Törökország dosszié

2016. július 16.

A folyó év június 15‑ről 16‑ra virradó éjjel Törökországban lezajlott események egyáltalában nem voltak váratlanok. Akik csak minimálisan ismerik az országot, már rég számolhattak egy ilyen fordulat lehetőségével. Az, hogy a múlt héten Erdoğan kormányzata újrakezdte, ezúttal két admirális és három ezredes letartóztatásával, a hadsereg tisztogatását, már-már figyelmeztető jelnek számított. Különösen, hogy az elnök az elmúlt hét folyamán már egyáltalán nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A törökországi közbeszéd illetve a közvélemény alakítói számára a Fethullah Gülen mozgalma és a tisztikar egyes körei közti kapcsolatok is nyílt titoknak számítottak. Kérdésesenek legfeljebb e kapcsolatok minősége és mélysége számított. A török sajtót követve az sem volt meglepő, hogy a lakosság, amely még most sem heverte ki teljesen az 1980. szeptember 12‑i katonai hatalomátvétel okozta lelki és mentális károkat, a jelenlegi kormányzati erőkhöz fűződő viszonyaitól függetlenül elriadva tekint egy esetleges újabb katonai beavatkozás lehetősége elé. Különösen, ha azt összefüggésbe lehet hozni Gülen mozgalmával.

Így a szombatra virradó hajnali eseményekről elmondható, hogy a puccs kudarcát a hihetetlenül kezdetleges, jószerivel a három évtizeddel ezelőtti viszonyokat szolgaian másoló tervezés, valamint az elnagyolt durva és értelmetlenül erőszakos fellépés mellett a török lakosságban többségének egy esetleges katonai beavatkozás kapcsán rutinszerűen megjelenő zsigeri ellenérzés okozta. Magyarán, az utcára vonulók egy jelentős része a katonák ellen és nem az AKP kormányzat mellett lépett fel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a török kormányzat elvesztette volna támogatóit. Éppen ellenkezőleg, szilárd támogatói háttere van, amely azonban kisebb annál, amelyre még hosszabb távú tervei megvalósításához szüksége lenne. (Ezért is hallatszottak olyan hangok, miszerint a kormányzat a szíriai menekültek gyorsított honosításával a saját bázisának növelésére törekszik.)

Ami magukat az eseményeket illeti, törökországi idő szerint, este negyed tízkor vonultak az utcára az első alakulatok. A katonák egy része később azt vallotta, kiképzési gyakorlatnak hitték az egészet. A puccsistáknak, akiket a török hivatalosságok szerint a szolgálati viszonyából felfüggesztett és ügyészségi vizsgálat alatt álló Muharrem Köse csendőrezredes vezetett, török idő szerint éjfélre sikerült bejelenteniük a hatalomátvételt. Ezt a török fegyveres erők (Türk Silahlı Kuvvetleri, TSK) honlapján adták hírül, illetve az állami rádió- és televízió társaság (TRT) adásában is beolvastatták közleményüket. A közleményt felolvasó bemondónő állítása szerint fegyverrel kényszerítették erre. Hivatalosan kijárási tilalmat is elrendeltek, ezt azonban nem tartotta be senki. Éppen ellenkezőleg. Erdoğan köztársasági elnök mobiltelefonon továbbított felhívására, illetve a müezzinek hívására százezrek lepték el az utakat. Lezárták a két isztambuli híd átkelő forgalmát és rövid időre körbevették az isztambuli Atatürk repülőteret. (A város Ázsiában fekvő másik repülőterét nem állították le.) Rövid időre megszakadt ugyan a mobil- és internethálózat is, azonban egy gyorsan helyreállt. Bár a parlament épülete súlyos bombatámadást szenvedett, a képviselők és a kormány a helyén maradt, a közigazgatást sem sikerült megbénítani. A készenléti rendőrség egységei viszont több helyen sikeresen verték vissza a katonákat. Binali Yıldırım miniszterelnök lényegében akadálytalanul jelentette be, hogy a zendülés ellenére a kormány továbbra is ura a helyzetnek.

Az államfőt már a zendülés kezdetén biztonságos helyre menekítette testőrezrede, s az éjszaka folyamán többször is helyt változtatott. A zendülőknek ugyan sikerült eltalálniuk a marmarisi szállodát, amelyet nem sokkal korábban hagyott el, de testi épsége egy pillanatig sem volt veszélyben. Ugyanakkor az elnöki palota, az Aksaray bombatámadást szenvedett a zendülés alatt a fővárosi légteret uraló puccsisták F-16-os gépétól.

Hulusi Akar tábornok, a török hadsereg vezérkari főnöke a hivatalos bejelentések szerint a puccsisták túsza volt, s innen csak a reggeli órákban szabadult. Addig, a hajnali óráktól kezdve, a kormánynak hűséget fogadó Ümit Dündar tábornok, az I. hadsereg vezérkari főnöke látta el a feladatkörét. A katonai vezetők zöme török idő szerint szombat hajnali két óra körül jelentette be, hogy nem a TSK áll az akció mögött. Azaz, még ha el is fogadjuk, hogy alacsony parancsnoki szintről induló zendülésről volt szó, a TSK vezetése lényegében órákon át kivárásra játszott.

Ennél korábban reagáltak a parlamenti ellenzék vezetői, akik Devlet Bahçelit, az ellenzéki MHP elnökét követve, szinte egy időben álltak ki a demokratikus hatalom és a törvényesen választott kormány mellett. A baloldalinak számító CHP és kurd bázisúnak tartott HDP ebben nem volt kivétel.

A török hivatalos közlemények szerint a puccsisták fő célja az volt, hogy elkerüljék a már korábban megindult vizsgálatok után rájuk váró felelősségre vonást. Nem volt tehát szó semmiféle szimbolikus cselekedetről vagy térfoglalásról. Az őket érintő vizsgálatok pedig éppen a Fethullah Gülen vezette szervezet és a “párhuzamos állam” hadseregbeli jelenlétével lenne kapcsolatos. Láthattuk, hogy az előző héten ebben az ügyben már léptek a török hatóságok. A következő hatósági lépésekre állítólag éppen 16‑án lehetett volna számítani, ez határozta meg a dátumot.

A török hatóságok helyi idő szerint hajnali háromkor vették vissza a kezdeményezést. Azóta 2839 magas rangú katonatisztet vettek őrizetbe, miközben többen helikopteren a szomszédos Görögországba menekültek. „Akadt” egy szökni készülő fregatt is, de ez időben visszatért a kocaeli haditengerészeti támaszpontra.

Ami a nemzetközi közvéleményt illeti, bár Kerry amerikai és Lavrov orosz külügyminiszter Törökország stabilitására és a törvényes rend fontosságára figyelmeztetve már korábban megszólaltak, a világpolitika meghatározó vezetői szintén hajnalban álltak ki Erdoğan mellett.

A letartóztatott tábornokok, főtisztek és tisztek létszámából, s abból hogy ezzel egész, az ország védelme szempontjából kulcsfontosságú alakulatok, pl. az Isztambult és a környező iparvidéket védő gölçüki (kocaeli) haditengerészeti támaszpont, az izmiri központú, NATO kötelékébe nem rendelt égei hadsereg, illetve az incirliki légi támaszpont fontos vezetőit távolították el, meglehetősen kérdésessé teszik a felelősségre vonástól való félelmükben zendülést provokáló beosztott tisztek vezette puccskísérlet történetét. A törökországi hivatalosságok vasárnapra már új vezetőt is „találtak” Akın Öztürk, a légierő volt főparancsnoka személyében. Egy ilyen fajsúlyú személyiség már szóba jöhető vezető lenne. A gond az, hogy a letartóztatott Akın Öztürk tábornok egy, a vezérkari főnöknek címzett üzenetében kijelentette, hogy feladatához híven az események kirobbanását követő rövid időn belül a vezérkari főnök tartózkodási helyére sietett, s vele együtt cselekedett.

Időközben a török hatóságok lényegében bezárták az incirliki légi támaszpontot, illetve letartóztatták azt az Erdal Öztürk hadseregtábornokot, az I. hadseregnek alárendelt, isztambuli állomáshelyű III. hadtest parancsnokát is, aki szombatra virradóra megkísérelte visszaparancsolni a zendülésben részt vevő katonákat.

Vasárnapra megkezdődött a tisztogatás az igazságügyben is. Összesen 2745 bíró és ügyész került letartóztatásba, köztük az alkotmánybíróság két, az államtanács (legfőbb közigazgatási bíróság) tíz tagja és a semmítőszék 140 tagja is.

Még sokat kell várnunk arra, hogy megismerjük az események minden részletét. Enélkül is bizton állíthatjuk azonban – a Török Köztársaság és hadserege történetében mindenképpen fordulópont a péntekről szombatra virradó éjszaka.