, amikor John Kerry 2014. január 5-én bejelentette, hogy az irakiak terror elleni harcát al-Anbār tartományban belügynek tekinti, ám Irán felajánlotta segítségét. Ennek jegyében fegyvert és szakértőket ajánlott Irán Bagdadnak. Vagyis amikor az általa kreált iraki vezetést végül az amerikai vezetés cserbenhagyja, akkor Irán kész kitölteni a hatalmi vákuumot. Ott, ahol gazdaságilag már így is jól berendezkedett. A mostani szír, és azzal összefüggésben lévő regionális válságban a “hagyományos” fegyveres szervezeteket vagy az állami szereplők teszik okafogyottá, vagy az al-Qā’ida fiókszervezetei. Valóban egy radikálisan átalakuló Közel-Kelet előtt állunk, de fontos megértenünk a szereplőket és a folyamatokat, hogy megértsük az irányokat. Ebben a kontextusban pedig, amikor a terrorizmusnak döntő szerepe van az átalakulásban, döntő fontosságú kérdés, hogy mi is az al-Qā’ida, illetve a többi, ” hagyományos” fegyveres szervezet.


bhkk_klub_2014_01_22-1-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-2-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-3-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-4-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-5-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-6-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-7-copy-300x169 bhkk_klub_2014_01_22-8-copy-300x169


2013-as rendezvények

2013. november 20. - "Priorities of the American Security Policy"

dcm_goodfriend_official500The Center for Security and Defense Studies Foundation invites you to the event
Priorities of the American Security Policy
our honorary guest Mr. Andre Goodfriend, Chargé d’Affaires a.i. U.S. Embassy in Budapest
Moderator: Ambassador (ret.) Ferenc Bösenbacher, Director for International Relations of CSDSF

at 6 p.m. on  November 20, 2013
at Pallas Páholy Budapest V. Alkotmány utca 15.

Letölthető tudósítás a rendezvényről angol nyelven

M. André Goodfriend 2013 augusztusa óta tölti be a követtanácsosi posztot. Ezt megelőzően 2009 augusztusától Damaszkuszban, Szíriában főkonzulként szolgált az Amerikai Nagykövetségen, míg annak működését 2012 februárjában fel nem függesztették.

Goodfriend követtanácsos az Egyesült Államok külügyi szolgálatának főtisztviselője, minisztertanácsos rangban. Külügyminisztériumi karrierjét 1987-ben kezdte, amikor alkonzulként és politikai munkatársként dolgozott Tel Avivban, Izraelben 1990 júliusáig. 1991 és 1993 között alkonzul volt New Delhiben, Indiában, majd 1994-től 1997-ig konzul Moszkvában, Oroszországban. 1997-től 2002-ig Washington, D.C-ben a Nemzetközi Szervezetek Irodájánál konfliktus megelőzési stratégiák kidolgozásán dolgozott, majd a Konzuli Ügyek osztályán belül új technológiák kifejlesztéséért volt felelős. 2002 és 2004 között regionális konzulként Afrika 15 országának konzulátusait segítette szakmai tanácsokkal, irányelvekkel.

2004 és 2008 között konzulként szolgált a londoni Amerikai Nagykövetségen az amerikai állampolgárok osztályán.

2012-ben az Egyesült Államok Külügyminisztériuma M. André Goodfriend kiemelkedő külszolgálati tevékenységét a nagy jelentőségű Mary Ryan kitüntetéssel ismerte el.

M. André Goodfriend Kaliforniában született és Arizonában nevelkedett. Miután főiskolai diplomát szerzett az Arizonai egyetemen filozófia, klasszikus görög nyelv, francia nyelv és rádió-televízió tárgyakból, mesterfokozatot szerzett kommunikáció szakon a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Ezt követően doktori kutatásokat folytatott Londonban az új média kormányzati használatának témakörében.

Goodfriend úr tanult magyarul, héberül, franciául, görögül (klasszikus és modern), spanyolul, hindiül, arabul és jiddisül.

Nős, felesége Frances Goodfriend, és három felnőtt fiúgyermek édesapja.

2013. október 15. - "Németország választás után és választás előtt - A CDU és az SPD kül- és biztonságpolitikai prioritásai"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2013. október 15-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Németország „választás után és választás előtt” – A CDU és az SPD kül- és biztonságpolitikai prioritásai”címmel.

Vendégünk: Bóta Zsolt korábbi berlini követ, osztályvezető Külügyminisztérium I. Európai Főosztály
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült TV felvétel megtekinthető itt.

2013. június 11. - "Civilek Afganisztánról - A magyar tartományi újjáépítési csoport és a civil kapcsolatok"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2013. június 11-én (kedden)18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Civilek Afganisztánról – A magyar tartományi újjáépítési csoport és a civil kapcsolatok”címmel.

Vendégünk: dr. Nyerki József nagykövet, a PRT civil képviselője, dr. Obaidi Subhanullah, Ladányi Éva szakmai főtanácsadó (EMMI), Ali Mohammad Samay (afgán egyetemi hallgató, EMMI ösztöndíjas), Bálint Gábor fejlesztési tanácsadó, Ökumenikus Segélyszervezet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letöltéséhez kattintson az alábbi hivatkozásra:

Letölthető tájékoztató:
Magyarország Baghlanban. A magyar tartományi újjáépítési csoport, 2006-2013

2013. április 16. - "Hagyományos katonai erő a kibertérben? - A kiberháborús fenyegetés a világban. A NATO kibervédelmi kézikönyve az informatikai hadviselésről"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2013. április 16-án (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Hagyományos katonai erő a kibertérben? – A kiberháborús fenyegetés a világban. A NATO kibervédelmi kézikönyve az informatikai hadviselésről” címmel.

Vendégünk: dr. Krasznay Csaba,  a HP informatikai biztonsági szakértője és Varga-Perke Bálint hacker
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült tudósítást elolvashatja az alábbi linken:

Vagy letöltheti ide kattintva!

2013. március 12. - "A terrorizmus új arcai"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2013. március 12-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A terrorizmus új arcai” címmel.

Vendégünk: Kis-Benedek József egyetemi docens
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült tudósítást itt letölthető.

2013. február 12. - "Lehet Mali az új Afganisztán? - Az intervenció háttere, okok, előzmények"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2013. február 12-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Lehet Mali az új Afganisztán? – Az intervenció háttere, okok, előzmények” címmel.

Vendégünk: dr. habil. Benkes Mihály docens, ELTE TáTK és dr. Besenyő János őrnagy, MH Geonformációs Szolgálat
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A Pallas kül- és biztonságpolitikai klub februári rendezvényén elhangzottakat a BHKK gyakornoka, Takács Krisztina foglalta össze.
Tudósítása itt letölthető.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:

dr. Besenyő János – az előadáson levetített prezentáció letöltése

dr. Besenyő János alezredes – Háború Európa előterében: A Mali krízis

Válogatás dr. habil. Benkes Mihály prof. publikációiból

Benkes Mihály – Az afrikai államiság természete és a nemzetközi rendszer

2012-es rendezvények

2012. november 21. - "Az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszaka - az I. (leszerelési) Bizottság kiemelkedő határozatai, döntései"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2012. november 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Politikatörténeti Intézetben – Bp. V. Alkotmány utca 2. III. em. 305. (Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca sarok), „Az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszaka – az I. (leszerelési) Bizottság kiemelkedő határozatai,döntései” címmel.

Vendégünk: Körömi Judit – a külügyminiszter fegyverzetkorlátozási, leszerelési és non-proliferációs különleges képviselője, a magyar küldöttség  tagja
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:

2012. október 17. - "Regionális és bilaterális együttműködés - Románia külpolitikai irányai"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2012. október 17-én (szerdán) 18 órakor tartja a Politikatörténeti Intézetben – Bp. V. Alkotmány utca 2. III. em. 305. (Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca sarok), „Regionális és bilaterális együttműködés – Románia külpolitikai irányai” címmel.

Vendégünk: Alexandru Victor Micula – rendkívüli és meghatalmazott nagykövet
A beszélgetést vezeti Bösenbacher Ferenc.

Kétoldalú kapcsolatok és regionális kooperáció – a román külpolitika két legfőbb pillére

Victor-Micula--acreditat-de-Basescu-ca-ambasador-in-Danemarca-si-IslandaA BHKK októberben új helyszínen, a Politikatörténeti Intézet Alkotmány utcai székházában tartotta szokásos vitaestjét, melyen ezúttal Victor Miculát, Románia magyarországi nagykövetét látta vendégül, aki a Magyarország és Románia közötti regionális kooperációról, mint a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb sarokkövéről beszélt. Mint elmondta, a Románia és Magyarország közötti regionális együttműködés kezdetei a 90-es évek elejéig nyúlnak vissza. Az azóta eltelt időszakban Románia alapvető külpolitikai céljai az euroatlanti integráció, valamint egy hatékony regionális kooperáció kialakítása voltak. A számos kérdésben hasonló célok által vezérelt Magyarország végül 2002. november 29-én hivatalosan is stratégiai partnerségi megállapodást kötött keleti szomszédjával, mely értelmében a két ország elkötelezte magát többek közt a kereskedelmi, védelmi és rendészeti kérdések terén kialakítandó folyamatos konzultáció mellett. Ennek eredményeként, a megállapodást követően a két ország vezetői számára 12 találkozó és 23 hivatalos látogatás során nyílt lehetőség az együttműködés továbbfejlesztésére.

A két ország közötti kooperáció legfontosabb területeként a nagykövet a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztését jelölte meg. Az elmúlt évben Románia Magyarország második legnagyobb regionális piaca volt. A cél, mint mondta egy minél kiegyensúlyozottabb külkereskedelmi mérleg elérése mindkét ország viszonylatában.

A védelempolitika terén elért legfontosabb közös eredmények említésekor kiemelte az 1994-ben felállított Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj, valamint az árvízvédelmi feladatok ellátására létrehozott román-szlovák-ukrán-magyar „Tisza” Többnemzeti Műszaki Zászlóalj sikeres működését.

A rendészeti vonatkozású közös projektekre kitérve az évente jelentős számú román turista által látogatott Gyula és Hajdúszoboszló városában meghonosodott gyakorlatra hívta fel a figyelmet, ahol a magyar rendőrök román kollégáikkal közösen járőrözve segítik egymás munkáját.

A rendészeti vonatkozáson túl a határ menti területek közötti kooperációnak ugyanakkor számos más dimenziója is létezik, amik közül a nagykövet a határhoz közeli román és magyar kórházak specializációját célzó terveket, valamint a Debrecen és Nagyvárad között elterülő régió infrastrukturális fejlesztéseit hangsúlyozta, melyek a remények szerint hozzájárulnak majd a térség gazdasági mutatóinak javulásához a határ mindkét oldalán.

2012. szeptember 19. - "Törökország és Irán - regionális szerepváltók?"

iran-turkey-nuclearA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2012. szeptember 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Törökország és Irán – regionális szerepváltók?” címmel.

Vendégünk: N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató és Dobrovits Mihály külső munkatárs Magyar Külügyi Intézet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:


Törökország és Irán – regionális szerepváltók?

A közel-keleti térség egyes országaiban jelentős hatalmi átrendeződések mentek illetve mennek végbe, amelyek egy új hatalmi játszmához vezettek, és ennek eredményeképpen Irán és Törökország vált a térség két legjelentősebb hatalmává.

Előadóink, N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató és Dobrovits Mihály, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa, Irán és Törökország jelenlegi helyzetét, a két ország egymással való viszonyát valamint regionális központi szerepüket vitatták meg.

Irán esetében elmondható, hogy uralja a globális napirendet, továbbá, hogy annak ellenére, hogy kisugárzása elkezdett zsugorodni, továbbra is képes érvényesíteni az akaratát a térségben, és ezáltal regionális hatalomnak tekinthető.
Ugyanakkor azonban az iráni rezsim tartalékai már kimerülőben vannak, és ez a regionális hatalmi státusz esetleges elvesztésének kérdését is felveti.
Irán regionális központi státuszát Törökország vehetné át, a térség másik legjelentősebb hatalmaként.
Törökország esetében azonban felmerül a kérdés, hogy vajon a gesztusokon kívül tud-e mást is adni? A török helyzet ugyanis csupán látszat.
Több esetben volt már Törökország egy adott térség mintaállama, viszont mikor valós problémákkal kellett szembenéznie, akkor kihátrált.
A jelentlegi török politika egy egyemberes műsornak tekinthető, amelyet Recep Tayyip Erdoğan irányít, aki nélkül tényleges döntés nem születik Törökországban.
2006 óta tudatosan blokkolja a tárgyalásokat az Európai Unióval, ugyanis megelégszik a külső pártnerséggel, ami lehetővé teszi számára az európai piacon való szabad kereskedést.
A két ország közötti viszonyt N. Rózsa Erzsébet a tézis-antitézis kifejezésekkel jellemezte. Többször voltak tárgyalási kísérletek, azonban többségük nem volt sikeres.

A vitaest végén az egyik kérdező felvetette azt a kérdést is, hogy Irán és Törökország milyen viszonyban van Szíriával. Irán rendkívül szoros kapcsolatban áll Szíriával. Számukra Szíria esetében az a fontos, hogy egy erős szövetségesük legyen.
Akár egy Bassar Al-Asad nélküli Szíriát is támogatnának, amit az is mutat, hogy minden ellenzéki erővel megkezdték a tárgyalást.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy a jelenlegi elnök leváltása nem lenne elegendő, hanem a teljes Al-Asad klánnak el kellene tűnnie.
Törökország és Szíria között hűvös a viszony és nem várható, hogy a törökök bevonulnak majd Szíriába.
A közös pont a két ország esetében az, hogy mindketten a szír status quo fenntartásában érdekeltek.

Takáts Krisztina gyakornok

2012. június 20. - "Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata?"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2012. június 20-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata? -Kérdések a készülő nemzeti katonai stratégia ürügyén a magyar haderőről, a NATO-kötelezettségekről, a honvédelmi büdzséről.” címmel.

Vendégünk: Siklósi Péter helyettes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata? – Kérdések a készülő nemzeti katonai stratégiáról
A tudósítás letölthető itt.


2011-es rendezvények

2011. november 23. - "Első kézből a hadseregről - A honvédelmi politika, a haderőfejlesztés új hangsúlyai 2010-től"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. november 23-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Első kézből a hadseregről – A honvédelmi politika, a haderőfejlesztés új hangsúlyai 2010-től” címmel.

Vendégünk: dr. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Az eseményről készült beszámoló letölthető innen.

2011. október 19. - "Keleti partnerség szemmel - Ukrajna biztonságpolitikai dilemmái"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. október 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Keleti partnerség szemmel – Ukrajna biztonságpolitikai dilemmái” címmel.

Vendégünk: Yurii Mushka – Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Az eseményről készült beszámoló letölthető innen.

2011. április 20. - "Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság"

bhkk_cubaA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. április 20-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság” címmel.

Vendégünk: Őexc. Soraya E. Álvarez asszony, a Kubai Köztársaság nagykövete
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság

A BHKK e havi vitaestjét – a Pallas Páholy Egyesülettel közösen – április 20-án rendezte meg. Koós Anna vendége ezúttal Soraya E. Álvarez asszony, a Kubai Köztársaság nagykövete volt. Az est témája: Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság kérdésének vizsgálata. A választás aktualitását megerősítette a Kubai Kommunista Párt hétvégén megkezdődött VI. kongresszusa is, ahol a közel ezer küldött elfogadta a tanácskozás elé terjesztett gazdasági reformcsomagot. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy az új reformok mennyire fogják befolyásolni Kuba regionális politikáját, így viszonyát a térség államaival, elsősorban a régi ellenség Egyesült Államokkal.

Álvarez asszony a kongresszussal kapcsolatban elmondta, hogy a küldöttek és a vezetők közösen megerősítették a kubai rendszer szocialista jellegét. Hangsúlyozta, hogy a kubai nép nem hajlandó olyan útra lépni, amelyet a világ sok állama választott. Minden nehézség ellenére Kuba továbbra is a szocializmus útján kíván haladni. Az ország külpolitikájának alapelvei sem változnak ezzel a kongresszusi határozattal.

A regionális kapcsolatokat illetően igen optimista volt a nagykövet asszony, mivel elmondása szerint Kuba (szűkös anyagi forrásai ellenére) szorosan együttműködik a térség összes országával. Sikeres együttműködésük alapjául számos két-, illetve többoldalú megállapodás szolgál. Leghitelesebb példája a kétoldalú megállapodásoknak a Haitivel való kooperáció. A 2010-es földrengést követően közel ezer kubai orvos, illetve egészségügyi dolgozó érkezett az országba, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak. A regisztrált kolerával fertőzött betegek egyharmadát, közel hetvenezer embert láttak el kubai orvosok. Álvarez asszony a térség egészére vonatkozóan kifejtette, hogy az együttműködés a szolidaritáson, a testvériségen és a közös munkán alapszik, amit a jövőben is folytatni kívánnak.

Kuba és az Egyesült Államok viszonya azonban már a kubai forradalom megszületésének pillanatában megpecsételődött. A nagykövet asszony szerint a két ország kapcsolatainak javulása nagymértékben az Egyesült Államok hozzáállásától függ. A kubai vezetők elérkezettnek látják az időt, hogy a lassan öt évtizede tartó „értelmetlen” blokádot végre feloldják az amerikaiak. Emellett követelik, hogy az Egyesült Államok szolgáltassa vissza Guantánamót, amely a kubai közvélemény szerint is jogellenesen van az amerikaiak birtokában. Az Egyesült Államok felé irányuló követelés továbbá az is, hogy engedjék szabadon azt az öt kubai állampolgárt, akiket még 1998-ben tartóztatott le az FBI kémkedés gyanújával. A nagykövet elmondása szerint az öt férfi még a ’90-es évek elején érkezett Dél-Floridába a Kuba-ellenes terroristacsoportok megfigyelésére és megfékezésére. „Igazságtalan” letartóztatásuk óta azonban eltelt 12 év, és a két ország kapcsolatainak rendezéséhez erőteljesen hozzájárulna az öt férfi szabadon bocsátása. Nem segíti a rendezést az sem, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó levenni Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Kuba követeli továbbá, hogy az USA fejezze be a kubai rendszer megdöntésére irányuló tevékenységét, illetve fizessen kártérítést az országnak a blokád okozta károk miatt. Ezeken a nehezen megvalósítható politikai követeléseken túl van néhány olyan kérdés, amely megvitatása mindkét ország közös érdekét szolgálná. Új migrációs megállapodásra lenne szükség a két ország között, hogy az illegális bevándorlás elkerülhető legyen. Kívánatos lenne egy, a kábítószer kereskedelmének tiltásáról és az ellenőrzés szigorításáról szóló megállapodás is. Álvarez véleménye szerint a kubai–amerikai viszonyban rövid távon nem fog pozitív irányú változás bekövetkezni. Obama Kuba-politikája sem váltotta be a kubaiak előzetes reményeit.

Az Európai Unióval való kapcsolatról ezzel szemben már jóval pozitívabb képet festett le az előadó. Ugyanakkor Kuba csak akkor tud rendezett kapcsolatot fenntartani az unióval, ha mind a 27 tagállam egyöntetűen felülírja azt az 1996-ban kiadott közös álláspontot, amiben az EU elítéli a szocialista országot. Ettől függetlenül a Kubával folytatott kereskedelmi forgalom mára már mintegy 1 milliárd euróra tehető, ami jól mutatja a kapcsolatok javulását.

A nagykövet asszony beszámolója után megindult a kérdések lavinája. A hallgatóság nagyfokú aktivitása, a hozzászólások és a kérdések sokszínűsége komoly kihívás elé állították a tolmácsot, aki könnyűszerrel vette az akadályt. Kérdésként felmerült, hogy Jimmy Carter március végi kubai informális látogatása hozzájárulhat-e a két ország közötti viszony javulásához, mivel Fidel Castro maga nyilatkozott úgy, hogy ők ketten régi jó barátok. Álvarez Carter látogatását feltétlenül pozitívnak ítélte meg, hozzátéve, hogy a kubaiak egy percig sem kételkedtek a volt elnök segítő szándékáról. A kubaiak többsége szerint Carter volt az az amerikai elnök, aki a legtöbbet tette a diplomáciai kapcsolatok rendezésének érdekében.

A hallgatóság a híresen jó kubai–szovjet kapcsolatok fényében Kuba jelenlegi, Oroszországhoz fűződő viszonyáról kérdezte a nagykövet asszonyt. Álvarez elmondta, a két ország kapcsolata „nagyszerűnek” mondható, hiszen számos területen van megállapodás országaik között, emellett pedig évről évre növekszik a Kubába érkező orosz turisták száma is. Ez utóbbi természetesen nagyban hozzájárul a kubai gazdaság fellendüléséhez. Összességében elmondható a két ország kapcsolatáról, hogy érett és stabil. Hasonlóan az oroszhoz, a volt szovjet tagköztársaságokkal fenntartott viszony mérlege is pozitív. Kuba számára különösen fontos, hogy Kazahsztántól Fehéroroszországig rokonszenvvel fogadják a kubaiakat, amely nagymértékben hozzájárul az együttműködés kialakításához.

A hallgatóság soraiban helyet foglalt egy afrikai származású úriember, aki kifejtette, hogy az Afrikai Unió 53 tagállama támogatja Kubát a blokád elleni harcában, ami 53 biztos szavazatot jelent az ENSZ-ben Kuba oldalán. Álvarez asszony megerősítette az elhangzottakat, kiegészítve azzal, hogy a kubaiak identitástudatában mindig is megjelenik az afrikai származásuk, éppen ezért erős érzelmi kötődésük van a fekete kontinens irányában.

A VI. kongresszus kapcsán szóba került még, hogy ez alkalommal is elmaradt a fiatalítás, a Kubai Kommunista Pártot továbbra is a korábbi vezetők fogják irányítani. A nagykövet reagálva a felvetésre elmondta, hogy nem szabad összekeverni az öregséget a haszontalansággal, véleménye szerint Raul Castro elnök kora ellenére példát mutat a világos gondolkodásból és becsületességből.

A vitaest részvevői ez alkalommal egy olyan ország képviselőjétől hallhattak rendkívül színvonalas előadást, amely mostanában kevesebbszer képezi tárgyát a közbeszédnek. A hallgatóság aktivitásából egyértelműen érezhetővé vált, hogy a karibi ország újra az érdeklődés középpontjába kerülhet.

Angyal Zsuzsanna

2011. március 23. - "Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?"

eu_phoneA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. március 23-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?” címmel.

Vendégünk: Ódor Bálint – EU ügyekért felelős helyettes államtitkár, Külügyminisztérium

A Külügyek Tanácsa informális ülésén elhangzottakról,  az  EU közös fellépéséről az észak-afrikai forradalmak mellett, a bővítés  aktuális kérdéseiről kérdezünk.

A beszélgetést vezeti Koós Anna.

„Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?”

A márciusi Pallas kül- és biztonságpolitikai klub vendége Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. Bár a fő kérdés az európai informális külügyminiszteri találkozóra vonatkozott, az előadó a beszélgetés ezúttal is több témát érintett és sok háttér-információt kaptak a hallgatók a magyar elnökség adminisztrációjának mindennapjairól, feszített tempójáról, az apparátus sikereiről. Ahogyan az  államtitkár mondta, ahhoz, hogy jól megismerjük az Uniót, kell egy soros elnökség. E félév végén a magyar EU adminisztráció tagjai biztosan tudják, kit kell hívni Brüsszelben és a munka során kialakult személyes kapcsolatok gördülékennyé teszik a további együttműködést bármely téren.

Ódor elmondta, hogy Magyarország intenzíven készült az elnökségre. Véleménye szerint egy elnökség sikerét abban lehet „mérni”, hogyan reagál a váratlan eseményekre; ezért a felkészülési időszakban felállítottak egy munkacsoportot a Külügyminisztériumban, amely pontosan az ilyen eseményekkel kapcsolatban igyekszik prognózisokat készíteni. Bár a magyar az első az EU-s elnökségek történetében, amely nem lát el feladatot a kül- és biztonságpolitika területén – a Lisszaboni Szerződés hozta változtatások miatt –, azonban ahogyan arra Ódor is rámutatott, „minden szempontból szeretnénk Európa szolgálatára és segítségére lenni, természetesen az uniós hatáskörök tiszteletben tartásával”. Ennek érdekében szoros az együttműködés a Külügyek Tanácsával, valamint Catherine Ashton külügyi főképviselővel. A kialakult észak-afrikai helyzetnek a kül- és biztonságpolitikai dimenzióin túl humanitárius, energetikai, gazdasági együttműködésre vonatkozó aspektusai is vannak, ezeken a területeken pedig már a magyar elnökség is aktívan közreműködik. Az észak-afrikai migráció ügyében Magyarország azonnal megtette a kellő lépéseket: különböző uniós tanácsok elé vitte az ügyet, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a menekültek kérdése nem pusztán Olaszországot, hanem az unió egészét érinti.

A március 11–12-i gödöllői külügyminiszterek informális ülésén Catherine Ashton tájékoztatta a külügyminisztereket az Európai Tanács csúcsértekezletének eredményeiről – amelyre ugyanaznap került sor Brüsszelben –, többek között Líbiával kapcsolatosan. A külügyminiszterek áttekintették a kialakult helyzetet, és megvitatták, hogy milyen irányba tartják elképzelhetőnek a közös európai fellépést. Az esemény jelentőségét növeli, hogy a tagjelölt államok is jelen voltak. Így a török képviselő is lehetőséget kapott, hogy elmondja, országa hogyan látja a helyzetet, ez rendkívül hasznosnak bizonyult az EU egésze számára.

A helyettes államtitkárt a közönség az Európai Unió észak-afrikai eseményekben való szerepvállalásáról kérdezte. Ódor véleménye szerint az egész konfliktust egy három lábon álló kvázi szövetség lenne képes megoldani, amelynek résztvevői az Európai Unió mellett a NATO, illetve a koalíciós erők lennének. Az egyes résztvevők feladatai egymástól egyértelműen jól körülhatárolhatóan eltérnének. Ennek alapján az EU-nak a humanitárius segítségnyújtás, a NATO-nak a fegyverembargó betartatása, illetve a koalíciónak a tényleges műveletek végrehajtása lenne a szerepe. Az unió már megindította a humanitárius segítségnyújtást, ennek keretében eddig 75 millió eurót folyósított az észak-afrikai országok számára.

A hallgatóság soraiban ült Erdős André nyugalmazott diplomata is, aki hozzászólásában a Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat tartalmára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta a civil lakosság védelmének fontosságát, párhuzamot vonva az elhúzódó délszláv válság civil emberveszteségeivel. Felhívta a figyelmet, hogy jelen helyzetben a civil lakosság kifejezés alatt a nemzetközi közvélemény a Kadhafi ellen lázadókat érti, de az ENSZ 1873. határozata nem definiálja a civilek fogalmát, de ez a fogalom alapvetően a fegyvertelen lakosságra vonatkozik. Komoly aggályok merülnek fel továbbá nemzetközi szinten a lázadók esetleges felfegyverzésével kapcsolatban is. Ódor egyetértett a hozzászólóval, rámutatva arra a fontos aspektusra, hogy a törzsi struktúra jellegéből fakadóan követhetetlen lenne a fegyverek „útja”, így annak hosszú távon beláthatatlan következményei lennének. A civilek védelmével kapcsolatban érdekesség, hogy a líbiai magyar nagykövetség egyike azon kevés kirendeltségeknek, amely továbbra is működik a válság sújtotta országban és mint ilyen az Európai Uniót képviseli. Ennek a ténynek tehát relevanciája az unió egészét illetően van, hiszen a nagykövetségünk minden európai uniós tagállam állampolgára előtt nyitva áll, segítségért fordulhatnak az intézményhez. Magyarország továbbá segíteni kívánja azon Líbiában tartózkodó, de nem uniós állampolgárságú embereket is, akiknek ez idáig még nem sikerült hazajutniuk, köztük pl. nagy számú a bangladesi munkavállalók csoportja.

A jelenlévőkben óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy mi lesz a sorsa Kadhafinak. Erdős kiegészítetve korábbi hozzászólását, rávilágított, hogy az ENSZ-határozat nem rendelkezik a diktátor eltávolításáról. Ellentmondás feszül a vezető nyugati politikusok akarata és a realitás között, míg előbbiek kimondták az ítéletet Kadhafi felett, addig a katonáknak nincsen felhatalmazásuk a konkrét lépések megtételére. Az est végére (nem véletlenül) megválaszolatlan maradt azonban talán az egyik legproblematikusabb kérdés, miszerint képes lesz-e a koalíció pusztán légi bombázásokkal megdönteni a diktátor hatalmát.

Angyal Zsuzsanna

2011. február 16. - "Forradalmi hullám Észak-Afrikában?"

afrikaforradalomA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. február 16-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Forradalmi hullám Észak-Afrikában?” címmel.

Vendégünk: dr. Gazdik Gyula – tudományos főmunkatárs Stratégiai Védelmi Kutatóintézet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Vita az észak-afrikai eseményekről

Valószínűleg nem lehetett volna az Észak-Afrikában zajló eseményeknél aktuálisabb témát választani a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának számára. Dr. Koós Anna, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának igazgatója ezúttal dr. Gazdik Gyulával, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával beszélgetett.

Gazdik Gyula előadásában bevallotta, hogy őt annak ellenére lepte meg az észak-afrikai események hevessége és a jelenségek dominószerű lefolyása, hogy a térség komoly instabilitása már korábban nyilvánvalóvá vált. Stratégiailag kiemelkedő jelentőségű területről lévén szó, a tárgyalt régióban végbemenő változásokat a világ egésze kiemelt figyelemmel követi, így a tüntetések végkimenetele nem csak az Egyesült Államok, de az Európai Unió, a NATO, vagy az EBESZ számára sem közömbös. Míg a térség Európa számára leginkább a kereskedelemben betöltött alapvető szerepe miatt fontos, addig Amerikának inkább a katonai-stratégiai partnerségük okán jelentősek a tárgyalt országok. Ez a partnerség számokba öntve évente 1.3 milliárd dollárt jelent; ennyivel támogatja ugyanis az USA az egyiptomi hadsereg modernizációját, amiért cserébe szabad légtérhasználatot, biztonsági együttműködést, katonai bázisok telepítésének lehetőségét kapják, továbbá használhatják a régió kereskedelme szempontjából alapvető fontosságú Szuezi-csatornát is. Európa számára a kereskedelemben beálló változásokon felül egyéb hozadéka is van a régióban történt zavargásoknak: a mind kaotikusabbá váló körülmények következtében a migrációs nyomás is egyre erőteljesebbé válik; ennek tapasztalta meg első hullámát a masszív bevándorlási hullám képében Olaszország.

Természetesen ezeknek a kvázi-forradalmaknak a kiváltó okai között gazdasági szempontok is megtalálhatók. Az észak-afrikai országok 2003 és 2008 között 5%-os növekedést tudtak produkálni. A térség legtöbbet fejlődő országa ekkor még Egyiptom volt, amely 7.2%-os GDP-növekedést könyvelhetett el, persze annál látványosabb volt a gazdasági világválság miatt bekövetkező visszaesés 5.2%-ra. Tunéziában még ennél is nagyobb zuhanást voltak kénytelenek elkönyvelni: 4%-ot. Persze a növekedés, amíg tartott, addig sem oldotta meg a belső gazdasági problémákat, hiszen a munkanélküliség továbbra is jelentős maradt: Tunéziában 24-25%-ra becsüljük a munkanélküliségi rátát (a becslés azért fontos, mert az állam a hivatalos kimutatásaiban ebből presztízs okokból megpróbál valahány százalékot lefaragni), Egyiptomban, Algériában és Marokkóban pedig ugyanez az arányszám 10% körülire taksálható. A foglalkoztatásból kirekesztettek köre ráadásul többnyire a fiatalságot sújtja; a 15-29 éves korosztály 80%-a nem tud munkába állni Egyiptomban. Ez az arányszám a diplomások jelentős részét is magában foglalja.

Az arab régióban a modern információs technikák térnyerését sem lehet lebecsülni az Iránban lezajlott Twitter-forradalom óta. Egyiptomban az Al Jazeera 1996-ban kezdte meg működését, angol nyelvű változata tíz évvel később startolt. A kétezres években az Al Arabia és a CNN is megkezdte sugárzását a térségben; bár ezutóbbi az amerikai nézőpontja okán nem túl népszerű az egyiptomiak körében. Az Al Jazeera népszerűsége a kanonizált amerikaihoz képest újszerű látásmódjában rejlik: egyrészt bevallottan az arab és iszlám területeket célozza meg adásával, másrészt a témák kiválasztásában, tálalásában és azok kommunikálásában térnek el amerikai konkurenciáiktól. Eklatáns példája ennek, hogy míg a CNN „izraeli védelmi erőkről” és az ellenük fellépő „öngyilkos merénylőkről” beszél, addig az al-Dzsazíra értelmezésében ezek a hírek „izraeli megszállókról” és „forradalmárokról” szólnak. Az al-Dzsazíra, bár képeit szűri, és a válogatásnál fogva manipulálja, mégis megmutatja a valóság egy bizonyos szegmensét, miközben az egyiptomi hivatalos média hőzöngő kisebbségként és anarchista tömegekként állítja be a tüntető polgárokat.

Gazdik Gyula szerint az észak-afrikai régió egyik legjellemzőbb tulajdonsága a politikai rendszereik korszerűtlenségében rejlik. Módszerük, hogy megpróbálják a térség tradícióit és a nyugatról importált intézményrendszert ötvözni, melynek során ez utóbbiakat beépítik az államapparátus struktúrájába, ám a hagyományaik szellemében üzemeltetik azokat. Emellett a korrupció is a régió állandó problémáját képezi, hiszen számos példa bizonyítja a rendszerek korrumpálhatóságát (Algériában törvényt hoznak az elnök újraválaszthatósága érdekében, máshol pedig a választásokat megelőzően felemelik a lehetséges korhatárt, hogy a korábbi vezető újra indulhasson). A demokratikus rendszerek mozgástere ennek következtében egyre inkább beszűkült: a 2005 és 2010 közötti periódusban számos alkotmánymódosítás történt, amelyek példának okáért korlátozták az alelnöki intézményeket, a választásokat, vagy az ellenzéki erők mozgásterét.

A forrongások kapcsán egészen érdekes értelmezéseket is lehetett olvasni, és az előadó ezekbe is beavatta a hallgatóságot. Bizonyos amerikai szakemberek utólagosan nostradamusi szerepben kívántak feltűnni, és arra hivatkoztak, hogy mindezek a történések már előre megjósolhatóak voltak. Ez azonban nincs így: az önjelölt jósokat az a tény is lebuktatja, hogy január 24-én Orbán Viktor immáron az Európai Unió soros elnökeként Egyiptomba érkezik a Hoszni Mubarakkal való tárgyalásokra. Az pedig elképzelhetetlennek hat, hogy ha az amerikai hírszerzés tudott volna arról, hogy mi készül Egyiptomban, arról ne értesítették volna a talán legjelentősebb szövetségeseiket, az Európai Unió tagállamait. Amerika és Egyiptom kapcsolatát máskülönben jól jellemzi Barack Obamának a Kairói Egyetemen megtartott 2009-es beszéde, melyben példának okáért a végrehajtandó reformokról nem esik érdemben szó; az Egyesült Államok tehát továbbra is fontos stratégiai partnerként, az amerikai diplomáciai ügyek feltétlen támogatójaként tekintett Hoszni Mubarak rezsimére. Mindamellett a krízis kitörésekor érezhető az államok külügyminisztériumának tanácstalansága, hiszen a dilemma adott: hogyan interpretálják egy olyan diktatórikus rezsim végnapjait, amit maguk tartottak lélegeztetőgépen évtizedekig.

A klub szokásai szerint az előadást követően alkalom adódik a közönség számára, hogy feltegyék kérdéseiket. Ezúttal a Muzulmán Testvériség felől érdeklődtek; erről Gazdik Gyula elmondta, hogy első lépésben párttá szervezik magukat, amit a választáson való megmérettetés követhet. Előzetes felmérések szerint a voksok mintegy 20-30%-ra számíthatnak, tehát vezető erővé egyelőre úgy tűnik, nem válhatnak. Egyiptom iszlamista irányzatai egyébként különböző csoportokra tagolódnak, ezért is valószínűtlen, hogy keményvonalas iszlám állammá válna az átalakulást követően. Ezek a különféle szerveződések kezdenek beszivárogni a politikába, de ez egy teljesen természetes, demokratikus folyamatnak mondható.

Egy hozzászóló személyes egyiptomi élményeit osztotta meg a hallgatósággal, amelyek rendkívül érdekes adalékként szolgáltak a helyi mindennapok megértéséhez. Elmondása szerint Kairót a II. világháborút követően 1.5 millió ember befogadására tervezték, ehhez képest ma 18 millióan lakják. Bizonyos falvakban két hónapja nem láttak kenyeret, a nyilvános helyen történő étkezés a legdurvább illetlenségnek számít, hiszen a legtöbbeknek akkor is nélkülözniük kell, ha történetesen van állásuk. A felszólaló meglátása szerint kész csoda, hogy az egyiptomi lőporoshordó, bár az éhségsztrájkot követően újból meggyulladt, mégsem robbant, ezt az időzített bombát azonban már nem lehet a végtelenségig ketyegni hagyni. Gazdik Gyula egyetértett az elhangzottakkal: elmondása szerint a 80 milliós lakosság fele a szegénységi küszöb alatt él, vagyis éhezik. Az átlagpolgárok a demokrácia mibenlétét épp ezen okokból nem a nyugatias intézményrendszer vagy a szólásszabadság tengelyén határozzák meg: számukra az lenne elfogadható, ha lenne mit enniük, nem rongyokban kellene járniuk, lenne elégséges ivóvíz, és rendes lakás, ahol élhetnek. Amíg mindezek nem változnak, addig az európai értelemben vett demokrácia csak utópia lehet Egyiptomban. Koós Anna az ülést azzal a figyelmeztetéssel zárta le, hogy a térség stabilitása Európának is kiemelt érdeke, hiszen a tulajdonképpeni szomszédságában zajló konfliktusokból az öreg kontinens is sokat veszíthetne, és a térséggel való kapcsolat hűvösebbé válása is egy olyan negatív forgatókönyvet jelent, aminek bekövetkeztét okvetlenül el kellene kerülnünk.

Czehelszki Levente

2011. január 19. - "A roma társadalmi integráció ügye a mindennapokban"

romaA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. január 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A roma társadalmi integráció ügye a mindennapokban” címmel.

Vendégeink: Bereczki Katalin, Etnikai Népfőiskolai Társaság; Makula György őrnagy, Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület; Oláh Csaba, Roma Polgárjogi Mozgalom Heves-megyei Szervezet; dr. Janza Frigyes ny. vezérőrnagy, Magyar Rendészettudományi Társaság

A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A roma társadalmi integráció ügye a mindennapokban

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja idei első vitaestjét január 19-én rendezte meg a Pallas Páholyban. Az est témája – „A roma integráció ügye a mindennapokban” – első ránézésre távol áll az alapítvány profiljától. Ahogyan azonban arra dr. Koós Anna a bevezetőjében rávilágított, a meglévő társadalmi feszültségek komoly fenyegetést jelentenek a társadalomra, ezért ezekre a problémákra is érdemes nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A témaválasztást indokolja továbbá az alapítvány a „Hazai civil szervezetek az európai biztonságért” elnevezésű projektje során felmerülő kérdés, miszerint a roma szervezetek hogyan tudnak hozzájárulni a jelenlegi helyzet javításához. Végül, de nem utolsósorban kiemelendő az uniós magyar elnökség azon szándéka, hogy megalkot egy közös európai roma-keretstratégiát és koordinálni fogja azt. A BHKK ennek a stratégiának a megalkotásához kíván segítő kezet nyújtani a roma szervezetekkel folytatott párbeszéd és közös munka tapasztalataiból.

Dr. Koós Anna vendégei ezúttal Bereczki Katalin, az Etnikai Népfőiskolai Társaság alapító tagja, Oláh Csaba, a Roma Polgárjogi Mozgalom Heves megyei szervezetének elnöke, illetve dr. Janza Frigyes nyugalmazott vezérőrnagy, a Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkára voltak. Oláh Csaba nyitotta meg az estét a 2005 óta fennálló Roma Polgárjogi Mozgalom tevékenységének bemutatásával. A mozgalom elsősorban jogsegélyszolgálatot lát el, ingyenes jogi tanácsadást és ügyvédi szolgáltatást biztosít a rászoruló roma polgároknak. 2006-ban indították útjára a Heves megyei rendőrséggel közösen azt a programot, amelyben az úgynevezett „rendőrségi referensek” segítségével próbálják megoldani a helyi szinten felmerülő konfliktusokat. A rendőrségi referensek tevékenysége olyan sikereket ért el, hogy tevékenységüket 2008-ban kiterjesztették országos szintre. Bereczki Katalin az Etnikai Népfőiskola feladatait ismertette. A népfőiskolai program legfőbb célkitűzése, hogy a szakma nélküli szegény néprétegek számára szakmakitanulási lehetőséget biztosítson, és a képesítés megszerzése után legálisan is el tudjanak helyezkedni. Egyik, kiemelten fontos projektje a börtön-népfőiskolai képzés, amelyben az elítélteket tanulási lehetőséghez segítik hozzá, hogy alap-, illetve középfokú végzettséget szerezhessenek. Összességében elmondható, hogy mind a Roma Polgárjogi Mozgalom, mind pedig az Etnikai Népfőiskola tevékenysége alapvetően lokális, ugyanakkor nem pártpolitikai jellegű.

Dr. Janza Frigyes vette át a stafétát, aki felhívta a figyelmet, hogy a roma kérdés vizsgálata során alapvető fogalmi zavarokkal állunk szemben. Többek között nem tisztázott a „társadalmi integráció” fogalmának pontos jelentéstartalma, valamint az sem, hogy mi a Magyar Köztársaság hivatalos álláspontja a romák integrációjával kapcsolatban. Előadásában felhívta a figyelmet, hogy az országban jelenleg 140 integrációs program folyik, melyeknek támogatási kerete 10,3 milliárd forint körül mozog. Jogosan merül fel a kérdés tehát mindannyiunkban, hogy mi az oka annak, hogy mégis mindenki úgy érzi, hogy nem történt előrelépés az ügyben. Janza szerint fontos volna a cigányság képviselőit is ugyanúgy megkérdezni, hogy nekik mi a véleményük az integrációt illetően.

Itt ragadta meg a lehetőséget Bereczki Katalin, hogy megossza a jelenlévőkkel, hogy ő „vegyes házasságban” él, férje magyar származású. A két család teljesen elfogadta egymást, és harmonikus családi életet élnek. Véleménye szerint az ő élete kiváló példája annak, hogy hogyan lehet integrálódni egy többségi társadalomba úgy, hogy emellett képes megőrizni a saját kultúráját és identitását. Deák Péter, a BHKK egyik alapító atyja felvetette, hogy talán a vegyes házasság kifejezés nem a legmegfelelőbb, legjobb szó a cigány–magyar házasságok leírására. Hangot adott azon véleményének, hogy jó lenne, ha a jövőben ez a megkülönböztetés eltűnne a szóhasználatból. Egy hozzászóló, kultúrantropológus másként fogalmazott, szerinte nem magának a vegyes házasság kifejezésnek kellene eltűnnie, hanem annak a vélekedésnek, hogy az egyes kultúrák között értékbeli alá-fölé rendeltségi viszony állhat fönn. A témára reflektált Oláh Csaba is, aki szintén elárulta, hogy ő is vegyes házasságban él, sváb feleségével 5 gyermeket nevelnek. Oláh elmondta, hogy felesége szülei nem örültek lányuk választásának. A sors azonban bebizonyította, hogy nem a származás számít, hiszen sógorai (akik nem a cigányság köreiből kerültek ki) voltak azok, akik nem állták ki az idő próbáját.

Az EU-s roma-keretstratégiát illetően érkezett kérdés az előadókhoz. Koós Anna azt tudakolta, hogy lehet-e és ha igen, akkor hogyan kell értelmezni európai méretben a roma integrációt. A magyar elnökség keretstratégiájának a terve egyedi, mert ez lehet az első olyan dokumentum, amely először hivatalosan is az Európai Unió közös álláspontját fogja tükrözni. Olyan alapvető minimum értékeket lesz hivatott megfogalmazni, amely minden tagország számára elfogadható, ugyanakkor mindenki a helyi sajátosságoknak megfelelően alkalmazhatja majd. A romák társadalmi befogadásának 10 közös európai uniós elve szolgálhat segítségül az uniós keretstratégia kidolgozásához. Ezek az elvek – úgymint a civil társadalom részvétele, a regionális és helyi önkormányzatok bevonása, a romák teljes körű társadalmi integrációja, – mint ahogy az a tudósításból is kiderült, helyi szintre lebontva is kiválóan alkalmazhatók, így feltétlen optimizmusra adhatnak okot a stratégia sikerét illetően.

Angyal Zsuzsanna

2010-es rendezvények

2010. december 15. - "Évértékelő - Az év legfontosabb és legérdekesebb külpolitikai eseményei"

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. december 15-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Évértékelő – Ma az újságíró válaszol, az év legfontosabb és legérdekesebb külpolitikai eseményei” címmel.

Vendégeink: Dunai Péter, Kulcsár István és Réti Ervin külpolitikai újságírók.
A beszélgetést vezeti Koós Anna.


A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának idei utolsó, formabontó vitaestjén december 15-én három kiváló újságíró, Kulcsár István, Réti Ervin és Dunai Péter volt a klub vendége, akik „felelősség nélkül, a sajtó kizárásával” szókimondó, kötetlen beszélgetést folytattak.

Koós Anna kérésére, egy-egy országra illetve térségre koncentrálva összefoglalták az elmúlt év legfontosabb eseményeit. Kulcsár István nyitotta a sort Oroszország jelenlegi világpolitikai helyzetének és nagyhatalmi ambícióinak vizsgálatával. Véleménye szerint mostanra kezd Oroszország kilábalni az elmúlt évek gazdasági válságából, amely még azért a 2010-es évre is jelentős hatással volt. A gazdasági nehézségeket idén természeti csapások is súlyosbították. A tűzoltók hősies helytállása ellenére látható volt, hogy az állami szervek sokszor szervezetlenül, fejetlenül irányították a védekezést. Kulcsár kiemelte, hogy Oroszországban manapság a hatalom és a bűnözői közeg túlontúl összefonódott. A nyugat-európainál sokkalta komolyabb korrupcióval és bűnözéssel kell farkasszemet néznie az orosz vezetésnek, amely pontosan tisztában van a probléma súlyosságával. Az orosz alkotmánybíróság elnöke nyilvánosan kijelentette, hogy a bűnözés elérte az államapparátust, magas rangú köztisztviselők, rendőrök és katonák játszanak össze a bűnözőkkel.

Megkerülhetetlen téma Oroszországot illetően a Medvegyev–Putyin tandem tanulmányozása, illetve a 2012-es orosz elnökválasztás esetleges forgatókönyvei. Könnyen elképzelhető Vlagyimir Putyin visszatérése az elnöki székbe. Az sem kizárt azonban, hogy továbbra is ő marad a miniszterelnök, tovább szűkítve a köztársasági elnöki jogkört, ám nagyobb és koncentráltabb hatalommal a kezében fogja de facto tovább irányítani az országot. Egyesek szerint annak is megvan az esélye, hogy Medvegyev teljesen kiszorítja a hatalomból Putyint, azonban a többség véleménye szerint a jelenlegi elnök még mindig csak másodhegedűs elődjéhez képest. Mindkét államférfi megkezdte már a kampányát, állandóan úton vannak, és tudatosan alakítják saját imázsukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Putyin „turnéja”, amely során többek között szibériai tigriseket szelidített, illetve egy jótékonysági esten még dalra is fakadt a közönség legnagyobb örömére. Medvegyev sem tétlenkedik: fiatalokkal találkozik, igyekszik egy liberálisabb, közvetlenebb vezetőnek mutatkozni a külvilág felé. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy politikájukban valójában nincsen jelentős különbség. Az események és a viszonyrendszer könnyebb megértésében az újjáéledő kremlinológia válhat segítségünkre, mivel a jelenlegi tandem tényleges kapcsolata a nyilvánosság előtt kevéssé ismert, hasonlóan az egykori szovjet vezetéshez. Ami az ország külpolitikai orientációját illeti, ahogy az orosz címer kétfejű sasmadara, úgy a diplomácia is igyekszik mind Ázsiára, mind pedig a nyugati világ országaira egyaránt koncentrálni. Napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogy Oroszország mennyire tud az Egyesült Államokkal és Nyugat-Európával hosszú távon jó kapcsolatot kiépíteni. Nyugat-Európa számára égetőbb a további enyhülés, hiszen a jól ismert földrajzi szempontokon túl tetten érhetjük az energetikai és azzal (is) szorosan összekapcsolódó biztonságpolitikai érdekeket. Az öreg kontinens országai számára koránt sem mindegy, hogy az amerikaiaknak és az oroszoknak sikerül-e megállapodnia egy közös rakétavédelmi rendszer kiépítéséről. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy Irán mikor tesz szert olyan fegyverre, amellyel elérik Nyugat-Európát. Kulcsár István felhívta a figyelmet a síita vallásos felfogásból fakadó önfeláldozás intézményére, mint veszélyforrásra, amely nyugtalanító tényező Európa-szerte. Az egykori nagy ellenséggel, az Egyesült Államokkal a közelmúltban tető alá hozott START–3 megállapodás okozhat még fejfájást, ha az amerikai szenátus nem ratifikálja azt. Ez esetben az előadó véleménye szerint megkezdődhet egy új fegyverkezési verseny, amely (bár a nyolcvanas évek fegyverkezésétől eltérést mutatna az oroszok gazdasági potenciáljának csökkenése miatt) semmiképpen sem lenne szerencsés fordulat.

Réti Ervin vette át a stafétát, anekdotával kezdte a közel-keleti helyzet „megvilágítását”. A bulvárhírre – a Moszad szabadította rá az emberevő fehér cápát a turistákra Sharm el Sheiknél – a Moszad vezetője frappáns választ adott. Három okból nem lehetett a cápa izraeli: nem volt körülmetélve, nem kóserhúst evett (a hetvenes éveiben járó német turista nem lehetett kósereledel) és nem volt brit útlevele (utalva önironikusan a Szaúd-Arábiában lebukott izraeli ügynökökre).

A hivatalos izraeli (kül)politika terén azonban sok újdonságot nem hozott az elmúlt időszak. Hónapokon át húzódott a moratórium kérdése, azonban a legújabb fejlemények szerint az izraeliek 625 új lakást fognak felépíteni Kelet-Jeruzsálemben. Az amerikaiak is belátták, hogy nem lehet jobb belátásra bírni Benjamin Netanjahut az építkezések ügyében, így visszatértek a három legfontosabb kérdés (a menekültek visszatérése, a palesztin állam határainak kijelölése és Jeruzsálem státusa) megoldásának kidolgozásához. Réti szerint ugyan becsülendő Tony Blair békeközvetítő, illetve George Mitchell amerikai elnöki különmegbízott tevékenysége, ennek ellenére, ha legalább néhány lakás ügyében nem sikerül dűlőre jutniuk, akkor nehezen képzelhető el, hogy sikeres lesz küldetésük Jeruzsálem státusának tisztázásában. A közel-keleti helyzet értékelésekor talán sosem volt még ilyen egyértelmű a helyzet abban az értelemben, hogy minden szereplőnek érdeke a megállapodás. Izrael is tisztában van azzal, hogy egy palesztin állam létrehozását nem lehet elkerülni, saját érdekei is ezt kívánják. Az igazi gondot azonban mind izraeli, mind palesztin részről a belpolitikai nehézségek okozzák, hiszen mind két fél csapdába manőverezte önmagát. Mára egyértelművé vált, Palesztina nem egységes.

Van egy Hamasz-féle palesztin közösség Gázában, illetve egy Abbasz-féle Ciszjordániában. Az izraeli kormánykoalíció pedig meglehetősen instabil, egy önálló Palesztina elfogadásának a híre valószínűleg kormányválsághoz vezetne. Az Egyesült Államok pedig jelen világpolitikai helyzetében inkább a közvetett háttértárgyalásoknak a híve, mert egy esetleges nyilvános kudarc tovább rontaná a már így is megtépázott tekintélyét.

A Wikileaks a napokban kiszivárogtatott anyagaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy az arab országok számára már nem Izrael jelenti az ellenséget és a veszélyforrást, sokkal inkább Irán és annak nukleáris tevékenysége. Réti szerint ma már nem lehet Irán nélkül a Közel-Keletet vizsgálni. Irán ugyan a Hamaszon és a Hezbollahon keresztül közvetlen nyomást tud gyakorolni a térség államaira, azonban ez kontraproduktív is egyben, ezt mutatja az arab országok aggodalma is. A nagy kérdés Iránnal kapcsolatban, hogy mikor tud atombombára szert tenni, illetve azzal milyen céljai vannak. Elrettentésre akarja felhasználni, vagy ténylegesen háborút akar kirobbantani. Réti szerint jelenleg nem lehet megbízható választ adni erre a kérdésre. Kulcsár és Réti között vita bontakozott ki az iráni síita vallási vezetők mentalitásával és terveikkel kapcsolatban. Réti szerint az iráni elit sokkal inkább közveszélyes, mintsem önveszélyes, nem kell annyira aggódnia a nemzetközi közvéleménynek az irániak önmegsemmisítő szándékaikat illetően. Összegezve a fentieket az előadó azt állapította meg, hogy az egész közel-keleti térségre vonatkozóan alapjában véve nehéz prognózist készíteni, de most talán mintha úgy tűnne, hogy a jövő év a hideg béke, illetve a hideg ellenségeskedés jegyében fog telni.

Harmadik előadója az estének Dunai Péter volt, aki többek között a közép-ázsiai térség ügyével, azon belül is kiemelten az afganisztáni háborúval kapcsolatban fejtette ki észrevételeit. Véleménye szerint a NATO elvesztette az afganisztáni háborút, pontosabban: felismerte annak tényét, hogy nem lehet megnyerni azt. Legfontosabb feladata így most megtalálni annak módját, hogy miképpen távozhat a legkisebb „arcvesztéssel” a közép-ázsiai országból. Ez meglehetősen nagy kihívás a szövetség egészének, hiszen már egy ideje az afganisztáni háborút az új Vietnamként tartják számon. Dunai szerint Afganisztán kapcsán beszélhetünk egyfajta „Mózes-szindrómáról”. Amint a NATO-alakulatok kitakarítanak egy-egy területet és feladatuk végeztével továbbállnak, a tálibok azonnal visszaszivárognak a magára hagyott övezetbe. Egy, az afgán lakosság körében végzett felmérés eredménye is azt mutatja, hogy az emberek pontosan tisztában vannak azzal, hogy ha a nyugati szövetségesek kivonulnak, a tálibok vissza fognak térni. Dunai felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy államok már mind bejelentették a kivonulás tényét, ellentétben a kis országokkal. Az előadó szerint itt lenne az ideje a magyar külpolitikának is elgondolkoznia azon, hogy mi lesz a mi kivonulási stratégiánk. Dunai, kiegészítve Kulcsárt elmondta, hogy mennyire fontos az oroszok szerepe az afgán kérdés megoldásában. Annál is inkább érhetőbb ez, hiszen az Afganisztánba érkező északi utánpótlási útvonal (a pakisztáni kiesése, illetve instabil mivolta miatt) felértékelődött. A NATO most ugyanazt az útvonalat használja, amit egykoron a Szovjetunió is, és amelyik pontosan a Pul-i-Khumriban található magyar tábor mellett halad el, amely tovább növeli a magyarok veszélyeztetettségét. A PRT-k a válságkezelési politika állatorvosi lova: rendkívül pénz- és logisztikaigényesek, és a hozzájuk fűzött reményeket mégsem képesek beváltani. Dunai véleménye szerint a jövő év nagy kérdése az lesz, hogy miképpen tud a NATO kivonulni Afganisztánból.

Az előadók évértékelései után következtek a kérdések. Kulcsár István viccesen megjegyezte, akasztják a hóhért, mert most az újságírók válaszoltak kérdés- és hozzászólás-áradatra. Deák Péter reflektálva az előadókra, felhívta a figyelmet, hogy ha esetlegesen létre is jön egy egységes palesztin állam, akkor az igen erőteljes kihívásokkal fog küszködni, és működésképtelenségével pedig az egész nemzetközi közösségnek számolnia kell majd. A kérdésekben többen is kitértek Pakisztán szerepére. Az egybehangzó vélemények azt tükrözték, hogy Pakisztánnak nem érdeke egy stabil afgán állam létrehozása, mert akkor kénytelen megosztani figyelmét India és Afganisztán között.

Angyal Zsuzsanna

2010. november 24. - "20 éves a BHKK"

bhkk_biztpl_2010_02_happy-birthdayKedves Barátunk!

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja 2010. november 24-én ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Az alapítók:  dr. Deák Péter, dr. Valki László és a résztvevők együtt idézik fel  a közös emlékeket,  beszélgetnek a jövőről…

A beszélgetést vezeti Koós Anna.
A rendezvényről készült videó megtekintéséhez kérem kattintson ide.
A megjelent cikket megtekintheti ezen a linken.


Koós Anna, az alapítvány igazgatója a visszaemlékezés felvezetéseképpen felhívta a figyelmet arra, hogy az egyesület sok szempontból kiemelkedik a hasonló tevékenységet ellátó intézmények közül. Tény, hogy a biztonságpolitikai kutatások területén igen kevés szervezet élte meg a huszadik életévét, de ami még ennél is lényegesebb és kihangsúlyozandó, hogy fennállása alatt a BHKK végig független tudott maradni és kizárólag a szakma követelményeinek engedelmeskedett.

Az alapító atyák közül először dr. Valki László szólt az egybegyűltekhez. A közönséghez intézett beszédében megemlékezett az 1980-as évek légköréről, a szellemi élet pezsgéséről, illetve a külfölddel történő informális kapcsolatépítésről, amely már az évtized első felében megindult. A különböző nyugat-európai konferenciákon a magyar delegációk képviselői, köztük a BHKK alapítói is befolyásos amerikai és európai szakértőkkel, politikusokkal és békekutatókkal kerülhettek közelebbi kapcsolatba. Ezek a konferenciák életre szóló élményekkel ajándékozták meg a kiutazókat. Valki László tolmácsolásában több történetet is megismerhettünk. Az egyik legelképesztőbb anekdotáról menet közben kiderült, hogy a jelenlévők közül többen is saját élményként felidézhették: A nyolcvanas években a londoni Szent Pál-székesegyház mellett létezett egy kis könyvesbolt, amelyben a térségünkből érkező utazók útlevelük felmutatásával ingyen férhettek hozzá olyan kiadványokhoz, amely a szocialista blokk országaiban nem jelent, nem jelenhetett meg. A magyar küldöttség tagjai is előszeretettel látogatták ezt az üzletet, ahol álnéven, sokszor tréfásan a korszak magas rangú politikai vezetőinek nevét bediktálva, jutottak a könyvekhez.

Valki szerint ezek a konferenciák egyfajta hangulati előkészületei voltak a későbbi történelmi eseményeknek, illetve az alapítvány létrejöttének. Deák Péter magához ragadva a szót egyetértésének adott hangot, megerősítvén, hogy ezek a konferenciák lehetőséget biztosítottak új ismeretségek kialakítására. Egy ilyen alkalommal találkozott például Deák George Kennannal, akit az amerikai hidegháborús külpolitika atyjaként ismert meg a világ.

A rendszerváltást követően, amikor is a biztonságpolitika és a katonapolitika kikerült a tabutémák közül, valamint az új rendszeren belül intézményi vákuum keletkezett, négy tiszteletre méltó férfi, Király Béla, Völgyes Iván, Deák Péter és Valki László felvetették, hogy be kéne tölteni ezt az űrt, így született meg az alapítvány gondolata. Deák Péter megismételve Koós Anna gondolatát, hangsúlyozta, hogy az alapítvány a kezdetektől fogva függetlenül működött, ám a rendszerváltás utáni összes kormány munkáját segítette szakmai tanácsaival, tanulmányok készítésével. A BHKK működésének első évtizedében éppen ezért rendkívül fontos tanácsadói tisztséget töltött be: állami megbízásokat kapott, különböző projektekben vett részt, sőt még parlamenti bizottságok is voltak a megrendelői. Az új adminisztrációknak nagy szükségük volt az alapítvány szakvéleményére, hiszen a rendszerváltás után a kormányzatok új, eddig ismeretlen kihívásokkal szembesültek. Ilyen volt többek között a NATO-csatlakozás kérdése, amely már csak fontosságának okán is mindenképpen a hozzáértők nézeteit igényelte.

A kétezres évek azonban minőségi váltást hoztak a BHKK életében is, hiszen annak adekvát választ kellett adnia a nemzetközi és a hazai környezet változásaira, így a korábbiaktól eltérően a nem katonai kihívások felé fordította az alapítvány a figyelmét. Koós Anna és Deák Péter szakmai „egymásra találásának” időpontja is a 2000-es évre datálható. Az alapítvány történetének második évtizedét végig kettejük harmonikus együttműködése jellemezte, amely biztosította a BHKK működésének hatékonyságát.

Az alapítvány doyenjének múltidézése után a közönség soraiban ülök kaptak lehetőséget a közös munka és az élmények felelevenítésére. Szövényi György, a BHKK kuratóriumának jelenlegi tagja a megnyilvánulók sorában elsőként a számára legemlékezetesebb projektet emelte ki. Ez az 1997–1998-ben készülő, a terrorizmussal kapcsolatos átfogó értekezés volt, amikor is kemény vita zajlott a szakértők között, hogy van-e relevanciája az iszlám terrorizmusról beszélni akkoriban. Végül az összeállításba belekerült egy fejezet a témával kapcsolatban, később a szeptember 11-i események végső soron a kutatókat igazolták.

A továbbiakban még rengeteg mosolyt fakasztó emlék került felidézésre, a születésnapi ünnepség élményében és gyakorlatában összességében pedig nem tért el az elmúlt évek külpolitikai estéitől. Ez alkalommal is kiváló szakértők véleményütköztetését hallhattuk, igaz jelen esetben informális keretek között zajlott a vita. Kötetlen beszélgetések sokaságának lehettünk szem- és fültanúi, amelyek azt bizonyítják, hogy a BHKK kiválóan működik szakértői fórumként is. A Pallas Páholy az elmúlt években páratlan körülményeket biztosított az alapítvány külpolitikai klubja számára, ahol is a szakértők interaktív formában lehetőséget kaptak nézeteik ismertetésére, sőt tanulhatnak is egymástól, amikor az előadó kollégájuknak tisztelettel adózva beültek az „asztal másik oldalára” a közönség soraiba.

A BHKK jubileumi rendezvényének meglepetése egy hatalmas születésnapi torta volt, melynek elfogyasztása előtt Deák Péter köszöntőt mondott, amely igazán megindító volt: „a BHKK a negyedik gyermekem, most már a felnőttkorba lépett, túllépvén a tinédzserkor megpróbáltatásain. Büszkeség tölt el, amikor rágondolok és kívánom, hogy még sokáig fennmaradjon.”

Angyal Zsuzsanna

Részlet Koós Anna bevezetőjéből:

Születésnapi rendezvényünkön az alapítók, dr. Deák Péter, a tudományok doktora, dr. Valki László egyetemi tanár és a kuratórium nevében köszöntöm a BHKK barátait.

A civil szféra eme „szegmensében” – azaz a biztonságpolitika, biztonságpolitikai kutatások területén kevés független szervezet élte meg a 20 évet. A függetlenséget az alapítvány vezetése, az alapítók – a jelenlévőkön kívül, az azóta elhunyt dr. Király Béla vezérezredes és dr. Völgyes Iván Professor Emeritus, egyetemi tanár – a kuratóriumok abszolút mércének tekintették, a szakértők, a kutatók kizárólag szakmai parancsnak, követelményeknek engedelmeskedtek politikai, állami megrendelés esetén is.
Arról már nem is beszélek, hogy a 90-es évek elején mindenki élvezte ezt a politikai, szellemi sokszínűséget. Visszagondolva a több mint száz kisebb-nagyobb tanulmányra, szakértői véleményre – e tekintetben ma is vállalható mindegyik.

Az alapítványnak – mondanám – két korszaka volt. A 90-es évtizedben generálta a változást, „felkapott” tanácsadó műhely volt nagy ügyekben, parlamentnek, politikai pártoknak és az állami adminisztrációnak dolgozott ki – meghatározó kérdésekben, mint a honvédelem rendszerének átalakítása, a vezérkar szerepe, a NATO csatlakozás kérdése – koncepciót, vitaanyagot. Az új parlament kezdő politikusai tanulni akarták a „szakmát” – így honvédelmi kurzusokat vezetett az alapítvány.

A BHKK történetének második szakaszában többet foglalkozott a kommunikációval és a biztonságpolitika népszerűsítésével, reprezentatív konferenciák szervezésével. Sűrűsödött a biztonságpolitikai környezet, a hagyományos külpolitikai szervezetek, újabb egyesületek, a felsőoktatás szakosodott a biztonságpolitikára, szakértői csapatok nevelődtek ki ennyi idő alatt. Ezután az alapítvány is kereste az új keretek között a saját működési területét. Erősödött a civil kapcsolati rendszer és megpróbált a piacra dolgozni az anyagi biztonság érdekében. Ezen kívül, amire büszkék lehetünk, sok főiskolai, egyetemi hallgató tölthette az alapítványnál a szakmai gyakorlatát értelmes, kölcsönösen hasznos feladatokat megoldva.

Az alapítvány sokat köszönhet a „hivatásos” szervezőinek, Balogh Bélának, aki már 10 éve szervezi az alapítvány egyes projektjeit és az újaknak egyaránt.

A civil kurázsira pedig az elkövetkező 20 évben is számítunk.

2010. április 21. - "Irán atomhatalommá válhat? Kérdések és forgatókönyvek az iráni nukleáris politika várható következményeiről"

bhkk_biztpol-2010_05iran_atomA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. április 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Irán atomhatalommá válhat? Kérdések és forgatókönyvek az iráni nukleáris politika várható következményeiről” címmel.

Vendégünk: Dr. habil. N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató, Magyar Külügyi Intézet. A beszélgetést vezeti Koós Anna. A nyitott rendezvényre szeretettel várunk mindenkit! Lehet hívni vendéget, kollégát, barátot!


Egyre-másra készülnek a forgatókönyvek az iráni atomprogram leállításával kapcsolatban. Az amerikai kormány és a katonai vezetés mellett külpolitikai szakértők próbálják végiggondolni, hogy milyen következményei lennének egy Teherán elleni támadásnak. Azonban jelenleg nem áll rendelkezésre elég információ a teheráni belpolitikai viszonyokról, így nem lehet nagy biztonsággal állítani, mit tenne Irán egy támadás esetén.

Brzezinski szerint Washingtonnak támogatnia kell az iráni ellenzéket, és egyúttal rakétavédelmi ernyőt kell a térség országai fölé vonnia, hogy az esetleg atomhatalommá váló Irán ne tarthassa sakkban szomszédait. Az Egyesült Államoknak el kell rettentenie Teheránt a támadástól, ám ha nem sikerül, kemény megtorlásra lesz szükség.

Más elemzők úgy vélik, Irán politikája atomfegyver nélkül is veszélyes, kiszámíthatatlan a Közel-Keleten a geopolitikai egyensúly felborításának valószínűsége. Megint más szakértők szerint a térség valamennyi tényezője megáll az egymással szembeni kölcsönös fenyegetéseknél, fenntartva az egyensúlyt és a látszatot, háborúra ilyenképp semmi szükségük.

Kialakulhat-e egyetértés az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Irán elleni szankciók ügyében.

Mindezekről a kérdésekről beszélgetünk N. Rózsa Erzsébet Irán-szakértővel.

Czehelszki Levente beszámolója

Családias hangulatban, az érdeklődők és a szakma szűk köre előtt zajlott a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának e havi vitaestje. Koós Anna moderátor ezúttal Irán atomhalmi ambícióit választotta témának.

Koós Anna, a kül- és biztonságpolitikai klub vezetője néhány kérdést fogalmazott meg elöljáróban. Vajon az iráni nukleáris politika békés célú-e? Mik lehetnek Irán valódi céljai? Hogyan reagál erre az Amerikai Egyesült Államok? Mi számít valóságos veszélynek az iráni atompolitikában?

A kérdésekre Dr. habil. N. Rózsa Erzsébet válaszolt, a Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója, aki a téma szakértője. Előadását a nukleáris fegyvereket érintő alapvetések tisztázásával kezdte. Ezek szerint közmegegyezés van arról, hogy az atomfegyvereknek már a puszta léte is veszélyt jelent a világ számára. Mindezidáig csak egy állam, az USA vetett be ilyet. A nukleáris tömegpusztító fegyverek annál többet érnek, minél kevesebben birtokolják azokat, épp ezért birtokosi oldalról senkinek sem éri meg, hogy ilyet továbbadjon – a nukleáris fegyvereket tehát az arra vágyó országoknak maguknak kell önerőből előteremteniük.

Az Egyesült Államok ma a nukleáris terrorizmust középtávú fenyegetettségként éli meg. Ennek visszaszorítására az egyik életben lévő nemzetközi megegyezés, az 1968-as atomsorompó szolgál, amely egyértelműen kimondja: nemzetközi jogi szempontból csak az birtokolhat atomfegyvert, aki 1967. január elseje előtt már birtokolt olyat. Az e kritériumot teljesíteni tudó államok mind ENSZ-tagok, persze, így ez egyben a szervezet önvédelmének is tekinthető. Ezzel szemben sok de facto nukleáris hatalom is létezik azóta. Például Indiát, Észak-Koreát vagy akár Izraelt is ide számíthatjuk. És ide sorolhatjuk a feltörekvő hatalmak közül Iránt is.

A nem éppen kebelbarátjának mondható Egyesült Államok Afganisztánban megdöntötte a tálibok hatalmát, Irakban pedig Szaddam Husszein diktatúráját – vagyis Irán két ellenségét. Ezzel megváltoztatta a térség erőviszonyait, Irán így vált a régió egyik legerősebb hatalmává. Az előadó szerint az iszlám ország az atomprogram békés jellegű, civil felhasználását hangsúlyozza. Ha ez valóban így van, akkor az atomsorompó értelmében joga is van ehhez. Tény, hogy amit a nemzetközi közvélemény lát, ott nem utal közvetlen jel arra, hogy Iránban nukleáris fegyverkezési program zajlana. Ezt azonban egyre nehezebb megállapítani, mert a mai technológia kettős jellege segíti elfedni a projekt valós természetét. Ami a felszínen civil felhasználásúnak látszik, annak könnyen katonai mozzanatai is lehetnek. Az ajatollah 2005-s fatvája (vallási dekrétuma) megtiltotta nukleáris fegyverek használatát, gyártását vagy tartását. Ezzel Irán megelőzi a világ többi részét, hiszen egyetlen olyan rendelet sincs, amely a nukleáris fegyverek konkrét használatát tiltaná – ezeknek inkább a birtoklását szokták szankcionálni. Ezt Ahmenidezsád nyilatkozatai egészítették ki arról, hogy a nukleáris fegyverek léte iszlám- és emberiség-ellenes.

N. Rózsa Erzsébet szerint e biztonságot szavatoló tényezők biztatónak mondhatók ugyan, ám nem jelentik az atomprogram veszélytelenségét. Irán ugyanis a teljes fűtőanyagkör kiépítésére törekszik, ami azt jelenti, hogy a teljes technológiai folyamatot képes az ország egymaga kontrollálni. Az áttörés, hogy mindezt a nemzetközi közvélemény elé tárják, már részben megtörtént: ezekhez az intézményekhez immár a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is hozzáfér. Irán urándúsító üzeme tehát ellenőrzés alatt áll – a lóláb ott lóg ki, hogy Amerika nemrégiben egy nem ellenőrzött, titkolt létesítményről is hírt szerzett. Irán válaszában egy értelmezhetetlen nemzetközi szabállyal takarózott: az új nukleáris létesítmény építését nem annak megkezdésekor, hanem az üzembe helyezés előtt 180 nappal kell bejelenteni. Mivel egy ilyen építményt akkor helyeznek üzembe, amikor döntés születik róla, és mivel mindeddig Irán a nemzetközi szabályok szerint járt el, mentegetőzhetett azzal, hogy a létesítmény felfedezésekor még nem volt hátra 180 nap a beindításig.

N. Rózsa Erzsébet ezután az Amerikai Egyesült Államok atomügyi lépéseit elemezte. Kiderült, hogy 2007-ben a Bush-kormány retorikájában a nukleáris fegyverzetkorlátozás és leszerelés kérdése háttérbe szorult, mert az akkori elnök nem akart leszerelni – holott a leszerelés mindig csapatban játszandó elfoglaltság. Ugyanez év januárjában a Wall Street Journal hasábjain jelent meg egy cikk amerikai védelmi prominensek tollából az atomfegyver-mentes világról, amely szerint kisebb veszélyt jelent, ha senkinek sincs atombombája, mint az, ha egyszerre többeknek is van. Barack Obama elnök tavaly, prágai beszédében célul tűzte ki az atomfegyver-mentes világ elérését. S bár sokan naiv álmodozónak tartották ezért, ő azt is hozzáfűzte, hogy ez az ő életében már nem fog bekövetkezni. Ám egyes vélemények szerint a Nobel-békedíj éppen ezért a beszédért járt Obamának.

Csupán néhány hete jelent meg a Nuclear Posture Review, amelyben az amerikai elnök felvázolja álláspontját: mi a nukleáris fegyver szerepe a biztonsági stratégiában. Eszerint az USA esetleges konfliktusok során nem mérne nukleáris csapást az Atomsorompó-egyezmény államaira, még akkor sem, ha azok biológiai vagy vegyi fegyverrel támadnak az Egyesült Államokra. Az atomsorompó-egyezményt megsértő Iránra és Észak-Koreára azonban nem vonatkozna az önkéntes nukleáris “megnemtámadás”.

Az előadó szerint nem szerencsés, hogy az április 14-15-én tartott nukleáris biztonsági csúcsra meghívtak ugyan negyven országot, de Irán nem volt köztük. Ez ellentétes azzal a csúcson megfogalmazott közmegegyezéssel, miszerint „nukleáris energiát mindenkinek, nukleáris fegyvert senkinek”. Ezzel szemben egy Iránban tartott konferencián a törökök is képviseltették magukat, a török kormány tehát aktivizálódni látszik atom-ügyekben. Bush elnök annak idejében megpróbálta Irán-ellenes egységbe kovácsolni a többi arab államot és Izraelt. Még külügyminiszterét, Condoleezza Rice-t is több ízben küldte a térségbe tárgyalni. Csakhogy az öbölbeli arab államokat sokkal inkább izgatja az iráni nukleáris program, mint a levanteieket, amelyek számára még mindig az izraeli arzenál az elsődleges fenyegetés; a maghrebieket pedig egyik sem érinti közvetlenül. A palesztin-izraeli konfliktus elmélyülése azonban semmilyen arab engedményt nem tesz lehetségessé. Éppen ezért valószínűtlen, hogy Amerikának sikerülne maga mellé állítania a térség országait. Szaúd-Arábia például nem szívleli Iránt, mégis ellenérdekelt abban, hogy bárki is megtámadja. Ha Amerika megtámadná Iránt, az az amerikai hegemónia végét jelentené a Közel-Keleten – így egyelőre a konfliktus fegyveres feloldása nem valószínűsíthető.

2010. március 17. - "Románia nem magyar szemmel. Románia az euro-atlanti integrációban, regionális szerepe és külpolitikája"

bhkk_biztpol_2010_06_RomaniaFlagA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. március 17-én (szerdán) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Románia nem magyar szemmel – Románia az euro-atlanti integrációban, regionális szerepe és külpolitikája” címmel.

Vendégünk: Ara-Kovács Attila, külpolitikai elemző, a szerkesztője.
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta magazin írta egy hónapja: 

A románok és a moldovaiak megtették az első lépéseket az egyesülés felé – írja a. A 100 millió eurós segély, amelyet Románia nyújt Moldáviának, a drótkerítés lebontása a két ország között, csak néhány jele annak, hogy az egyesítés elindult, és ha ez megvalósul, Kelet-Európa destabilizálódásához vezethet.

Ha Románia területi igényeket fogalmaz meg Moldova és Ukrajna felé, akkor problémái adódhatnak a magyarországi határon Erdély miatt és Bulgáriával Dél-Dobrodzsa miatt – jegyzi meg az orosz lap. 

A Nyezaviszimaja Gazeta felhívja a figyelmet arra, hogy Moldávia ideiglenes elnökének, Mihai Ghimpunak több nyilatkozata és lépése is a Romániával való egyesülés fele mutat, ezek a következők: a Moldáviában beszélt román nyelvet ne moldáv nyelvnek, hanem románnak nevezzék, a rajonok helyét vegyék át a megyék, ezen kívül pedig két új román nyelvű televíziócsatorna is indult. 

Oroszország fenyegető jelnek tekinti azt, hogy megemelték a Romániában tanuló ösztöndíjas moldovai állampolgárok számát 5000-re, és könnyebbé vált a román állampolgárság odaítélése a moldáv állampolgároknak.


A România Liberă írta: 

A bukaresti napilapban Sabina Fati ír kommentárt a NATO-rakéták tervezett romániai telepítéséről. Megállapítja: mindig is voltak az országban olyanok, akik nem akarták észrevenni, hogy egy ilyen lépés az ország nyugati kötelékeinek egyértelmű megszilárdításával azonos. Sokan voltak – egyebek mellett Ion Iliescu egykori elnök is –, akik mindent elkövettek, hogy Románia megragadjon régi provinciális társaságában, melyben mindig is Oroszország vitte a prímet.


Románia szinte kizárólag a magyar-magyar kapcsolatok révén kerül a magyar sajtóba. Az RMDSZ három miniszteri tárcájával pedig szinte kikerült ebből a figyelemből is. 

Klubestünkön erről az „ismeretlen” Romániáról beszélgetünk Ara-Kovács Atttilával, külpolitikai elemzővel, a szerkesztőjével.

2009-es rendezvények

2009. szeptember 23. - "Afrika nagyító alatt"

2009_01_081203globe_africaA Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. szeptember 23-án (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Afrika nagyító alatt” címmel.
Vendégeink: dr. habil. Benkes Mihály docens, ELTE
A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter.

Czehelszki Levente összefoglalója a vitaestről:

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja egy olyan tanulmány befejezésén munkálkodik, amely 2015-ig tesz arra kísérletet, hogy elemezze a globalizáció várható trendjeit. A Pallas Páholyban tartott beszélgetés előadója ezúttal a készülő tanulmány egy szerzője, dr. Benkes Mihály volt, akivel dr. Deák Péter beszélgetett.
Benkes Mihály elmondta, hogy Afrika esetében egy odafigyeléssel sem lezárható problémahalmazt görget maga előtt a világ immáron több évtizede. A fekete kontinens nem csak az imperialista gyarmatosításnak, de a formális partnerségi viszonyoknak is elszenvedőjévé vált – ezek a problémák pedig az államok függetlenedése után is fennállnak. A szovjetizált blokk eltűnése után ráadásul új konkurenciák jelentek meg, akik részesedni szeretnének Afrika értékeiből – jelesül Kína, Japán és India.
Afrika mai kilátástalan helyzetéhez kritikus szintet elérő degradációs folyamatok vezettek, s ezek Benkes Mihály véleménye szerint ott is fennállnak, amik pedig korábban példaországok voltak a nyugat szemében (pl. a valaha szépreményű Zimbabwe, ahol Mugabe antihumánus önkényuralmi rendszerhez kanyarodott vissza). A hagyományos kockázati faktorok új elemeiként megjelentek egyrészt a nem-állami szereplők, amelyek vetekszenek az államiak funkcióival, másrészt pedig megszaporodtak a nem-katonai aktivitások a térségben, melyeket azonban nem nevezhetjük nyugati mintára civil jellegűnek.
Az Afrika-kérdésben az ENSZ tehetetlennek bizonyult; a térség konfliktusainak megoldására tett kísérletek eleddig kivétel nélkül kudarccal végződtek. A függetlenedés időszakában a hatalomra kerülők különféle legitimitásait az egyes nemzetközi szereplők biztosították – de e vezetőket általában szubjektív hitek és harácsoló szándékok vezérelték. A nyugat által favorizált vezetők végül valószínűleg diktatórikus szomszédaik miatt tértek le a demokratizálódás rögös útjáról; túl erősnek bizonyult a fenyegetés, hogy a hatalmas alapterületű országok széthullhatnak.
Benkes Mihály szerint az afrikai országokat helyesebb lenne kvázi-államokként kezelni, alapjaik annyira kétségesek. A hidegháborúban harcot vívtak Afrikáért; volt a térségben egy szovjet blokk is, ami később a fejlődést visszatartó erőnek bizonyult. Mára az amerikaiak inkább távolmaradnak Afrikától, amire inkább Európa, különösen a franciák „vadaskertjeként” tekintenek. Az európai közösségek Afrika-politikáját egyébként az aszimmetrikus partnerség jellemzi – vagyis felismertük a problémát, de egy lyukas zsákba szórjuk az Afrika megsegítésére szánt pénzt. Ezzel kapcsolatban, különösen az ilyen válságos időkben, felmerül a kérdés, hogy bírjuk-e, nekünk kell-e finanszírozni Afrikát. Önző, de jogos kérdések – végül is a kérdés az, hogy fizessük-e mi más működésképtelen államok rosszulkormányzottságának az árát.
A térségben ráadásul megjelent az új regionalizmus igénye, de egyébként van új nacionalizmus is (annak ellenére, hogy kvázi-országokról beszélhetünk csak). Ezek kialakítása tudatos törekvés volt a nem-állami szereplők részéről, amelyek egyébként nem csak hogy nőnek, de dezorganizálnak is. Benkes szerint hiába beszél az új dél-afrikai elnök elnök új Afrika-reneszánszról, hiszen még Dél-Afrikában sincs lehetőség cizellált, a miénkhez hasonló politikai kultúra kialakítására.
A fenntarthatósági kérdések problémájáról is beszélt az előadó, ekkor közölte azt a megdöbbentő adatot, miszerint a méreteiben hatalmas afrikai kontinens az egész világgazdaságban csupán 1-2 százaléknyit részesedik. A helyzetet etnikai-vallási konfliktusok is súlyosbítják, ideértve a lassanként, de terjedő iszlamizációt is. A túlmilitarizáltság sem segít semmit – néhol egész gyerekhadseregek működnek, erősen felfegyverkezve – nem csoda, hogy az Amensty International a térség kiemelten fontos problémaként kezeli a problémát, miszerint a fegyverszállítások ellenőrizhetetlenek, és gyakran nem oda jutnak, ahova eredetileg szánják azokat.
Az előadás befejeztével a szokásoknak megfelelően kérdéseket lehetett feltenni az előadónak – ezek között volt a napjainkban érezhetően növekvő kínai befolyás is. Benkes Mihály szerint Angolába azért törekszik Kína, mert lemaradottabb országként könnyebb nyomást gyakorolnia rá, Tanzániával a hatvanas évek óta szemez a kommunista ország, Zimbabwében pedig komoly stratégiai jelentőségű nyersanyagot tár fel. Korábban próbálkozott Nigériával is, de ezzel a törekvésével mára felhagyott. Kína retorikája egyébként módfelett egyszerű: az „én sosem voltam gyarmatosító”-szöveg túlhangsúlyozása mellett most próbálja pótolni eme lemaradottságát. Akik korábban gazdasági érdekeltségüket látták a ma már inkább Kínához köthető országokban, azok is igyekeznek azonban versenyben maradni, de adottságaik ma mások, ezért rosszabb helyzetben vannak a kommunista államnál.
Egy kérdező Magyarország szerepére volt kíváncsi – ha a magyar haderő kivonul a jelenlegi balkáni országokból, akkor igaz-e, hogy Afrikába, Csádba megy majd? Elhangzott, hogy a NATO-ban a mutilateritás felé mozdulnának el – így mi inkább víztisztító egységekkel tudnánk segédkezni, semmint militáns erőkkel. Csád egyébként az egyik legzűrösebbnek mondható hely Afrikában,a zonban stratégiailag jó helyen van – sok szomszédja van ugyanis. Továbbá sokat segíthet az ügynek, hogy nincs túl erős kormánya sem.

Czehelszki Levente

A BHKK biztonságpolitikai prognózis 2015-ig címmel tanulmánysorozatot készített, amely a globalizáció várható, prognosztizálható trendjeit, a nagyhatalmak, integrációk globalizációra adott válaszait és hatásukat elemzi.  Jeles szerzők – többi között Benkes Mihály, Sz. Bíró Zoltán, Réti Ervin, Szilágyi Imre, Hamberger Judit –  tanulmányait  tartalmazza az elektronikus kötet, mely a BHKK honlapján rövidesen olvasható lesz.  Szeretnénk e témákat szélesebb körben megismertetni. A következő hónapok klubjain a tanulmányok szerzőit hívjuk meg, elsőként dr. Benkes Mihályt.

A Külügyminisztérium támogatta program tanulmányszerzőjével áttekintjük Afrika differenciált politikai térképét.  A 2009-ben lezajlott változások – politikai, gazdasági – mutatnak javulást. Kérdés az, tekinthetjük-e ezt a változást tendenciának, alakíthatunk-e ki optimista prognózist Afrikáról és a nagyhatalmak Afrika-politikájáról.


Részlet a tanulmányból:

Korszakos jelentőségű lehet, hogy az Obama-adminisztrációt is foglalkoztatja Fekete-Afrika kritikus helyzete. Nézetazonosság van abban, hogy Afrika népeit nem lehet magukra hagyni, ugyanakkor a felelősségvállalás és az alkalmazandó eszközök és módszerek, valamint a szükséges képességek és források biztosítása, valamint az együttműködés  terén még számos gond késlelteti egy valóban hatékony Afrika-kurzusra való áttérést.

Nyitott, nehezen megoldható és az új világrend kialakításához szorosan kapcsolódó kérdések halmaza előtt áll a nemzetközi társadalom:

Járható-e a cotonou-i megállapodásban kijelölt út?
Szükség van-e globális felelősségvállalásra?
A nagyhatalmi szférában elérhető-e az együttműködés?
Az afrikanizáció/indigenizáció intenzifikációja és tartamossá tétele prioritás legyen-e?
A konfliktusok mérséklésében elmozdulást hoz-e a regionalizációs politika, az új regionalizáció támogatása?
Hogyan teremthető meg a lokális, regionális, „országos” és a nagyobb regionális körzetek, a kontinentális szintű fejlesztések, beavatkozások harmonizációja a globális környezeti viszonyokkal?
Az EU ún. interregionalizációs stratégiáját mennyire tűrik, illetve támogatják a nem állami aktorok?
A megélénkülő civilizáció-közi konfliktusosság kezelhető-e az oktrojált intézmények felülvizsgálatával, illetve megváltoztatásával (államrezon, demokrácia-export, emberi jogok, kultúrák és vallások, képzési-termelési modellek stb.)
Milyen kezelési módokat követel az atavizmusok visszaszorítása, a tradicionalizmus és a modernizáció dichotómiájának felszámolása?
A középtávon szükséges beavatkozások tervezése (az erőszak megfékezése, az egészségügyi-élelmezési biztonság megalapozása; a piacképes gazdálkodás-termelés adekvát rendjének kialakítása, integrációk kialakítása, az ökoszisztéma degradációjának aktuális kezelése stb.), a projektek munkálatainak intézményi és eszközrendszerének biztosítása terén elérhető-e a nemzetközi társadalom többségi részvétele?

2009. április 15. - Megújulás vagy válság - ünnepi NATO-csúcs után

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. április 15-én (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Megújulás vagy válság – ünnepi NATO-csúcs után” címmel.

Vendégünk: Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Intézet vezetője és Dr. Szenes Zoltán vezérezredes, a hadtudomány kandidátusa.

Czehelszki Levente összefoglalója a vitaestről:

Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője és Szenes Zoltán vezérezredes, a hadtudomány kandidátusa fejtette ki véleményét a kül- és biztonságpolitikai klub legutóbbi összejövetelén. Előtte azonban Dr. Koós Anna klubvezető két külsős meglátással indította a beszélgetést.

Az első szerzője Gyarmati István, aki szerint a válság próbára teszi majd a NATO-t, amely azonban akár közelebb is kerülhet Oroszországhoz. Egy amerikai tanulmány szerint azonban a NATO elveszítheti jelentőségét, amely jó okként szolgál arra, hogy az Egyesült Államok visszatérjen az izolációs politikához. Tálas Péter szerint az USA nem fog kilépni a NATO-ból, e szervezet globalitását ugyanis annak köszönheti, hogy az Egyesült Államokat a tagjának tudhatja. A válság mindazonáltal érinti a NATO-t is, amely már nem élvez olyan prioritást, korábban. A szervezet akkor teljesíti jól a küldetését, ha alkalmazkodik a világrendhez. Ám épp ez a világrendszer az, ami a közeljövőben át fog alakulni. Sokáig egypólusúnak hitték ezt a rendszert, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, ami gazdaságilag, politikailag, katonailag és kulturálisan is elsőbbséget élvezett a világban. Ennek az Amerikának érdeke egy erős Európa, ám az Európai Unió nem válhat globális szereplővé, mert nincs nagy katonai ereje, diplomáciailag és külpolitikailag pedig megosztott. Ráadásul ma a NATO és az EU diplomáciai kapcsolata nem a legjobb, noha tagállamaik jórészt ugyanazok. A beszélgetések felújítását mindenesetre elősegíthetik a gazdasági válság következtében beszűkült anyagi lehetőségek.

Az új évezred egyik legjellemzőbb vonása Tálas Péter szerint az, hogy a globális nagyhatalom USA mellett megjelentek a regionális nagyhatalmak, amelyeknek bizonyos esetekben több beleszólásuk van a környezetükben történő eseményekbe. Ezek a hatalmak a jelenlegi fontosságuk szerinti sorrendben Oroszország, Kína és az Európai Unió – bár az utóbbinak a tagállamok sokszínűsége okán inkább csak ambíciója, nem pedig jellemzője a regionális nagyhatalmiság. A G20 az előadó szerint a világválságban felértékelődik, nagyobb szerepe lesz, mint az összes többi fórumnak együttvéve. A Medvegyev és Obama közti első találkozót kifejezetten pozitívan értékelte a biztonságpolitikai szakértő. Nagy eredménynek tartja, hogy Oroszország és a NATO nem nagyköveti, hanem miniszteri szinten kezd el újra tárgyalni. Afganisztán azonban egyértelmű kudarcként könyvelhető el. Hogy Obama elnök háromezerrel több EU-katonát vezényelt az országba négy hónapra, az nem nagy eredmény, sőt inkább diplomáciai kudarc, és a NATO kódolt bukása is egyben. A katonai szervezet megpróbálja majd átadni a hatalmat az afgánoknak, vélhetően az irakinál kevesebb sikerrel. Azt azonban tévhitnek nevezte a szakértő, hogy a NATO sorsát ehhez kellene kötni. Megítélése szerint Afganisztán csak egy lesz a kudarcok közül, amelyek eddig sem rengették meg a NATO fundamentumát.

Kínáról szólva elhangzott, hogy bár a gazdasági világválságból való kilábalást a legtöbben Amerikától várják, helytállóbb Kínával számolni. A kommunista állam tőkéje nélkül ugyanis ez immár lehetetlen. Törökországnak is fontos szerepe van a térségben, bár távol áll bármiféle nagyhatalom eszményétől. Egyfajta versenyfutás alakult ki a törökökért az USA és Oroszország között, a nyertes megvetheti lábát a térségben. Amerika Obama révén az iszlámhoz való új hozzáállást próbálgatja, kettejük közt a befutónak mégis Oroszország látszik, amely egyfajta, főleg olajon alapuló függőséggel magához láncolhatja Törökországot. Tálas Péter végszavában megjegyezte, nem temetné a NATO-t, de nem is lesz olyan fontos Amerika számára, amilyen régen volt.

Szenes Zoltán vezérezredes szerint Amerikának és a NATO-nak szüksége van Oroszországra és Kínára is, hogy megoldja a problémáit. Az együttműködést elősegítheti Obama atommentes világának álomképe is, amelynek a fogadtatása pozitív. A NATO Rasmussen dán miniszterelnök személyében választott új főtitkára plusz hozadéka csupán a csúcsnak, amely nem volt betervezve. Az előadó azt tartaná ideálisnak, ha ez a személycsere új stratégiai koncepció kidolgozásával járna együtt. A jelenlegi ugyanis nem foglalja magában az új kihívásokra, mint például az energetikai és klíma-ügyekre adandó válaszokat. Ezeket egy tudóscsoport által megfogalmazandó alapokmány már tartalmazná.

Obama új Afganisztán-politikájában a vezérezredes előrelépésnek nevezte, hogy már nem amerikai típusú demokráciát akarnak ott megvalósítani, hanem működőképes muszlim államot. A NATO bővítésével kapcsolatban elhangzott, hogy a következő tíz év korántsem ígérkezik olyan sikertörténetnek, mint az előző volt, mert jóval kevesebb új belépővel számolhatnak. A szakértő a legfontosabb feladatnak az EU-NATO viszony helyreállítását nevezte meg. A globális munkamegosztás mellett érvelt, amelynek kapcsán az illetékes szervezetek (ENSZ, NATO) elosztanák egymás között a feladatokat, természetesen a nagyhatalmak bevonásával.


2009. március 18. - További missziók: Magyar Honvédség - 2009

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. március 18.-án (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „További missziók: Magyar Honvédség – 2009″ címmel.

Vendégünk: dr. Vadai Ágnes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium.
A beszélgetést vezeti Koós Anna. 

A Magyar Honvédség a Magyar Köztársaság külpolitikájának, a biztonság- és védelempolitikájának, valamint a nemzeti értékek és érdekek védelmének és érvényesítésének nélkülözhetetlen és fontos eszközévé vált. Olyan nemzetközi válságkezelést igénylő műveletekben vesz részt, amelyek bizonyítják, hogy a katonai erő – és annak hitelessége – továbbra is fontos eleme a nemzetközi politikának, és alkalmas eszköze a magyar nemzeti érdekek érvényesítésének, a szövetségesi kötelezettségek teljesítésének. – olvasható a Magyar Köztársaság nemzeti katonai stratégiájában, a 1009/2009. (I. 30.) Kormányhatározatban.   Több kérdést szántunk Vadai Ágnes HM államtitkárnak: hogyan folytatódik az MH fejlesztése a kormányhatározat alapján és  hogyan befolyásolja a költségvetési megszorítás a határozat végrehajtását. A MH nemzetközi kötelezettségvállalásai – afgán és balkáni misszió (lövészszakasz, a balkáni misszió kiterjesztése). Mi a magyar javaslatok  sorsa  a NATO honvédelmi miniszterei krakkói konferenciáján.

A rendezvényről készült cikket az alábbi linkre kattintva elolvashatja:

2009. január 21. 2008 - egy fordulat éve. És 2009? A biztonság perspektívája, a nemzetközi viszonyok átrendez?dése

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. január 21.-én (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „2008 – egy fordulat éve. És 2009? A biztonság perspektívája, a nemzetközi viszonyok átrendeződése.„ címmel.

Vendégünk: Szentiványi Gábor szakállamtitkár, Külügyminisztérium és Dr. Deák Péter, BHKK.
Kiemelt hozzászólók: Abdulhamid Dakakni és Réti Ervin.

A rendezvényről készült videós összefoglalót itt tekintheti meg.

A rendezvényről készült cikket erre a linkre kattintva elolvashatja.

Amennyiben a rendezvény teljes felvételére szüksége lenne, akkor kérem írjon a bhkka@bhkka.hue-mail címre.

2008-as rendezvények

2008. február 19. - Afrika betegségei

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2008. február 19-én (kivételesen kedden) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBANBp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok) „Afrika betegségei” címmel.

Vendégünk: dr. Benkes Mihály történész (ELTE TÁTK Politikatudományi Tanszék tanszékvezetõ docense)
A beszélgetést vezeti dr. Koós Anna.

A vitaest összefoglalója

A mai Afrika földrajzi vonatkozásban ugyanazt a meghökkentő “képességeit” mutatja, mint évszázadokkal ezelőtt. A kontinens teljes területi kiterjedése közelíti az Amerikai Egyesült Államokét és a mai Európai Unióéval is vetekszik. Továbbra is jelentős természeti javakkal rendelkezik, miközben ezen javak egy része leértékelődött vagy lekerült az ipari–technológiai szükségletek kiemelt stratégiai “anyagjegyzékeiről”.

Napjainkban azonban az EU és a fekete-afrikai államok közötti két- és többoldalú, spontán vagy intézményesített jellegű kapcsolatépítés/kapcsolattartás a megelőző korszakhoz képest lényegesen eltérő mozgáskeretben működik: az új világrendre való átmenet nemzetközi viszonyaiban a globalizáció, a mondializáció, általánosabban az univerzalizáció strukturális hálója erőteljesebben, ha nem drasztikusabban terjeszkedik.

A politikai–jogi függetlenség birtokába jutott afrikai társadalmak a nemzetközi társadalom körében egyes “egzotikus” és extrém jelenségektől eltekintve (vadászat, célturizmus, kulturális “anakronizmusok”, természeti, antropológiai alapkutatási lehetőségek, a modernizációs folyamat túlkapásai és károsító hatásai, az egészségügyi bomba-effektus, hatalmi–etnikai kilengések stb.) folyamatosan veszítettek súlyukból. Erre nem csupán a zsurnalisztikában meghonosodott állandó jelzők (“elfelejtett kontinens”, “beteg Afrika” stb.) utalnak huzamos ideje, hanem a rendszeres összehasonlító elemzések eredményei is.[1] Fél évszázada vissza–visszatér a kérdés: merre tart Afrika? Ugyanis, ellentétben minden sommás megközelítéssel, a függetlenségi Afrika sokfélesége, az Afrika-közi viszonyokban tapasztalható különféleség és másság, a fejlődési utak és irányultságok eltérései szinte kizárják az egyszerűsítő választ. Egy átfogó jellegű prognózis felállítását ugyancsak lehetetlenítik a halmozott elmaradottságból táplálkozó szélsőséges események (genocídiumok, permanens válság- és erőszakgócok, a kultúravesztés, a szerves fejlődés beindításának és fenntartásának gyenge kilátásai, az állami és “hétköznapi” képlékenység erősödése).

(részlet:  Benkes Mihály tanulmányából)

Letölthető dokumentum

Benkes Mihály: Az euroafrikai kapcsolatok napjainkban



Dr. Deák Péter
†Dr. Király Béla
Dr. Valki László
†Dr. Völgyes Iván


Alapító okirat

Intézményünk megalakulása és főbb feladatai

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítványt 1990 novemberében hozta létre néhány lelkes kutató, elméleti szakember azt tapasztalva, hogy a biztonságpolitika és a honvédelem területén intézményi vákuum keletkezett. A rendszerváltás és a közvetlen környezetünkben végbement változások egyfajta szellemi konjunktúrát teremtettek a fenti, sokak számára misztikus területen. Hiányoztak azonban a független nem kormányzati, a világ fejlett részén hosszú évtizedek óta mûködõ intézmények.

Az intézmény fõ feladatai közé tartoznak a nemzetközi és hazai kutatások, szakmai konferenciák szervezése, szakmai tanácsadás biztosítása a hazai, valamint a nemzetközi biztonsági és védelmi kérdések területén. A projekt orientált megközelítés biztosítja az intézmény körül csoportosuló szakértõi gárda szakértelmének maximális felhasználását. Bár az intézményünk figyelmének középpontjában Európa – beleértve a volt Szovjetunió területén létrejött köztársaságokat is – áll, a nemzetközi és gazdasági ügyekkel kapcsolatos érdeklõdésünk kiterjed az egész világra.

A korábbi kutatási projektjeink közül említést érdemelnek:

  • Tízéves biztonsági prognózis
  • Európa kollektív biztonsága a 90-es években
  • A katasztrófa elhárítás biztonságpolitikai összefüggései
  • Fegyveres erõk és a társadalom
  • A magyar hadiipar átszervezésének és átalakításának problémái és kilátásai
  • A hivatásos hadsereg létrehozásának lehetõségei hazánkban
  • Kisebbség és nemzetközi biztonság
  • A Magyar Köztársaság felé irányuló migráció várható alakulása, természete, típusai valamint politikai, jogi, közigazgatási kezelési lehetõségei az elkövetkezõ évtizedekben
  • A NATO és a Visegrádi országok kapcsolata
  • Magyarország biztonsági helyzete a nemzetközi kapcsolatok változó rendszerében
  • A honvédelem gazdasági és jogi kérdései
  • Erõforrások felszabadításának lehetõségei a védelmi erõforrás gazdálkodás hatékonyságának növelésével
  • Az európai biztonsági folyamat intézményülése
  • A fegyveres erõk civil kontrolljának értelmezése

A kutatási projektek többségét a kormányzati szervek, nem kormányzati szervezetek, gazdasági és közéleti személyiségek rendelték meg és finanszírozták.


Az intézmény képes a hazai és nemzetközi biztonságot érintõ egy-egy aktuális esemény rövid idõn belüli elemzésére, abban szakmai álláspont kialakítására, szakmai tanácsadásra. Ezen “gyorselemzéseinket” megküldjük a különbözõ kormányzati szerveknek, az Országgyûlés illetékes bizottságainak, baráti körünknek és minimális térítés ellenében felajánljuk a kérdés iránt érdeklõdõ szerveknek.

A legutóbbi gyorselemzéseink közé tartoznak:

  • A NATO-bõvítés oroszországi percepciói
  • Az új NATO elõtt és után
  • Jugoszláviai válság új dimenziói
  • Ukrajna
  • A globalizációról
  • Spanyolország NATO csatlakozásának tapasztalatai
  • Magyarország és a nemzetközi terrorizmus
  • Biztonsági kihívások a balkáni válság során
  • Oroszország és a NATO
  • Izrael és a békefolyamat esélyei
  • Ausztria biztonsági filozófiája

Elemzéseink száma ma már meghaladja a százat, és azokat havi rendszerességgel végezzük.


Intézményünk minden évben több, a nemzetközi biztonsággal és védelmi ügyekkel foglalkozó hazai és nemzetközi konferenciát szervez. Ezek a konferenciák többek között a semlegesség a posztkommunista Európában, biztonságpolitikai prioritások az ezredfordulón, a fegyveres erõk civil kontrollja, a NATO és Kelet-Közép-Európa: szakadékok és realitások, a magyar hadiipar helyzete, a társadalom és a hadsereg kapcsolata az új demokráciákban, Európa biztonsága 2000-ben, kisebbség és biztonság, katasztrófa elhárítás biztonságpolitikai kérdéseivel foglalkoztak.

Szakmai tanácsadást biztosítunk a kormányzati szerveknek, minisztériumoknak, nem kormányzati szerveknek, politikai pártoknak, valamint akadémiai és oktatási intézményeknek. E speciális tanácsadói szolgáltatásunkat a magyar kormány és különbözõ nemzetközi intézmények egyaránt igénybe vették. Ez a tevékenység minden esetben jól tükrözte szakértõi csapatunk hozzáértését, szakmai tisztességét. Szoros kapcsolatot tartunk fenn, és eredményes együttmûködést valósítunk meg a hozzánk hasonló kérdésekkel foglalkozó hazai és külföldi intézetekkel.

Néhány gondolat a jövõrõl. Munkánkban meg kívánjuk tartani az eddigi, bevált módszereket, azonban néhány területen hangsúlyváltást és tevékenység szélesítését látjuk szükségesnek. Elõtérbe helyezzük a hosszabb (2-3 év) kutatásokat. Ennek középpontjában továbbra is térségünk országainak biztonsági helyzetét, a meglévõ válságok okainak és magoldásának feltárását, a megjelenõ biztonsági fenyegetések és kockázatok elemzését kívánjuk állítani. A NATO-csatlakozásunkat követõen nagyobb figyelmet fordítunk az Európai Unióra, az európai védelmi identitás és az európai biztonsági architektúra kérdéseire. A hazai intézményekkel való együttmûködés továbbfejlesztése mellett elmélyítjük a külföldi intézetekkel való együttmûködést. Szélesíteni szeretnénk a különbözõ gazdálkodó szervezetek irányításába folyó tanácsadói tevékenységet A biztonságpolitika és védelem elméleti és gyakorlati kérdései iránti fokozott érdeklõdés következtében biztosítjuk ösztöndíjasok, aspiránsok foglalkoztatását, valamint a konzultációs és kutatási lehetõséget elsõsorban egyetemisták számára.

Tisztelt Látogató! E rövid bemutatkozás után szeretnénk Önnek is felajánlani szolgáltatásunkat, illetve ha további információkra lenne szüksége szívesen állunk a rendelkezésére.

Szakmai tanácsadás

Szakmai tanácsadást biztosítunk a kormányzati szerveknek, minisztériumoknak, nem kormányzati szerveknek, politikai pártoknak, valamint akadémiai és oktatási intézményeknek. E speciális tanácsadói szolgáltatásunkat a magyar kormány és különbözõ nemzetközi intézmények egyaránt igénybe vették. Ez a tevékenység minden esetben jól tükrözte szakértõi csapatunk hozzáértését, szakmai tisztességét. Szoros kapcsolatot tartunk fenn, és eredményes együttmûködést valósítunk meg a hozzánk hasonló kérdésekkel foglalkozó hazai és külföldi intézetekkel.


Néhány gondolat a jövőről

Munkánkban meg kívánjuk tartani az eddigi, bevált módszereket, azonban néhány területen hangsúlyváltást és tevékenység szélesítését látjuk szükségesnek. Elõtérbe helyezzük a hosszabb (2-3 év) kutatásokat. Ennek középpontjában továbbra is térségünk országainak biztonsági helyzetét, a meglévõ válságok okainak és magoldásának feltárását, a megjelenõ biztonsági fenyegetések és kockázatok elemzését kívánjuk állítani. A NATO-csatlakozásunkat követõen nagyobb figyelmet fordítunk az Európai Unióra, az európai védelmi identitás és az európai biztonsági architektúra kérdéseire. A hazai intézményekkel való együttmûködés továbbfejlesztése mellett elmélyítjük a külföldi intézetekkel való együttműködést. Szélesíteni szeretnénk a különböző gazdálkodó szervezetek irányításába folyó tanácsadói tevékenységet A biztonságpolitika és védelem elméleti és gyakorlati kérdései iránti fokozott érdeklõdés következtében biztosítjuk ösztöndíjasok, aspiránsok foglalkoztatását, valamint a konzultációs és kutatási lehetőséget elsõsorban egyetemisták számára.

Tisztelt Látogató! E rövid bemutatkozás után szeretnénk Önnek is felajánlani szolgáltatásunkat, illetve ha további információkra lenne szüksége szívesen állunk a rendelkezésére.

Aktuális események

Törökország átmeneti szélárnyékban /Dobrovits Mihály/

Törökország dosszié

2016. július 16.

A folyó év június 15‑ről 16‑ra virradó éjjel Törökországban lezajlott események egyáltalában nem voltak váratlanok. Akik csak minimálisan ismerik az országot, már rég számolhattak egy ilyen fordulat lehetőségével. Az, hogy a múlt héten Erdoğan kormányzata újrakezdte, ezúttal két admirális és három ezredes letartóztatásával, a hadsereg tisztogatását, már-már figyelmeztető jelnek számított. Különösen, hogy az elnök az elmúlt hét folyamán már egyáltalán nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A törökországi közbeszéd illetve a közvélemény alakítói számára a Fethullah Gülen mozgalma és a tisztikar egyes körei közti kapcsolatok is nyílt titoknak számítottak. Kérdésesenek legfeljebb e kapcsolatok minősége és mélysége számított. A török sajtót követve az sem volt meglepő, hogy a lakosság, amely még most sem heverte ki teljesen az 1980. szeptember 12‑i katonai hatalomátvétel okozta lelki és mentális károkat, a jelenlegi kormányzati erőkhöz fűződő viszonyaitól függetlenül elriadva tekint egy esetleges újabb katonai beavatkozás lehetősége elé. Különösen, ha azt összefüggésbe lehet hozni Gülen mozgalmával.

Így a szombatra virradó hajnali eseményekről elmondható, hogy a puccs kudarcát a hihetetlenül kezdetleges, jószerivel a három évtizeddel ezelőtti viszonyokat szolgaian másoló tervezés, valamint az elnagyolt durva és értelmetlenül erőszakos fellépés mellett a török lakosságban többségének egy esetleges katonai beavatkozás kapcsán rutinszerűen megjelenő zsigeri ellenérzés okozta. Magyarán, az utcára vonulók egy jelentős része a katonák ellen és nem az AKP kormányzat mellett lépett fel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a török kormányzat elvesztette volna támogatóit. Éppen ellenkezőleg, szilárd támogatói háttere van, amely azonban kisebb annál, amelyre még hosszabb távú tervei megvalósításához szüksége lenne. (Ezért is hallatszottak olyan hangok, miszerint a kormányzat a szíriai menekültek gyorsított honosításával a saját bázisának növelésére törekszik.)

Ami magukat az eseményeket illeti, törökországi idő szerint, este negyed tízkor vonultak az utcára az első alakulatok. A katonák egy része később azt vallotta, kiképzési gyakorlatnak hitték az egészet. A puccsistáknak, akiket a török hivatalosságok szerint a szolgálati viszonyából felfüggesztett és ügyészségi vizsgálat alatt álló Muharrem Köse csendőrezredes vezetett, török idő szerint éjfélre sikerült bejelenteniük a hatalomátvételt. Ezt a török fegyveres erők (Türk Silahlı Kuvvetleri, TSK) honlapján adták hírül, illetve az állami rádió- és televízió társaság (TRT) adásában is beolvastatták közleményüket. A közleményt felolvasó bemondónő állítása szerint fegyverrel kényszerítették erre. Hivatalosan kijárási tilalmat is elrendeltek, ezt azonban nem tartotta be senki. Éppen ellenkezőleg. Erdoğan köztársasági elnök mobiltelefonon továbbított felhívására, illetve a müezzinek hívására százezrek lepték el az utakat. Lezárták a két isztambuli híd átkelő forgalmát és rövid időre körbevették az isztambuli Atatürk repülőteret. (A város Ázsiában fekvő másik repülőterét nem állították le.) Rövid időre megszakadt ugyan a mobil- és internethálózat is, azonban egy gyorsan helyreállt. Bár a parlament épülete súlyos bombatámadást szenvedett, a képviselők és a kormány a helyén maradt, a közigazgatást sem sikerült megbénítani. A készenléti rendőrség egységei viszont több helyen sikeresen verték vissza a katonákat. Binali Yıldırım miniszterelnök lényegében akadálytalanul jelentette be, hogy a zendülés ellenére a kormány továbbra is ura a helyzetnek.

Az államfőt már a zendülés kezdetén biztonságos helyre menekítette testőrezrede, s az éjszaka folyamán többször is helyt változtatott. A zendülőknek ugyan sikerült eltalálniuk a marmarisi szállodát, amelyet nem sokkal korábban hagyott el, de testi épsége egy pillanatig sem volt veszélyben. Ugyanakkor az elnöki palota, az Aksaray bombatámadást szenvedett a zendülés alatt a fővárosi légteret uraló puccsisták F-16-os gépétól.

Hulusi Akar tábornok, a török hadsereg vezérkari főnöke a hivatalos bejelentések szerint a puccsisták túsza volt, s innen csak a reggeli órákban szabadult. Addig, a hajnali óráktól kezdve, a kormánynak hűséget fogadó Ümit Dündar tábornok, az I. hadsereg vezérkari főnöke látta el a feladatkörét. A katonai vezetők zöme török idő szerint szombat hajnali két óra körül jelentette be, hogy nem a TSK áll az akció mögött. Azaz, még ha el is fogadjuk, hogy alacsony parancsnoki szintről induló zendülésről volt szó, a TSK vezetése lényegében órákon át kivárásra játszott.

Ennél korábban reagáltak a parlamenti ellenzék vezetői, akik Devlet Bahçelit, az ellenzéki MHP elnökét követve, szinte egy időben álltak ki a demokratikus hatalom és a törvényesen választott kormány mellett. A baloldalinak számító CHP és kurd bázisúnak tartott HDP ebben nem volt kivétel.

A török hivatalos közlemények szerint a puccsisták fő célja az volt, hogy elkerüljék a már korábban megindult vizsgálatok után rájuk váró felelősségre vonást. Nem volt tehát szó semmiféle szimbolikus cselekedetről vagy térfoglalásról. Az őket érintő vizsgálatok pedig éppen a Fethullah Gülen vezette szervezet és a “párhuzamos állam” hadseregbeli jelenlétével lenne kapcsolatos. Láthattuk, hogy az előző héten ebben az ügyben már léptek a török hatóságok. A következő hatósági lépésekre állítólag éppen 16‑án lehetett volna számítani, ez határozta meg a dátumot.

A török hatóságok helyi idő szerint hajnali háromkor vették vissza a kezdeményezést. Azóta 2839 magas rangú katonatisztet vettek őrizetbe, miközben többen helikopteren a szomszédos Görögországba menekültek. „Akadt” egy szökni készülő fregatt is, de ez időben visszatért a kocaeli haditengerészeti támaszpontra.

Ami a nemzetközi közvéleményt illeti, bár Kerry amerikai és Lavrov orosz külügyminiszter Törökország stabilitására és a törvényes rend fontosságára figyelmeztetve már korábban megszólaltak, a világpolitika meghatározó vezetői szintén hajnalban álltak ki Erdoğan mellett.

A letartóztatott tábornokok, főtisztek és tisztek létszámából, s abból hogy ezzel egész, az ország védelme szempontjából kulcsfontosságú alakulatok, pl. az Isztambult és a környező iparvidéket védő gölçüki (kocaeli) haditengerészeti támaszpont, az izmiri központú, NATO kötelékébe nem rendelt égei hadsereg, illetve az incirliki légi támaszpont fontos vezetőit távolították el, meglehetősen kérdésessé teszik a felelősségre vonástól való félelmükben zendülést provokáló beosztott tisztek vezette puccskísérlet történetét. A törökországi hivatalosságok vasárnapra már új vezetőt is „találtak” Akın Öztürk, a légierő volt főparancsnoka személyében. Egy ilyen fajsúlyú személyiség már szóba jöhető vezető lenne. A gond az, hogy a letartóztatott Akın Öztürk tábornok egy, a vezérkari főnöknek címzett üzenetében kijelentette, hogy feladatához híven az események kirobbanását követő rövid időn belül a vezérkari főnök tartózkodási helyére sietett, s vele együtt cselekedett.

Időközben a török hatóságok lényegében bezárták az incirliki légi támaszpontot, illetve letartóztatták azt az Erdal Öztürk hadseregtábornokot, az I. hadseregnek alárendelt, isztambuli állomáshelyű III. hadtest parancsnokát is, aki szombatra virradóra megkísérelte visszaparancsolni a zendülésben részt vevő katonákat.

Vasárnapra megkezdődött a tisztogatás az igazságügyben is. Összesen 2745 bíró és ügyész került letartóztatásba, köztük az alkotmánybíróság két, az államtanács (legfőbb közigazgatási bíróság) tíz tagja és a semmítőszék 140 tagja is.

Még sokat kell várnunk arra, hogy megismerjük az események minden részletét. Enélkül is bizton állíthatjuk azonban – a Török Köztársaság és hadserege történetében mindenképpen fordulópont a péntekről szombatra virradó éjszaka.

Energiaklub „Paksról komolyan”

A BHKKA részt vesz az Energiaklub „Paksról komolyan” című rendezvénysorozatának eseményén:

Paks II. – Egy bizonytalan beruházás

A program ezen a linken érhető el.

A rendezvényen az alapítvány kurátora, dr. Kis-Benedek József c. egyetemi tanár tart előadást.

Az előadás vázlata innen letölthető.

Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov

IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions by such a sharp turn in the history of Iran. Turning back to the recent history of Iran’s foreign policy towards the South Caucasus, it can be seen that Tehran has found itself in unpleasant situation and unprepared to build up effective ties with the countries because of certain objective reasons. Emerged regional conflicts suddenly after the collapse of the Soviet Union between Azerbaijan and Armenia, and in Georgia with its two breakaway territories caused more difficulties for Iran’s foreign policy towards the region. The targets put in the beginning for integration into the region has ended up with a defensive and limited position for Iran in the South Caucasus.

Compared to other regional and global powers, Iran was following a defensive policy by offsetting external threats in the region. The Western powers (mainly the US-Turkey-Israel) were presenting a major source of threat to Iran in Georgia and Azerbaijan, where they could allocate their resources and isolate Tehran from the regional energy projects. Thus deepening armed conflicts in the region and other external powers engagement caused a considerable change in Tehran’s foreign policy towards the region’s countries. A real politic course has been a central foreign policy approach for Iran. This policy is serving to secure its interests, counter adversaries’ menace and survive in the isolation situation rather than religious ideology, what can easily explain Iran’s solidity with Christian Armenia and entangled relations with Muslim Azerbaijan. This foreign policy course is based on the threat-perception and counter-balancing principles driven from a pragmatic analysis.

During the last two decades, Iran did not have sufficient economic and political resources to play a key role in the South Caucasus. Deepening conflicts and joining of other external powers to the region’s political processes made Iran’s relations more knotty. The pragmatic and realist politics of Iran came closer to Armenia with its energy project leaving Azerbaijan-Iran relations complicated and fraught in the result of nationalist and pro-western policy of the second Azeri president Abulfez Aliyev. After a long period of time, Iran will again have a chance to engage in the regional political and economic processes with its significant geographic location and landmass positioning in the east-west route. It must be admitted that Iran will have enough capacity and potential to play an important role in geopolitical process of the South Caucasus due to the growing economy, increasing foreign investment and re-established friendly relations with Western powers. Well-organized and managed economic and political resources will enable Iran to shape an influence-expanding policy rather than defensive and counter-balancing in the South Caucasus. This kind of turn in foreign policy can make Tehran more reliable partner for the region and encourage its contribution for a peaceful resolution of the regional conflicts as it was in the beginning of 1990s.

The whole article will be publishing in the online journal BHKK Műhely Issue 1, March 2016


Armenian Referendum

By Elvir Mammadov

A constitutional referendum held in Armenia on December 6, 2015, changed the country from semi-presidential system to a parliamentary republic with 63,5 % of majority votes as it was released by the Central Election Commission. The proposal consisted of government-backed amendments aimed to change the structure of a government formation. In contrast to the government’s view, the opposition groups see this referendum as a political instrument to adjust the system for the interest of Serzh Sargsyan to remain in power. Criticism and rejection of the referendum’s result has caused an opposition’s protest.

From a theoretical view it might be seen very simple narrative act of political reformation if not to consider historical patterns used in not so far political history by several governments or leaders to remain in power. The previous constitution had been implemented since 2005 while the current opposition leader to the new constitution Robert Kocharyan was president of Armenia.

The constitution reform was proposed by the current ruling Republican Party leader and president Serzh Sargsyan, who took the cabinet in 2008. The new system downgraded the presidential post to a ceremonial position, who will be elected by the Armenian parliament for seven years.  Despite the weakened president position, the post of prime minister is a powerful and decisive role in the country. According to the president Serzh Sargsyan, this change will make government’s work more effective and facilitated bureaucratic procedures, what can boost economic development in its turn.

In spite of the ruling party’s justification of constitutional amendments with an objective reasons and targets, the opposition leaders are calling to boycott the referendum’s results. Along with the social activists and other opposition groups, the Armenian National Congress rejects the amendments adopted on December 6, 2015, seeing it as a political maneuver of the current president to remain in power after his second term, which ends in 2018. Unlike the Central Asian countries, Belarus and neighbor Azerbaijan, Armenia has preferred to preserve the presidential term limit untouched.  Nevertheless, Serzh Sargsyan would be able to be a real power in Armenia if he holds the Prime Minister or Parliament Speaker position. Besides the aforementioned critics mentioned by the opposition groups, there is a controversial provision of Article 89 in the new constitution, which provides the ruling coalition with additional privileges to appoint an election to ensure the victory of the ruling coalition if no party reach the sustainable parliamentary majority.

Azerbaijan and Georgia has made a change in their respective constitutions during the last six years. Each of them has carried out their reforms in different way, although Baku’s choice to lift the presidential term limit has become more guaranteed method to remain in power. However, Georgia’s experience of Sakaashvili’s party loses in 2012 parliamentary elections after the constitutional reform could be a practical prediction in the course of process in Armenia. It is worth to admit that compared to Georgia’s parliamentary elections,  elections in Armenia was reported with more fraud elements, government’s pressure and multiple voting, what makes easier have an own-interest result. But new amendments adopted in the constitution will inevitable empower the Armenian parliament and might trigger more active involvement of opposition parties and society in political life of the country. This scenario would produce a different political reality in Parliamentary election of 2017 than what the ruling elite planned.

Meeting with Delegation of the Diplomatic Academy of Vietnam, Institut for East Sea Studies

On the 30th November the Foundation was visited by the Delegation of the Diplomatic Academy of Vietnam, the head of the delegation Phd.D Dang Dinh Qui, president of DAV. On the present occasion the experts share their thoughts on the  topics: South-East Asia regional situations ,  experiences in dealing with big neighbours, relations with China and Russia, maritime security.

See more:

19th International Parliamentary NATO Conference Summary

On the 27th of November, 2015, the 19th International Parliamentary NATO Conference was held in the Parliament’s Delegates’ Hall. The conference was divided into three main parts. Firts of all, László Kövér (Speaker of the Hungarian Parliament), István Simicskó (Minister of Defence of Hungary) and István Mikola (State secretary of Security Policy and International Cooperation, Ministry of Foreign Affairs and Trade) gave their introductory speeches. The focus was on the recent attacks in Paris, committed by the jihadists of the Islamic State.

After that the topic was the changing strategic environment around the Alliance.  ithin The most informative lecture was given by Péter Siklósi (Deputy State Secretary for Defence Policy and Defence Planning, MoD). Mr. Siklósi pointed out that NATO has to adapt not only to the military and defensive changes, but also to the alterations taking place in the field of economics, technology, demography and in the environment. Our unipolar world, with the dominance of the USA, has started to transform into a multipolar world, and the role of non-state actors (terrorist groups, corporations) are becoming more and more relevant. He highlighted that right now Europe has to cope with two main threats. From the East, there is the threat of Russia, trying to regain its superpower status. According to Mr. Siklósi, Russia poses the smaller problem, and it can be handled intellectually. The other problem, Europe has to deal with, is the refugee crisis, and the rising of extremist terrorist groups. This is a terribly complex question, which requires the unity of the European states, and currently seems to be unresolved.

The third part of the conference included two panels. In the first panel, the lecturers demonstrated the adaptation of the military structure of NATO. Ambassador Péter Sztáray (Permanent Representative of Hungary to NATO) and General Tibor Benkő (Chief of Defence, General Staff, MoD) summarized the results of the Wales NATO summit, and evaluated Hungary’s role in the NATO.

The second panel’s title was: Cooperative regional security: partnership, enlargement, defence cooperation, more precisely the accession of Montenegro to the NATO. Montenegro became an independent country only a few years ago, therefore gaining an invitation like that, is an enormous result. Ambassador Dragana Radulović (Head of Representation of the Republic of Montenegro to NATO) gave his thoughts about Montenegro potential NATO membership.

by Andrea Lőrincz (Intern, CSDS)

A stabilitás kilátásai Afganisztánban

A BHKK kül- és biztonságpolitikai klubjának e havi, egyben ez évi utolsó rendezvénye
Időpont: 2015. december 14-én, hétfőn 16 órakor
Helyszín: BHKK Tanácsterem, (Budapest VIII. Kerepesi út 29/b VII. épület A lépcsőház 1. emelet)
Előadó: Mohammad Ali Samay, a kutatócsoport vezetője, doktorandusz, Afganisztán bécsi nagykövetségének munkatársa


Kedves Barátunk!

Köszönjük az egész éves részvételét a rendezvényeinken, figyelmét, amelyet az alapítványra fordított. Ez alkalommal a témát követően kötetlen beszélgetéssel, egy pohár ital mellett búcsúzunk a 2015-ös évtől, abban a reményben, hogy jövőre is találkozunk. Szeretettel várjuk.

Helyszín: BHKK Tanácsterem, (Budapest VIII. Kerepesi út 29/b VII. épület A lépcsőház 1. emelet)

Megközelítés: 2-es metróval a Stadion felőli kijárat; szemben  van a Kerepesi 29/b épület komplexum.

Kérjük, értesítsen részvételi szándékáról és arról, ha kocsival érkezik (parkoló a bejárat mellett jobb és bal oldalt) a címen.


dr. Koós Anna

Szelet vetni – vihart aratni /Dobrovits Mihály/

Törökország dosszié

Gyakorlatilag már a november 24‑én bekövetkezett török-orosz légtérincidens utáni órákban világossá vált, hogy Oroszország nem fogja válasz nélkül hagyni vadászgépe és egy pilótája pusztulását. A november 25‑én bejelentett súlyos, a török gazdasági életet alapjaiban megrázó szankciókhoz azóta újak csatlakoztak, s velük érkezik a január 1‑ével bevezetendő vízumkényszer is.

Az eseményekre már bekövetkeztükkor idegesen reagált az isztambuli tőzsde, s ez a hullám azóta is tart. Márpedig ez felettébb kockázatos egy olyan gazdaságban, ahol éppen a szerdán meghirdetett kormányprogram tartalmazza a már régóta ígért, s egyébként elkerülhetetlen gazdasági kiigazításokat. Mindezt csak néhány nappal november 18. után, amikor Ömer Çelik, az AKP szóvivője nemes egyszerűséggel meghaladottnak nyilvánította a török csatlakozási tárgyalások újraindítására tett EU (voltaképpen német) javaslatot. (Időközben az új kormány EU ügyekért felelős minisztere már józanabb hangot ütött meg.)

A november 25‑i kormányprogram egyébként tartalmazott más figyelemre méltó elemeket is, így az elnöki rendszer bevezetését. No mármost, ez a jelenlegi helyzetben valóban csak úgy lehetséges, ha az ellenzék egy része a kormány mögé áll. Időközben a nacionalista MHP ugyan bejelentette, hogy az Oroszországgal kapcsolatos válságban nem hagyja magára a kormányt, azonban alkotmánymódosításról nem beszélt.

Ami az incidens törökországi politikai utóéletét illeti, Erdoğan köztársasági elnök továbbra is kitart a maga keményvonalas álláspontja mellett. Bayburtban beszélve azt is felemlegette, hogy a maga részéről már az antalyai G-20 csúcson figyelmeztette orosz kollégáját, hogy “ne játsszon a tűzzel”. Megerősítette, hogy Törökország semmiképpen sem kér elnézést az incidens miatt. (Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter azért kifejezte sajnálkozását.) Az antalyai csúcson egyébként valóban Erdoğan vezette a török delegációt.  A jelenleg érvényes török alkotmány szerint Davutoğlu miniszterelnök tiszte lett volna ez a feladat. Ezzel szemben a kormányfő, akit még napi politikai felelősség terhel, már békülékenyebb hangot ütne meg.

Nem tűnik békülékenyebbnek az orosz fél sem. Egyelőre megteheti, mivel a keddi NATO‑csúcs olyan lagymatagon állt ki Törökország támogatása mellett, hogy az a török fél számára inkább presztízsveszteséget jelentett. Putyin így nem csak Erdoğan találkozási javaslatát utasította el – ez Erdoğan hozzáállása miatt érthető –, de egyúttal azt is jelezte, hogy ez volt az utolsó béka, amit Oroszország még hajlandó lenyelni. A legközelebbi esetnél Oroszország az Egyesült Államokkal és a többi Szíriában operáló NATO tagállammal éppúgy megszakítja a kommunikációt, ahogy azt a törökökkel már megtette. Kijelenthetjük, hogy ebből a szerencsétlen kalandból Putyin és Oroszország került ki erkölcsi győztesként.

Ami a szíriai eseményeket illeti, az orosz légierő most már tudatosan támadja a török határ mentét, azon belül is a kis türkmén határsávot. Így Törökország voltaképpen áldozatul dobta oda azt a kisebbséget, amelyet Szíriában meg akart volna védeni.

A török belpolitikai élet amúgy is zajlik. November 26‑án az egyik isztambuli bíróság “kémkedés” és “fegyveres terrorszervezet tagsága” vádjával elrendelte az egyik jól ismert török publicista, Can Dündar, a Cumhuriyet című napilap kiadóigazgatója és Erdem Gül, a lap ankarai tudósítója letartóztatását. Amint ismeretes, ez a lap tette közzé és dokumentálta, hogy a török titkosszolgálat olyan kamionokat kísért a szíriai határon, amelyek állítólag az Iszlám Állam számára szállítottak volna rakományt. A vizsgálat természetesen szinte azonnal megkezdődött, de a bírósági letartóztatás csak most következett be. Davutoğlu miniszterelnök, kihasználva a közhangulat fordulatát, még 24‑én bejelentette, hogy a kérdéses kamionok a szíriai türkmének számára vittek segélyt. Ezzel párhuzamosan a török államfő indulatosan utasította vissza azokat az orosz vádakat, miszerint Törökország csempészett olajat vásárolt volna az “Iszlám Állam” rablott készleteiből. Az orosz álláspont szerint az illegális vezetékhálózat éppen a türkmén terület alatt húzódik.

Lezárásul annyit mondhatunk, hogy Törökországban alighanem forró lesz a tél. Különösen a hegyes, és amúgy alpesi klímájú Kelet-Anatóliában.


A török-orosz konfliktusról /Dobrovits Mihály/

Törökország dosszié


November 20‑án újabb fordulatot vett Törökország részvétele a szíriai válságban, miután az orosz légierő bombatámadásai által támogatott szíriai kormánycsapatok visszavettek néhány szíriai türkmén falut. A török álláspont szerint ez az akció csak és kizárólag civil lakosok ellen irányul, s így semmi köze sem volt a terrorizmus elleni küzdelemhez. Az orosz akciót elítélte Ahmet Davutoğlu török kormányfő is. November 22‑én Ahmet Davutoğlu elrendelte a szíriai türkmén települések védelmét, mondván, amennyiben az Iszlám Állam elleni hadmozdulatokra kerülne sor, “koordinálni” kell, azonban ezzel az ürüggyel nem kerülhet sor a szíriai türmenek elleni tömegmészárlásra. Davutoğlu azt is bejelentette, hogy nem csak a szíriai türkmen falvak védelmére szükséges intézkedéseket hoztak, de megtettek mindent egy esetleges Törökország elleni támadás esetére is.

Az incidens

A már érlelődő török-orosz légi összeütközés november 24‑én be is következett. A török légvédelem, határsértés ürügyén törökországi idő szerint 9 óra 20 körül lelőtt egy Szíriában operáló orosz vadászgépet. A török kormányforrások szerint a gépet az akció előtti öt percben tíz alkalommal is figyelmeztették. Ezt a tényt amerikai katonai források is megerősítették. Ugyanakkor, a már szír terület fölött katapultáló pilóták egyikével a szíriai türkmén brigádok végeztek. Ez súlyos megsértése annak a katonai szabálynak, miszerint levegőben tartózkodó ejtőernyősre nem lehet lőni. Igaz, az ezt bemutató felvételen jól hallható, hogy török nyelven próbálták valakik a tüzelést leállítani, mondván, hogy foglyokról van szó.

A lehetséges következmények

Berat Albayrak, az új török kormány energia- és természeti erőforrásügyi minisztere még november 24‑én tartott beiktatási beszédében kitért arra, hogy a régi múltra visszanyúló, testvéri és baráti együttműködés kibírja a jelenlegi válságot, ezért nem kell az orosz gázszállítások elakadásától tartani. Egy nappal később Ahmet Davutoğlu miniszterelnök is kijelentette, hogy Oroszország Törökország barátja.

Ezzel párhuzamosan az orosz fél nem csak jegyzékben tiltakozott, de a hadügyminisztérium bejelentette, hogy más intézkedések bevezetése mellett azonnal felfüggeszti Törökországgal a katonai együttműködést. Az eseményekre személyesen reagáló Putyin elnök a legmesszebbmenőkig ható következményekkel fenyegette meg a török kormányt. Ugyanezt megismételte Lavrov orosz külügyminiszter is, lemondta a november 25‑re tervezett ankarai látogatását, s kijelentette, hogy egyelőre nincs szándéka Törökországba utazni, illetve Moszkva sem vár magas rangú török látogatókra. Lavrov azért telefonon beszélt Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszterrel, egyúttal azt is értésre adta, hogy Moszkva felülvizsgálja a Törökországhoz fűződő teljes kapcsolatrendszerét. A NATO elismerte Törökország önvédelemhez való jogát, s leszögezte, hogy az orosz légierő nem csak az “Iszlám Állam” ellen hajtott végre akciókat. Oroszország ugyan bejelentette, hogy nem alkalmaz fegyveres retorziót Törökországgal szemben, de ezzel párhuzamosan a szíriai orosz légierő teljes erejével támadja azokat a türkmén területeket, amelyek kapcsán a konfliktus kitört. Bár egyelőre csak szimbolikus jelentőségű, de a török turistaipart nyáron komoly veszteségek érhetik, ha az orosz turistairodák Egyiptom mellett a másik legkedveltebb célpontot, Törökországot is bojkottálják. Oroszországnak amúgy nem kell kimennie a házból, ha Törökországgal szemben további válaszlépéseket akar tenni. Oroszországban nem csak a nagyvárosokban működő török vállalkozások láthatók, de annál is erősebb török jelenlét tapasztalható a Kaukázus mellett a föderáció két, talán legerősebb köztársaságában, a Törökországgal szoros nyelvi és kulturális kapcsolatokat ápoló Tatarsztánban és Baskortosztánban. Más, a törökkel rokon nyelvet beszélő autonómiákban is jelen van Törökország, egészen a dél-szibériai Tuváig (innen származik egyébként a katonai együttműködés felfüggesztését bejelentő Szergej Sojgu védelmi miniszter). Oroszország tehát a saját területén is alkalmazhat megszorításokat – a magát az Adriától Kínáig,  Szibériáig húzódó “török világ” (Türk Dünyası) vezető országának gondoló – Törökországgal szemben. Moszkva tehát, legalábbis a dolgok jelen állása szerint, nem akar és nem is fog szó nélkül elmenni emellett a súlyos incidens mellett. (A magunk részéről csak csodálkozhatunk azokon “szakértőkön”, akik arról győzködték a magyar nyilvánosságot, hogy törökországi kapcsolatai kedvéért, Oroszország majd “benyeli a balhét”.)

Az incidens lehetséges okai

Mivel az incidens kirobbantója minden kétséget kizárólag Törökország volt, így a motívumokat is elsősorban a török politikában kell keresnünk. Az első motívum mindenképpen az, hogy Törökország valóban féltékenyen őrzi délkeleti határait, elvégre ez a terület önmagában is az ország biztonsága szempontjából, veszélyes zóna. Törökország egyébként már lőtt le a légtérbe behatoló, a szíriai kormányhadsereghez tartozó harcjárműveket. Az orosz követet is többször bekérették már kisebb légtérsértések miatt.

A második ok talán tényleg az lehet, hogy Törökország szerette volna megakadályozni az Oroszország és a NATO között Szíria kapcsán lassan kialakuló közeledést, esetleg szerette volna a NATO‑t a török politika melletti nyílt kiállásra késztetni. Ez az utóbbi, ha részben és nem teljes erővel, de meg is történt. Törökország pedig, ha csak átmenetileg is, de ismét visszakerült a szíriai játszma szereplői közé.

A török politikában az is közismert, hogy a délkeleti régió, illetve az ország területi integritása olyan tényező, amelynek kapcsán az országban feltétlen nemzeti konszenzus alakítható ki. Így a csapást elrendelő Ahmet Davutoǧlu miniszterelnök biztos lehetett abban, hogy ez az akció Törökországban a nemzeti és hazafias érzelmek fellángolását vonja maga után. Ez be is következett. Így a jelenlegi török kormányzat megerősítheti a maga társadalmi elfogadottságát.

Nem hagyható ki Oroszország motivációinak elemzése sem. Az orosz történelmet ismerők tudják, Oroszország általában akkor jelenik meg a kelet-mediterrán térségben, ha Fekete-tengeri, netán kaukázusi érdekei úgy kívánják. Azaz, Oroszország szíriai szerepvállalása szorosan összefügg az Ukrajnával, s azon belül is a Krímmel kapcsolatos eseményekkel. Szíriai jelenléte kapcsán pedig éppen kikerülni látszott abból az elszigeteltségből, amelybe ukrajnai akciói okán került. A szíriai jelenlétét folyamatosan ellenző Törökországnak pedig valószínűleg „meg akarta mutatni”, ki az úr a házban.

Végeredmény előtt

Amikor e sorokat befejezzük, a kötélhúzás még nem dőlt el. Annyi biztos, hogy Oroszország elvesztett egy pilótát és egy repülőgépet. Az emberéletet pedig visszaadni nem lehet. Törökország átmenetileg demonstrálta ugyan erejét és elszántságát, de esetleges belpolitikai eredményeken kívül csak olyan nemzetközi támogatást tudott szerezni, amely már-már presztízsveszteségnek tűnik.

A játszma azonban folytatódik …

Kihívások a közép-keleti posztkoloniális rendszer várható átalakulása kapcsán /Dobrovits Mihály/



Jelenleg a Közép-Keleten két stabil állam található, Törökország és Irán. Szíria, bár a polgárháború még hosszan eltarthat, már nem tekinthető egységes államnak, s akár az Aszad család részvételével, akár nélküle alakul meg az új kormányzat, mindenképpen tudomásul kell venni, hogy Szíria, bár többségében arab nyelvű (kisebbségi nyelvek a kurd, a szír és a török), vallási (szunnita, imámita síita, alevita, keresztény, drúz) és regionális alapon sajátos mozaikot alkot. A várható szíriai helyzet vagy az iraki (különféle régiók halmaza) vagy a libanoni (vallási és regionális szövetségek hálózata) mintát követi majd. Ennél csak egy rosszabb forgatókönyv lehetséges, miszerint Szíria, mint állam megszűnik létezni. Szíria átalakulása, nyilvánvalóan, kihat majd az országhoz ezer szállal kötődő Libanon állapotára is.

Egy esetleges szíriai kurd autonómia létrejötte az iraki után (ez már de facto létezik, csak jogilag rögzítetlen a helyzete), nyilvánvaló kihívást jelent Törökország számára is. A jelenlegi török politikán jól látható, hogy a térség eseményeibe kifejezetten belpolitikai motivációi, azaz a törökországi kurdok politikai súlya, a PKK tevékenysége okán kíván beavatkozni.

Irak jelenleg nyugodt, de ez a nyugalmi állapot nem stabil. A közép-keleti politikai helyzet átrendeződése biztosan kihat Irak állapotára is. Bár a kurdok maguk is megosztottak, s az iraki kurd vezetés egyáltalán nem kíván a radikálisok, s éppen nem a PKK farvizére kerülni, a térség hatalmi egyensúlyának átrendeződése aligha hagyja érintetlenül ezt a régiót. Törökország, főképp az Erdoğan vezette kormány ugyan mindent megtesz, hogy a törökországi kurdokat távol tartsa az iraki és szíriai eseményektől; annál is inkább, mert a saját belpolitikai játszmái, azaz Erdoğant egy erős köztársasági elnöki székbe juttatni képes alkotmánymódosítás szempontjából igencsak szüksége lett volna rájuk, azonban ez a lehetőség mára elveszett. A török kormányzat mindinkább szembekerül a kurd kisebbség képviselőivel.

Irán jelenleg a térség legstabilabb állama, amely nyilvánvalóan haszonélvezője is a körülötte zajló felfordulásnak. Gyakorlatilag ez az a védőpajzs, amely bizonyosan visszatartja a nyugatot attól, hogy Iránnal szemben új frontot nyisson. Irán fegyveres ereje kiemelkedő, mintegy 310 ezer főt tud a zászlók alá hívni. A teokrácia és a diktatúra – szolíd jóléttel egybekötve – egyelőre még képes megbirkózni a belső ellentétekkel is. Ha viszont Irán meginog, a térségben az utolsó stabil hatalom is eltűnik. Iránban a teokratikus hatalom egyelőre képes erőt mutatni, azonban a belső közvélemény szemében egyre inkább veszít a hiteléből. A rezsim tartalékai kimerülőben vannak, az értelmiségi elit egyre inkább bizalmatlan vele szemben, ugyanakkor egy, a saját maga által kiprovokált nemzetközi konfrontációban ma már aligha számíthatna olyan tömegtámogatásra, mint az iraki háborúban.

Pakisztán politikai egységét mind jobban kikezdik a belső ellentétek. Főképp két régió csúszik ki lassan a központi hatalom ellenőrzése alól, az Afganisztánnal határos Észak-nyugati Határterületek és a törzsi területek, amelyek lakossága az afganisztáni alapnépességet is jelentő pastu, valamint az Iránnal határos Beludzsisztán. A déli, az Arab-tengerre néző Szind tartomány (s legnagyobb városa Karacsi) is mindinkább politikai tűzfészekké válik. Pakisztánban van az Afganisztánból részben kiszorult tálibok hatalmi központja is: a beludzsisztáni Kvettában (Quetta), illetve Karacsiban. Szemben Iránnal, amely erre még csak törekszik, Pakisztán tényleges küszöbállam, azaz saját (nemzetközileg nem engedélyezett) nukleáris ütőereje is van.

Afganisztán helyzete jól ismert. Jelenleg az is kérdéses, hogy 2014 után az ország irányítható marad‑e. Mindinkább valószínű, hogy az északi (alapvetően tádzsik kultúrájú, de üzbég, tádzsik és más etnikumok alkotta, városi és földműves) területek, valamint a déli, pastu többségű régiók szembenállása az országot ismét megbénítja majd, s az ország nyugati, síita többségű részei (központjuk Herát) véglegesen Irán befolyása alá kerülnek. Ez azonban aligha következik be egyik pillanatról a másikra. Úgyhogy az afgán állam, illetve a nemzetközi közösség számára még elegendő idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy ilyen széthullási folyamatot tompítson, esetleg feltartóztasson.

Ezek a folyamatok, amennyiben szerencsésen zajlanak le, egy olyan átrendeződést eredményezhetnek, amely Közép-Ázsiában az 1920‑as években zajlott le, azaz új, nemzeti államok létrejöttét. Szerencsétlenebb esetben azonban, s ez még valószínűbb, a káoszból csak az iszlamizáció jelent kiutat, s ez, Közép-Ázsián és a Kaukázuson át eléri Oroszországot is.

A jelen helyzetben éppen ezért az a legfontosabb, hogy a stabilitást a lehető legtovább igyekezzünk a térségben megtartani. Bár, szavakban, a nyugati (euroatlanti) szövetségi rendszer a felkelők oldalán áll, szemmel látható, hogy igazán komoly cselekvésre képtelen magát elszánni. Ennek oka kettős: egyrészt Oroszország, amely az Aszad rendszer fő támogatója, világosan érzékeltette, hogy egy ilyen akciót semmiképpen sem kíván támogatni, másrészt, a nyugati szövetségi rendszer sem tudja, kit és milyen feltételekkel lehetne helyzetbe hozni Szíriában. Ugyanakkor, az “arab tavasz” tapasztalatai azt mutatják, hogy e szavakban demokratikus mozgalmak nyertesei általában az iszlámista erők. Az is világos, hiszen a két éves belső háborúság ezt egyértelműen mutatja, hogy szemben Mubarak vagy Kadhafi rendszerével, a szíriai Baath-rezsim még most is rendelkezik elegendő belső tartalékokkal ahhoz, hogy harcát tovább folytathassa.

Éppen ezért, Szíriában nem a feszültség élezésére, hanem a tompítására kell törekedni. Irán esetén, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az ország egyszerre fenyegető és csillapító tényező a Közép- és Közel-Keleten. A régió legstabilabb hatalma, amelynek összeomlásával egy állam sem maradna a mai helyén, ugyanakkor – erejével és geopolitikai helyzetével visszaélve – nem csak Izrael, de az egész Közel-Kelet számára veszélyt is jelenthet.

A térségbe időközben már megjelent egy olyan játékos, amely formálisan sem tartja be a nemzetközi politika játékszabályait: ez az “Iszlám Állam”, amely fénykorában képes volt Irak és Szíria jelentős területeit kiszakítani a modern államiság keretei közül. Jelenlétével ugyanakkor kiprovokálta, hogy  a nagyhatalmak, Oroszország illetve az Egyesült Államok, ha nem is szövetségben, de párhuzamosan és egyeztetett módon lépjenek fel Szíriában. Ez az együttműködés Szíria jövőjére is kihathat.

A következő tényező az Európa felé megindult migrációs hullám. E jövevények egy része menekült, azonban jelentős tömegeik egyszerűen a jobb élet reményében indultak útnak a számukra a jólét fellegvárát jelentő Európa, azon belül pedig Németország felé. E hullámok mozgása kettős tünet együttest hozott a felszínre. Egyfelől, világossá vált, hogy Ázsia és Fekete-Afrika nagy területein végzetesen meggyengült az a posztkoloniális államiság, amely e tömegek életének kereteit lett volna hivatott biztosítani, másfelől kiderült, hogy a túlbürokratizált eurokrácia, illetve az EU egymással is rivalizáló nemzetállamai nem voltak képesek, s részben ma sem képesek e kihívásra adekvát válasszal szolgálni. Márpedig ezen körülmények fennmaradása esetén az Európai Unió, s annak szociális ellátórendszere, olyan mágnest jelent majd, amelynek szívóhatása erősebb lesz minden egyéb rendezési kísérletnél.

Biztonságpolitikai prognózis 2015-ig – könyv

A világ jövője – Biztonságpolitikai prognózis 2015-ig

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja (BHKK) egy igencsak hiánypótló biztonságpolitikai prognózist készített, amely feltérképezi mind a globális, mind a regionális trendeket arra vonatkozóan, hogy milyen biztonsági kockázatokkal szükséges számolnunk az elkövetkezendő években.

A tanulmánykötet letölthető erre a linkre kattintva.



Jurták és az EBESZ között

Szerző: Dobrovits Mihály



konyvajanloIdézet a tanulmányból: „Aki az iszlám oroszországi jelenlétével foglalkozik, óhatatlanul másképp kell, hogy lássa ezt a hatalmas országot azoknál, akik kutatásaikat főképp a moszkvai központi államhatalom működésére irányítják. Történeti képzeteinkben, melyeket az orosz politika önmagáról kifelé sugárzott képe is megerősít, Oroszország valamiféle végtelen, de mégis monolit tömbként tűnik fel, amelyet, bárha lassan és nehézkesen, de egyetlen központi akarat fog össze és irányít. A valóságban viszont a kifelé sugárzott kép ellenére Oroszország sosem volt monolit hatalom. Az ország történelmének kezdete óta régiók és nemzetiségek halmaza volt, melyek adott korok és helyzetek függvényében mindig rendelkeztek egyfajta saját, önálló élettel.” (45. l.) – A közhelyek kedvelőit Dobrovits páratlan színgazdagságú képpel lepi meg az általa vizsgált hatalmas térségről. Ebben a színvilágban még véletlenül sem a fekete-fehér (vagy ha tetszik: a vörös és a zöld) színek az uralkodóak. Ebből kifolyólag a kultúrharcot, a civilizációk összecsapását vizionálni kívánók számára akár éppenséggel zavaróak is lehetnek a szerző megállapításai. Történészként leírni, és nem le-írni akar, nem önmagát és szellemi környezetét akarja megismerni, hanem tárgyát. (Kende Tamás történész)

Biztonságpolitika a hétköznapokban

Szerző: dr. Deák Péter



Megjelent Deák Péter: Biztonságpolitika a hétköznapokban című könyve a Zrínyi Kiadó gondozásában. A könyv bemutatója a szerző részvételével a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubján, 2009. március 18-ikán 18 órakor lesz.

KONYV_biztpolahetA XXI. századi mindent átfogó méretű és viszonylag radikális geopolitikai átrendeződés új veszélyek és egyben anakronizmusok megjelenésével járt és jár. A hagyományos, XX. századi nagy háború valószínűtlensége, a konfliktusképek változása, a z új helyzetet jelző szeptember 11-i tragédia után a kihívások elleni lépések stratégiai kérdéssé alakultak. A világban a globalizáció nyomában megjelent új szakadások rajzolódtak ki, a világrégióknak újonnan kialakuló, a különböző civilizációk térségéhez formálódó határai jöttek létre, a vasfüggönyt nem lineárisan meghúzható választóvonalak váltották fel.

Igen tanulságos az írásokban végigkísérni, hogyan alakult, fejlődött a világ és benne Európa biztonsága, hogyan változott a biztonságnak nemcsak a helyzete, de fogalma is, és Európa országai, nemzetközi szervezetei hogyan reagáltak ezekre a változásokra.

Világosan kirajzolódik, hogy Magyarország miként lehet részese ezeknek a folyamatoknak, azaz hogyan kell (kellene) hazánknak kialakítania azokat a képességeket, amelyek lehetővé teszik saját érdekei védelmét és támogatását mind a NATO-ban, mind pedig az Európai Unióban. A kötet meggyőzően érvel amellett, hogy miért elemi érdeke Magyarországnak a provincialitáson való túllépés, az aktív bekapcsolódás a NATO és az Európai Unió politikájának alakításába és megvalósításába.

Deák Péter nagy ívű és élvezetesen szubjektív elemzést írt ebben a könyvében is, melyet ezúton is ajánlunk az érdeklődők figyelmébe.

A montenegrói csatlakozási tárgyalások megkezdése elé

Szerző: Ötvös Péter


2012 júniusában Montenegró várhatóan megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Ez az esemény jó apropót nyújt arra, hogy röviden áttekintsük az ország euroatlanti integrációs folyamatának eddigi legfontosabb állomásait, annak nemzetközi környezetét, azaz a nyugat-balkáni régió és Brüsszel közelmúltbeli és kurrens viszonyát, valamint Podgorica ezzel összefüggő, aktuális biztonságpolitikai kihívásait.

Az 1996-ig a Milosevics-rezsimhez hű montenegrói külpolitikában gyökeres változás vitt véghez Milo Djukanovics, aki azóta is alapvetően meghatározza a podgoricai politikai életet. Az ekkor Szerbiával még államszövetséget alkotó országot a következő években fokozatosan távolítva – a háborús bűnei miatt Európában szalonképtelen – Belgrádtól, hosszú távú célként az euroatlanti integrációt jelölte meg. A Belgrádtól független gazdaságpolitika kiépítését jelezte a német márka 1999. novemberi, majd az euró 2002-es bevezetése is. Bár 2003 elején Podgorica – külföldi, elsősorban Javier Solana nyomására – aláírta az ún. belgrádi egyezményt, amely Kis-Jugoszláviát Szerbia-Montenegró államszövetségére cserélte fel azzal a kitétellel, hogy az államalakulat három évig biztosan nem bomolhat fel, Djukanovics az európai integráció területén is külön úton járt.

Az EU-hoz történő csatlakozás megkerülhetetlen előszobájának számító stabilizációs és társulási megállapodással (Stabilisation and Association Agreement – SAA) kapcsolatos tárgyalások már 2005-ben megindultak. Az EU a szerb-montenegrói államszövetséghez idomulva az ún. twin-track approach elve alapján, mindkét tagállammal párhuzamosan, de külön kezdte meg az egyeztetéseket. Az ország népszavazás útján történt függetlenedése (2006. június 3-a) után a tárgyalások új lendületet vehettek, melynek eredményeképpen az SAA-tárgyalások 2007 márciusában lezárultak, a megállapodás pedig 2010 májusában életbe is lépett. Az Európai Tanács igen hamar, 2010. december 16-án döntött arról is, hogy az országnak hivatalos tagjelölti státuszt ad. Az integrációs folyamat akadálytalanul folytatódott tovább, amikor 2011. október 12-én az Európai Bizottság – éves bővítési jelentéscsomagjában – zöld utat adott a Montenegróval lefolytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. A montenegrói miniszterelnök 2011 júliusában 2019-re tette a teljes jogú tagság elérésének lehetséges dátumát.

Láthatjuk, hogy Podgorica nem csak a nyugat-balkáni térség többi államához képest, hanem a korábban csatlakozó államokhoz viszonyítva is igen gyorsan haladt az euroatlanti integráció útján. Ennek számos oka közül az egyik legfontosabb a montenegrói fél csatlakozás melletti szilárd elkötelezettsége. Ez a konszenzus igen erős a politikai szereplők körében – ennek jó példája, hogy az ellentmondásos megítélésű, korrupciós ügyekkel és a szervezett bűnözéssel is hírbe hozott Milo Djukanovics 2010 decemberében visszavonult a közélettől, nehogy akadályát képezze az ország további integrációjának (a háttérben ugyanakkor megtartva  befolyását az országot évtizedek óta irányító, domináns Szocialisták Demokrata Pártja (DPS), így pedig a teljes politikai élet felett. Ez a monolitikus pozícióban lévő párt által uralt politikai rendszer – a DPS vezetőinek minden igyekezete ellenére – a jövőben még kerékkötője lehet az EU által megkövetelt demokratikus normák teljesítésének.)

Meglehetősen erősnek mondható ugyanakkor a lakosság elkötelezettsége is az euroatlanti integráció mellett. Erre utal egy 2011-ben végzett közvélemény-kutatás, mely szerint a montenegróiak 75,1%-a véli úgy, hogy az állam függetlensége biztosítja a gyorsabb közeledést az Unióhoz.

Ám az integrációs folyamat gyorsaságának okait nem kereshetjük kizárólag Podgoricában, Brüsszel is számos okból érdekelt a balkáni állam bevonásában. A 2004-es csatlakozási hullám óta ugyanis az EU bővítési folyamata megtorpant. Ennek okai közül – a 2008-ban kezdődött gazdasági válság mellett, amely miatt az Unió kevesebb figyelmet tud fordítani a határain túlra – a legfontosabb az, hogy lényegében „elfogytak” az integrálható országok, az Unió elérte a huntingtoni értelemben vett nyugati civilizáció keleti határait. (A gyakran elavultnak és leegyszerűsítőnek tartott civilizációs paradigma használhatóságát bizonyos értelemben jól jelzi, hogy az azóta csatlakozott, javarészt ortodox keleti kultúrájú Románia és Bulgária felvételét igen sok kritika érte és éri, a Görögország okozta problémákat pedig felesleges részleteznünk. Bár a görög válság elsősorban gazdasági jellegű, és az EU több déli államát érinti, a krízis okai között felfedezhetjük az említett kulturális-civilizációs eltéréseket is.) A bővítés megtorpanásának egyetlen kivételét a „nyugati klubba” illeszkedő Horvátország jelenti, amely Montenegróhoz hasonló gyorsasággal jutott el a csatlakozási tárgyalások megkezdéséig.

Az Uniónak nemcsak a jelenlegi határain túl kezdődő kulturális szakadékkal kellene megküzdeni a bővítés folytatásához, hanem a Keleti Partnerség államaiban a demokratikus hagyományok hiányával, valamint a további bővítést erősen opponáló Oroszország fenyegető közelségével is. Az Unió délkeleti határainál, a Nyugat-Balkánon igen sokrétű és országonként jelentősen eltérő problémák teszik lehetetlenné valamiféle, az eddigi bővítési procedúrával szakító, a térséget egységben szemlélő és kezelő integrációs metódus bevezetését. Bosznia-Hercegovina ingatag államalakulatának összetartásáért, a daytoni rendszer konzerválásáért a nyugat küzd az etnikailag, vallásilag és még számtalan módon megosztott boszniai politikai aktorok centrifugális ereje ellenében. Szerbia csatlakozási folyamatát a háborús múlt, a koszovói kérdés megoldatlansága, valamint az igen erős integrációellenes politikai erők akadályozzák – annak ellenére is, hogy az ország 2012. március 1-jén elnyerte a hivatalos tagjelölti státuszt. Szkopje máig nem tudott megegyezni Athénnal az ország hivatalos nevéről. A vita, amely jelentősen hátráltatja a jogharmonizációt, annak ellenére sem ígér megoldást, hogy Görögországtól – jelenlegi válsághelyzetében – számos nemzetközi szereplő várta álláspontja mérséklését. Albániában pedig, annak ellenére, hogy a csatlakozás szükségessége kapcsán társadalmi konszenzus van, az igen elmaradott, törzsi jellegű társadalmi viszonyokra épült politikai rendszer teszi igen nehézkessé az integráció folytatását. A mindkét említett térségen kívül eső Törökország pedig az Arab Tavaszra reagáló külpolitikai irányváltásával világossá tette, hogy az EU-csatlakozás kérdése, mint prioritás, lekerült politikai napirendjéről.

Brüsszel tehát Podgorica segítségével próbálja meg életben tartani a bővítési folyamatot. Ennek látványos jele, hogy az EU a várakozások ellenére sem használta fel politikai nyomásgyakorlásra a csatlakozási tárgyalások időpontjának kitűzését, és azt hamar 2012 júniusában jelölte meg.

A montenegrói közvélemény Európai Unió melletti elkötelezettségét az is táplálja, hogy a függetlenség óta látványos gazdasági fejlődés indult meg az országban, és a lakosság a csatlakozástól a fellendülés és az életszínvonal-emelkedés egy újabb hullámát várja. Montenegró a Belgráddal történt szakítás után, kis gazdaságként nyitottnak mutatkozott a külföldi befektetésekre, melyek közül – az EU-s és a török tőkebeáramlás mellett – leginkább a látványos orosz gazdasági dominancia említendő. A montenegrói gazdaság a hirtelen növekedés hatására ugyanakkor számos anomáliával is küzd, melyek már rövidtávon is fenyegetést jelenthetnek a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődésére: ilyen a Montenegróban is „felfújt” ingatlanlufi, a kereskedelmi bankok túlzott mértékű hitelezése, valamint – mindennek köszönhetően – az ország gazdaságának szembeötlő érzékenysége a 2008-ban kitört válság hatásaira.

Bár a társadalom egy jelentős (kb. 30-40%-ot kitevő) része még mindig megvalósítható és megvalósítandó célnak látja az uniót Belgráddal, Brüsszel és Podgorica egyetért abban, hogy az Unióhoz történő csatlakozásnak nincs reális alternatívája. Ezt a politikai célt világosan megfogalmazza a 2008. november 27-én elfogadott új, montenegrói Nemzeti Biztonsági Stratégia, mely kimondja, hogy mivel az EU-csatlakozás Montenegró stratégiai prioritása, az ország külpolitikáját az Unió Közös Kül- és Biztonságpolitikájához, valamint az Európai Biztonsági és Védelmi Politikához igazítják.

Érdemes megjegyezni, hogy a Nemzeti Biztonsági Stratégia még az európai integrációnál is fontosabb célként kezeli a NATO-hoz történő csatlakozást – és teszi ezt annak ellenére, hogy a kutatások szerint a lakosság többsége elutasítja a szándékot. Érdekes, hogy a NATO-ellenesség Montenegróban nem a délszláv háborúból vagy 1999-ből örökölt attitűd, hiszen a trend csak 2006 után fordult meg; a lakosság többsége hat évvel ezelőtt még támogatta az atlanti integrációt. A felmérések eredményei mögött meghúzódó okokat csak találgathatjuk: 2006 és a függetlenség kikiáltása után a kis, nyitott gazdaságú ország lakossága körében minden bizonnyal megerősödött a katonai semlegesség koncepciója, melyet csak erősített a gyors gazdasági fejlődésbe és az életszínvonal növekedésébe vetett hit. A legújabb közvélemény-kutatások szerint azonban 2011. óta a NATO-csatlakozást támogatók száma, ha csak lassan és enyhén is, de emelkedni kezdett – igaz, az 50%-os arányt egyelőre nem érte el. Az utóbbi egy-másfél év trendjéhez köze lehet a gazdasági válságnak, valamint az általa előidézett általános gazdasági és politikai bizonytalanságnak is.

A Nemzeti Biztonsági Stratégia legérdekesebb részei mégis azok, amelyekről nem beszél, a dokumentum ugyanis igen árulkodó „csőlátást” mutat bizonyos kérdésekben. A Montenegróra veszélyt jelentő biztonságpolitikai tényezők között például egyáltalán nem említi a nyugat-balkáni régió instabilitását, amely valójában a legnyilvánvalóbb társadalmi, katonai és gazdasági fenyegetés az országra nézve – ehelyett a távoli Közel-Keletet, a Kaukázust és Észak-Afrikát emeli ki, mint a biztonságpolitikai kihívások gócpontjait. A stratégia mindemellett kizárólag külső fenyegetésként tekint a korrupcióra és a szervezett bűnözésre, mintha azok az országhatárokon belül nem is léteznének, holott a podgoricai kormány épp e két kérdésben kapta a legtöbb kritikát Brüsszeltől, és az Európai Unió épp itt várja a leggyökeresebb fordulatot a csatlakozási tárgyalások sikeres lefolytatásának feltételeként.

Az eddig töretlen integrációs folyamat ellenére jelen pillanatban igen nehéz megmondani, hogy a csatlakozás megvalósulhat-e, és amennyiben igen, milyen távlatban. A legjelentősebb faktor ugyanis, amely jelenleg Brüsszel és Podgorica közeledése ellen hat, egyben a legkiszámíthatatlanabb is. Az Európai Unió bővítési folyamatának jövője igen bizonytalan, és amennyiben az Unió gazdasági, valuta-, valamint szervezeti és működési válsága nyomán Európán belül kiéleződnek az északi és déli országok közötti ellentétek, Montenegró integrációja is meghiúsulhat.

2012. május 29.


Bakó Tamás: Ma is így döntenének – mérleg az önálló Montenegró létrejöttéről és fejlődéséről.  Európai Tükör 2011/6. pp. 68-79.

EU bets on Montenegro to keep enlargement alive. EurActiv, 2011. október 12.

Milosevics, Milena – Karabairisz, Aposztolisz: A mini crisis in Podgorica tells us much about Montenegrin politics. TransConflict, 2011. január 17.

Montenegro Defence Strategy, 2008

Morrison, Kenneth: Montenegro – assessing five years of independence. TransConflict, 2011. május 10.

Pámer Zoltán: A Nyugat-Balkán és az európai integráció. Magyar Tudomány CLXIII. pp. 432-441.

Radevics, Rajko: The new National Security Strategy of Montenegro is accession to NATO. Western Balkans Security Observer, 2009. január-március pp. 92-96.

Mission Al Jazeera

Szerző: Josh Rushing


Részletek (angolul)

The book titled Mission Al Jazeera was written by Josh Rushing, a former US. marine, who is currently a correspondent for Al Jazeera English.

KONYV_Josh_RushingAfter the US invaded Iraq, he was sent to a media center in Doha, Qatar, where he worked as a media officer. During his time in Qatar he worked with the correspondents of Al Jazeera, and learned about the culture and the political differences between the Arabic countries. He realised that the american citizens (and other people in world as well) misunderstood the situation in Iraq, due to the fact that they either had no or little knowledge about the Middle East and Iraq, or  they were listening to or reading reports of the war, that were objective, and didn’t show what kind of effect it had on the Iraqi people, or how they viewed a certain attack, because the US. soldiers were unwilling to cooperate with e.g.: the Al Jazeera correspondents. When he wanted to let other people know about this, he was silenced by the Pentagon, and eventually decided to leave the Marines, so that he could tell the truth about the situation in Iraq and that Al Jazeera isn’t just the mouthpiece of Al Qaeda and a terrorist station.

He shows the reader what really goes on at the offices of Al Jazeera,which is now trying to reach an international audience, by establishing Al Jazeera English in Washington.

Önrendelkezés vagy okkupáció. Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra

Pilis TV – felvétel


Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra
2014. májusi kül- és biztonságpolitikai klub

Vágatlan felvétel:

Civil szervezetek az európai biztonságért könyv

Saját kiadvány
Szerző: BHKKA


A Civil szervezetek az európai biztonságért könyv és az ehhez kapcsolódó dokumentumok a mai naptól elérhetőek a weboldalunkon.


Civil szervezetek az európai biztonságért könyv

Civil szervezetek az európai biztonságért összefoglalás

NGOS for the European security – Informative sheet 09.05.2011. ENG

Biztonságpolitikai prognózis 2015

Saját kiadvány
Szerző: BHKKA


A világ jövője – Biztonságpolitikai prognózis 2015-ig

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja (BHKK) egy igencsak hiánypótló biztonságpolitikai prognózist készített, amely feltérképezi mind a globális, mind a regionális trendeket arra vonatkozóan, hogy milyen biztonsági kockázatokkal szükséges számolnunk az elkövetkezendő években.

A tanulmánykötet letölthető erre a linkre kattintva.

Biztonságpolitikai és Honvédelmi
Kutatások Központja Alapívány

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja Alapítványt 1990 novemberében hozta létre néhány lelkes kutató, elméleti szakember azt tapasztalva, hogy a biztonságpolitika és a honvédelem területén intézményi vákuum keletkezett. Az intézmény fõ feladatai közé tartoznak a nemzetközi és hazai kutatások, szakmai konferenciák szervezése, szakmai tanácsadás biztosítása a hazai, valamint a nemzetközi biztonsági és védelmi kérdések területén.

Aktuális rendezvényeink

Törökország átmeneti szélárnyékban /Dobrovits Mihály/

Törökország dosszié 2016. július 16. A folyó év június 15‑ről 16‑ra virradó éjjel Törökországban lezajlott események egyáltalában nem voltak váratlanok. Akik csak minimálisan ismerik az országot, már rég számolhattak egy ilyen fordulat lehetőségével. Az, hogy a múlt... read more

Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions... read more

Legfrissebb híreink

Iran’s perspective in the South Caucasus

by Elvir Mammadov IIran’s international standing is currently under slow, but significant change due to the recently signed nuclear deal with the global powers group of “P5+1”. The South Caucasus region will be one of the primary influenced regions... read more

Armenian Referendum

By Elvir Mammadov A constitutional referendum held in Armenia on December 6, 2015, changed the country from semi-presidential system to a parliamentary republic with 63,5 % of majority votes as it was released by the Central Election Commission. The proposal consisted... read more