Törökország dosszié

Gyakorlatilag már a november 24‑én bekövetkezett török-orosz légtérincidens utáni órákban világossá vált, hogy Oroszország nem fogja válasz nélkül hagyni vadászgépe és egy pilótája pusztulását. A november 25‑én bejelentett súlyos, a török gazdasági életet alapjaiban megrázó szankciókhoz azóta újak csatlakoztak, s velük érkezik a január 1‑ével bevezetendő vízumkényszer is.

Az eseményekre már bekövetkeztükkor idegesen reagált az isztambuli tőzsde, s ez a hullám azóta is tart. Márpedig ez felettébb kockázatos egy olyan gazdaságban, ahol éppen a szerdán meghirdetett kormányprogram tartalmazza a már régóta ígért, s egyébként elkerülhetetlen gazdasági kiigazításokat. Mindezt csak néhány nappal november 18. után, amikor Ömer Çelik, az AKP szóvivője nemes egyszerűséggel meghaladottnak nyilvánította a török csatlakozási tárgyalások újraindítására tett EU (voltaképpen német) javaslatot. (Időközben az új kormány EU ügyekért felelős minisztere már józanabb hangot ütött meg.)

A november 25‑i kormányprogram egyébként tartalmazott más figyelemre méltó elemeket is, így az elnöki rendszer bevezetését. No mármost, ez a jelenlegi helyzetben valóban csak úgy lehetséges, ha az ellenzék egy része a kormány mögé áll. Időközben a nacionalista MHP ugyan bejelentette, hogy az Oroszországgal kapcsolatos válságban nem hagyja magára a kormányt, azonban alkotmánymódosításról nem beszélt.

Ami az incidens törökországi politikai utóéletét illeti, Erdoğan köztársasági elnök továbbra is kitart a maga keményvonalas álláspontja mellett. Bayburtban beszélve azt is felemlegette, hogy a maga részéről már az antalyai G-20 csúcson figyelmeztette orosz kollégáját, hogy “ne játsszon a tűzzel”. Megerősítette, hogy Törökország semmiképpen sem kér elnézést az incidens miatt. (Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter azért kifejezte sajnálkozását.) Az antalyai csúcson egyébként valóban Erdoğan vezette a török delegációt.  A jelenleg érvényes török alkotmány szerint Davutoğlu miniszterelnök tiszte lett volna ez a feladat. Ezzel szemben a kormányfő, akit még napi politikai felelősség terhel, már békülékenyebb hangot ütne meg.

Nem tűnik békülékenyebbnek az orosz fél sem. Egyelőre megteheti, mivel a keddi NATO‑csúcs olyan lagymatagon állt ki Törökország támogatása mellett, hogy az a török fél számára inkább presztízsveszteséget jelentett. Putyin így nem csak Erdoğan találkozási javaslatát utasította el – ez Erdoğan hozzáállása miatt érthető –, de egyúttal azt is jelezte, hogy ez volt az utolsó béka, amit Oroszország még hajlandó lenyelni. A legközelebbi esetnél Oroszország az Egyesült Államokkal és a többi Szíriában operáló NATO tagállammal éppúgy megszakítja a kommunikációt, ahogy azt a törökökkel már megtette. Kijelenthetjük, hogy ebből a szerencsétlen kalandból Putyin és Oroszország került ki erkölcsi győztesként.

Ami a szíriai eseményeket illeti, az orosz légierő most már tudatosan támadja a török határ mentét, azon belül is a kis türkmén határsávot. Így Törökország voltaképpen áldozatul dobta oda azt a kisebbséget, amelyet Szíriában meg akart volna védeni.

A török belpolitikai élet amúgy is zajlik. November 26‑án az egyik isztambuli bíróság “kémkedés” és “fegyveres terrorszervezet tagsága” vádjával elrendelte az egyik jól ismert török publicista, Can Dündar, a Cumhuriyet című napilap kiadóigazgatója és Erdem Gül, a lap ankarai tudósítója letartóztatását. Amint ismeretes, ez a lap tette közzé és dokumentálta, hogy a török titkosszolgálat olyan kamionokat kísért a szíriai határon, amelyek állítólag az Iszlám Állam számára szállítottak volna rakományt. A vizsgálat természetesen szinte azonnal megkezdődött, de a bírósági letartóztatás csak most következett be. Davutoğlu miniszterelnök, kihasználva a közhangulat fordulatát, még 24‑én bejelentette, hogy a kérdéses kamionok a szíriai türkmének számára vittek segélyt. Ezzel párhuzamosan a török államfő indulatosan utasította vissza azokat az orosz vádakat, miszerint Törökország csempészett olajat vásárolt volna az “Iszlám Állam” rablott készleteiből. Az orosz álláspont szerint az illegális vezetékhálózat éppen a türkmén terület alatt húzódik.

Lezárásul annyit mondhatunk, hogy Törökországban alighanem forró lesz a tél. Különösen a hegyes, és amúgy alpesi klímájú Kelet-Anatóliában.