Biztonságpolitikai Klub

A transzatlanti szabadkereskedelmi, beruházási partnerség várható hatása az EU és az USA gazdasági helyzetére és a világ mai rendjére

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. június 18-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Aszimmetrikus a kölcsönös függés? A transzatlanti szabadkereskedelmi, beruházási partnerség várható hatása az EU és az USA gazdasági helyzetére és a világ mai rendjére”címmel.

Vendégeink: Dr. Becsey Zsolt, a Külügyminisztérium külgazdasági koordinátora  és Hum Julianna, EU szakértő
A beszélgetést vezeti Koós Anna

A rendezvényről készült videofelvétel itt megtekinthető.

Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. május 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Önrendelkezés vagy okkupáció. Ukrajna és Oroszország konfliktusának háttere, hatása az európai biztonságra” címmel.

Vendégeink:  Dr. Kemény László politológus, egyetemi tanár és Dr. Valki László professor emeritus,  ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék
A beszélgetést vezeti Koós Anna

A klubról készült video a youtube-on és a Pilis TV-ben.

A NATO 65 éve és 15 éve a NATO-ban

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. április 16-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A NATO 65 éve és 15 éve a NATO-ban” címmel.

Vendégeink:
Dr. Gyarmati István az International Centre for Democratic Transition elnöke és
Dr. Tálas Péter az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóközpont igazgatója

A beszélgetést vezeti Koós Anna

A szélsőjobb mozgalmak veszélye Magyarországon

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. március 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A szélsőjobb mozgalmak veszélye Magyarországon” címmel.

Vendégeink:
Dr. Póczik Szilveszter tudományos főmunkatárs – Országos Kriminológiai Intézet
Juhász Attila vezető elemző – Political Capital Institute

A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter

A radikális szélsőjobb mozgalmak veszélye Nyugat-Európában

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. február 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A radikális szélsőjobb mozgalmak veszélye Nyugat-Európában” címmel.

Vendégeink: Dérer Miklós történész, külpolitikai elemző és Juhász Attila vezető elemző, Political Capital Institute
A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter

A rendezvényről készült hangfelvétel letöltéséhez kattintson az alábbi hivatkozásra:
https://bhkka.hu/web-bhkka-letoltesek/bhkk_klub_2014_02_19.WMA

Tudósítás

A  témát Dérer Miklós vezette be, megkísérelt egy általánosan elfogadható definíciót adni a szélsőjobb fogalmára, bár nem tekintette egyszerű feladatnak. Rövid történelmi visszatekintés keretében fölvázolta  az európai szélsőjobb kialakulását és térnyerését, felsorolva sajátos és jellemző tulajdonságait. A nemzeti szocialista és a fasiszta pártok létrejöttét, terjedését az első világháború után kialakult viszonyok hatására vezette vissza. A közép- és kelet-európai országokban a háborús vereség, illetve a forradalmak jelentős szerepet játszottak, kiemelte a folyamatban a nacionalizmus szerepét – amit összefoglalóan etnicizmusnak nevezett, az antiszemitizmust, illetve a politikai rendszerre jellemző totalitárius berendezkedést, a képet Portugália, Spanyolország és több kelet-európai ország példájával árnyalta.

A korunkban megjelenő szélsőséges jobboldali pártok és mozgalmak  a nyugat-európai országokban a parlamenti demokratizmus keretei között maradtak – alapvető különbség a múlthoz képest –  mondta, ezen pártok egyike sem kívánja megváltoztatni a rendszert, az adott társadalmi problémákra adott válaszuk az iszlámellenesség, a bevándorlók elutasítása, az Európai Unió-ellenesség. Nyugaton az antiszemitizmus ezen pártok számára is jórészt elfogadhatatlan. Megemlítette Németország helyzetét, a társadalom hosszú ideje oly mértékben „szembenézett” a német múlttal, a nácizmus következményeivel, hogy ez a tény nagymértékben akadályozza az antiszemitizmus megnyilvánulását a politikai közvéleményben.  Egy hozzászóló annyiban finomította a képet, hogy a politikai korrektség általánossá válása a kisebb közösségekben is visszatartja a leplezetlen véleményt a kérdésben, de az tény, hogy a szélsőjobb elsősorban Kelet-Németországban ért el  sikert, ahol ez a történelmi „kibeszélés” elmaradt, az emlékeket lefojtották. Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője adatsorral  erősítette meg az állításokat, a nyugat-európai országokban országos sikert nem ért el szélsőjobb párt. Paradox módon viszont az Európai Unióban sokkal nagyobb mértékben reprezentálják magukat ezek a pártok. A magyarázat – mondta – erre a jelenségre, hogy az Európai Unió képviselőválasztáson való részvételi arány  egyre csökken, az EU is aggasztónak tartja a tendenciát,  viszont  a választók közül leginkább a szélsőjobb választói aktivizálódtak.  A szélsőjobb veszélyét – e tényeket figyelembe véve véleménye szerint nem szabad túlbecsülni, de alábecsülni sem. Mégis  fölmerült a kérdés, vajon a szélsőjobb pártjai befolyásának növekedése elvezethet-e az EU „parlamenti úton való” feloszlásáig., kiterjesztve a kérdést, egy polgári parlamentáris demokrácia lebontásáig.

Juhász Attila véleménye szerint azért nem valódi ez a veszély, mert a nyugat-európai szélsőjobb pártok programjában nem találunk a polgári demokrácia megdöntésére való törekvést, a korábban említett politikai célokhoz még hozzátette az antiglobalista, „retorikai” populizmust, ami egy párt kormányra kerülése után hosszabb-rövidebb idő alatt lelepleződik, hatalomvesztéshez, vagy éppen a párt széteséséhez vezetett vagy a párt a gyakorlati politikáját megváltoztatta. Példaként összehasonlította az egyes országokban működő szélsőjobb pártokat, Ausztriában a Szabadság párt egyrészt megbukott, másrészt kettévált. Hollandiában Geert Wilders vezette Szabadságpárt főleg bevándorlás és muszlimellenesség jegyében ért el sikereket, erőteljesebben az EU képviselőválasztáson, de nem kérdőjelezte meg a parlamenti demokrácia rendjét. A dilemma azért fennmarad: mi történhet, az EU ellenes politikájuk milyen veszélyt jelent az EU egységére. Ahogyan nem jelenik meg markánsan az antiszemitizmus ezen pártok retorikájában sem (esetleg éppen elutasítják), megjelent viszont egy számunkra érdekes vonás: a szélsőséges jobboldali oroszbarát pártok. A hozzászólók pontosítani akarták az állítást, kormányzati vagy pártkapcsolatok ápolása jelenti-e az oroszok iránti szimpátiát. Juhász Attila elmondta, hogy a Moszkvában rendezett több szélsőjobb találkozón kormányzati személyiségek és parlamenti politikusok is megjelentek. Dérer Miklós véleménye szerint az orosz politikai támogatás lehet egy „visszavágás” az EU „nyomulására”, revans a nyugat narancsos forradalmaknak nyújtott liberális segítségéért.

A vitában ismét előtérbe került a „szélsőjobb” fogalmának pontosítása vagy általánosítása, végül is politikailag leginkább elfogadhatónak bizonyult az a javaslat, hogy viszonyítási alap a polgári demokrácia, s a szélsőjobb politika az, ami erőszakkal / erőszakosan meg akarja változtatni a rendszert.  Jogi szempontból vizsgálva a problémát, hangzott egy hozzászólás, egy szélsőjobb párt választási győzelem birtokában, kormánytényezőként erőszakosan szűkítheti a demokráciát és ez még mindig törvényes, lásd Alaptörvény – szólt a párhuzam, a már említett német történelmi példa szerint pedig fel is számolhatja törvényesen, alapjaiban.  Más figyelmeztetett , az autoriter személyiség még nem jelent autoritárius rendszert.

Az este azzal zárult, a magyar szélsőjobbot és társadalmi veszélyességét március 19-én, a következő alkalommal erre fókuszálva fogjuk elemezni.

A Political Capital honlapján elérhetők a témában megjelent tanulmányok, jelentések.

(Koós Anna)

Az al-Qa’ida újjáéledése vagy a terrorizmus paradigmaváltása?

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2014. január 22-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Az al-Qa’ida újjáéledése vagy a terrorizmus paradigmaváltása?” címmel.

Vendégünk: Sógor Dániel arabista, ELTE
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Sógor Dániel személyes hangú rövid bevezető írása a témához:

Több mint három év után az „arab tavasz” eredményei mind jobban megkérdőjeleződnek. Pont azokat az országokét nem érte el, ahol talán a leginkább autokratikus volt a hatalomgyakorlás. Ahol volt valós hatalomátadás, ott az vagy katasztrófába torkollott –  mint Líbia esetében –, vagy teljes kudarcba – mint Tunéziában –, vagy olyan fokú csődbe, mely már a visszájára is fordult, mint Egyiptomban. Mégis nem ezek az igazán aggasztó események, hanem azok az országok, ahol ez az eseménysorozat a terrorizmus hihetetlen fokú elburjánzását hozta. S itt elsősorban Szíriáról hallunk, pedig beszélhetnénk Jemenről, vagy az újra fellángolóban lévő Irakról és Libanonról is. Ahogy a szír kormány ellen harcolókat körbeölelő romantikus miszticizmus – mely őket szabadságharcosoknak festette le – lassan tovaszáll, s egyre több terrorszervezet alakul a térségben, a média figyelmét megragadta a kérdés. Vajon a terrorizmus paradigmaváltás előtt áll? Átrendeződik a térség? Mi vár Szíriára, Irakra, Libanonra, a térségre, hol lesz ebben Irán, Szaúdi-Arábia, Törökország és a nagyhatalmak szerepe. Vajon az al-Qā’ida valóban átalakította a terrorizmus fogalmát, s most a szír válság kapcsán egy új korszak elébe nézünk? Elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Én eleve egy más koordinátarendszerben látom a terrorizmus kérdését. Először alapvetésnek, hogy értsük az állami szereplők hozzáállását bizonyos szervezetekkel szemben. Hatalmas különbség van felfogásban a vallási alapvetésű államok – mint amilyen Szaúd-Arábia, Katar, vagy Mursī idejében Egyiptom – és a nemzetben gondolkozó államok – mint Szíria, Törökország vagy Algéria – között. Az előbbi, bár praktikus szempontokat figyelembe vesz külkapcsolataiban, de amikor az olyan „asztal alatti” módszerekről van szó, mint fegyveres csoportok támogatása, akkor az elsődleges szűrő, vajon a támogatandó csoport vallási-ideológiai szempontból Istennek tetsző vagy nem. Pusztán a példa kedvéért, ma Rijád támogatja a Muszlim Testvériséget, s a Ḥamāst is, amikor az Szíriát, vagy Egyiptom mai vezetését támadja, mert  ideológiai és pragmatikus céljaiknak is megfelel. De egy Ḥamās–Izrael konfliktus esetében már óvatosabbak, mert a Ḥamās nyílt támogatása sérti a létfontosságú szövetségessel, az USA-val való kapcsolatot, és az Izraellel fennálló nem hivatalos jó viszonyt is. Elég itt csak azokat a sajtóhíreket említeni, hogy Szaúd-Arábia az Öböl-államokkal és Izraellel készül közös védelmi rendszert építeni Iránnal szemben. De ugyanúgy lehet gondolni arra, hogy Katar milyen élénken vett részt az előző izraeli parlamenti választási csatározásban. Ugyanakkor a Ḥamās nyílt elutasítása ideológiai okból vállalhatatlan.

Vagyis az, hogy számukra mi terrorista, az egy összetett kérdés. Mindenki terrorista, akár állami szereplők is, akik az ő Isten képükkel ellentétesek, míg igazolhatóak, akik az ő Isten képük szerint helyes úton járnak, még ha a mi felfogásuk szerint egyértelműen terroristák is. Ezek közül van, amit hajlandóak a külkapcsolataik érdekében terroristának nevezni, de ez nem jelenti, hogy ne lennének készek akár támogatni őket. Így vagy úgy. Az Al-Jazeerán például a Szíriában a kormány ellen harcoló csoportok a mai napig dzsihádisták. Vagyis nem terroristák, hanem végső soron Isten parancsának engedelmeskednek. Az másik csoport, vagyis a nemzetben gondolkozó államok – erről például a mostani szír elnök is beszélt egyszer a mostani válság előtt – nagy különbséget tesznek ellenállási és terrorista csoportok között. Ideológiától függetlenül. Vagyis a példa kedvéért Szíriából nézve – főként a válság előtt – a Hamās is vállalható és a Hizb Allah is, pedig két erősen eltérő szervezet. Vállalhatóak, hiszen mind a kettő a hazája felszabadításáért, az általa képviselt nemzet jogaiért küzd. Innen nézve, rajtuk esett a sérelem, aminek a kijavításáért küzdenek. A Ḥamās a palesztin népért és egy független Palesztin Államért, míg a Hizb Allah Libanon felszabadításáért. Ugyanígy vállalható a PKK is, vagy Algériának a Polisário. De ezeket ugyanúgy praktikus okokból csak addig és akkor támogatják, amíg az ütőkártya az ő kezükben, de nem, ha az gondot jelent. Ezt a felfogást azért kell megérteni, mert amit mi terrorista alatt értünk sokszor, azt ők nem is értik, hogy miért gond. Damaszkuszban sokszor őszintén nem is értik, hogy hol van azzal a hiba, amikor a Hizb Allah fel akarja szabadítani Libanon minden részért az izraeli megszállás alól, s minthogy Libanonhoz minden szempontból nagyon közel állnak, támogatják őket. Ugyanakkor azt nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ez a praktikus válogatás nyugaton is sokszor megvan. Mert a Nyugat is „felkelőknek” és „szabadságharcosoknak” nevezte a líbiai kormányt megdöntő csoportokat, pedig sem ideológiában, sem kinézetben, sem módszerekben semmi különbség köztük és az al-Qā’ida közt. Vagy a Muğāhidīn-e Halk Iránban eddig terrorszervezet volt a Nyugat szerint is, ám bő egy éve az USA levette őket a terrorszervezetek listájáról.

A terrorszervezet kérdésében a paradigmaváltás szerintem nem a szír válsággal jött el, hanem most vált láthatóvá sok olyan dolog, amiről eddig is beszéltünk. Mert a mostani szír válság kész állatorvosi ló. Minden szimptómát produkál. Az al-Qā’ida teljesen sajátságos, elüt minden korábbi és azóta megismert „hagyományos” fegyveres csoporttól. S most hagy használjam a fegyveres csoport kifejezést, hogy a fentiek fényében megkerüljem ezt a terrorista/nem-terrorista problémakört. Az al-Qāidának közkeletű értelmezésével sosem értettem egyet. Az ugyanis 4 kirívó ponton unikális.

1)     Név. Minden szervezetnek a térségben vagy rendkívül egyszerű, vagy nagyon hosszú és cirkalmas neve van, de egyértelműen kiolvasható belőle a szervezet célja. Hizb Allah, Isten pártja. Világos üzenet. Ma Szíriában a Da’aš, azaz az Iszlám Állam Irakban és Nagy-Szíriában hosszú és cirádás nevének is világos az üzenete. Világos, hogy hol, világos, hogy harcolunk, nem ismerünk el jelenlegi államokat, és a megfogalmazásból egyértelműen kiderül, a Daas szunni szervezet. Sőt, hogy nem kötődnek semmilyen etnikumhoz sem igazán, hiszen a név csak a helyet mondja meg, nem a népet. Ez akár egy ügyön belül is megfigyelhető. A Fatah jelentése Palesztina Felszabadításának Szervezete, míg a Ḥamāsé Iszlám Ellenállási Szervezet. Vagyis míg az első a népre teszi a hangsúlyt, s szót sem ejt vallásról – nem is lévén vallási szervezet – addig a második számára a hit a döntő, s az etnikum meg sem jelenik. Mindez egyáltalán nem véletlen, a nevek a Közel-Keleten világos programokat jelentenek. Ám az al-Qā’ida mit jelent? Magyarul Alap, Talapzat, Alapszabály. Szinte kizárólag nyelvtanilag, építészetileg használt fogalom. Mit árul el ez a név? Igazán semmit. Ez nekünk talán nem jelentős, de pont ez a meg nem fogalmazottság engedi meg azt, hogy arra húzza rá magát a szervezet, amire neki tetszik.

2)     Az etnikum. Minden korábbi szervezet, még ha fogadott is a soraiba másokat, alapvetően egy etnikumra, egy terület népességére koncentrált. S sokszor még abban is szelektált. A Hizb Allah magja síi libanoniakból áll. Akármennyi szír, iráni, jemeni segítse is őket, a döntő mag azonos. A Ḥamās szunni palesztinokból áll, a Polisário nyugat-szaharaiakból, és így tovább. Az al-Qā’ida? Nincs mag etnikum. Elvben mindenki szunni, de van ebben minden. Arab, török, kaukázusi, indonéz, szomáli, minden. Nincs igazán mag. S ez abban is megjelenik, hogy a többiekkel ellentétben nincs sem mag állomány, sem magterület. S ahol működnek, sem igazán ők működnek, hanem „alvállalkozókat” hoznak létre. Anno Afganisztánban a Talibán –  akik döntően szunni pastuk, vagyis igazolják a korábbi képletet –, ma Szíriában a Nusra Front – akik szunni szírek, irakiak, líbiaiak, vagyis az „arab tavasz” gyermekei – avagy a Da’aš.

3)     Cél. Minden eddigi szervezetnek, ahogy az újaknak is, van egy kimondott céljuk. Egy pont, ahol elvben lejár a mandátumuk. Lett légyen az bármilyen elvi, de van egy hivatalos végcél. De az al-Qā’idának nincs. A Hizb Allah azt mondja, hogy ha majd az utolsó négyzetmillimétert is felszabadítja Libanonból, és biztonságban lesznek Izraeltől, akkor leteszik a fegyvert. A Ḥamās is azt mondja, ha Izraelt felszámolták, akkor leteszik a fegyvert. Ez mikor lesz? Szinte biztosan soha, de van elvi cél. S pont ezen az alapon már voltak ilyen szervezetek, amik megszűntek, mert lejárt a mandátumuk. De hol van az a pont, amikor az al-Qā’ida elégedett lesz? Nincs ilyen. Akkor mi a cél? Vagy egyáltalán? Vagy ez csak egy l’art pour l’art szervezet?

4)     Izrael. Ez talán a legkényesebb kérdés, s az egyik legfurcsább anomália, de mindenképpen olyan pont, ami lázban tartja a Közel-Kelet utcáit, s bizony nem kevés összeesküvés elmélet alapja. A szűken vett területen minden szervezet legalább a mihez tartás végett tett valamit Izrael ellen, vagy legalább megfogalmazta mi a viszonya Izraelhez. Ez a szervezet, ami elvben elért New Yorkig, ami robbantott Londonban, Madridban, kezében volt Szomália, Afganisztán, fél Irak, háborút hirdetett Szíriában és néha még Szaúd-Arábiában is, semmit sem tett Izrael ellen. Pedig mint vallási fundamentalista szervezet, az amúgy nagyon nem népszerű Izrael ellen harcolva végtelen népszerű lehetne. De érdekes módon eddig még csak muszlim országokat döntött romba. Afganisztán, Irak, Líbia, Szomália. S mindezt még csak kimondott cél érdekében sem cselekedve. Akkor megint csak felmerül a cél kérdése, s hogy miért is küzd ez a szervezet.

Mindebből mi következik? Egyrészt az, hogy az al-Qā’ida alatt ma sem tudjuk mit kell érteni, de kiválóan felhasználható valami. Úgy működik, mint egy biológiai fegyver. Ha egy államot el akarnak pusztítani, vagy meg akarnak szorongatni, akkor ez helyi szervezetet, „alvállalkozót” hoz létre, majd dzsihádot hirdet, annak támogatására. A helyi harcosok ismertek lesznek, de mögötte az igazi szervezők nem avatkoznak bele a harcokba közvetlenül. S az továbbra is kérdés, hogy magát az al-Qā’idát ki támogatja. Ez akkor azt jelenti, hogy a helyi szinten harcolók azoknak dolgoznak, akik valójában hasznot húznak a tevékenységükből? Esetünkben, amikor a szír válság igazi nyertesei semmiképpen sem a szír emberek, hanem Törökország, Szaúdi-Arábia, Izrael és Amerika, akkor a fegyveresek értük küzdenek? Igen és nem. A láncolat ugyanis nagyon hosszú, sokszintű. A helyi milíciák mögött, amelyek valóban küzdenek, ott vannak azok a szervezetek, amelyeket ismerünk. A Nusra Front, a Da’aš, az Iszlám Front, vagy a Szabad Szír Hadsereg. Ezek a szélsőséges szervezetek azonban szinte mind gyűjtőszervezetek. Van, vagy volt, magállományuk, de rengeteg milíciát fognak össze. Mögöttük az al-Qā’ida. Mögöttük szponzorok. Mögöttük a Perzsa-öböl államai, állami vagy magán szinten. Mögöttük az USA. Vagyis a fronton kint harcoló nem is tudja, ki van a lánc végén, s ő általában tényleg elhiszi azt, amit mond, s a valóságban fel sem méri, hogy kinek a valós érdekében harcol.

Vagyis magával az al-Qā’idával történt egy paradigmaváltás. Az addigi fegyveres nem állami szervezetek egy meghatározott etnikai-ideológiai csoportot fogtak össze egy jól körülhatárolható cél érdekében. Voltak, amelyek megsemmisültek, mint a Fekete Szeptember. Voltak, amelyek belátták, hogy messze a cél, így adaptálódtak, részint a felszín alól felköltöztek és megtanultak részben konform módon is élni. Mint a Ḥamās, vagy a Hizb Allah, hisz mindkettő elkezdett politizálni és szavazásokon részt venni. S voltak, amelyek célt érve vesztettek cél, s kezdtek lehanyatlani. Mint a Talibán. Az al-Qā’ida azonban ma úgy működik, mint egy – optimistán tekintve – öbölbeli, – pesszimistán nézve – nyugati biológiai fegyver. Bevetik, az létrehozza helyi arcát, vagy arcait szponzorok tekintetében, s aláássák azt az államot, ahol felhasználják. Akkor is romba tudnak dönteni egy államot, ha nem érnek célt. Az adott államot el is hiteltelenítik, gazdasági csődbe viszik. Arról az országról – kiváltképp ha ehhez a kellő médiaháttér adott – olyan kép ég bele a köztudatba, mely után a helyi kormány már bármit mondhat, nem lesz nemzetközi tekintélye. Ha nagyon befeketítik, elfogadható lesz ellene egy katonai beavatkozás, de ha a hiteltelenítés kevésbé sikeres, akkor is jogosnak tűnik, hogy a nemzetközi közösség rendezze jövőjét. Mintha csak egy magatehetetlen bábu lenne, s mintha a nemzetközi közösség bírna olyan hitellel, ami feljogosítja egy ilyen rendezésre. Minderre az „Arab Tavasz” bőven szolgáltatott példát, mind Líbiában, mind Jemenben vagy Szíriában.

Még ha ez így vadnak is hangzik, az tény, hogy ezek mögött a ma Szíriában működő szervezetek mögött – amikor elismerik nyíltan kapcsolatukat az al-Qā’idával – világosan kitapintható az öbölbeli, főként a szaúdi szponzoráció és irányítás. S így sok minden érthető válik. Az egész „Arab Tavasz” olyan országokat alakított át, vagy ásott alá, amiből az Öböl-államoknak haszna volt. Tunézia csak tesztalany volt, de a többi mind hasznos lánc volt. Vajon nem érdekes-e, hogy egy hullám, ami elvben az autokratikus rendszerek ellen küzdött, pont Szaúd-Arábiát nem érintette? Pedig annál autokratikusabbat nehéz találni. Ma, amikor Irán, és Oroszország megállítja a szír válságot, s segít Szíriának a talpára állni, akkor megpróbálják más oldalról kibontani a csomót. A szír államra már nem lehet nagyobb nyomást gyakorolni. A sok kis milícia mellett van három „alvállalkozó” is, amik már egymást is ölik. Nincs sok teteje többet csinálni. Hát megpróbálták a Szíriát támogató Hizb Alláht Libanonban aláásni az ottani robbantásokkal és milíciákkal. Ez eddig nem sikerült. Irak ma szintén nagyon támogatja Damaszkuszt. Ezért próbálják most felgyújtani Irakot is megint. Itt is kezd ez a visszájára fordulni. Ahogy én látom a volgográdi robbantás egy elkeseredett lépés volt ebben a láncban, hogy Oroszország figyelmét a Kaukázus felgyújtásával és a szocsi olimpia megzavarásával elvonják. Ez sem tűnik valószínűnek.

Irán és Törökország kérdése szintén fontos. Törökország az egyszerűbb. A mostani török kormány egy Muszlim Testvériség csoport. Kimondva kimondatlanul az. 2011-ig gazdaságilag jól terjeszkedtek a térségben, majd jött az „Arab Tavasz”, amiből ők hatalmasat profitáltak. Szíriánál haboztak, hiszen jó volt a gazdasági kapcsolat. De nagyobb profitot láttak a szír kormány bedöntésében és eleve nem hitték, hogy Damaszkusz kibírja a nyomást. Líbia után ez a számítás nem is volt alaptalan. Ahogy aztán Szíria állta a pofonokat, megkezdték támogatni a fegyveres csoportokat. Ha akkor egy év után Szíria bedől, az óriási gazdasági hasznot jelentett volna. De morálisat is, hiszen mélyen szunni muszlim csoportokat segítettek volna hatalomra, amiből nagy lett volna az országon belüli politikai profit. De már annyi a radikális fegyveres csoport a szír-török határ török oldalán is, hogy az már komoly veszély. Pláne, ha Szíria talpra áll, mert akkor azok új célpontot fognak keresni. Ez amúgy Európára is igaz, mert ha ott véget ér az őrület, akkor mindazok, akik Európából indultak útnak, vissza fognak jönni. Ezt már kezdik fel is ismerni. Példának okáért a brit kormány meg akarja vonni mindazok állampolgárságát, akik Szíriában harcoltak. Nem véletlenül. Pedig elvben a brit kormány a szír kormány ellenében ezeket a fegyveres csoportokat támogatja. Azzal hogy ma Libanon, Szíria, Irak és Irán nagyon egymásra talál a fegyveresek ellenében Törökország elől elzáródik a keleti kapu. Ezzel pedig épp az a kétpillérű – EU és a Kelet – kül- és gazdaságpolitika kerül zárójelbe, mely a mostani kormányzat komoly gazdasági sikereinek egyik kulcsa volt Vagyis váltani kényszerülnek. Vannak arról már arab sajtó hírek is, hogy az asztal alatt már most kialakult a titkosszolgálati együttműködés Szíria és Törökország közt a milíciák ellen. De még ha így is van, politikailag nagyon nehéz idők várnak a törökökre, ahogy ez a keleti kapu bezáródik, és az új egyiptomi vezetéssel sem tudnak mit kezdeni.

Irán jelenleg még szenved gazdasági bajaitól, de a választások óta egy elfogadhatóbb arca van a Nyugat felé. Nyit az atomkérdésben is, így van gazdasági és politikai mozgástere is. S mi több, támogatva Libanont, Szíriát és Irakot kiváló szövetségesekre talál, s Szaúdi rovására hatalmasra nő a befolyása. Itt utalnék arra, amikor John Kerry 2014. január 5-én bejelentette, hogy az irakiak terror elleni harcát al-Anbār tartományban belügynek tekinti, ám Irán felajánlotta segítségét. Ennek jegyében fegyvert és szakértőket ajánlott Irán Bagdadnak. Vagyis amikor az általa kreált iraki vezetést végül az amerikai vezetés cserbenhagyja, akkor Irán kész kitölteni a hatalmi vákuumot. Ott, ahol gazdaságilag már így is jól berendezkedett. A mostani szír, és azzal összefüggésben lévő regionális válságban a „hagyományos” fegyveres szervezeteket vagy az állami szereplők teszik okafogyottá, vagy az al-Qā’ida fiókszervezetei. Valóban egy radikálisan átalakuló Közel-Kelet előtt állunk, de fontos megértenünk a szereplőket és a folyamatokat, hogy megértsük az irányokat. Ebben a kontextusban pedig, amikor a terrorizmusnak döntő szerepe van az átalakulásban, döntő fontosságú kérdés, hogy mi is az al-Qā’ida, illetve a többi, ” hagyományos” fegyveres szervezet.

Képek

The Center for Security and Defense Studies Foundation invites you to the event
Priorities of the American Security Policy
our honorary guest Mr. Andre Goodfriend, Chargé d’Affaires a.i. U.S. Embassy in Budapest
Moderator: Ambassador (ret.) Ferenc Bösenbacher, Director for International Relations of CSDSF

at 6 p.m. on  November 20, 2013
at Pallas Páholy Budapest V. Alkotmány utca 15.

Letölthető tudósítás a rendezvényről angol nyelven

M. André Goodfriend 2013 augusztusa óta tölti be a követtanácsosi posztot. Ezt megelőzően 2009 augusztusától Damaszkuszban, Szíriában főkonzulként szolgált az Amerikai Nagykövetségen, míg annak működését 2012 februárjában fel nem függesztették.

Goodfriend követtanácsos az Egyesült Államok külügyi szolgálatának főtisztviselője, minisztertanácsos rangban. Külügyminisztériumi karrierjét 1987-ben kezdte, amikor alkonzulként és politikai munkatársként dolgozott Tel Avivban, Izraelben 1990 júliusáig. 1991 és 1993 között alkonzul volt New Delhiben, Indiában, majd 1994-től 1997-ig konzul Moszkvában, Oroszországban. 1997-től 2002-ig Washington, D.C-ben a Nemzetközi Szervezetek Irodájánál konfliktus megelőzési stratégiák kidolgozásán dolgozott, majd a Konzuli Ügyek osztályán belül új technológiák kifejlesztéséért volt felelős. 2002 és 2004 között regionális konzulként Afrika 15 országának konzulátusait segítette szakmai tanácsokkal, irányelvekkel.

2004 és 2008 között konzulként szolgált a londoni Amerikai Nagykövetségen az amerikai állampolgárok osztályán.

2012-ben az Egyesült Államok Külügyminisztériuma M. André Goodfriend kiemelkedő külszolgálati tevékenységét a nagy jelentőségű Mary Ryan kitüntetéssel ismerte el.

M. André Goodfriend Kaliforniában született és Arizonában nevelkedett. Miután főiskolai diplomát szerzett az Arizonai egyetemen filozófia, klasszikus görög nyelv, francia nyelv és rádió-televízió tárgyakból, mesterfokozatot szerzett kommunikáció szakon a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Ezt követően doktori kutatásokat folytatott Londonban az új média kormányzati használatának témakörében.

Goodfriend úr tanult magyarul, héberül, franciául, görögül (klasszikus és modern), spanyolul, hindiül, arabul és jiddisül.

Nős, felesége Frances Goodfriend, és három felnőtt fiúgyermek édesapja.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2013. október 15-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Németország „választás után és választás előtt” – A CDU és az SPD kül- és biztonságpolitikai prioritásai”címmel.

Vendégünk: Bóta Zsolt korábbi berlini követ, osztályvezető Külügyminisztérium I. Európai Főosztály
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült TV felvétel megtekinthető itt.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét  2013. június 11-én (kedden)18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V.  Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Civilek Afganisztánról – A magyar tartományi újjáépítési csoport és a civil kapcsolatok”címmel.

Vendégünk: dr. Nyerki József nagykövet, a PRT civil képviselője, dr. Obaidi Subhanullah, Ladányi Éva szakmai főtanácsadó (EMMI), Ali Mohammad Samay (afgán egyetemi hallgató, EMMI ösztöndíjas), Bálint Gábor fejlesztési tanácsadó, Ökumenikus Segélyszervezet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letöltéséhez kattintson az alábbi hivatkozásra:
https://bhkka.hu/web-bhkka-letoltesek/2013_06_11_hangfelvetel.WMA

Letölthető tájékoztató:
Magyarország Baghlanban. A magyar tartományi újjáépítési csoport, 2006-2013

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2013. április 16-án (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Hagyományos katonai erő a kibertérben? – A kiberháborús fenyegetés a világban. A NATO kibervédelmi kézikönyve az informatikai hadviselésről” címmel.

Vendégünk: dr. Krasznay Csaba,  a HP informatikai biztonsági szakértője és Varga-Perke Bálint hacker
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült tudósítást elolvashatja az alábbi linken:
http://www.honvedelem.hu/cikk/37601_kiberter_csatater

Vagy letöltheti ide kattintva!

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2013. március 12-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A terrorizmus új arcai” címmel.

Vendégünk: Kis-Benedek József egyetemi docens
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült tudósítást itt letölthető.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2013. február 12-én (kedden) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Lehet Mali az új Afganisztán? – Az intervenció háttere, okok, előzmények” címmel.

Vendégünk: dr. habil. Benkes Mihály docens, ELTE TáTK és dr. Besenyő János őrnagy, MH Geonformációs Szolgálat
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A Pallas kül- és biztonságpolitikai klub februári rendezvényén elhangzottakat a BHKK gyakornoka, Takács Krisztina foglalta össze.
Tudósítása itt letölthető.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:
https://bhkka.hu/web-bhkka-letoltesek/bhkka_2013_02_12.WMA

dr. Besenyő János – az előadáson levetített prezentáció letöltése

dr. Besenyő János alezredes – Háború Európa előterében: A Mali krízis

Válogatás dr. habil. Benkes Mihály prof. publikációiból

Benkes Mihály – Az afrikai államiság természete és a nemzetközi rendszer

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2012. november 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Politikatörténeti Intézetben – Bp. V. Alkotmány utca 2. III. em. 305. (Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca sarok), „Az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszaka – az I. (leszerelési) Bizottság kiemelkedő határozatai,döntései” címmel.

Vendégünk: Körömi Judit – a külügyminiszter fegyverzetkorlátozási, leszerelési és non-proliferációs különleges képviselője, a magyar küldöttség  tagja
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:
https://bhkka.hu/web-bhkka-letoltesek/BHKKA20121121.WMA

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét 2012. október 17-én (szerdán) 18 órakor tartja a Politikatörténeti Intézetben – Bp. V. Alkotmány utca 2. III. em. 305. (Kossuth Lajos tér – Alkotmány utca sarok), „Regionális és bilaterális együttműködés – Románia külpolitikai irányai” címmel.

Vendégünk: Alexandru Victor Micula – rendkívüli és meghatalmazott nagykövet
A beszélgetést vezeti Bösenbacher Ferenc.

Kétoldalú kapcsolatok és regionális kooperáció – a román külpolitika két legfőbb pillére

A BHKK októberben új helyszínen, a Politikatörténeti Intézet Alkotmány utcai székházában tartotta szokásos vitaestjét, melyen ezúttal Victor Miculát, Románia magyarországi nagykövetét látta vendégül, aki a Magyarország és Románia közötti regionális kooperációról, mint a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb sarokkövéről beszélt. Mint elmondta, a Románia és Magyarország közötti regionális együttműködés kezdetei a 90-es évek elejéig nyúlnak vissza. Az azóta eltelt időszakban Románia alapvető külpolitikai céljai az euroatlanti integráció, valamint egy hatékony regionális kooperáció kialakítása voltak. A számos kérdésben hasonló célok által vezérelt Magyarország végül 2002. november 29-én hivatalosan is stratégiai partnerségi megállapodást kötött keleti szomszédjával, mely értelmében a két ország elkötelezte magát többek közt a kereskedelmi, védelmi és rendészeti kérdések terén kialakítandó folyamatos konzultáció mellett. Ennek eredményeként, a megállapodást követően a két ország vezetői számára 12 találkozó és 23 hivatalos látogatás során nyílt lehetőség az együttműködés továbbfejlesztésére.

A két ország közötti kooperáció legfontosabb területeként a nagykövet a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztését jelölte meg. Az elmúlt évben Románia Magyarország második legnagyobb regionális piaca volt. A cél, mint mondta egy minél kiegyensúlyozottabb külkereskedelmi mérleg elérése mindkét ország viszonylatában.

A védelempolitika terén elért legfontosabb közös eredmények említésekor kiemelte az 1994-ben felállított Magyar-Román Közös Békefenntartó Zászlóalj, valamint az árvízvédelmi feladatok ellátására létrehozott román-szlovák-ukrán-magyar „Tisza” Többnemzeti Műszaki Zászlóalj sikeres működését.

A rendészeti vonatkozású közös projektekre kitérve az évente jelentős számú román turista által látogatott Gyula és Hajdúszoboszló városában meghonosodott gyakorlatra hívta fel a figyelmet, ahol a magyar rendőrök román kollégáikkal közösen járőrözve segítik egymás munkáját.

A rendészeti vonatkozáson túl a határ menti területek közötti kooperációnak ugyanakkor számos más dimenziója is létezik, amik közül a nagykövet a határhoz közeli román és magyar kórházak specializációját célzó terveket, valamint a Debrecen és Nagyvárad között elterülő régió infrastrukturális fejlesztéseit hangsúlyozta, melyek a remények szerint hozzájárulnak majd a térség gazdasági mutatóinak javulásához a határ mindkét oldalán.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2012. szeptember 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Törökország és Irán – regionális szerepváltók?” címmel.

Vendégünk: N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató és Dobrovits Mihály külső munkatárs Magyar Külügyi Intézet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A rendezvényről készült hangfelvétel letölthető az alábbi linken:
https://bhkka.hu/web-bhkka-letoltesek/BHKKA_2012_09_19_klub.WMA

Tudósítás

Törökország és Irán – regionális szerepváltók?

A közel-keleti térség egyes országaiban jelentős hatalmi átrendeződések mentek illetve mennek végbe, amelyek egy új hatalmi játszmához vezettek, és ennek eredményeképpen Irán és Törökország vált a térség két legjelentősebb hatalmává.

Előadóink, N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató és Dobrovits Mihály, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa, Irán és Törökország jelenlegi helyzetét, a két ország egymással való viszonyát valamint regionális központi szerepüket vitatták meg.

Irán esetében elmondható, hogy uralja a globális napirendet, továbbá, hogy annak ellenére, hogy kisugárzása elkezdett zsugorodni, továbbra is képes érvényesíteni az akaratát a térségben, és ezáltal regionális hatalomnak tekinthető.
Ugyanakkor azonban az iráni rezsim tartalékai már kimerülőben vannak, és ez a regionális hatalmi státusz esetleges elvesztésének kérdését is felveti.
Irán regionális központi státuszát Törökország vehetné át, a térség másik legjelentősebb hatalmaként.
Törökország esetében azonban felmerül a kérdés, hogy vajon a gesztusokon kívül tud-e mást is adni? A török helyzet ugyanis csupán látszat.
Több esetben volt már Törökország egy adott térség mintaállama, viszont mikor valós problémákkal kellett szembenéznie, akkor kihátrált.
A jelentlegi török politika egy egyemberes műsornak tekinthető, amelyet Recep Tayyip Erdoğan irányít, aki nélkül tényleges döntés nem születik Törökországban.
2006 óta tudatosan blokkolja a tárgyalásokat az Európai Unióval, ugyanis megelégszik a külső pártnerséggel, ami lehetővé teszi számára az európai piacon való szabad kereskedést.
A két ország közötti viszonyt N. Rózsa Erzsébet a tézis-antitézis kifejezésekkel jellemezte. Többször voltak tárgyalási kísérletek, azonban többségük nem volt sikeres.

A vitaest végén az egyik kérdező felvetette azt a kérdést is, hogy Irán és Törökország milyen viszonyban van Szíriával. Irán rendkívül szoros kapcsolatban áll Szíriával. Számukra Szíria esetében az a fontos, hogy egy erős szövetségesük legyen.
Akár egy Bassar Al-Asad nélküli Szíriát is támogatnának, amit az is mutat, hogy minden ellenzéki erővel megkezdték a tárgyalást.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy a jelenlegi elnök leváltása nem lenne elegendő, hanem a teljes Al-Asad klánnak el kellene tűnnie.
Törökország és Szíria között hűvös a viszony és nem várható, hogy a törökök bevonulnak majd Szíriába.
A közös pont a két ország esetében az, hogy mindketten a szír status quo fenntartásában érdekeltek.

Takáts Krisztina gyakornok

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2012. június 20-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata? -Kérdések a készülő nemzeti katonai stratégia ürügyén a magyar haderőről, a NATO-kötelezettségekről, a honvédelmi büdzséről.” címmel.

Vendégünk: Siklósi Péter helyettes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Megváltozott a Magyar Honvédség alapfeladata? – Kérdések a készülő nemzeti katonai stratégiáról
A tudósítás letölthető itt.

Olvasnivaló:

http://www.honvedelem.hu
http://www.kormany.hu
http://velemenyezd.hu

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. november 23-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Első kézből a hadseregről – A honvédelmi politika, a haderőfejlesztés új hangsúlyai 2010-től” címmel.

Vendégünk: dr. Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Az eseményről készült beszámoló letölthető innen.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. október 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Keleti partnerség szemmel – Ukrajna biztonságpolitikai dilemmái” címmel.

Vendégünk: Yurii Mushka – Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Az eseményről készült beszámoló letölthető innen.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. április 20-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság” címmel.

Vendégünk: Őexc. Soraya E. Álvarez asszony, a Kubai Köztársaság nagykövete
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság

A BHKK e havi vitaestjét – a Pallas Páholy Egyesülettel közösen – április 20-án rendezte meg. Koós Anna vendége ezúttal Soraya E. Álvarez asszony, a Kubai Köztársaság nagykövete volt. Az est témája: Kuba és a latin-amerikai regionális biztonság kérdésének vizsgálata. A választás aktualitását megerősítette a Kubai Kommunista Párt hétvégén megkezdődött VI. kongresszusa is, ahol a közel ezer küldött elfogadta a tanácskozás elé terjesztett gazdasági reformcsomagot. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy az új reformok mennyire fogják befolyásolni Kuba regionális politikáját, így viszonyát a térség államaival, elsősorban a régi ellenség Egyesült Államokkal.

Álvarez asszony a kongresszussal kapcsolatban elmondta, hogy a küldöttek és a vezetők közösen megerősítették a kubai rendszer szocialista jellegét. Hangsúlyozta, hogy a kubai nép nem hajlandó olyan útra lépni, amelyet a világ sok állama választott. Minden nehézség ellenére Kuba továbbra is a szocializmus útján kíván haladni. Az ország külpolitikájának alapelvei sem változnak ezzel a kongresszusi határozattal.

A regionális kapcsolatokat illetően igen optimista volt a nagykövet asszony, mivel elmondása szerint Kuba (szűkös anyagi forrásai ellenére) szorosan együttműködik a térség összes országával. Sikeres együttműködésük alapjául számos két-, illetve többoldalú megállapodás szolgál. Leghitelesebb példája a kétoldalú megállapodásoknak a Haitivel való kooperáció. A 2010-es földrengést követően közel ezer kubai orvos, illetve egészségügyi dolgozó érkezett az országba, hogy segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak. A regisztrált kolerával fertőzött betegek egyharmadát, közel hetvenezer embert láttak el kubai orvosok. Álvarez asszony a térség egészére vonatkozóan kifejtette, hogy az együttműködés a szolidaritáson, a testvériségen és a közös munkán alapszik, amit a jövőben is folytatni kívánnak.

Kuba és az Egyesült Államok viszonya azonban már a kubai forradalom megszületésének pillanatában megpecsételődött. A nagykövet asszony szerint a két ország kapcsolatainak javulása nagymértékben az Egyesült Államok hozzáállásától függ. A kubai vezetők elérkezettnek látják az időt, hogy a lassan öt évtizede tartó „értelmetlen” blokádot végre feloldják az amerikaiak. Emellett követelik, hogy az Egyesült Államok szolgáltassa vissza Guantánamót, amely a kubai közvélemény szerint is jogellenesen van az amerikaiak birtokában. Az Egyesült Államok felé irányuló követelés továbbá az is, hogy engedjék szabadon azt az öt kubai állampolgárt, akiket még 1998-ben tartóztatott le az FBI kémkedés gyanújával. A nagykövet elmondása szerint az öt férfi még a ’90-es évek elején érkezett Dél-Floridába a Kuba-ellenes terroristacsoportok megfigyelésére és megfékezésére. „Igazságtalan” letartóztatásuk óta azonban eltelt 12 év, és a két ország kapcsolatainak rendezéséhez erőteljesen hozzájárulna az öt férfi szabadon bocsátása. Nem segíti a rendezést az sem, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó levenni Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Kuba követeli továbbá, hogy az USA fejezze be a kubai rendszer megdöntésére irányuló tevékenységét, illetve fizessen kártérítést az országnak a blokád okozta károk miatt. Ezeken a nehezen megvalósítható politikai követeléseken túl van néhány olyan kérdés, amely megvitatása mindkét ország közös érdekét szolgálná. Új migrációs megállapodásra lenne szükség a két ország között, hogy az illegális bevándorlás elkerülhető legyen. Kívánatos lenne egy, a kábítószer kereskedelmének tiltásáról és az ellenőrzés szigorításáról szóló megállapodás is. Álvarez véleménye szerint a kubai–amerikai viszonyban rövid távon nem fog pozitív irányú változás bekövetkezni. Obama Kuba-politikája sem váltotta be a kubaiak előzetes reményeit.

Az Európai Unióval való kapcsolatról ezzel szemben már jóval pozitívabb képet festett le az előadó. Ugyanakkor Kuba csak akkor tud rendezett kapcsolatot fenntartani az unióval, ha mind a 27 tagállam egyöntetűen felülírja azt az 1996-ban kiadott közös álláspontot, amiben az EU elítéli a szocialista országot. Ettől függetlenül a Kubával folytatott kereskedelmi forgalom mára már mintegy 1 milliárd euróra tehető, ami jól mutatja a kapcsolatok javulását.

A nagykövet asszony beszámolója után megindult a kérdések lavinája. A hallgatóság nagyfokú aktivitása, a hozzászólások és a kérdések sokszínűsége komoly kihívás elé állították a tolmácsot, aki könnyűszerrel vette az akadályt. Kérdésként felmerült, hogy Jimmy Carter március végi kubai informális látogatása hozzájárulhat-e a két ország közötti viszony javulásához, mivel Fidel Castro maga nyilatkozott úgy, hogy ők ketten régi jó barátok. Álvarez Carter látogatását feltétlenül pozitívnak ítélte meg, hozzátéve, hogy a kubaiak egy percig sem kételkedtek a volt elnök segítő szándékáról. A kubaiak többsége szerint Carter volt az az amerikai elnök, aki a legtöbbet tette a diplomáciai kapcsolatok rendezésének érdekében.

A hallgatóság a híresen jó kubai–szovjet kapcsolatok fényében Kuba jelenlegi, Oroszországhoz fűződő viszonyáról kérdezte a nagykövet asszonyt. Álvarez elmondta, a két ország kapcsolata „nagyszerűnek” mondható, hiszen számos területen van megállapodás országaik között, emellett pedig évről évre növekszik a Kubába érkező orosz turisták száma is. Ez utóbbi természetesen nagyban hozzájárul a kubai gazdaság fellendüléséhez. Összességében elmondható a két ország kapcsolatáról, hogy érett és stabil. Hasonlóan az oroszhoz, a volt szovjet tagköztársaságokkal fenntartott viszony mérlege is pozitív. Kuba számára különösen fontos, hogy Kazahsztántól Fehéroroszországig rokonszenvvel fogadják a kubaiakat, amely nagymértékben hozzájárul az együttműködés kialakításához.

A hallgatóság soraiban helyet foglalt egy afrikai származású úriember, aki kifejtette, hogy az Afrikai Unió 53 tagállama támogatja Kubát a blokád elleni harcában, ami 53 biztos szavazatot jelent az ENSZ-ben Kuba oldalán. Álvarez asszony megerősítette az elhangzottakat, kiegészítve azzal, hogy a kubaiak identitástudatában mindig is megjelenik az afrikai származásuk, éppen ezért erős érzelmi kötődésük van a fekete kontinens irányában.

A VI. kongresszus kapcsán szóba került még, hogy ez alkalommal is elmaradt a fiatalítás, a Kubai Kommunista Pártot továbbra is a korábbi vezetők fogják irányítani. A nagykövet reagálva a felvetésre elmondta, hogy nem szabad összekeverni az öregséget a haszontalansággal, véleménye szerint Raul Castro elnök kora ellenére példát mutat a világos gondolkodásból és becsületességből.

A vitaest részvevői ez alkalommal egy olyan ország képviselőjétől hallhattak rendkívül színvonalas előadást, amely mostanában kevesebbszer képezi tárgyát a közbeszédnek. A hallgatóság aktivitásából egyértelműen érezhetővé vált, hogy a karibi ország újra az érdeklődés középpontjába kerülhet.

Angyal Zsuzsanna

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. március 23-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?” címmel.

Vendégünk: Ódor Bálint – EU ügyekért felelős helyettes államtitkár, Külügyminisztérium

A Külügyek Tanácsa informális ülésén elhangzottakról,  az  EU közös fellépéséről az észak-afrikai forradalmak mellett, a bővítés  aktuális kérdéseiről kérdezünk.

A beszélgetést vezeti Koós Anna.

„Kit kell hívnom, ha Európával akarok beszélni?”

A márciusi Pallas kül- és biztonságpolitikai klub vendége Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. Bár a fő kérdés az európai informális külügyminiszteri találkozóra vonatkozott, az előadó a beszélgetés ezúttal is több témát érintett és sok háttér-információt kaptak a hallgatók a magyar elnökség adminisztrációjának mindennapjairól, feszített tempójáról, az apparátus sikereiről. Ahogyan az  államtitkár mondta, ahhoz, hogy jól megismerjük az Uniót, kell egy soros elnökség. E félév végén a magyar EU adminisztráció tagjai biztosan tudják, kit kell hívni Brüsszelben és a munka során kialakult személyes kapcsolatok gördülékennyé teszik a további együttműködést bármely téren.

Ódor elmondta, hogy Magyarország intenzíven készült az elnökségre. Véleménye szerint egy elnökség sikerét abban lehet „mérni”, hogyan reagál a váratlan eseményekre; ezért a felkészülési időszakban felállítottak egy munkacsoportot a Külügyminisztériumban, amely pontosan az ilyen eseményekkel kapcsolatban igyekszik prognózisokat készíteni. Bár a magyar az első az EU-s elnökségek történetében, amely nem lát el feladatot a kül- és biztonságpolitika területén – a Lisszaboni Szerződés hozta változtatások miatt –, azonban ahogyan arra Ódor is rámutatott, „minden szempontból szeretnénk Európa szolgálatára és segítségére lenni, természetesen az uniós hatáskörök tiszteletben tartásával”. Ennek érdekében szoros az együttműködés a Külügyek Tanácsával, valamint Catherine Ashton külügyi főképviselővel. A kialakult észak-afrikai helyzetnek a kül- és biztonságpolitikai dimenzióin túl humanitárius, energetikai, gazdasági együttműködésre vonatkozó aspektusai is vannak, ezeken a területeken pedig már a magyar elnökség is aktívan közreműködik. Az észak-afrikai migráció ügyében Magyarország azonnal megtette a kellő lépéseket: különböző uniós tanácsok elé vitte az ügyet, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a menekültek kérdése nem pusztán Olaszországot, hanem az unió egészét érinti.

A március 11–12-i gödöllői külügyminiszterek informális ülésén Catherine Ashton tájékoztatta a külügyminisztereket az Európai Tanács csúcsértekezletének eredményeiről – amelyre ugyanaznap került sor Brüsszelben –, többek között Líbiával kapcsolatosan. A külügyminiszterek áttekintették a kialakult helyzetet, és megvitatták, hogy milyen irányba tartják elképzelhetőnek a közös európai fellépést. Az esemény jelentőségét növeli, hogy a tagjelölt államok is jelen voltak. Így a török képviselő is lehetőséget kapott, hogy elmondja, országa hogyan látja a helyzetet, ez rendkívül hasznosnak bizonyult az EU egésze számára.

A helyettes államtitkárt a közönség az Európai Unió észak-afrikai eseményekben való szerepvállalásáról kérdezte. Ódor véleménye szerint az egész konfliktust egy három lábon álló kvázi szövetség lenne képes megoldani, amelynek résztvevői az Európai Unió mellett a NATO, illetve a koalíciós erők lennének. Az egyes résztvevők feladatai egymástól egyértelműen jól körülhatárolhatóan eltérnének. Ennek alapján az EU-nak a humanitárius segítségnyújtás, a NATO-nak a fegyverembargó betartatása, illetve a koalíciónak a tényleges műveletek végrehajtása lenne a szerepe. Az unió már megindította a humanitárius segítségnyújtást, ennek keretében eddig 75 millió eurót folyósított az észak-afrikai országok számára.

A hallgatóság soraiban ült Erdős André nyugalmazott diplomata is, aki hozzászólásában a Líbiával kapcsolatos ENSZ-határozat tartalmára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta a civil lakosság védelmének fontosságát, párhuzamot vonva az elhúzódó délszláv válság civil emberveszteségeivel. Felhívta a figyelmet, hogy jelen helyzetben a civil lakosság kifejezés alatt a nemzetközi közvélemény a Kadhafi ellen lázadókat érti, de az ENSZ 1873. határozata nem definiálja a civilek fogalmát, de ez a fogalom alapvetően a fegyvertelen lakosságra vonatkozik. Komoly aggályok merülnek fel továbbá nemzetközi szinten a lázadók esetleges felfegyverzésével kapcsolatban is. Ódor egyetértett a hozzászólóval, rámutatva arra a fontos aspektusra, hogy a törzsi struktúra jellegéből fakadóan követhetetlen lenne a fegyverek „útja”, így annak hosszú távon beláthatatlan következményei lennének. A civilek védelmével kapcsolatban érdekesség, hogy a líbiai magyar nagykövetség egyike azon kevés kirendeltségeknek, amely továbbra is működik a válság sújtotta országban és mint ilyen az Európai Uniót képviseli. Ennek a ténynek tehát relevanciája az unió egészét illetően van, hiszen a nagykövetségünk minden európai uniós tagállam állampolgára előtt nyitva áll, segítségért fordulhatnak az intézményhez. Magyarország továbbá segíteni kívánja azon Líbiában tartózkodó, de nem uniós állampolgárságú embereket is, akiknek ez idáig még nem sikerült hazajutniuk, köztük pl. nagy számú a bangladesi munkavállalók csoportja.

A jelenlévőkben óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy mi lesz a sorsa Kadhafinak. Erdős kiegészítetve korábbi hozzászólását, rávilágított, hogy az ENSZ-határozat nem rendelkezik a diktátor eltávolításáról. Ellentmondás feszül a vezető nyugati politikusok akarata és a realitás között, míg előbbiek kimondták az ítéletet Kadhafi felett, addig a katonáknak nincsen felhatalmazásuk a konkrét lépések megtételére. Az est végére (nem véletlenül) megválaszolatlan maradt azonban talán az egyik legproblematikusabb kérdés, miszerint képes lesz-e a koalíció pusztán légi bombázásokkal megdönteni a diktátor hatalmát.

Angyal Zsuzsanna

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. február 16-án (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Forradalmi hullám Észak-Afrikában?” címmel.

Vendégünk: dr. Gazdik Gyula – tudományos főmunkatárs Stratégiai Védelmi Kutatóintézet
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Vita az észak-afrikai eseményekről

Valószínűleg nem lehetett volna az Észak-Afrikában zajló eseményeknél aktuálisabb témát választani a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának számára. Dr. Koós Anna, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának igazgatója ezúttal dr. Gazdik Gyulával, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával beszélgetett.

Gazdik Gyula előadásában bevallotta, hogy őt annak ellenére lepte meg az észak-afrikai események hevessége és a jelenségek dominószerű lefolyása, hogy a térség komoly instabilitása már korábban nyilvánvalóvá vált. Stratégiailag kiemelkedő jelentőségű területről lévén szó, a tárgyalt régióban végbemenő változásokat a világ egésze kiemelt figyelemmel követi, így a tüntetések végkimenetele nem csak az Egyesült Államok, de az Európai Unió, a NATO, vagy az EBESZ számára sem közömbös. Míg a térség Európa számára leginkább a kereskedelemben betöltött alapvető szerepe miatt fontos, addig Amerikának inkább a katonai-stratégiai partnerségük okán jelentősek a tárgyalt országok. Ez a partnerség számokba öntve évente 1.3 milliárd dollárt jelent; ennyivel támogatja ugyanis az USA az egyiptomi hadsereg modernizációját, amiért cserébe szabad légtérhasználatot, biztonsági együttműködést, katonai bázisok telepítésének lehetőségét kapják, továbbá használhatják a régió kereskedelme szempontjából alapvető fontosságú Szuezi-csatornát is. Európa számára a kereskedelemben beálló változásokon felül egyéb hozadéka is van a régióban történt zavargásoknak: a mind kaotikusabbá váló körülmények következtében a migrációs nyomás is egyre erőteljesebbé válik; ennek tapasztalta meg első hullámát a masszív bevándorlási hullám képében Olaszország.

Természetesen ezeknek a kvázi-forradalmaknak a kiváltó okai között gazdasági szempontok is megtalálhatók. Az észak-afrikai országok 2003 és 2008 között 5%-os növekedést tudtak produkálni. A térség legtöbbet fejlődő országa ekkor még Egyiptom volt, amely 7.2%-os GDP-növekedést könyvelhetett el, persze annál látványosabb volt a gazdasági világválság miatt bekövetkező visszaesés 5.2%-ra. Tunéziában még ennél is nagyobb zuhanást voltak kénytelenek elkönyvelni: 4%-ot. Persze a növekedés, amíg tartott, addig sem oldotta meg a belső gazdasági problémákat, hiszen a munkanélküliség továbbra is jelentős maradt: Tunéziában 24-25%-ra becsüljük a munkanélküliségi rátát (a becslés azért fontos, mert az állam a hivatalos kimutatásaiban ebből presztízs okokból megpróbál valahány százalékot lefaragni), Egyiptomban, Algériában és Marokkóban pedig ugyanez az arányszám 10% körülire taksálható. A foglalkoztatásból kirekesztettek köre ráadásul többnyire a fiatalságot sújtja; a 15-29 éves korosztály 80%-a nem tud munkába állni Egyiptomban. Ez az arányszám a diplomások jelentős részét is magában foglalja.

Az arab régióban a modern információs technikák térnyerését sem lehet lebecsülni az Iránban lezajlott Twitter-forradalom óta. Egyiptomban az Al Jazeera 1996-ban kezdte meg működését, angol nyelvű változata tíz évvel később startolt. A kétezres években az Al Arabia és a CNN is megkezdte sugárzását a térségben; bár ezutóbbi az amerikai nézőpontja okán nem túl népszerű az egyiptomiak körében. Az Al Jazeera népszerűsége a kanonizált amerikaihoz képest újszerű látásmódjában rejlik: egyrészt bevallottan az arab és iszlám területeket célozza meg adásával, másrészt a témák kiválasztásában, tálalásában és azok kommunikálásában térnek el amerikai konkurenciáiktól. Eklatáns példája ennek, hogy míg a CNN „izraeli védelmi erőkről” és az ellenük fellépő „öngyilkos merénylőkről” beszél, addig az al-Dzsazíra értelmezésében ezek a hírek „izraeli megszállókról” és „forradalmárokról” szólnak. Az al-Dzsazíra, bár képeit szűri, és a válogatásnál fogva manipulálja, mégis megmutatja a valóság egy bizonyos szegmensét, miközben az egyiptomi hivatalos média hőzöngő kisebbségként és anarchista tömegekként állítja be a tüntető polgárokat.

Gazdik Gyula szerint az észak-afrikai régió egyik legjellemzőbb tulajdonsága a politikai rendszereik korszerűtlenségében rejlik. Módszerük, hogy megpróbálják a térség tradícióit és a nyugatról importált intézményrendszert ötvözni, melynek során ez utóbbiakat beépítik az államapparátus struktúrájába, ám a hagyományaik szellemében üzemeltetik azokat. Emellett a korrupció is a régió állandó problémáját képezi, hiszen számos példa bizonyítja a rendszerek korrumpálhatóságát (Algériában törvényt hoznak az elnök újraválaszthatósága érdekében, máshol pedig a választásokat megelőzően felemelik a lehetséges korhatárt, hogy a korábbi vezető újra indulhasson). A demokratikus rendszerek mozgástere ennek következtében egyre inkább beszűkült: a 2005 és 2010 közötti periódusban számos alkotmánymódosítás történt, amelyek példának okáért korlátozták az alelnöki intézményeket, a választásokat, vagy az ellenzéki erők mozgásterét.

A forrongások kapcsán egészen érdekes értelmezéseket is lehetett olvasni, és az előadó ezekbe is beavatta a hallgatóságot. Bizonyos amerikai szakemberek utólagosan nostradamusi szerepben kívántak feltűnni, és arra hivatkoztak, hogy mindezek a történések már előre megjósolhatóak voltak. Ez azonban nincs így: az önjelölt jósokat az a tény is lebuktatja, hogy január 24-én Orbán Viktor immáron az Európai Unió soros elnökeként Egyiptomba érkezik a Hoszni Mubarakkal való tárgyalásokra. Az pedig elképzelhetetlennek hat, hogy ha az amerikai hírszerzés tudott volna arról, hogy mi készül Egyiptomban, arról ne értesítették volna a talán legjelentősebb szövetségeseiket, az Európai Unió tagállamait. Amerika és Egyiptom kapcsolatát máskülönben jól jellemzi Barack Obamának a Kairói Egyetemen megtartott 2009-es beszéde, melyben példának okáért a végrehajtandó reformokról nem esik érdemben szó; az Egyesült Államok tehát továbbra is fontos stratégiai partnerként, az amerikai diplomáciai ügyek feltétlen támogatójaként tekintett Hoszni Mubarak rezsimére. Mindamellett a krízis kitörésekor érezhető az államok külügyminisztériumának tanácstalansága, hiszen a dilemma adott: hogyan interpretálják egy olyan diktatórikus rezsim végnapjait, amit maguk tartottak lélegeztetőgépen évtizedekig.

A klub szokásai szerint az előadást követően alkalom adódik a közönség számára, hogy feltegyék kérdéseiket. Ezúttal a Muzulmán Testvériség felől érdeklődtek; erről Gazdik Gyula elmondta, hogy első lépésben párttá szervezik magukat, amit a választáson való megmérettetés követhet. Előzetes felmérések szerint a voksok mintegy 20-30%-ra számíthatnak, tehát vezető erővé egyelőre úgy tűnik, nem válhatnak. Egyiptom iszlamista irányzatai egyébként különböző csoportokra tagolódnak, ezért is valószínűtlen, hogy keményvonalas iszlám állammá válna az átalakulást követően. Ezek a különféle szerveződések kezdenek beszivárogni a politikába, de ez egy teljesen természetes, demokratikus folyamatnak mondható.

Egy hozzászóló személyes egyiptomi élményeit osztotta meg a hallgatósággal, amelyek rendkívül érdekes adalékként szolgáltak a helyi mindennapok megértéséhez. Elmondása szerint Kairót a II. világháborút követően 1.5 millió ember befogadására tervezték, ehhez képest ma 18 millióan lakják. Bizonyos falvakban két hónapja nem láttak kenyeret, a nyilvános helyen történő étkezés a legdurvább illetlenségnek számít, hiszen a legtöbbeknek akkor is nélkülözniük kell, ha történetesen van állásuk. A felszólaló meglátása szerint kész csoda, hogy az egyiptomi lőporoshordó, bár az éhségsztrájkot követően újból meggyulladt, mégsem robbant, ezt az időzített bombát azonban már nem lehet a végtelenségig ketyegni hagyni. Gazdik Gyula egyetértett az elhangzottakkal: elmondása szerint a 80 milliós lakosság fele a szegénységi küszöb alatt él, vagyis éhezik. Az átlagpolgárok a demokrácia mibenlétét épp ezen okokból nem a nyugatias intézményrendszer vagy a szólásszabadság tengelyén határozzák meg: számukra az lenne elfogadható, ha lenne mit enniük, nem rongyokban kellene járniuk, lenne elégséges ivóvíz, és rendes lakás, ahol élhetnek. Amíg mindezek nem változnak, addig az európai értelemben vett demokrácia csak utópia lehet Egyiptomban. Koós Anna az ülést azzal a figyelmeztetéssel zárta le, hogy a térség stabilitása Európának is kiemelt érdeke, hiszen a tulajdonképpeni szomszédságában zajló konfliktusokból az öreg kontinens is sokat veszíthetne, és a térséggel való kapcsolat hűvösebbé válása is egy olyan negatív forgatókönyvet jelent, aminek bekövetkeztét okvetlenül el kellene kerülnünk.

Czehelszki Levente

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2011. január 19-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „A roma társadalmi integráció ügye a mindennapokban” címmel.

Vendégeink: Bereczki Katalin, Etnikai Népfőiskolai Társaság; Makula György őrnagy, Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület; Oláh Csaba, Roma Polgárjogi Mozgalom Heves-megyei Szervezet; dr. Janza Frigyes ny. vezérőrnagy, Magyar Rendészettudományi Társaság

A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A roma társadalmi integráció ügye a mindennapokban

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja idei első vitaestjét január 19-én rendezte meg a Pallas Páholyban. Az est témája – „A roma integráció ügye a mindennapokban” – első ránézésre távol áll az alapítvány profiljától. Ahogyan azonban arra dr. Koós Anna a bevezetőjében rávilágított, a meglévő társadalmi feszültségek komoly fenyegetést jelentenek a társadalomra, ezért ezekre a problémákra is érdemes nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A témaválasztást indokolja továbbá az alapítvány a „Hazai civil szervezetek az európai biztonságért” elnevezésű projektje során felmerülő kérdés, miszerint a roma szervezetek hogyan tudnak hozzájárulni a jelenlegi helyzet javításához. Végül, de nem utolsósorban kiemelendő az uniós magyar elnökség azon szándéka, hogy megalkot egy közös európai roma-keretstratégiát és koordinálni fogja azt. A BHKK ennek a stratégiának a megalkotásához kíván segítő kezet nyújtani a roma szervezetekkel folytatott párbeszéd és közös munka tapasztalataiból.

Dr. Koós Anna vendégei ezúttal Bereczki Katalin, az Etnikai Népfőiskolai Társaság alapító tagja, Oláh Csaba, a Roma Polgárjogi Mozgalom Heves megyei szervezetének elnöke, illetve dr. Janza Frigyes nyugalmazott vezérőrnagy, a Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkára voltak. Oláh Csaba nyitotta meg az estét a 2005 óta fennálló Roma Polgárjogi Mozgalom tevékenységének bemutatásával. A mozgalom elsősorban jogsegélyszolgálatot lát el, ingyenes jogi tanácsadást és ügyvédi szolgáltatást biztosít a rászoruló roma polgároknak. 2006-ban indították útjára a Heves megyei rendőrséggel közösen azt a programot, amelyben az úgynevezett „rendőrségi referensek” segítségével próbálják megoldani a helyi szinten felmerülő konfliktusokat. A rendőrségi referensek tevékenysége olyan sikereket ért el, hogy tevékenységüket 2008-ban kiterjesztették országos szintre. Bereczki Katalin az Etnikai Népfőiskola feladatait ismertette. A népfőiskolai program legfőbb célkitűzése, hogy a szakma nélküli szegény néprétegek számára szakmakitanulási lehetőséget biztosítson, és a képesítés megszerzése után legálisan is el tudjanak helyezkedni. Egyik, kiemelten fontos projektje a börtön-népfőiskolai képzés, amelyben az elítélteket tanulási lehetőséghez segítik hozzá, hogy alap-, illetve középfokú végzettséget szerezhessenek. Összességében elmondható, hogy mind a Roma Polgárjogi Mozgalom, mind pedig az Etnikai Népfőiskola tevékenysége alapvetően lokális, ugyanakkor nem pártpolitikai jellegű.

Dr. Janza Frigyes vette át a stafétát, aki felhívta a figyelmet, hogy a roma kérdés vizsgálata során alapvető fogalmi zavarokkal állunk szemben. Többek között nem tisztázott a „társadalmi integráció” fogalmának pontos jelentéstartalma, valamint az sem, hogy mi a Magyar Köztársaság hivatalos álláspontja a romák integrációjával kapcsolatban. Előadásában felhívta a figyelmet, hogy az országban jelenleg 140 integrációs program folyik, melyeknek támogatási kerete 10,3 milliárd forint körül mozog. Jogosan merül fel a kérdés tehát mindannyiunkban, hogy mi az oka annak, hogy mégis mindenki úgy érzi, hogy nem történt előrelépés az ügyben. Janza szerint fontos volna a cigányság képviselőit is ugyanúgy megkérdezni, hogy nekik mi a véleményük az integrációt illetően.

Itt ragadta meg a lehetőséget Bereczki Katalin, hogy megossza a jelenlévőkkel, hogy ő „vegyes házasságban” él, férje magyar származású. A két család teljesen elfogadta egymást, és harmonikus családi életet élnek. Véleménye szerint az ő élete kiváló példája annak, hogy hogyan lehet integrálódni egy többségi társadalomba úgy, hogy emellett képes megőrizni a saját kultúráját és identitását. Deák Péter, a BHKK egyik alapító atyja felvetette, hogy talán a vegyes házasság kifejezés nem a legmegfelelőbb, legjobb szó a cigány–magyar házasságok leírására. Hangot adott azon véleményének, hogy jó lenne, ha a jövőben ez a megkülönböztetés eltűnne a szóhasználatból. Egy hozzászóló, kultúrantropológus másként fogalmazott, szerinte nem magának a vegyes házasság kifejezésnek kellene eltűnnie, hanem annak a vélekedésnek, hogy az egyes kultúrák között értékbeli alá-fölé rendeltségi viszony állhat fönn. A témára reflektált Oláh Csaba is, aki szintén elárulta, hogy ő is vegyes házasságban él, sváb feleségével 5 gyermeket nevelnek. Oláh elmondta, hogy felesége szülei nem örültek lányuk választásának. A sors azonban bebizonyította, hogy nem a származás számít, hiszen sógorai (akik nem a cigányság köreiből kerültek ki) voltak azok, akik nem állták ki az idő próbáját.

Az EU-s roma-keretstratégiát illetően érkezett kérdés az előadókhoz. Koós Anna azt tudakolta, hogy lehet-e és ha igen, akkor hogyan kell értelmezni európai méretben a roma integrációt. A magyar elnökség keretstratégiájának a terve egyedi, mert ez lehet az első olyan dokumentum, amely először hivatalosan is az Európai Unió közös álláspontját fogja tükrözni. Olyan alapvető minimum értékeket lesz hivatott megfogalmazni, amely minden tagország számára elfogadható, ugyanakkor mindenki a helyi sajátosságoknak megfelelően alkalmazhatja majd. A romák társadalmi befogadásának 10 közös európai uniós elve szolgálhat segítségül az uniós keretstratégia kidolgozásához. Ezek az elvek – úgymint a civil társadalom részvétele, a regionális és helyi önkormányzatok bevonása, a romák teljes körű társadalmi integrációja, – mint ahogy az a tudósításból is kiderült, helyi szintre lebontva is kiválóan alkalmazhatók, így feltétlen optimizmusra adhatnak okot a stratégia sikerét illetően.

Angyal Zsuzsanna

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. december 15-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Évértékelő – Ma az újságíró válaszol, az év legfontosabb és legérdekesebb külpolitikai eseményei” címmel.

Vendégeink: Dunai Péter, Kulcsár István és Réti Ervin külpolitikai újságírók.
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

Évértékelő

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának idei utolsó, formabontó vitaestjén december 15-én három kiváló újságíró, Kulcsár István, Réti Ervin és Dunai Péter volt a klub vendége, akik „felelősség nélkül, a sajtó kizárásával” szókimondó, kötetlen beszélgetést folytattak.

Koós Anna kérésére, egy-egy országra illetve térségre koncentrálva összefoglalták az elmúlt év legfontosabb eseményeit. Kulcsár István nyitotta a sort Oroszország jelenlegi világpolitikai helyzetének és nagyhatalmi ambícióinak vizsgálatával. Véleménye szerint mostanra kezd Oroszország kilábalni az elmúlt évek gazdasági válságából, amely még azért a 2010-es évre is jelentős hatással volt. A gazdasági nehézségeket idén természeti csapások is súlyosbították. A tűzoltók hősies helytállása ellenére látható volt, hogy az állami szervek sokszor szervezetlenül, fejetlenül irányították a védekezést. Kulcsár kiemelte, hogy Oroszországban manapság a hatalom és a bűnözői közeg túlontúl összefonódott. A nyugat-európainál sokkalta komolyabb korrupcióval és bűnözéssel kell farkasszemet néznie az orosz vezetésnek, amely pontosan tisztában van a probléma súlyosságával. Az orosz alkotmánybíróság elnöke nyilvánosan kijelentette, hogy a bűnözés elérte az államapparátust, magas rangú köztisztviselők, rendőrök és katonák játszanak össze a bűnözőkkel.

Megkerülhetetlen téma Oroszországot illetően a Medvegyev–Putyin tandem tanulmányozása, illetve a 2012-es orosz elnökválasztás esetleges forgatókönyvei. Könnyen elképzelhető Vlagyimir Putyin visszatérése az elnöki székbe. Az sem kizárt azonban, hogy továbbra is ő marad a miniszterelnök, tovább szűkítve a köztársasági elnöki jogkört, ám nagyobb és koncentráltabb hatalommal a kezében fogja de facto tovább irányítani az országot. Egyesek szerint annak is megvan az esélye, hogy Medvegyev teljesen kiszorítja a hatalomból Putyint, azonban a többség véleménye szerint a jelenlegi elnök még mindig csak másodhegedűs elődjéhez képest. Mindkét államférfi megkezdte már a kampányát, állandóan úton vannak, és tudatosan alakítják saját imázsukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Putyin „turnéja”, amely során többek között szibériai tigriseket szelidített, illetve egy jótékonysági esten még dalra is fakadt a közönség legnagyobb örömére. Medvegyev sem tétlenkedik: fiatalokkal találkozik, igyekszik egy liberálisabb, közvetlenebb vezetőnek mutatkozni a külvilág felé. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy politikájukban valójában nincsen jelentős különbség. Az események és a viszonyrendszer könnyebb megértésében az újjáéledő kremlinológia válhat segítségünkre, mivel a jelenlegi tandem tényleges kapcsolata a nyilvánosság előtt kevéssé ismert, hasonlóan az egykori szovjet vezetéshez. Ami az ország külpolitikai orientációját illeti, ahogy az orosz címer kétfejű sasmadara, úgy a diplomácia is igyekszik mind Ázsiára, mind pedig a nyugati világ országaira egyaránt koncentrálni. Napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogy Oroszország mennyire tud az Egyesült Államokkal és Nyugat-Európával hosszú távon jó kapcsolatot kiépíteni. Nyugat-Európa számára égetőbb a további enyhülés, hiszen a jól ismert földrajzi szempontokon túl tetten érhetjük az energetikai és azzal (is) szorosan összekapcsolódó biztonságpolitikai érdekeket. Az öreg kontinens országai számára koránt sem mindegy, hogy az amerikaiaknak és az oroszoknak sikerül-e megállapodnia egy közös rakétavédelmi rendszer kiépítéséről. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy Irán mikor tesz szert olyan fegyverre, amellyel elérik Nyugat-Európát. Kulcsár István felhívta a figyelmet a síita vallásos felfogásból fakadó önfeláldozás intézményére, mint veszélyforrásra, amely nyugtalanító tényező Európa-szerte. Az egykori nagy ellenséggel, az Egyesült Államokkal a közelmúltban tető alá hozott START–3 megállapodás okozhat még fejfájást, ha az amerikai szenátus nem ratifikálja azt. Ez esetben az előadó véleménye szerint megkezdődhet egy új fegyverkezési verseny, amely (bár a nyolcvanas évek fegyverkezésétől eltérést mutatna az oroszok gazdasági potenciáljának csökkenése miatt) semmiképpen sem lenne szerencsés fordulat.

Réti Ervin vette át a stafétát, anekdotával kezdte a közel-keleti helyzet „megvilágítását”. A bulvárhírre – a Moszad szabadította rá az emberevő fehér cápát a turistákra Sharm el Sheiknél – a Moszad vezetője frappáns választ adott. Három okból nem lehetett a cápa izraeli: nem volt körülmetélve, nem kóserhúst evett (a hetvenes éveiben járó német turista nem lehetett kósereledel) és nem volt brit útlevele (utalva önironikusan a Szaúd-Arábiában lebukott izraeli ügynökökre).

A hivatalos izraeli (kül)politika terén azonban sok újdonságot nem hozott az elmúlt időszak. Hónapokon át húzódott a moratórium kérdése, azonban a legújabb fejlemények szerint az izraeliek 625 új lakást fognak felépíteni Kelet-Jeruzsálemben. Az amerikaiak is belátták, hogy nem lehet jobb belátásra bírni Benjamin Netanjahut az építkezések ügyében, így visszatértek a három legfontosabb kérdés (a menekültek visszatérése, a palesztin állam határainak kijelölése és Jeruzsálem státusa) megoldásának kidolgozásához. Réti szerint ugyan becsülendő Tony Blair békeközvetítő, illetve George Mitchell amerikai elnöki különmegbízott tevékenysége, ennek ellenére, ha legalább néhány lakás ügyében nem sikerül dűlőre jutniuk, akkor nehezen képzelhető el, hogy sikeres lesz küldetésük Jeruzsálem státusának tisztázásában. A közel-keleti helyzet értékelésekor talán sosem volt még ilyen egyértelmű a helyzet abban az értelemben, hogy minden szereplőnek érdeke a megállapodás. Izrael is tisztában van azzal, hogy egy palesztin állam létrehozását nem lehet elkerülni, saját érdekei is ezt kívánják. Az igazi gondot azonban mind izraeli, mind palesztin részről a belpolitikai nehézségek okozzák, hiszen mind két fél csapdába manőverezte önmagát. Mára egyértelművé vált, Palesztina nem egységes.

Van egy Hamasz-féle palesztin közösség Gázában, illetve egy Abbasz-féle Ciszjordániában. Az izraeli kormánykoalíció pedig meglehetősen instabil, egy önálló Palesztina elfogadásának a híre valószínűleg kormányválsághoz vezetne. Az Egyesült Államok pedig jelen világpolitikai helyzetében inkább a közvetett háttértárgyalásoknak a híve, mert egy esetleges nyilvános kudarc tovább rontaná a már így is megtépázott tekintélyét.

A Wikileaks a napokban kiszivárogtatott anyagaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy az arab országok számára már nem Izrael jelenti az ellenséget és a veszélyforrást, sokkal inkább Irán és annak nukleáris tevékenysége. Réti szerint ma már nem lehet Irán nélkül a Közel-Keletet vizsgálni. Irán ugyan a Hamaszon és a Hezbollahon keresztül közvetlen nyomást tud gyakorolni a térség államaira, azonban ez kontraproduktív is egyben, ezt mutatja az arab országok aggodalma is. A nagy kérdés Iránnal kapcsolatban, hogy mikor tud atombombára szert tenni, illetve azzal milyen céljai vannak. Elrettentésre akarja felhasználni, vagy ténylegesen háborút akar kirobbantani. Réti szerint jelenleg nem lehet megbízható választ adni erre a kérdésre. Kulcsár és Réti között vita bontakozott ki az iráni síita vallási vezetők mentalitásával és terveikkel kapcsolatban. Réti szerint az iráni elit sokkal inkább közveszélyes, mintsem önveszélyes, nem kell annyira aggódnia a nemzetközi közvéleménynek az irániak önmegsemmisítő szándékaikat illetően. Összegezve a fentieket az előadó azt állapította meg, hogy az egész közel-keleti térségre vonatkozóan alapjában véve nehéz prognózist készíteni, de most talán mintha úgy tűnne, hogy a jövő év a hideg béke, illetve a hideg ellenségeskedés jegyében fog telni.

Harmadik előadója az estének Dunai Péter volt, aki többek között a közép-ázsiai térség ügyével, azon belül is kiemelten az afganisztáni háborúval kapcsolatban fejtette ki észrevételeit. Véleménye szerint a NATO elvesztette az afganisztáni háborút, pontosabban: felismerte annak tényét, hogy nem lehet megnyerni azt. Legfontosabb feladata így most megtalálni annak módját, hogy miképpen távozhat a legkisebb „arcvesztéssel” a közép-ázsiai országból. Ez meglehetősen nagy kihívás a szövetség egészének, hiszen már egy ideje az afganisztáni háborút az új Vietnamként tartják számon. Dunai szerint Afganisztán kapcsán beszélhetünk egyfajta „Mózes-szindrómáról”. Amint a NATO-alakulatok kitakarítanak egy-egy területet és feladatuk végeztével továbbállnak, a tálibok azonnal visszaszivárognak a magára hagyott övezetbe. Egy, az afgán lakosság körében végzett felmérés eredménye is azt mutatja, hogy az emberek pontosan tisztában vannak azzal, hogy ha a nyugati szövetségesek kivonulnak, a tálibok vissza fognak térni. Dunai felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy államok már mind bejelentették a kivonulás tényét, ellentétben a kis országokkal. Az előadó szerint itt lenne az ideje a magyar külpolitikának is elgondolkoznia azon, hogy mi lesz a mi kivonulási stratégiánk. Dunai, kiegészítve Kulcsárt elmondta, hogy mennyire fontos az oroszok szerepe az afgán kérdés megoldásában. Annál is inkább érhetőbb ez, hiszen az Afganisztánba érkező északi utánpótlási útvonal (a pakisztáni kiesése, illetve instabil mivolta miatt) felértékelődött. A NATO most ugyanazt az útvonalat használja, amit egykoron a Szovjetunió is, és amelyik pontosan a Pul-i-Khumriban található magyar tábor mellett halad el, amely tovább növeli a magyarok veszélyeztetettségét. A PRT-k a válságkezelési politika állatorvosi lova: rendkívül pénz- és logisztikaigényesek, és a hozzájuk fűzött reményeket mégsem képesek beváltani. Dunai véleménye szerint a jövő év nagy kérdése az lesz, hogy miképpen tud a NATO kivonulni Afganisztánból.

Az előadók évértékelései után következtek a kérdések. Kulcsár István viccesen megjegyezte, akasztják a hóhért, mert most az újságírók válaszoltak kérdés- és hozzászólás-áradatra. Deák Péter reflektálva az előadókra, felhívta a figyelmet, hogy ha esetlegesen létre is jön egy egységes palesztin állam, akkor az igen erőteljes kihívásokkal fog küszködni, és működésképtelenségével pedig az egész nemzetközi közösségnek számolnia kell majd. A kérdésekben többen is kitértek Pakisztán szerepére. Az egybehangzó vélemények azt tükrözték, hogy Pakisztánnak nem érdeke egy stabil afgán állam létrehozása, mert akkor kénytelen megosztani figyelmét India és Afganisztán között.

Angyal Zsuzsanna

Kedves Barátunk!

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja 2010. november 24-én ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Az alapítók:  dr. Deák Péter, dr. Valki László és a résztvevők együtt idézik fel  a közös emlékeket,  beszélgetnek a jövőről…

A beszélgetést vezeti Koós Anna.
A rendezvényről készült videó megtekintéséhez kérem kattintson ide.
A honvedelem.hu-n megjelent cikket megtekintheti ezen a linken.

Beszámoló

Koós Anna, az alapítvány igazgatója a visszaemlékezés felvezetéseképpen felhívta a figyelmet arra, hogy az egyesület sok szempontból kiemelkedik a hasonló tevékenységet ellátó intézmények közül. Tény, hogy a biztonságpolitikai kutatások területén igen kevés szervezet élte meg a huszadik életévét, de ami még ennél is lényegesebb és kihangsúlyozandó, hogy fennállása alatt a BHKK végig független tudott maradni és kizárólag a szakma követelményeinek engedelmeskedett.

Az alapító atyák közül először dr. Valki László szólt az egybegyűltekhez. A közönséghez intézett beszédében megemlékezett az 1980-as évek légköréről, a szellemi élet pezsgéséről, illetve a külfölddel történő informális kapcsolatépítésről, amely már az évtized első felében megindult. A különböző nyugat-európai konferenciákon a magyar delegációk képviselői, köztük a BHKK alapítói is befolyásos amerikai és európai szakértőkkel, politikusokkal és békekutatókkal kerülhettek közelebbi kapcsolatba. Ezek a konferenciák életre szóló élményekkel ajándékozták meg a kiutazókat. Valki László tolmácsolásában több történetet is megismerhettünk. Az egyik legelképesztőbb anekdotáról menet közben kiderült, hogy a jelenlévők közül többen is saját élményként felidézhették: A nyolcvanas években a londoni Szent Pál-székesegyház mellett létezett egy kis könyvesbolt, amelyben a térségünkből érkező utazók útlevelük felmutatásával ingyen férhettek hozzá olyan kiadványokhoz, amely a szocialista blokk országaiban nem jelent, nem jelenhetett meg. A magyar küldöttség tagjai is előszeretettel látogatták ezt az üzletet, ahol álnéven, sokszor tréfásan a korszak magas rangú politikai vezetőinek nevét bediktálva, jutottak a könyvekhez.

Valki szerint ezek a konferenciák egyfajta hangulati előkészületei voltak a későbbi történelmi eseményeknek, illetve az alapítvány létrejöttének. Deák Péter magához ragadva a szót egyetértésének adott hangot, megerősítvén, hogy ezek a konferenciák lehetőséget biztosítottak új ismeretségek kialakítására. Egy ilyen alkalommal találkozott például Deák George Kennannal, akit az amerikai hidegháborús külpolitika atyjaként ismert meg a világ.

A rendszerváltást követően, amikor is a biztonságpolitika és a katonapolitika kikerült a tabutémák közül, valamint az új rendszeren belül intézményi vákuum keletkezett, négy tiszteletre méltó férfi, Király Béla, Völgyes Iván, Deák Péter és Valki László felvetették, hogy be kéne tölteni ezt az űrt, így született meg az alapítvány gondolata. Deák Péter megismételve Koós Anna gondolatát, hangsúlyozta, hogy az alapítvány a kezdetektől fogva függetlenül működött, ám a rendszerváltás utáni összes kormány munkáját segítette szakmai tanácsaival, tanulmányok készítésével. A BHKK működésének első évtizedében éppen ezért rendkívül fontos tanácsadói tisztséget töltött be: állami megbízásokat kapott, különböző projektekben vett részt, sőt még parlamenti bizottságok is voltak a megrendelői. Az új adminisztrációknak nagy szükségük volt az alapítvány szakvéleményére, hiszen a rendszerváltás után a kormányzatok új, eddig ismeretlen kihívásokkal szembesültek. Ilyen volt többek között a NATO-csatlakozás kérdése, amely már csak fontosságának okán is mindenképpen a hozzáértők nézeteit igényelte.

A kétezres évek azonban minőségi váltást hoztak a BHKK életében is, hiszen annak adekvát választ kellett adnia a nemzetközi és a hazai környezet változásaira, így a korábbiaktól eltérően a nem katonai kihívások felé fordította az alapítvány a figyelmét. Koós Anna és Deák Péter szakmai „egymásra találásának” időpontja is a 2000-es évre datálható. Az alapítvány történetének második évtizedét végig kettejük harmonikus együttműködése jellemezte, amely biztosította a BHKK működésének hatékonyságát.

Az alapítvány doyenjének múltidézése után a közönség soraiban ülök kaptak lehetőséget a közös munka és az élmények felelevenítésére. Szövényi György, a BHKK kuratóriumának jelenlegi tagja a megnyilvánulók sorában elsőként a számára legemlékezetesebb projektet emelte ki. Ez az 1997–1998-ben készülő, a terrorizmussal kapcsolatos átfogó értekezés volt, amikor is kemény vita zajlott a szakértők között, hogy van-e relevanciája az iszlám terrorizmusról beszélni akkoriban. Végül az összeállításba belekerült egy fejezet a témával kapcsolatban, később a szeptember 11-i események végső soron a kutatókat igazolták.

A továbbiakban még rengeteg mosolyt fakasztó emlék került felidézésre, a születésnapi ünnepség élményében és gyakorlatában összességében pedig nem tért el az elmúlt évek külpolitikai estéitől. Ez alkalommal is kiváló szakértők véleményütköztetését hallhattuk, igaz jelen esetben informális keretek között zajlott a vita. Kötetlen beszélgetések sokaságának lehettünk szem- és fültanúi, amelyek azt bizonyítják, hogy a BHKK kiválóan működik szakértői fórumként is. A Pallas Páholy az elmúlt években páratlan körülményeket biztosított az alapítvány külpolitikai klubja számára, ahol is a szakértők interaktív formában lehetőséget kaptak nézeteik ismertetésére, sőt tanulhatnak is egymástól, amikor az előadó kollégájuknak tisztelettel adózva beültek az „asztal másik oldalára” a közönség soraiba.

A BHKK jubileumi rendezvényének meglepetése egy hatalmas születésnapi torta volt, melynek elfogyasztása előtt Deák Péter köszöntőt mondott, amely igazán megindító volt: „a BHKK a negyedik gyermekem, most már a felnőttkorba lépett, túllépvén a tinédzserkor megpróbáltatásain. Büszkeség tölt el, amikor rágondolok és kívánom, hogy még sokáig fennmaradjon.”

Angyal Zsuzsanna

Részlet Koós Anna bevezetőjéből:

Születésnapi rendezvényünkön az alapítók, dr. Deák Péter, a tudományok doktora, dr. Valki László egyetemi tanár és a kuratórium nevében köszöntöm a BHKK barátait.

A civil szféra eme „szegmensében” – azaz a biztonságpolitika, biztonságpolitikai kutatások területén kevés független szervezet élte meg a 20 évet. A függetlenséget az alapítvány vezetése, az alapítók – a jelenlévőkön kívül, az azóta elhunyt dr. Király Béla vezérezredes és dr. Völgyes Iván Professor Emeritus, egyetemi tanár – a kuratóriumok abszolút mércének tekintették, a szakértők, a kutatók kizárólag szakmai parancsnak, követelményeknek engedelmeskedtek politikai, állami megrendelés esetén is.
Arról már nem is beszélek, hogy a 90-es évek elején mindenki élvezte ezt a politikai, szellemi sokszínűséget. Visszagondolva a több mint száz kisebb-nagyobb tanulmányra, szakértői véleményre – e tekintetben ma is vállalható mindegyik.

Az alapítványnak – mondanám – két korszaka volt. A 90-es évtizedben generálta a változást, „felkapott” tanácsadó műhely volt nagy ügyekben, parlamentnek, politikai pártoknak és az állami adminisztrációnak dolgozott ki – meghatározó kérdésekben, mint a honvédelem rendszerének átalakítása, a vezérkar szerepe, a NATO csatlakozás kérdése – koncepciót, vitaanyagot. Az új parlament kezdő politikusai tanulni akarták a „szakmát” – így honvédelmi kurzusokat vezetett az alapítvány.

A BHKK történetének második szakaszában többet foglalkozott a kommunikációval és a biztonságpolitika népszerűsítésével, reprezentatív konferenciák szervezésével. Sűrűsödött a biztonságpolitikai környezet, a hagyományos külpolitikai szervezetek, újabb egyesületek, a felsőoktatás szakosodott a biztonságpolitikára, szakértői csapatok nevelődtek ki ennyi idő alatt. Ezután az alapítvány is kereste az új keretek között a saját működési területét. Erősödött a civil kapcsolati rendszer és megpróbált a piacra dolgozni az anyagi biztonság érdekében. Ezen kívül, amire büszkék lehetünk, sok főiskolai, egyetemi hallgató tölthette az alapítványnál a szakmai gyakorlatát értelmes, kölcsönösen hasznos feladatokat megoldva.

Az alapítvány sokat köszönhet a „hivatásos” szervezőinek, Balogh Bélának, aki már 10 éve szervezi az alapítvány egyes projektjeit és az újaknak egyaránt.

A civil kurázsira pedig az elkövetkező 20 évben is számítunk.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. április 21-én (szerdán) 18 órakor tartja a Pallas Páholyban Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Irán atomhatalommá válhat? Kérdések és forgatókönyvek az iráni nukleáris politika várható következményeiről” címmel.

Vendégünk: Dr. habil. N. Rózsa Erzsébet koordinációs igazgató, Magyar Külügyi Intézet. A beszélgetést vezeti Koós Anna. A nyitott rendezvényre szeretettel várunk mindenkit! Lehet hívni vendéget, kollégát, barátot!

Háttér

Egyre-másra készülnek a forgatókönyvek az iráni atomprogram leállításával kapcsolatban. Az amerikai kormány és a katonai vezetés mellett külpolitikai szakértők próbálják végiggondolni, hogy milyen következményei lennének egy Teherán elleni támadásnak. Azonban jelenleg nem áll rendelkezésre elég információ a teheráni belpolitikai viszonyokról, így nem lehet nagy biztonsággal állítani, mit tenne Irán egy támadás esetén.

Brzezinski szerint Washingtonnak támogatnia kell az iráni ellenzéket, és egyúttal rakétavédelmi ernyőt kell a térség országai fölé vonnia, hogy az esetleg atomhatalommá váló Irán ne tarthassa sakkban szomszédait. Az Egyesült Államoknak el kell rettentenie Teheránt a támadástól, ám ha nem sikerül, kemény megtorlásra lesz szükség.

Más elemzők úgy vélik, Irán politikája atomfegyver nélkül is veszélyes, kiszámíthatatlan a Közel-Keleten a geopolitikai egyensúly felborításának valószínűsége. Megint más szakértők szerint a térség valamennyi tényezője megáll az egymással szembeni kölcsönös fenyegetéseknél, fenntartva az egyensúlyt és a látszatot, háborúra ilyenképp semmi szükségük.

Kialakulhat-e egyetértés az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Irán elleni szankciók ügyében.

Mindezekről a kérdésekről beszélgetünk N. Rózsa Erzsébet Irán-szakértővel.

Czehelszki Levente beszámolója

Családias hangulatban, az érdeklődők és a szakma szűk köre előtt zajlott a Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubjának e havi vitaestje. Koós Anna moderátor ezúttal Irán atomhalmi ambícióit választotta témának.

Koós Anna, a kül- és biztonságpolitikai klub vezetője néhány kérdést fogalmazott meg elöljáróban. Vajon az iráni nukleáris politika békés célú-e? Mik lehetnek Irán valódi céljai? Hogyan reagál erre az Amerikai Egyesült Államok? Mi számít valóságos veszélynek az iráni atompolitikában?

A kérdésekre Dr. habil. N. Rózsa Erzsébet válaszolt, a Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója, aki a téma szakértője. Előadását a nukleáris fegyvereket érintő alapvetések tisztázásával kezdte. Ezek szerint közmegegyezés van arról, hogy az atomfegyvereknek már a puszta léte is veszélyt jelent a világ számára. Mindezidáig csak egy állam, az USA vetett be ilyet. A nukleáris tömegpusztító fegyverek annál többet érnek, minél kevesebben birtokolják azokat, épp ezért birtokosi oldalról senkinek sem éri meg, hogy ilyet továbbadjon – a nukleáris fegyvereket tehát az arra vágyó országoknak maguknak kell önerőből előteremteniük.

Az Egyesült Államok ma a nukleáris terrorizmust középtávú fenyegetettségként éli meg. Ennek visszaszorítására az egyik életben lévő nemzetközi megegyezés, az 1968-as atomsorompó szolgál, amely egyértelműen kimondja: nemzetközi jogi szempontból csak az birtokolhat atomfegyvert, aki 1967. január elseje előtt már birtokolt olyat. Az e kritériumot teljesíteni tudó államok mind ENSZ-tagok, persze, így ez egyben a szervezet önvédelmének is tekinthető. Ezzel szemben sok de facto nukleáris hatalom is létezik azóta. Például Indiát, Észak-Koreát vagy akár Izraelt is ide számíthatjuk. És ide sorolhatjuk a feltörekvő hatalmak közül Iránt is.

A nem éppen kebelbarátjának mondható Egyesült Államok Afganisztánban megdöntötte a tálibok hatalmát, Irakban pedig Szaddam Husszein diktatúráját – vagyis Irán két ellenségét. Ezzel megváltoztatta a térség erőviszonyait, Irán így vált a régió egyik legerősebb hatalmává. Az előadó szerint az iszlám ország az atomprogram békés jellegű, civil felhasználását hangsúlyozza. Ha ez valóban így van, akkor az atomsorompó értelmében joga is van ehhez. Tény, hogy amit a nemzetközi közvélemény lát, ott nem utal közvetlen jel arra, hogy Iránban nukleáris fegyverkezési program zajlana. Ezt azonban egyre nehezebb megállapítani, mert a mai technológia kettős jellege segíti elfedni a projekt valós természetét. Ami a felszínen civil felhasználásúnak látszik, annak könnyen katonai mozzanatai is lehetnek. Az ajatollah 2005-s fatvája (vallási dekrétuma) megtiltotta nukleáris fegyverek használatát, gyártását vagy tartását. Ezzel Irán megelőzi a világ többi részét, hiszen egyetlen olyan rendelet sincs, amely a nukleáris fegyverek konkrét használatát tiltaná – ezeknek inkább a birtoklását szokták szankcionálni. Ezt Ahmenidezsád nyilatkozatai egészítették ki arról, hogy a nukleáris fegyverek léte iszlám- és emberiség-ellenes.

N. Rózsa Erzsébet szerint e biztonságot szavatoló tényezők biztatónak mondhatók ugyan, ám nem jelentik az atomprogram veszélytelenségét. Irán ugyanis a teljes fűtőanyagkör kiépítésére törekszik, ami azt jelenti, hogy a teljes technológiai folyamatot képes az ország egymaga kontrollálni. Az áttörés, hogy mindezt a nemzetközi közvélemény elé tárják, már részben megtörtént: ezekhez az intézményekhez immár a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is hozzáfér. Irán urándúsító üzeme tehát ellenőrzés alatt áll – a lóláb ott lóg ki, hogy Amerika nemrégiben egy nem ellenőrzött, titkolt létesítményről is hírt szerzett. Irán válaszában egy értelmezhetetlen nemzetközi szabállyal takarózott: az új nukleáris létesítmény építését nem annak megkezdésekor, hanem az üzembe helyezés előtt 180 nappal kell bejelenteni. Mivel egy ilyen építményt akkor helyeznek üzembe, amikor döntés születik róla, és mivel mindeddig Irán a nemzetközi szabályok szerint járt el, mentegetőzhetett azzal, hogy a létesítmény felfedezésekor még nem volt hátra 180 nap a beindításig.

N. Rózsa Erzsébet ezután az Amerikai Egyesült Államok atomügyi lépéseit elemezte. Kiderült, hogy 2007-ben a Bush-kormány retorikájában a nukleáris fegyverzetkorlátozás és leszerelés kérdése háttérbe szorult, mert az akkori elnök nem akart leszerelni – holott a leszerelés mindig csapatban játszandó elfoglaltság. Ugyanez év januárjában a Wall Street Journal hasábjain jelent meg egy cikk amerikai védelmi prominensek tollából az atomfegyver-mentes világról, amely szerint kisebb veszélyt jelent, ha senkinek sincs atombombája, mint az, ha egyszerre többeknek is van. Barack Obama elnök tavaly, prágai beszédében célul tűzte ki az atomfegyver-mentes világ elérését. S bár sokan naiv álmodozónak tartották ezért, ő azt is hozzáfűzte, hogy ez az ő életében már nem fog bekövetkezni. Ám egyes vélemények szerint a Nobel-békedíj éppen ezért a beszédért járt Obamának.

Csupán néhány hete jelent meg a Nuclear Posture Review, amelyben az amerikai elnök felvázolja álláspontját: mi a nukleáris fegyver szerepe a biztonsági stratégiában. Eszerint az USA esetleges konfliktusok során nem mérne nukleáris csapást az Atomsorompó-egyezmény államaira, még akkor sem, ha azok biológiai vagy vegyi fegyverrel támadnak az Egyesült Államokra. Az atomsorompó-egyezményt megsértő Iránra és Észak-Koreára azonban nem vonatkozna az önkéntes nukleáris „megnemtámadás”.

Az előadó szerint nem szerencsés, hogy az április 14-15-én tartott nukleáris biztonsági csúcsra meghívtak ugyan negyven országot, de Irán nem volt köztük. Ez ellentétes azzal a csúcson megfogalmazott közmegegyezéssel, miszerint „nukleáris energiát mindenkinek, nukleáris fegyvert senkinek”. Ezzel szemben egy Iránban tartott konferencián a törökök is képviseltették magukat, a török kormány tehát aktivizálódni látszik atom-ügyekben. Bush elnök annak idejében megpróbálta Irán-ellenes egységbe kovácsolni a többi arab államot és Izraelt. Még külügyminiszterét, Condoleezza Rice-t is több ízben küldte a térségbe tárgyalni. Csakhogy az öbölbeli arab államokat sokkal inkább izgatja az iráni nukleáris program, mint a levanteieket, amelyek számára még mindig az izraeli arzenál az elsődleges fenyegetés; a maghrebieket pedig egyik sem érinti közvetlenül. A palesztin-izraeli konfliktus elmélyülése azonban semmilyen arab engedményt nem tesz lehetségessé. Éppen ezért valószínűtlen, hogy Amerikának sikerülne maga mellé állítania a térség országait. Szaúd-Arábia például nem szívleli Iránt, mégis ellenérdekelt abban, hogy bárki is megtámadja. Ha Amerika megtámadná Iránt, az az amerikai hegemónia végét jelentené a Közel-Keleten – így egyelőre a konfliktus fegyveres feloldása nem valószínűsíthető.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2010. március 17-én (szerdán) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Románia nem magyar szemmel – Románia az euro-atlanti integrációban, regionális szerepe és külpolitikája” címmel.

Vendégünk: Ara-Kovács Attila, külpolitikai elemző, a globusz.net szerkesztője.
A beszélgetést vezeti Koós Anna.

A moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta magazin írta egy hónapja: 

A románok és a moldovaiak megtették az első lépéseket az egyesülés felé – írja a. A 100 millió eurós segély, amelyet Románia nyújt Moldáviának, a drótkerítés lebontása a két ország között, csak néhány jele annak, hogy az egyesítés elindult, és ha ez megvalósul, Kelet-Európa destabilizálódásához vezethet.

Ha Románia területi igényeket fogalmaz meg Moldova és Ukrajna felé, akkor problémái adódhatnak a magyarországi határon Erdély miatt és Bulgáriával Dél-Dobrodzsa miatt – jegyzi meg az orosz lap. 

A Nyezaviszimaja Gazeta felhívja a figyelmet arra, hogy Moldávia ideiglenes elnökének, Mihai Ghimpunak több nyilatkozata és lépése is a Romániával való egyesülés fele mutat, ezek a következők: a Moldáviában beszélt román nyelvet ne moldáv nyelvnek, hanem románnak nevezzék, a rajonok helyét vegyék át a megyék, ezen kívül pedig két új román nyelvű televíziócsatorna is indult. 

Oroszország fenyegető jelnek tekinti azt, hogy megemelték a Romániában tanuló ösztöndíjas moldovai állampolgárok számát 5000-re, és könnyebbé vált a román állampolgárság odaítélése a moldáv állampolgároknak.

(kitekintő)

A România Liberă írta: 

A bukaresti napilapban Sabina Fati ír kommentárt a NATO-rakéták tervezett romániai telepítéséről. Megállapítja: mindig is voltak az országban olyanok, akik nem akarták észrevenni, hogy egy ilyen lépés az ország nyugati kötelékeinek egyértelmű megszilárdításával azonos. Sokan voltak – egyebek mellett Ion Iliescu egykori elnök is –, akik mindent elkövettek, hogy Románia megragadjon régi provinciális társaságában, melyben mindig is Oroszország vitte a prímet.

(globusz.net)

Románia szinte kizárólag a magyar-magyar kapcsolatok révén kerül a magyar sajtóba. Az RMDSZ három miniszteri tárcájával pedig szinte kikerült ebből a figyelemből is. 

Klubestünkön erről az „ismeretlen” Romániáról beszélgetünk Ara-Kovács Atttilával, külpolitikai elemzővel, a globusz.net szerkesztőjével.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. szeptember 23-án (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Afrika nagyító alatt” címmel.
Vendégeink: dr. habil. Benkes Mihály docens, ELTE
A beszélgetést vezeti Dr. Deák Péter.

Czehelszki Levente összefoglalója a vitaestről:

A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja egy olyan tanulmány befejezésén munkálkodik, amely 2015-ig tesz arra kísérletet, hogy elemezze a globalizáció várható trendjeit. A Pallas Páholyban tartott beszélgetés előadója ezúttal a készülő tanulmány egy szerzője, dr. Benkes Mihály volt, akivel dr. Deák Péter beszélgetett.
Benkes Mihály elmondta, hogy Afrika esetében egy odafigyeléssel sem lezárható problémahalmazt görget maga előtt a világ immáron több évtizede. A fekete kontinens nem csak az imperialista gyarmatosításnak, de a formális partnerségi viszonyoknak is elszenvedőjévé vált – ezek a problémák pedig az államok függetlenedése után is fennállnak. A szovjetizált blokk eltűnése után ráadásul új konkurenciák jelentek meg, akik részesedni szeretnének Afrika értékeiből – jelesül Kína, Japán és India.
Afrika mai kilátástalan helyzetéhez kritikus szintet elérő degradációs folyamatok vezettek, s ezek Benkes Mihály véleménye szerint ott is fennállnak, amik pedig korábban példaországok voltak a nyugat szemében (pl. a valaha szépreményű Zimbabwe, ahol Mugabe antihumánus önkényuralmi rendszerhez kanyarodott vissza). A hagyományos kockázati faktorok új elemeiként megjelentek egyrészt a nem-állami szereplők, amelyek vetekszenek az államiak funkcióival, másrészt pedig megszaporodtak a nem-katonai aktivitások a térségben, melyeket azonban nem nevezhetjük nyugati mintára civil jellegűnek.
Az Afrika-kérdésben az ENSZ tehetetlennek bizonyult; a térség konfliktusainak megoldására tett kísérletek eleddig kivétel nélkül kudarccal végződtek. A függetlenedés időszakában a hatalomra kerülők különféle legitimitásait az egyes nemzetközi szereplők biztosították – de e vezetőket általában szubjektív hitek és harácsoló szándékok vezérelték. A nyugat által favorizált vezetők végül valószínűleg diktatórikus szomszédaik miatt tértek le a demokratizálódás rögös útjáról; túl erősnek bizonyult a fenyegetés, hogy a hatalmas alapterületű országok széthullhatnak.
Benkes Mihály szerint az afrikai országokat helyesebb lenne kvázi-államokként kezelni, alapjaik annyira kétségesek. A hidegháborúban harcot vívtak Afrikáért; volt a térségben egy szovjet blokk is, ami később a fejlődést visszatartó erőnek bizonyult. Mára az amerikaiak inkább távolmaradnak Afrikától, amire inkább Európa, különösen a franciák „vadaskertjeként” tekintenek. Az európai közösségek Afrika-politikáját egyébként az aszimmetrikus partnerség jellemzi – vagyis felismertük a problémát, de egy lyukas zsákba szórjuk az Afrika megsegítésére szánt pénzt. Ezzel kapcsolatban, különösen az ilyen válságos időkben, felmerül a kérdés, hogy bírjuk-e, nekünk kell-e finanszírozni Afrikát. Önző, de jogos kérdések – végül is a kérdés az, hogy fizessük-e mi más működésképtelen államok rosszulkormányzottságának az árát.
A térségben ráadásul megjelent az új regionalizmus igénye, de egyébként van új nacionalizmus is (annak ellenére, hogy kvázi-országokról beszélhetünk csak). Ezek kialakítása tudatos törekvés volt a nem-állami szereplők részéről, amelyek egyébként nem csak hogy nőnek, de dezorganizálnak is. Benkes szerint hiába beszél az új dél-afrikai elnök elnök új Afrika-reneszánszról, hiszen még Dél-Afrikában sincs lehetőség cizellált, a miénkhez hasonló politikai kultúra kialakítására.
A fenntarthatósági kérdések problémájáról is beszélt az előadó, ekkor közölte azt a megdöbbentő adatot, miszerint a méreteiben hatalmas afrikai kontinens az egész világgazdaságban csupán 1-2 százaléknyit részesedik. A helyzetet etnikai-vallási konfliktusok is súlyosbítják, ideértve a lassanként, de terjedő iszlamizációt is. A túlmilitarizáltság sem segít semmit – néhol egész gyerekhadseregek működnek, erősen felfegyverkezve – nem csoda, hogy az Amensty International a térség kiemelten fontos problémaként kezeli a problémát, miszerint a fegyverszállítások ellenőrizhetetlenek, és gyakran nem oda jutnak, ahova eredetileg szánják azokat.
Az előadás befejeztével a szokásoknak megfelelően kérdéseket lehetett feltenni az előadónak – ezek között volt a napjainkban érezhetően növekvő kínai befolyás is. Benkes Mihály szerint Angolába azért törekszik Kína, mert lemaradottabb országként könnyebb nyomást gyakorolnia rá, Tanzániával a hatvanas évek óta szemez a kommunista ország, Zimbabwében pedig komoly stratégiai jelentőségű nyersanyagot tár fel. Korábban próbálkozott Nigériával is, de ezzel a törekvésével mára felhagyott. Kína retorikája egyébként módfelett egyszerű: az „én sosem voltam gyarmatosító”-szöveg túlhangsúlyozása mellett most próbálja pótolni eme lemaradottságát. Akik korábban gazdasági érdekeltségüket látták a ma már inkább Kínához köthető országokban, azok is igyekeznek azonban versenyben maradni, de adottságaik ma mások, ezért rosszabb helyzetben vannak a kommunista államnál.
Egy kérdező Magyarország szerepére volt kíváncsi – ha a magyar haderő kivonul a jelenlegi balkáni országokból, akkor igaz-e, hogy Afrikába, Csádba megy majd? Elhangzott, hogy a NATO-ban a mutilateritás felé mozdulnának el – így mi inkább víztisztító egységekkel tudnánk segédkezni, semmint militáns erőkkel. Csád egyébként az egyik legzűrösebbnek mondható hely Afrikában,a zonban stratégiailag jó helyen van – sok szomszédja van ugyanis. Továbbá sokat segíthet az ügynek, hogy nincs túl erős kormánya sem.

Czehelszki Levente

A BHKK biztonságpolitikai prognózis 2015-ig címmel tanulmánysorozatot készített, amely a globalizáció várható, prognosztizálható trendjeit, a nagyhatalmak, integrációk globalizációra adott válaszait és hatásukat elemzi.  Jeles szerzők – többi között Benkes Mihály, Sz. Bíró Zoltán, Réti Ervin, Szilágyi Imre, Hamberger Judit –  tanulmányait  tartalmazza az elektronikus kötet, mely a BHKK honlapján rövidesen olvasható lesz.  Szeretnénk e témákat szélesebb körben megismertetni. A következő hónapok klubjain a tanulmányok szerzőit hívjuk meg, elsőként dr. Benkes Mihályt.

A Külügyminisztérium támogatta program tanulmányszerzőjével áttekintjük Afrika differenciált politikai térképét.  A 2009-ben lezajlott változások – politikai, gazdasági – mutatnak javulást. Kérdés az, tekinthetjük-e ezt a változást tendenciának, alakíthatunk-e ki optimista prognózist Afrikáról és a nagyhatalmak Afrika-politikájáról.

Dr. Benkes Mihály: A BIZTONSÁG FŐBB KÖZÉP- ÉS HOSSZÚTÁVÚ INDIKÁTORAI FEKETE-AFRIKÁBAN

Részlet a tanulmányból:

Korszakos jelentőségű lehet, hogy az Obama-adminisztrációt is foglalkoztatja Fekete-Afrika kritikus helyzete. Nézetazonosság van abban, hogy Afrika népeit nem lehet magukra hagyni, ugyanakkor a felelősségvállalás és az alkalmazandó eszközök és módszerek, valamint a szükséges képességek és források biztosítása, valamint az együttműködés  terén még számos gond késlelteti egy valóban hatékony Afrika-kurzusra való áttérést.

Nyitott, nehezen megoldható és az új világrend kialakításához szorosan kapcsolódó kérdések halmaza előtt áll a nemzetközi társadalom:

Járható-e a cotonou-i megállapodásban kijelölt út?
Szükség van-e globális felelősségvállalásra?
A nagyhatalmi szférában elérhető-e az együttműködés?
Az afrikanizáció/indigenizáció intenzifikációja és tartamossá tétele prioritás legyen-e?
A konfliktusok mérséklésében elmozdulást hoz-e a regionalizációs politika, az új regionalizáció támogatása?
Hogyan teremthető meg a lokális, regionális, „országos” és a nagyobb regionális körzetek, a kontinentális szintű fejlesztések, beavatkozások harmonizációja a globális környezeti viszonyokkal?
Az EU ún. interregionalizációs stratégiáját mennyire tűrik, illetve támogatják a nem állami aktorok?
A megélénkülő civilizáció-közi konfliktusosság kezelhető-e az oktrojált intézmények felülvizsgálatával, illetve megváltoztatásával (államrezon, demokrácia-export, emberi jogok, kultúrák és vallások, képzési-termelési modellek stb.)
Milyen kezelési módokat követel az atavizmusok visszaszorítása, a tradicionalizmus és a modernizáció dichotómiájának felszámolása?
A középtávon szükséges beavatkozások tervezése (az erőszak megfékezése, az egészségügyi-élelmezési biztonság megalapozása; a piacképes gazdálkodás-termelés adekvát rendjének kialakítása, integrációk kialakítása, az ökoszisztéma degradációjának aktuális kezelése stb.), a projektek munkálatainak intézményi és eszközrendszerének biztosítása terén elérhető-e a nemzetközi társadalom többségi részvétele?

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. április 15-én (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „Megújulás vagy válság – ünnepi NATO-csúcs után” címmel.

Czehelszki Levente összefoglalója a vitaestről:

Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője és Szenes Zoltán vezérezredes, a hadtudomány kandidátusa fejtette ki véleményét a kül- és biztonságpolitikai klub legutóbbi összejövetelén. Előtte azonban Dr. Koós Anna klubvezető két külsős meglátással indította a beszélgetést.

Az első szerzője Gyarmati István, aki szerint a válság próbára teszi majd a NATO-t, amely azonban akár közelebb is kerülhet Oroszországhoz. Egy amerikai tanulmány szerint azonban a NATO elveszítheti jelentőségét, amely jó okként szolgál arra, hogy az Egyesült Államok visszatérjen az izolációs politikához. Tálas Péter szerint az USA nem fog kilépni a NATO-ból, e szervezet globalitását ugyanis annak köszönheti, hogy az Egyesült Államokat a tagjának tudhatja. A válság mindazonáltal érinti a NATO-t is, amely már nem élvez olyan prioritást, korábban. A szervezet akkor teljesíti jól a küldetését, ha alkalmazkodik a világrendhez. Ám épp ez a világrendszer az, ami a közeljövőben át fog alakulni. Sokáig egypólusúnak hitték ezt a rendszert, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, ami gazdaságilag, politikailag, katonailag és kulturálisan is elsőbbséget élvezett a világban. Ennek az Amerikának érdeke egy erős Európa, ám az Európai Unió nem válhat globális szereplővé, mert nincs nagy katonai ereje, diplomáciailag és külpolitikailag pedig megosztott. Ráadásul ma a NATO és az EU diplomáciai kapcsolata nem a legjobb, noha tagállamaik jórészt ugyanazok. A beszélgetések felújítását mindenesetre elősegíthetik a gazdasági válság következtében beszűkült anyagi lehetőségek.

Az új évezred egyik legjellemzőbb vonása Tálas Péter szerint az, hogy a globális nagyhatalom USA mellett megjelentek a regionális nagyhatalmak, amelyeknek bizonyos esetekben több beleszólásuk van a környezetükben történő eseményekbe. Ezek a hatalmak a jelenlegi fontosságuk szerinti sorrendben Oroszország, Kína és az Európai Unió – bár az utóbbinak a tagállamok sokszínűsége okán inkább csak ambíciója, nem pedig jellemzője a regionális nagyhatalmiság. A G20 az előadó szerint a világválságban felértékelődik, nagyobb szerepe lesz, mint az összes többi fórumnak együttvéve. A Medvegyev és Obama közti első találkozót kifejezetten pozitívan értékelte a biztonságpolitikai szakértő. Nagy eredménynek tartja, hogy Oroszország és a NATO nem nagyköveti, hanem miniszteri szinten kezd el újra tárgyalni. Afganisztán azonban egyértelmű kudarcként könyvelhető el. Hogy Obama elnök háromezerrel több EU-katonát vezényelt az országba négy hónapra, az nem nagy eredmény, sőt inkább diplomáciai kudarc, és a NATO kódolt bukása is egyben. A katonai szervezet megpróbálja majd átadni a hatalmat az afgánoknak, vélhetően az irakinál kevesebb sikerrel. Azt azonban tévhitnek nevezte a szakértő, hogy a NATO sorsát ehhez kellene kötni. Megítélése szerint Afganisztán csak egy lesz a kudarcok közül, amelyek eddig sem rengették meg a NATO fundamentumát.

Kínáról szólva elhangzott, hogy bár a gazdasági világválságból való kilábalást a legtöbben Amerikától várják, helytállóbb Kínával számolni. A kommunista állam tőkéje nélkül ugyanis ez immár lehetetlen. Törökországnak is fontos szerepe van a térségben, bár távol áll bármiféle nagyhatalom eszményétől. Egyfajta versenyfutás alakult ki a törökökért az USA és Oroszország között, a nyertes megvetheti lábát a térségben. Amerika Obama révén az iszlámhoz való új hozzáállást próbálgatja, kettejük közt a befutónak mégis Oroszország látszik, amely egyfajta, főleg olajon alapuló függőséggel magához láncolhatja Törökországot. Tálas Péter végszavában megjegyezte, nem temetné a NATO-t, de nem is lesz olyan fontos Amerika számára, amilyen régen volt.

Szenes Zoltán vezérezredes szerint Amerikának és a NATO-nak szüksége van Oroszországra és Kínára is, hogy megoldja a problémáit. Az együttműködést elősegítheti Obama atommentes világának álomképe is, amelynek a fogadtatása pozitív. A NATO Rasmussen dán miniszterelnök személyében választott új főtitkára plusz hozadéka csupán a csúcsnak, amely nem volt betervezve. Az előadó azt tartaná ideálisnak, ha ez a személycsere új stratégiai koncepció kidolgozásával járna együtt. A jelenlegi ugyanis nem foglalja magában az új kihívásokra, mint például az energetikai és klíma-ügyekre adandó válaszokat. Ezeket egy tudóscsoport által megfogalmazandó alapokmány már tartalmazná.

Obama új Afganisztán-politikájában a vezérezredes előrelépésnek nevezte, hogy már nem amerikai típusú demokráciát akarnak ott megvalósítani, hanem működőképes muszlim államot. A NATO bővítésével kapcsolatban elhangzott, hogy a következő tíz év korántsem ígérkezik olyan sikertörténetnek, mint az előző volt, mert jóval kevesebb új belépővel számolhatnak. A szakértő a legfontosabb feladatnak az EU-NATO viszony helyreállítását nevezte meg. A globális munkamegosztás mellett érvelt, amelynek kapcsán az illetékes szervezetek (ENSZ, NATO) elosztanák egymás között a feladatokat, természetesen a nagyhatalmak bevonásával.

forrás: www.klubhalo.hu

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. március 18.-án (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „További missziók: Magyar Honvédség – 2009″ címmel.

Vendégünk: dr. Vadai Ágnes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium.
A beszélgetést vezeti Koós Anna. 

A Magyar Honvédség a Magyar Köztársaság külpolitikájának, a biztonság- és védelempolitikájának, valamint a nemzeti értékek és érdekek védelmének és érvényesítésének nélkülözhetetlen és fontos eszközévé vált. Olyan nemzetközi válságkezelést igénylő műveletekben vesz részt, amelyek bizonyítják, hogy a katonai erő – és annak hitelessége – továbbra is fontos eleme a nemzetközi politikának, és alkalmas eszköze a magyar nemzeti érdekek érvényesítésének, a szövetségesi kötelezettségek teljesítésének. – olvasható a Magyar Köztársaság nemzeti katonai stratégiájában, a 1009/2009. (I. 30.) Kormányhatározatban.   Több kérdést szántunk Vadai Ágnes HM államtitkárnak: hogyan folytatódik az MH fejlesztése a kormányhatározat alapján és  hogyan befolyásolja a költségvetési megszorítás a határozat végrehajtását. A MH nemzetközi kötelezettségvállalásai – afgán és balkáni misszió (lövészszakasz, a balkáni misszió kiterjesztése). Mi a magyar javaslatok  sorsa  a NATO honvédelmi miniszterei krakkói konferenciáján.

A rendezvényről készült cikket az alábbi linkre kattintva elolvashatja:
http://www.honvedelem.hu/cikk/0/14292/vadai_agnes_pallas_paholy_csutortok.html

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2009. január 21.-én (szerda) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBAN Bp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok), „2008 – egy fordulat éve. És 2009? A biztonság perspektívája, a nemzetközi viszonyok átrendeződése.„ címmel.

Vendégünk: Szentiványi Gábor szakállamtitkár, Külügyminisztérium és Dr. Deák Péter, BHKK.
Kiemelt hozzászólók: Abdulhamid Dakakni és Réti Ervin.

A rendezvényről készült videós összefoglalót itt tekintheti meg.

A rendezvényről készült cikket erre a linkre kattintva elolvashatja.

Amennyiben a rendezvény teljes felvételére szüksége lenne, akkor kérem írjon a bhkka@bhkka.hue-mail címre.

A Pallas Páholy kül- és biztonságpolitikai klubja e-havi vitaestjét a Pallas Páholy Egyesülettel közösen 2008. február 19-én (kivételesen kedden) 18 órakor tartja a PALLAS PÁHOLYBANBp. V. Alkotmány utca 15. (Hold utca sarok) „Afrika betegségei” címmel.

Vendégünk: dr. Benkes Mihály történész (ELTE TÁTK Politikatudományi Tanszék tanszékvezetõ docense)
A beszélgetést vezeti dr. Koós Anna.

A vitaest összefoglalója

A mai Afrika földrajzi vonatkozásban ugyanazt a meghökkentő „képességeit” mutatja, mint évszázadokkal ezelőtt. A kontinens teljes területi kiterjedése közelíti az Amerikai Egyesült Államokét és a mai Európai Unióéval is vetekszik. Továbbra is jelentős természeti javakkal rendelkezik, miközben ezen javak egy része leértékelődött vagy lekerült az ipari–technológiai szükségletek kiemelt stratégiai „anyagjegyzékeiről”.

Napjainkban azonban az EU és a fekete-afrikai államok közötti két- és többoldalú, spontán vagy intézményesített jellegű kapcsolatépítés/kapcsolattartás a megelőző korszakhoz képest lényegesen eltérő mozgáskeretben működik: az új világrendre való átmenet nemzetközi viszonyaiban a globalizáció, a mondializáció, általánosabban az univerzalizáció strukturális hálója erőteljesebben, ha nem drasztikusabban terjeszkedik.

A politikai–jogi függetlenség birtokába jutott afrikai társadalmak a nemzetközi társadalom körében egyes „egzotikus” és extrém jelenségektől eltekintve (vadászat, célturizmus, kulturális „anakronizmusok”, természeti, antropológiai alapkutatási lehetőségek, a modernizációs folyamat túlkapásai és károsító hatásai, az egészségügyi bomba-effektus, hatalmi–etnikai kilengések stb.) folyamatosan veszítettek súlyukból. Erre nem csupán a zsurnalisztikában meghonosodott állandó jelzők („elfelejtett kontinens”, „beteg Afrika” stb.) utalnak huzamos ideje, hanem a rendszeres összehasonlító elemzések eredményei is.[1] Fél évszázada vissza–visszatér a kérdés: merre tart Afrika? Ugyanis, ellentétben minden sommás megközelítéssel, a függetlenségi Afrika sokfélesége, az Afrika-közi viszonyokban tapasztalható különféleség és másság, a fejlődési utak és irányultságok eltérései szinte kizárják az egyszerűsítő választ. Egy átfogó jellegű prognózis felállítását ugyancsak lehetetlenítik a halmozott elmaradottságból táplálkozó szélsőséges események (genocídiumok, permanens válság- és erőszakgócok, a kultúravesztés, a szerves fejlődés beindításának és fenntartásának gyenge kilátásai, az állami és „hétköznapi” képlékenység erősödése).

(részlet:  Benkes Mihály tanulmányából)

Letölthető dokumentum

Benkes Mihály: Az euroafrikai kapcsolatok napjainkban